Méhészeti Hetilap, 1917. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-11 / 6. szám

44-ik oldal. MÉHÉSZETI HETILAP megsértheti gondviselőjét; a szabót megszurja a tű, a kovácsot nem kíméli a szikra, sőt még a hideg kő is visszapattan a véső alól és kioltja szemevilágát a művésznek, aki remeket akart be­lőle alkotni; ki vehetné rossz néven a méhektől, hogy nem tűrik békével a háztartásukba való erő­szakos beavatkozásokat ? Állítólag ugyan volnának praeservativumok is a méhek szúrása ellen, sajnos azonban, mi ilyeneket nem ismerünk; egyetlen biztos módja a védelemnek az, ha fej, arc, vagy szemvédőt, eset­leg keztyüt is használunk a műveleteknél. Timm D. azt mondja, hogy a fulánk a lai­kusoknak félelmes, a kezdőknek terhes, a meste­rekre nézve pedig szükséges rossz, a mivel meg kell alkudniok. Hogy sokan meg is alkudtak vele, a méhé­szettel foglalkozók roppant száma tanúsítja, nem ugyan mindnyájan máról holnapra — bár ilyenek is vannak, — de előbb-utóbb mindazok, akik meggyőződtek róla, hogyha nyugodtan és kíméle­tesen bánnak a méhekkel, teljesen elegendő vé­delmet ad ellenük a füst. Némelyek megfüstölik, mások bodzával, ürömmel, ecettel vagy görög szénával, erdei mály­vával orvosi lestyánnal dörzsölik be kezeiket és nem lehetetlen, hogy ha valami türhetőbb, vagy megfélemlitőbb szagot adunk kezeinknek, tartóz­kodóbban fognak viselkedni a méhek : akik tehát igen félnek tőlük, ezekkel is kísérletet tehetnek. A méhszurás ellen legjobban biztosit az, ha szervezetünk megszokja a méhek mérgét és immu­nissá lessz az iránt ; ez azonban évekbe telhet, addig is szükséges tehát tudnunk, hogy mit cse­lekedjünk és használjunk, ha megszurtak a méhek. Minthogy a fulánk többnyire a sebben ma­rad és a vele kiszakadt izmok rángatódzása kö­vetkeztében mindig mélyebbre hatol, első dolgunk annak eltávolítása, a nélkül mégis, hogy a büty­kére — a mi a méregtömlőt tartalmazza, — nyo­mási gyakorolnánk, mert különben a mérget mint­egy befecskendeznénk a sebbe; legjobb, ha kör­münket, vagy zsebkésünket bele akasztván, ki­kaparjuk a fulánkot. A szúrás helyét ne dörzsöljük, ne vakarjuk, mert igy csak előmozdítanánk a méreg szétterje­dését, hanem tűvel, vagy hegyes késsel tágítsuk meg a sebet és nyomjuk ki a mérget, a mi kü­lönben lehetetlen volna, mert a vele érintkező vér nyomban megolvad és berekeszti a parányi sebet. Ha van kezünknél lyukas kulcs, ezt, ha pe­dig nincsen, vágjunk el függőlegesen valami vas­tagabb tollat és nyomjuk a sebre, úgy, hogy élei gyűrű módjára vegyék azt körül, — igy nemcsak jobban kinyomhatjuk a mérget, hanem annak szét­terjedését is megakadályozhatjuk. A seb orvosi kezelése rendszerint felesleges, elegendő, ha néhányszor megnyálazzuk azt, én sem használok egyebet: a kik azonban igen ér­zékenyek a méhek mérge iránt, temérdek minden­féle orvosság között válogathatnak. Már a XVÍII. században több mint 25 féle orvosságát ismerték annak a méhészek, azóta pe­dig folytonosan találnak újabbakat, mert a méh­szurás is olyan, mint a fogfájás, a mi egynek használ, másnál hatása nincsen. A fájdalom enyhítésére alkalmas a hideg viz borogatás, de megfelel a hideg vas, kő, nedves föld, vagy friss fű is. A gyuladás és daganat ellen legrégebben használatos szerek: a reszelt torma, pálinka, szal- miák szesz, dohánylé, olaj, a kigyónyelvfü (ophi- oglassum vuig. L) vagy oltatlan mész szét mor­zsolva és megnedvesitve, a pasztinák leve, rózsa­víz, babér vagy májva levél, démutka, úgyszintén az éretlen mák feje, a petrezselyem és kigyószisz gyökér (echium vulg. L) leve, a skorpió olaj, in­digó, bodzalé, a famoha, fülzsir, a méz, sőt álli- lólag, sokaknak az is használt, ha a méhet szét dörzsölték a seben. Későbbi tapasztalatok szerint hasznos a le- venduba viz syiritus alcali volatilis, spiritus sa- lis amraon, dulcis, s piritus nitri dulcis, valamint a lenmag, rozmaring és momordica olaj, a kámfor szesz és az ólomfehérből készült orbáncz ellenes golyócskák (globuli erisepelas) egy koronányi ru­hadarabra vakarva és a sebre borítva, a sós viz a jerichói lőne (Lonicera caprifólium) bogyóinak vedve és a foghagyma. Angol szakírók javaslatba hozták azt is, hogy tüzes vasat, vagy izzó parazsat tartsunk oly közel és addig a sehhez, mennyire és a meddig kibír­juk azt is azután kenjük be a sebet terpentinnel. Az újabban kipróbált szerek közé tartoznak még a sósborszesz, az úgynevezett vizüveg, a chloroform és a borszeszben feloldott salycilsav, a szappauoldat, csalán festmény, (tinct. űrt. ur.) és apiol — de kísérletek történtek a collodiummal, cárból és phoenolsav-oldattal, ólomecettel, pet­róleummal, hamuzsirral, a fémsók közül pedig a Minden vérbeli méhész járatja a „Méhészeti Hetilapot", mert ez az egyetlen és legtartalmasabb hetilap.

Next

/
Thumbnails
Contents