Méhészeti Hetilap, 1918. január-április (2. évfolyam, 1-17. szám)
1918-01-06 / 1. szám (2. szám)
I MÉHÉSZETI HETILAP 3-ik ©Idal.^ van tüntetve, az alárendelhető ezen két szempont alá, természetesen különös viszonyoktól eltekintve. Hogy nem a hideg, hanem a meleg egyik oka legyen a téli elhalásnak, az persze észellenesnek hangzik, de megmagyatásható azon számos hőmérséklet mérés által, amelyeket a szerzők a méhcsomón foganatosítottak. A felette hosszadalmas és nehézkes vizszálatok tudniillik arra az ered- ménnyre vezettek, hogy a méhek addig, mig lakásuk hőmérséklete 12 és fél Celsius foknál alább nem száll, csomót nem képeznek, hanem tétlenül ülnek a lépeken. De mihelyt a hőmérséklet a lakásban — nem a szabadban, jól értendő I — ezen kritikus állásra alászáll, czomóba sereglenek össze a méhek, és ennek belsejében a méhek most izom mozgás által meleget kezdenek termelni. Mivel a méhek a külső, s csomó úgynevezett „bőrrétegében“ egészen sűrűn egymásba kapaszkodnak, fejüket többnyire a csomó közepe felé irányítva, igy ezen melegből kisugárzás által csak kevés vész el. Ennek következménye az, hogy a csomó belső hőmérséklete körülbelől 33 Celsius fokra emelkedhetik, sőt még magasabbra, ha beteges viszonyok fennállanak. Azon mértékben, amiét a hőmérséklet a szabadban esik, emelkedik azon méhek száma, amelyek a csomóban meleget képeznek, és ezzel egyidöben a bőrrétegben az állatok sűrűbben záródnak úgy, hogy a csomó kiterjedése kisebbedik. Ezen melegképző izommunkát a méhek tehát megtakarítják olyan lakásban, amelyek belső hőmérséklete 13 Celsius foknál magasabban áll. De egyesfalu kaptárokban a hőmérséklet tapasztalatilag a fagypontig alászállhat, sőt még lejebb, és ilyen kedvezőtlen viszonyok között azután a méheknek tetemes izommunkát kell végezniük, hogy a csomóban, a szükséges meleget fenntarthassák. Olyan vidéken, ahol a levegő hőmérséklete többször + 4—5 Celsius foknál lejebb száll azért lakások egyszerű falakkal nem elégségesek már. Ezekután megérthető, hogy a hideg ritkán vagy talán sohasem közvetlen oka a nép halálának feltéve, hogy élelmük elérhető közelségben kielégítő jóságban és mennyiségégben van, mert addig a csomóban izommunka által a megfagyás ellen védekezhetnek is. De közvetve a hideg nagyon is oka lehet az elhalásnak vagy megbetegedésnek, mert minél nagyobb a hideg annál inkább vannak a méhek kényszerítve izommunkát kifejteni, hogy meleget képezzenek. De hogy dolgozhassanak, több táp- lálékot fogyasztanak, és minél többet esznek, annál jobban telik meg belük ürülékkel. Minél magasabbra emelkedik e csomóban a meleg, annál élénkebb lesz mozgékonyságuk, annál többet fogyasztanak. De ha belüket a kellő időben ki nem tisztíthatják, akkor adva vannak a vérhas betegség előfeltételei. Az elhalás egyenes oka tehát a melegtultermelés, mindenesetre tulnagy hideg ál- 1 tál előidézve. Most megérhető az is, hogy a kis rajok miért kerülnek át nehezebben a télen, mint a nagyobbak. Nagy rajoknál a téli csomó nagyobb, de a felülete, tehát a melegsugárzás is, azután a tömeghez viszonyít*a kisebb. Kicsiny rajok azért inkább hajlamosak a vérhas betegségre, mint nagyok. Kifogástalan élelem mellett a bél tuiíömöít- sége is kevésbé könnyen fog előfordulni. A élelem minősége azért a jó áttelelésné! mint ismeretes foníos szerepet játszik. A két szerző a mérés eredményeképen azért mindig kiemeli azt, hogy milyen fontos az, hogy jó bepakkolás által és jó és célszerűen épített lakások által a hőmérsékletnek a kritikus állásra 12—13 Celsius fok alá való leszállását megakadályozzuk. Télen a méhész még sohasem pak- kolta be méheit túlságosan jól, de nagyon, nagyon gyakran túlságosan rosszul! Az aránylag mérsékelt éghajlaton Washington körül a legtöbb méhésznem csak egyszeri: falakkal biró kaptáraik vannak, rovarfan kisérieti állomása is ilyeneket használ. De aziátteíelésre nagy áttelelési ládákat szükségeinek, amelyek négy méhlakást befogadhatnak, de emellett még árt adjanak a lakásuk felett, alatt és körül való be- pakkolásra. „A méhésznek“, igy Írnak a szerzők, „arra kell törekednie, hogy a lakás levegőjének hőmérséklete a csomón kivül állandóan mintegy 12—13 Celsius fokú legyen. Ezen hőmérséklet mellett a falakra nedvesség sem rakódik le, sőt még a keretek felett fekvő fedél alsó oldalán sem, ott, ahol különben a nedvesség mindig először mutatkozik. Némelyik falán azt gondolhatná, hogy túlságosan messzire menő bepakkolás a kaptárban tuínagy meleget idézhetne elő, hogy, ha a bepakkolás pl. kétszer olyan vastag lett volna, akkor a meleg a kaptárban nagyobb lett volna, mint amilyent a méhek kár Rélkül elbírhattak volna. Ez a félelem alaptalan. Ha tudniillik a hőmérséklet a kaptárban 13 Celsius fokig emelkedik, vagy már eőlbb is, ha emelkedőben van, a méhek a meleg képződését beszüntetik, és azután a hőmérséklet nem száll magasabbra fel és lényegében már nem jut Ajánljuk lapunkat ismerőseinknek!
