Méhészeti Hetilap, 1917. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-21 / 3. szám
MÉHÉSZETI HETILAP 21-ik oldal. vetkezet tagjai történetesen túlnyomó részben arról a vidékről kerülnek ki, úgy előállhat az a különös dolog, hogy a kártalanítás céljából ingyen raj adásra kötelezett tagokat oly sok ingyenraj adására kellene szorítani, hogy ez által azok nagyobb kárt vallanának, mintha ők lettek volna a tényleg károsultak. így tehát ez a rendszer véleményem szerint nem teljesen megfelelő. A másik módozat a következő: A biztosítani akaró méhészek fizetnek évente 100.törzs után egy, 150 törzs után kettő és 150-nél több törzs után 3 rajt, még pedig az előre megállapított súlyban és határidőre. Jogában áll a tulajdonosnak a rajt pénzen megváltani, még pedig előre megszabott méltányos összeggel. Most már tegyük fel, hogy a folyó évben 300 méhész biztosítana, igy a rajokból begyülne mondjuk 100 raj, pénzben pedig 200 rajért per 10 koronájával 2000 korona, igy már az első évben egy 100 családos méhészet lenne a szövetkezet tulajdona, mely minden évben minimum 50 rajt adhatna kártérítés képen a károsult tagnak. Erős meggyőződésem, hogy csak egy ilyen kis társaság is képes volna évente egy-egy 100 családos méhészetet szervezni, mert a mézből a kezelőt kényelmesen, ki lehet fizetni és kaptárokra, eszközökre is telik. A kezelést egy képzett méhész végezné előre megszabott részesedésért. Tekintve a szövetkezet nemes célját, nem hiszem, hogy a kormány is anyagilag ne támogatná. Mivel a biztositó szövetkezet méhesei az ország különböző, jó méhlegelővel biró vidékein lennének felállítva, igy a szövetkezetnek egyik jövedelmi forrását képezné a méz is, de másrészt az egymástól nagy távolságban levő méhészetekkel elérnénk azt a célt is, hogy egyszerre egy méhes eshetne legfeljebb szerencsétlenség áldozatává. Egyelőre a biztositó szövetkezet csupán rajokkal segítené a károsult tagokat, később azonban ha sikerülne nagyobb tartaléktőkét összehozni, pénzbeli segélyt is adhatna. Ezzel a biztosítási módozattal egy csapásra háorm legyet ütnénk. Először: rokkant katonákról képzett méhészek közül tudnánk néhánynak kenyeret adni, másodszor: méheinket módunkban állana biztosítani és végül harmadszor a kaptáros méhészet terjesztését nagyban előmozdítanánk az ilyen mintaméhészetek felállításával. A szövetkezeti méhesek kezelését az ahhoz közel lakó tagok őriznék ellen, természetesen egyelőre díjazás nélkül. Ezek csak tervek, még pedig azt is megengedem, hogy nem a legszerencsésebbek. Kérem Méhésztársaimat, hogy szólljanak a dologhoz hoz- zzá, minél többen vitatjuk meg a dolgot, annál tökéletesebbet tudunk majd alkotni. A biztosítani óhajtó méhészeket pedig kérem, hogy szándékukat jelentsék elap szerkesztőségének, mert azt előre tudni kell, hogy hányán pártolják ezt a dolgot. Vitatkozni a dologról érdemes, sőt szükséges is. A patópálok korszaka lejárt, ma már cselekedni kell. Visszapillantás méhészetünk múltjára és kérelem szeretett Méhésztársaimhoz méhészetünk jövőjéért. Irta: FEDOROCSKÓ GYULA a nagylétai méhészeti megfigyelő állomás vezetője. Fájdalommal telik meg .szivünk, ha visszapillantunk Magyarország hajdani virágzó állapotára, ma pedig annak hanyatlásáról olvasunk. — Bátor vagyok a tek. szerkesztőséget kérni; legyen szives közölni néhány szemelvényt a múltból, melyben ismertetni fogok néhány adatot. A XIX. század elején még mindig voltak nagyobbszabátu és jól jövedelmező méhészetek. Pl. Algyő községben 483 tenyésztő foglalkozott méhészettel összesen 2415 kaptárban. Békés megyében nem egy gazdának volt 200 törzs méhe, Jásznagykunszolnok megyében is nagyban űzhették a méhészetet, mert Kisújszálláson 1792-ben egy rozsnyói kereskedő 178 akó mézet szedett össze. — 1816-ban még virágzó méhészetek gyönyörű méheskertek voltak, de már 1831-ben Staut József egész Magyarországon senkit sem ismert, a ki csak 100 törzscsaláddal is méhészkedett volna. — S ez igy hanyatlott 1818—1850-ig. A méhek csongó-bongó világát hallgatag tétlenség váltotta fel, a hajdan megtelt kaptárak üresen — lomtárba kerültek, virágzó méhészetek pusztultak el. Uj korszak a 40-es évek vége felé nyílott meg a németeknél a méhész világban, — de nálunk magyaroknál ebben az időben harci riadó, fegyverkezés, nemzeti hadsereg, fényes dicsőség, vesztett csaták hire, majd reménytelen gyász nyomon követték egymást. Ki törődött ilyenkor a méhekkel ? Pangott minden, pangott a méhészet is & annyira hanyatlott, hogy az 1850. évi összeírás alkalmával találtatott aMonarchia területén 1.408.200
