Méhészeti Hetilap, 1917. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)

1917-11-04 / 44. szám

346-ik oldal. \ MÉHÉSZETI HETILAP munkálkodó egyesületünk, melyek közül magasan kimagaslik a Tiszántúli Méhész­egylet. Hogy melyek a többiek, azokat Ön is ismeri hiszen jó részének tagja is. Tag­ja pedig nem azért, hogy tagdija ellenében hasznot várna, hanem hogy az egyesületet azzal is támogassa. De ugyebár Ön sem tagja minden egyesületnek? Miért? Mert nem tartja érdemeseknek őket arra, hogy támogassa. — Ez pedig más szóval azt jelenti, hogy vannak egyesületek, s melyek nem érdemesek másra, csak hogy eltemes­sük és elfeledjük őket. Neveket nem em­lítek. Nem akarom őket pellengére állítani, úgyis a közel jövő szele elsepri őket. Az Országos egyesület vezetősége felett is kongatja már a halálharangot az „Alföldi Méhészet 10-ik száma, amidőn a cukor­ügyből kifolyólag a következőket írja: „Azt akarjuk, hogy nálunk is lehetet7 lenné váljék, hogy gazdasági kérdések el­bírálásánál szakférfiak mondjanak Ítéletét s ne kompromitálják laikusok kormányza­tunk tekintélyét, főképen ne okozzanak mil­liókra menő károkat az ország gazdasá­gának! Ha volt valaha időpont, akkor épen a világháború korszaka az, amely bebizo­nyította hogy összes gyámoltalanságuknak gyökere: termelésünk szervezetlensége. Hogy mire van szükség hazánk mé­hészetének, azzal az Országos Egyesület törődött legkevésbé. Lehet-e csodálkozni azon, ha egy ilyen lanyha testülettől a minisztérium sem vár sokat. Talán épen rá sem hederit. Nem olyan időket élünk, hogy ezt a pilettantizmust sokáig tűrni lehetne s meg­engedhessük magunknak azt a fényűzést, hogy ólomcsizmákkal akadályozzuk halad­ni vágyásunkat és a magyar föld őserejé­nek kiaknázásában teljesen tehetetlen ala­koknak fejünkre ültetésével taposó malom­ba engedjük magunkat fogatni. Uj időket élünk és ez az idő tetteket vár! A tehetetlen egyéneket egész sereg pozícióból elsöpörte már az idők vihara. Ez a tisztogatási munka, azonban még csak kezdet-kezdetén van. Az autónom testületek is bőven el vannak halmozva a múlt idők hagyatékaival, nehéz leltári ér- , téktelen lomjaival. A kiselejtezési munka, szeretjük hinni, megindul a mostani érte­kezlettel és be fog fejeződni a legközeleb­bi időben. E jegecedési folyamatnak, ha az lesz az eredménye, hogy eltávolítja utjából a tehetetleneket és uj friss erőket, mindenek­előtt pedig a szakképzettséget állítja az egész vonalon a munkának szolgáltaiéba bizonyára a biztató, termékenyítő jövőnek útjait készítettük elő. Ez a szándék, ez a törekvés, ez a cél vezérel bennünket a magyar méhészet uj korszakának előkészítésére irányuló mun­kánkban. Számítunk e törekvésünkben minden jószándéku ember támogatására, aki ha­li zánk gazdasági megujhódásának nagy céj- I, jait hordozza szivében!“ Ha áz Országos Méhészeti egyesület leckéztetés érdemel, milyet érdemelnek azok, a melyeknek vezetői még annyit sem tesznek a méhészet érdekében, mint Or­szágosék. A mi a Méhészeti közlöny színvona­lának süllyedését jelenti, véleményem ma is fentartom. Megengedem, hogy nevezett lap egyedül a Tiszántúli Méhészegyletnek köszönheti, hogy havonként jelenhetik meg, de ez nem mentség. Tessék összehasonlí­tást tenni a béke és a mai kor színvona­la között, s Ön is észreveszi a hanyatlást, a mit különben már el is ismert. It nincs mentség! Tessék az előfizetési dijat felemelni, vagy zsebbe nyúlni s a kérdés meg van oldva. Mily büszke szavakkal intett engem Győrfi ur, hogy ne szedjek annak a fának gyümölcséből, a melyet ők fáradsággal és Értesítsük mindenről a szerkesztőséget!

Next

/
Thumbnails
Contents