Méhészeti Hetilap, 1917. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-25 / 12. szám
94-ik oldal. MÉHÉSZETI HETILAP bitumént zár, sarok 1 m. (?) keritésdrót, némi szeg s egy köteg 6 m.-es léc. Kezdődik pedig az építés olyan formán, hogy a meggyalult deszkákat megválogatjuk s azokat, melyeket a végükön nincsenek megreptdve, azok a méhes falához használhatók, a hasadozott végűek a tetőhöz használandók fel. A kiszabásnál csak az alsó négy és felső négy deszka kiszabása okoz némi nehézséget, a többi már egy kaptafara megy. (Folytatása következik.) j MÉHEK KÖZÖTT. Rovatvezető: SALAK. ■ Téli teendők. (Folytatás.) Szükséges, hogy a viz legalább fél órahosszáig forrjon. Ez alatt az idő alatt többször meg forgatván a zsákot elérjők azt, hogy a viasz teljesen kiolvad a sonkolyból. A tüzelést abba hagyván, nem vesszük le az edényt a tűzhelyről, hanem engedjük, hogy az ott hüljön ki a lehető leglassabban, mert csak így érhetjük el azt, hogy a sonkolyból a viasz tökéletesen kiválik. A mint hül az edény, látni fogjuk hogy a tetején a víznek a viasz kezd megmerevedni. Ha az edény teljesen kihűlt a viasz kifordítható belőle. Egy korong alakú viasztáblát nyerünk igy, melynek az egyik oldala, mely az edényben felül volt, szép aranysárga szinü, mig a másik oldala bizony fekete salakos. Ezt a réteget késsel le kell faragnunk, mert csak az aranysárga méh viasz az értékes. A barna viasz is jó, de ez már nem kereskedelmi áru, ezt jobb, ha magunk használjuk fel. A salakos részt ajánlatos újabb viaszfőzés alkalmával a sonkoly közé tenui s újra főzni, mert sok tiszta viasz jön még ki abból. A viasz azonban sokszor nem szép aranysárga szinü, a minek azonban mindenkor a méhész az oka. Különösen fontos, hogy az edény, a miben a viaszt főzni akarjuk, jól cinzett vasbádog legyen, mert ha csak egy kis helyen érintkezhetik a főzésben levő viasz vas felülettel, már nem lessz aranysárga szinü. A viaszt kiolvasztás után tanácsos vagy az- zonnal feldolgozni müléppé, vagy eladni, mert a viasz folyton szárad, igy minden nap vészit súlyából. Idővel a viaszt valami fehéres réteg lepi el melyet rólla kézzel könnyen letörölhetünk. Ez nem hiba, sőt egyik bizonyítéka annak, hogy a viasz valódi, tehát ez annak értékéből nem von le semmit. A kisebbszerü méhészetekben is célszerű a viaszt müléppé feldolgozni, sokat segítünk igy mé~ heinken, kik ezt a segítséget kamatosán vissza fizetik mézben. A m dépet bárki is képes házilag elkészíteni a tálcái Rietsche féle műlépprésen. Ez két cinklapból készül, melynek mindenikébe- a méhsejtekne'.c megfelelő minták vannak bepréselve. Az egyik cinklap egy talcikába van beerősitve, a másik cinklap pedig fogókészülékkel van ellátva. Mindenek előtt arról kell meggyőződni, hogy a forma használható állapotban van e? Mert ha bármi kis hibája volna a présnek, úgy a lapok nem illenek pontosan egymásba. Kevéssé elgörbült sarkokat könnyen helyre lehet hozni egy csipőfo- góval, ellenben a nagyobb görbüléseket, amelyek szerencsére csak ritkán fordulnak elő, csakis a bádogos tudja megigazítani, s akkor a sarkokat újonnan kell ráforrasztani, igy előbb le kell venni azokat és úgy helyreigazítani. Az öntő forma fabetétjének fogantyúja nem szabad, hogy szilárdul álljon, hanem annak könnyen mozgathatónak kell lennie, mivel abban az esetben elgörbülne a forma, mert a nedves fa megdagad. A formát az öntés előtt zsírtalanítani kell és ez akként történik, hogy abba mintegy egy tized liter égő szeszt öntünk s kefével kimossuk azt. Kimosás után kiöntjük belőle a szeszt: megjegyzendő, hogy a tisztított helyet többé kézzel megérinteni nem szabad. Az öntést egy külön helyiségben kell végezni, a mely úgy elzárható legyen, hogy oda a méhek be ne jussanak, ezt elkerülendő, tanácsos a mü- lépöntést télen végezni. A konyha mülépöntési helyül nem alkalmas; de a konyhai tűzhelyet s a konyhai edényeket se használjuk viaszolvasztásra. Az e célra szolgáló edényeket leghelyesebb külön beszerezni. A viasz olvasztásához egy körülbelül 24—28 cm. bő és 12 cm. mély zománcozott edényt használjunk ; ha ilyen nincsen, akkor ugyanilyen nagyságú ónozott vasedényt is használhatunk, s hogy a viasz oda ne égjen, öntsünk az edénybe 3 deciliter vizet. A tüzelést úgy szabályozzuk, hogy a viasznak forrni, pezsegni nem szabad. Ha a viasz nagyobb része már megolvadt, akkor egy úgynevezett levesszürüt kell beakasztani a viaszba és ebből kell meríteni a viaszt, mivel igy a piszok és meg nem olvadt viaszrészek az edényben visszamaradnak. A kimerített viasz helyébe időnként újabb viasz darabokat vagy hulladékot teszünk. A viasz merítéshez egy körülbelül9 —14cm.
