Méhészeti Hetilap, 1917. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-27 / 21. szám
1. évfolyam. 21. szám. 1917. május 27. MÉHÉSZETI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési ára fél évre — 5 — korona. Kéziratokat nem adunk vissza. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: MÉHÉSZ JENŐ. Hirdetési díjszabás: Apróhirdetésnél minden szó 12 fillér. I Üzleti hirdetéseknél egy-egy hasáb ( 40 mm.) széles és egy-egy miiliméI tér magas területért 10 fillér fizetendő. Előfizetőknek 50 °/o engedmény. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Tiszacsécse. Szatmármegye. Posta: Tiszakóród. — Szakkérdésekben díjtalan tanácsadás. Levélvá ászt kívánó levelekhez válaszbélyeg csatolandó. Lukács Györgyné. Egy egyszerű név ez, közönséges fekete nyomdafestékkel leírva. Nem ismerjük a tulajdonosát, nem áll módunkban, hogy személyesen felkeressük és élőszóval fejezzük ki a méhészek háláját, melyet jó szivével érdemelt ki tőlünk, méhésztársaitól. Rá bízzuk tehát a mindent alkotó ólombetűkre, öntsék ők szavakba köszönetiin- ket. Vigyék el a fenti név viselőjéhez hálánkat, egyszersmind tegyék ismeretessé és örökítsék meg a fenti nevet. Ki is az a Lukács Györgyné? A Tiszántúli Méhészegylet tagja. Lakik Monos- torpályiban, Bihar vármegyében. Ennyi az, a mit a Tiszántúli Méhészegyesület hivatalos közlése elárul s elárulja azt is, hogy Lukács Györgyné 48 törzsből álló méhészetének idei rajszaporulatát ingyen felajánlotta a károsult erdélyi méhészek javára. Ez az, a mit köszönet nélkül nem hagyhatunk, nem szabad hagynunk. Az ilyen önzetlen, hazafias áldozatra kész honleány megérdemli, hogy nevét arany betűkkel jegyezzük fel a méhészet pártolói közé, hogy az ragyogjon előttünk mindig, mint vezércsillag, a melyet követnünk kellene. Talán követnénk is, ha módunkban állana, ha az elmúlt évek nem tizedelték volna meg méhállományunkat, ha nem kellene sokónknak üres kaptáraink mellett szomorkodnunk, ha magunk is nem szorulnánk segélyre. Annál értékesebb az az áldozat, a melyet Lukács Györgyné hozott a károsult erdélyi méhészekért. A mai túl anyagias világban szinte hihetetlen, mesébe illő. — Mintha a múlt elevenedne meg előttünk. Az a múlt, amelyben szegény és gazdag szívesen áldozta mindenét a hazáért. A mikor a férfiak önként fogtak fegyvert s a nők sem akartak kisebbek lenni a férfiaknál- Ők is részt követeltek a haza védelmében, ha a harctérre nem mehettek, itthon-hozták meg áldozatukat adományaikkal, önmegtagadásukkal. Mint ilyen áldozatra, ön megtagadásra képes honleánynak jegyezzük fel nevét Lukács Györgynének. Feljegyezzük, mert ez a név nekünk máról-holnapra büszkeségünk lett. Dicsekedve hirdetjük, hogy van vezércsillagunk a jócselekedet terén. Örömmel tölthet el az a tudat, hogy olyan korban élünk, a melynek van olyan honleánya, a kinek neve mint fénylő csillag világit be a messze jövendőbe. Van olyan honleányunk, aki mint áldozatra kész méhész megérdemli, hogy nevét levett kalappal említsük. Jól tudjuk, hogy nem vágyott Lukács Györgyné kedves méhésztársnőnk arra, hogy dicshimnuszokat zengjünk cselekedetéről. Talán meg is neheztel, a miért enyLapunk legközelebbi száma junius 3.-án jelenik meg.
