Méhészeti Hetilap, 1917. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1917-11-04 / 44. szám
346-ik oldal. \ MÉHÉSZETI HETILAP munkálkodó egyesületünk, melyek közül magasan kimagaslik a Tiszántúli Méhészegylet. Hogy melyek a többiek, azokat Ön is ismeri hiszen jó részének tagja is. Tagja pedig nem azért, hogy tagdija ellenében hasznot várna, hanem hogy az egyesületet azzal is támogassa. De ugyebár Ön sem tagja minden egyesületnek? Miért? Mert nem tartja érdemeseknek őket arra, hogy támogassa. — Ez pedig más szóval azt jelenti, hogy vannak egyesületek, s melyek nem érdemesek másra, csak hogy eltemessük és elfeledjük őket. Neveket nem említek. Nem akarom őket pellengére állítani, úgyis a közel jövő szele elsepri őket. Az Országos egyesület vezetősége felett is kongatja már a halálharangot az „Alföldi Méhészet 10-ik száma, amidőn a cukorügyből kifolyólag a következőket írja: „Azt akarjuk, hogy nálunk is lehetet7 lenné váljék, hogy gazdasági kérdések elbírálásánál szakférfiak mondjanak Ítéletét s ne kompromitálják laikusok kormányzatunk tekintélyét, főképen ne okozzanak milliókra menő károkat az ország gazdaságának! Ha volt valaha időpont, akkor épen a világháború korszaka az, amely bebizonyította hogy összes gyámoltalanságuknak gyökere: termelésünk szervezetlensége. Hogy mire van szükség hazánk méhészetének, azzal az Országos Egyesület törődött legkevésbé. Lehet-e csodálkozni azon, ha egy ilyen lanyha testülettől a minisztérium sem vár sokat. Talán épen rá sem hederit. Nem olyan időket élünk, hogy ezt a pilettantizmust sokáig tűrni lehetne s megengedhessük magunknak azt a fényűzést, hogy ólomcsizmákkal akadályozzuk haladni vágyásunkat és a magyar föld őserejének kiaknázásában teljesen tehetetlen alakoknak fejünkre ültetésével taposó malomba engedjük magunkat fogatni. Uj időket élünk és ez az idő tetteket vár! A tehetetlen egyéneket egész sereg pozícióból elsöpörte már az idők vihara. Ez a tisztogatási munka, azonban még csak kezdet-kezdetén van. Az autónom testületek is bőven el vannak halmozva a múlt idők hagyatékaival, nehéz leltári ér- , téktelen lomjaival. A kiselejtezési munka, szeretjük hinni, megindul a mostani értekezlettel és be fog fejeződni a legközelebbi időben. E jegecedési folyamatnak, ha az lesz az eredménye, hogy eltávolítja utjából a tehetetleneket és uj friss erőket, mindenekelőtt pedig a szakképzettséget állítja az egész vonalon a munkának szolgáltaiéba bizonyára a biztató, termékenyítő jövőnek útjait készítettük elő. Ez a szándék, ez a törekvés, ez a cél vezérel bennünket a magyar méhészet uj korszakának előkészítésére irányuló munkánkban. Számítunk e törekvésünkben minden jószándéku ember támogatására, aki hali zánk gazdasági megujhódásának nagy céj- I, jait hordozza szivében!“ Ha áz Országos Méhészeti egyesület leckéztetés érdemel, milyet érdemelnek azok, a melyeknek vezetői még annyit sem tesznek a méhészet érdekében, mint Országosék. A mi a Méhészeti közlöny színvonalának süllyedését jelenti, véleményem ma is fentartom. Megengedem, hogy nevezett lap egyedül a Tiszántúli Méhészegyletnek köszönheti, hogy havonként jelenhetik meg, de ez nem mentség. Tessék összehasonlítást tenni a béke és a mai kor színvonala között, s Ön is észreveszi a hanyatlást, a mit különben már el is ismert. It nincs mentség! Tessék az előfizetési dijat felemelni, vagy zsebbe nyúlni s a kérdés meg van oldva. Mily büszke szavakkal intett engem Győrfi ur, hogy ne szedjek annak a fának gyümölcséből, a melyet ők fáradsággal és Értesítsük mindenről a szerkesztőséget!
