Méhészeti Hetilap, 1917. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-18 / 11. szám
86-ik oldal. MÉHÉSZETI HETILAP Téves nézetei) s felső híjára hőről. Irta: HUTTER REZSŐ. Jelen lap hasábjain nehány hét óta vita folyik a kijáró nyílás alkalmazásáról. Egyik fél az alsó, a másik fél a felső kijárót védelmezi, de mindkét fél főleg az áttelelés szempontjából tárgyalja a kérdést. A vita szerint az alsó kijáró azért jó, mert a méhek által kilehelt széndioxid, a mely 1’5-szerte nehezebb a levegőnél és igy természeténél fogva lefelé száll s az alsó kijárón át könnyen eltávolodhat: az alsó kijáró alkalmazásával a méhek nem szenvednek annyira a hidegtől, a hangyasav pedig, a mely könnyen elillan és amelyre a méh- törzsnek szüksége van, a kaptárból el nem távozhat. A felső kijáró pedig azért jó, mert a vita szerint a széndioxid ott is eltávozhat, a méhek nem szenvednek a hidegtől, mert a száraz levegő rossz hővezető és mert ha a hangyasavból ha el is illan valami, az nem bir olyan nagy fontossággal. • Hadd szóljak én is a kérdéshez. Egyelőre nem foglalok állást, sem az alsó, sem a felső kijáró mellett, de felvetem a kérdést: miért került ez a tárgy felszínre ? Bizonyára azért, mert valahol baj van. Mivel pedig úgy az alsó, mint a felső kijárónak ellenzői vannak, ebből azt sejtem, hogy mindkét kijárónál van valami baj. Hazánkban leginkább az országos kaptár van elterjedve. A hivatalos utasítás szerint való betelelés mellett a méhek különösen szigorúbb télen abban a kaptárban nem. telelnek valami jól. A hőmérséklet sülyedésével a méhek többet kénytelenek fűteni, azaz erősebben táplálkozni és intenzivebb a lélegzésük is. A kilehelt meleg vízgőz fölfelé törekszik, de a kaptárból el nem távolodhat, a kaptár hűvös falán, de különösen az ablakon lecsapódik és megfagy az. A kaptárban levő jég a méhek lakását erősen lehűti és a méheket annál erősebb táplálkozásra ösztönzi, hogy a kellő hőmérsékletet fenttarthassák, a mi pedig a bélcsatorna megterhelésével jár. Tartós hideg esetén a bélcsatorna annyira megtelik bélsárral, hogy a méhek azt többé vissza nem tarthatják és kiüt a vérhas. Ha az utóbbi nem is következik be, ha t. i. a hőmérséklet emelkedik, úgy, hogy a méhek tisztulási kirepülést végezhetnek, de a kaptárban mégis sok lucsok, penész képződik s igy sok méh is elhal. Ezek azok az okok, a melyek miatt az alsó kijárónátf sok ellensége támadt. Boczonádi urnák azután az a gondolata támadt, hbgy ezen sok bajnak elejét lehetne venni úgy, ha a kijárót a kaptár felső részén alkalmazzuk. Elméletét a gyakorlatba is átvitte. A felső kijáróval elérte azt, hogy a méhek által kilehelt vizpára, a mely mindig fölfelé törekszik, a kijárón könnyen eltávozhat, igy a kaptárban jég, lucsok és penész nem képződik, általában a méhek szárazon ülnek benne. Ezek után azt lehetne gondolni, hogy a felső kijárónak ellensége is van, tehát több féle előnye mellett hátránya is van. Szerintem Boczonádi ur a felső kijáró alkalmazásával túl sokat vett a jóból s igy túl lőtt a célon. Enyhe télen az előbb említett előnyök mind előtérbe lépnek, a felső -kijáró hátrányai nem jelentkeznek. De szigorúbb télen a hátrányok már erősen mutatkoznak. A méhcsomó által fejlesztett meleg, a kilehelt meleg levegő és vizpára keletkezésük után azonnal eltávoznak a felső kijárón és igy a méhcsomó állandóan hideg levegővel van körülvéve, tehát a méhek a külső hőmérséklet változását közvetlenül megérzik. Ha a tél nem szigorú, a méhcsomó a tulaj- donképeni télen át nem szenved sokat, de máskép áll a dolog, ha télen a hőmérséklet nagyon alászáll. Hogy ilyenkor a méhcsomó a kellő meleget fenttarthassa, a méheknek nagyon erősen kell fü- teniök, vagyis sok táplálékot kell magukhoz venniük. Így nemcsak veszedelmesen fogy a mézkészlet, de a méhek a bélcsatorna túlterhelése következtében a vérhas veszedelmének is ki vannak téve. A felső kijáró mellett szigorú télen a gyöngébb méhcsaládok egyáltalában át nem telelhetők. Hogy a méheknek az áttelelésre oly sok mézre van szükségük, azt bizony egy méhész sem látja szívesen. Ha a. méhektől nem is sajnálja a mézet, mint hogy nem is szabad, mégis szívesebben látja, ha valamit megtakaríthat. Ha azután a télutón megkezdődik a peterakás és a fiasitás felnevelése, akkor a méheknek nagyon is szüksége van a melegre, még inkább mint a tulajdonképeni télen. A hideg levegő behatása folytán a méhcsomó állandóan szűk térre kénytelen összehuzódni, az ki nem terjedhet és igy a fiasitás a méhcsomó belsejében is csak szűk keretek között mozoghat a felső kijáró mellett. Csak a külső levegő felmelegedésével tágulhat ki a méhcsomó és ezzel együtt a fiasitás számára is nagyobb lesz a tér. Ilyen körülmények között a I méhtörzs felerősödése tavasszal a felső kijáró mellett általában kívánni valót hagy maga után, a mi a korai hordás kihasználása szempontjából kétségtelenül szintén hátrány. Mindezekből azt látjuk, hogy úgy az alsó,
