Méhészeti Hetilap, 1917. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-01 / 13. szám
102-ik oldal. MÉHÉSZETI HETILAP A költésrothadás veszélyes és ragályos voltát a régi méhészek is felismerték. Schirach pl. mint legveszedelmesebb méhbetegséget mint igaz pestist jelölte azt meg, és Lucos felemlíti, hogy 13 év alatt 100 méhcsaládot veszített el költésrothadás miatt. Említésre méltóak Della Roccának az algei tengerben levő Syra szigeten előforduló költésrothadásra vonatkozó közlései. Ottan a betegség három évig 1777-től 1780-ig dühöngött és a szigeten számos méhcsaládot elpusztított. Nevezet irók közléseiből az következik, hogy a költésrothadás nemcsak Németországban hanem másutt is ismeretes volt pl. Angolországban, Franciaországban, Hollandiában, Svájcban és a Keleten. A régebbi irodalom átnézése közben azt a benyomást szerezzük, melyszerint ez a betegség a régebbi időben a méhtelepeken csak korlátolt mértékben terjedt el, nagyobb területeket nem is látogatott meg és pedig szemelláthatólag a méhtenyésztési üzem akkori módja és a korlátolt forgalom következtében. A forgalmi és kereskedelmi viszonyok emelkedésével, a méheknek más országokba való szállítása által és a méhgazdaságoknak szaporítása által a Dzierzon J. és Berlepsch A. által bevezetett uj üzemmóddal egyetemben az előbbi században a ragály átvitelére és elhurcolására az alkalmak kétségtelenül szaporodtak. Ezáltal az előbbi század második felében a költésrothadás nyilván nagyobb mértékben elterjedt. Bertand 1886-ban arra figyelmeztetett, hogy a költésrothadás már Európa összes országaiban előfordul. Az utólsó évtizedekben a ragály más földrészeken is elterjedt igy Afrikában (Algier) Ausztráliában és különösen Amerikában (Harisson). Angolországban a költésrothadás az ottani méhtenyésztési egyesületek közlései szerint az utólsó években nagy pusztítást végezve fellépett. Egyes méhészek állítása szerint Németország némely része is sokat szenved a ragálytól. (Folytatása következik.) Különfélék. Tavasszal való spekulatív etetés. Azt, a mit „spekulativ etetés“ kifejezése alatt általánosan értünk, itten figyelmen kivül hagyjuk, mert nem csak hogy lényeges hasznot nem hoz, sőt még kárt is okoz. De határozottan meg kell jegyezni azt, hogy itten a tavasszal való, nem pedig az őszi spekulativ etetésről van szó. De ennek ellenére van olyan mód, a mely úgyszólván szintén tavaszi számításból való etetésnek nevezhető, mely a népben az építési tevékenységre különös serkentést idéz elő, és ez abban'áll, hogy a kitelelés után több mézes lépet lefedelezünk, de nem olyan módon, mint a pergetésnél, hanem a fedelek felkarcolásával, de legjobban olyan eszközzel történik, mint a milyent a kertészek a fatörzsek lekefélésé- nél használnak, ha jól tudom, kéreg kefének nevezik. De ehhez más szerszámot is használhatunk, a mellyel a fedeleket' részben megnyithatjuk, sőt esetleg zsebkésünk is megfelelő. A sejt fedeleknek részben való megnyitása arra indítja a méheket, hogy azokat a mézhez való jutás céljából egészen eltávolítsák, aztán a mézet nekik megfelelő helyre helyezzék el, és ott a a fiasitás számára használják fel azt. Mindez életet és mozgást idéz elő a népben és a fiasitás lényeges fokozásra vezet (Deutsche III. Bienenzt.) Idegen irók cimü rovatunkban a mai számnál Dr. Maassen Albert „Költésrothadás“ cimü müvének közlését kezdjük meg, mely annyival inkább általános érdeklődésre tarthat számot, mivel ezzel a dologgal foglalkozó tudományos munka magyar nyelven még nem látott napvilágot. Kereset céljából való méhészkedés. Sajnos, napról napra nő azon fiatal férfiak száma, a ' kiket ez a rémitő háború nyomorékká tett, úgy hogy eddigi életpályájukkal fel kell hagyniok. az állam bizonyára erejéhez képest pártfogásába veszi ezen sajnálatra méltó embereket. De ez a támogatás csak szerény lehet, úgy hogy komolyan arra kell törekedni, hogy a járadékot mégfelelő jövedelmező foglalkozás által jelentékeny összeggel fel lehessen emelni. Arra utalnak, hogy a méhészet bizonyára alkalmas lenne erre, hogy egy családot szegényesen táplálni képes volna. Egy a „Märkische Bztg“ által e tárgyban rendezett körkérdéséből kiviláglik az, hogy egy nem túlságosan gyönge szervezetű rokkant száz méh családot rendszeresen kezelni tudna. Azon régi tapasztalat figyelembevételével, hogy öt év közül egy jó, kettő középszerű és kettő rossza méhészetre, gazdag hordásu vidékén átlag 20 métermázsa mézet lehetne pergetni, a melynek értéke az összes költségek levonása után alig ezer márkában volna megállapítandó. A ki megszokta azt, hogy méhészetének bevételeit és kiadásait pontosan elkönyvelje, bizonyára igazolná ezen számadás helyességét. De ebből tisztán és világosan következik az, hogy a méhészetet, mint egyedüli keresetet hadi rokkantaknak ajánlani nem szabad, annál kevésbbé, ha még figyelembe vesz- szük azt, hogy egy nagy méhésznek legkevesebb 10-12.000 márka befektetési tőkét és szakképzettséggel kell bírnia, a melyet rövid idő alatt csak egy jól vezetett méhészeti iskolában lehet meg
