Méhészeti Hetilap, 1917. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-07 / 1. szám
MÉHÉSZETI HETILAP De mielőtt valami „ördöngösséget“ produkálnék, mind a tisztelt Szerkesztő ur, mind a szives olvasóm engedjék meg, hogy előbb bemutatkozzam, mert azt sem tudják rólam, hogy miféle fán termettem. — Iródiák, vagy csizmadiák vagyok-e? Pedig a 70-es évek végén és a 80-as évek elején sokat megfordultam Szatmármegyében, különösen Nagykárolyban és a körülötte levő összes községekben. Sok emlékezetes dolgot /vittem ott végbe. így többek között a mezőteremi szilaj bikát, mely sok embert felöklelt, megtaposott, megakartam lovagolni (Talán inkább bika- golni Szerk.) de a veszett állat elszaladt előlem. Ekkor mondtam a körülöttem állóknak amaz emlékezetes szavakat, hogy: „Ennek az állatnak több esze van mint nekem, mert kitér!“ A nagykároly—gencsi országúton két uton- állót lefőztem, szemökbe kacagtam. A két zsivány elszégyelte magát és szekeremet eleresztették. Egy néptanítót, a nemzet napszámosát, a falu iegkol- dusabb emberét rablási szándékkal megtámadni! igazán nevetséges dolog ! De vittem én más dolgot is véghez, becsületet szereztem a tanítói névnek. 1879. év nyarán a megyei gyűlésen felolvasták a Békésmegyéből küldött levelemet s a megyei urakban olyan lelkesedést idézett elő, hogy felkiáltottak: „azt a békésmegyei tanítót a tenyerünkön fogjuk hordani!“ Barczikáy Miklós megyei főpénztárnok pedig kijelentette, hogy a békésmegyei tanító — mig a háziipari tanfolyam tart, — kizárólag az ő vendége lesz. Az egyszerű pusztai tanítóban az Alföld leendő háziipar apostolát ünnepelték. A Nagykárolyban töltött napok életemnek a legszebb, a legfényesebb percei voltak. Most! — a ház.ipar apostol mint „ördöngős méhész“ tér vissza Szatmárba, de csak lélekben, hogy a megyében megjelenő méhészeti lapot úttörő munkájában támogassa. Volt szerencsém bemutatkozni; -most munkához fogok, 1) A gyenge népű család többet hord mint az erős. Lehetetlenség! — Kiált fel egyik-másik olvasóm, — ez már nem elhinni való. Kedves Méhésztársam ! add ide a kezedet, hadd vezesselek az „ördöngösség“ útjára. Meglátod, hogy tenyereddel csapdosod térded kalácsát, — nagyszerű! — kiáltasz fel. Hordás indult meg. Szét nézünk a méhesben. Miként az utolsó ítélet napján, együtt vannak a jók és rosszak, úgy a méhtörzsek között is vannak jó népesek, melyek ugyancsak hordják 5-ik oldal. a pergetni valót, de vannak gyenge családok is, amelyek nagyban igyekeznek ugyan, neki fognak a fiasitásnak. Népet kapunk, de a téli eleséget sem képesek behordani, nem hogy pergetni valót adnának. Az erős törzsek már telehordták kaptáruk összes lépeit és tétlenül rajcsomókban húzódnak ki a kaptárból. Pergetni kell, mert a méz behor- dására nincs hely. Pergetünk. Azt vesszük észre, hogy az erős törzs népe fokozatosan kevesebb lesz, sőt olyan hordásoknál, minőkhöz nekem már többször szerencsém volt, ha gyengébb törzsektől fedett fiasitással nem segítjük, — tönkre megy. A gyenge népség pedig nagyban fiasit, erős néppé fejlődik, de méze igen kevés van, hogy azzal ki sem telelhet. Kénytelenek vagyunk más kaptárunkból vett mézes lépekkel segíteni rajta. Ugy e kedves Méhésztársam! nálad igy van hordás idején ? Természetesen, hogy úgy van. Most vegyük elő az „ördöngösséget.“ A gyenge népséget a méztérbe pakolom fel. Választó deszka helyett vékony újságpapírt használok. A méztért vigyázva zárom el, a hova a méhnek csak a homlokzatnál egy keskeny nyíláson van feljárása. Most a gyenge népet a legerősebb helyére teszem, az erőset pedig a gyenge helyére. Az erős törzs, mely 40 keretet fedett, fele népét elveszti, mely a gyenge törzshöz húzódik. A gyenge törzs 20 keret gyűjtő mehet nyer, mely a kaptárt telehordja mézzel. Miután a gyenge törzsnél sok fiasitás van, azért erősségét legtovább megtartja és a hordások kihasználására mindig elég népe van, azért több mézet is gyűjt. A helyéről elmozdított erős törzsön is segítve lessz. Elősször mézét kipergetjük és mind a méznek, mind a fiasitásnak helyet csinálunk. Ne tévesszük szem elől, hogy nagy hordásoknál az anyaméheket teljesen kiszoritják a fiasitásból a begyülendő mézzel, oly annyira, hogy a legerősebb törzseknél 1—2 anyabölcsőn kívül egyéb fiasitást nem találunk. Hiába adunk nekik üres lépeket, abba fiasitás ugyan nem kerül, csak méz és méz s ha nem segítünk fedett fiasitással rajtuk, a törzs elpusztulhat. Az összes gyenge törzseket a legerősebbekkel megcseréljük, s azok a hét szűk esztendős népek, melyek nem értek egy pipa dohányt, több mézet produkálnak, mint az erősek, ha azok érintetlenül a helyükön maradtak volna. • Nem ördöngősség-e ez? (Folytatása következik.)
