Méhészeti Hetilap, 1917. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)

1917-07-08 / 27. szám

210-ik o’dal.

MÉHÉSZETI HETILAP

Pál plébános ur bevallja, hogy ő az általa szerkesztett kaptárt nem készítette el. Az a valóságban nincs meg, csupán elméletben.

Helyes! Elméletben már sok külön- j féle kaptár látott napvilágot, mely a gyakorlatban a hozzáfűzött szép reményeket j megsemmisítette. Ezt jól tudja az országos egyesület vezetősége és mégis hozzáfog elméleti kaptárral kísérletezni. Talán a kísérletezés is elméleti utón folyik ? Gyakorlati utón nem is folyhatik, mert a Csepi-fele kaptárt elkészíteni csak rajzban ! szabad, mivel tiltott alkatrészeket tartalmaz, i

íme az egyet nem értés átka ! Ezért nem tudunk mi méhészek előbbhaladni, mert mindig akadnak egyesek, akik szekerünket megkötik.

Hogy előbb haladhassunk, vagy egy teljesen uj kaptárt kell alkotnunk, vagy a Boczonádi 42-esét kell elfogadni, mely esetben mivel Boczonádi a szabadalmi törvényhez ragaszkodik, f e 1 h a j t ó i v á teszi az egyesület vezetőit, vagy csak egyes szabadalmi dolgokat kell kisajátítani.

Tagadhatatlanul kényes helyzet, de meg kell oldani a gordiusi csomót. Hogy

Virágsors. Irta: Méhész Jenő.

Három kicsiny virág volt egy rózsaíövön. Igénytelen rózsaszínű vadrózsák voltak. Három virág. Az egyik már kinyílt. Már már hullatni is készült leveleit. A másik még épen csak félig kinyillva. A harmadik még csak alig alig bimbó. Méhek, szines lepkék lepték el az öreg. a hulló virágot. A két kis testvére irigységgel nézte. Miért épen ötét szeretik oly nagyon? Bosszankodtak s azért tán észre sem vették, hogy öreg testvérük minden újabb reggel, minden viradatkor egy-egy rózsaszínű szép sziromlevelét hullatja a földre. Akkor vették észre, mikor már egy kicsiny dísztelen tönköcske maradt a szár végén.

Felsóhajt a nagyobb, a már nyíló bimbó:

miként lehet megoldani, az nem a mi gondunk, mi csak azt tanácsoljuk, hogy ne kísérletezzenek elméletben elméleti kaptáikkal s hagyjanak békét Boczonádinak, ne vegyék el szegénynek a vánkosát.

A szüzszaporodás vagy parthenogenesis elmélete

Irta: Donáth Aladár,

m. kir. méhészeti szaktanár.

Már Aristoteles tapasztalta, hogy a méhek párosodás nélkül is szaporodnak ; ha a családnak nincs is anyja, hímeket is olyan időszakban, mikor hímek nincsennek, munkásokat szaporítanak, miért azon nézeten volt, hogy s méhek himnősek (hermaphoroditák) s mint ilyenek, bármelyik nemet párzás nélkül hozhatják létre.

Később a természettudások is megfigyelték, hogy a selyembogarak s némelykor a levelészek is párzás nélkül szaporodnak. Dr. Dzierzon Janos karlsmarki plébános azon tapasztalatra jött, hogy az anya megtermékenyítés nélkül is képes hímeket szaporítani és ezen nézetét a Bienenzeitung. 1845 évi számaiban 1848-ban pedig „Theorie und

— Íme ez a sorsunk ! Szeretni, — meghalni...

De azért remegve várta a legelsőt, ki csókhalmazával elárasztja ajkát. Előtte a példa. A szerelem perzsel, lassú tűzzel éget. Hiába, mégis úgy vágyódik utána. Oiy epedve varja az első méhecskét, az első pil angót.

Virág ! — Sorsát várja

.....

*

* *

Egy ifjú, egy leány jönnek arra felé. Kar a karba fűzve. Két szerelmes gyerek! Meglátja a fiú a rózsavirágot, lemetszi száráról, kedvesének adja.

E vadrózsa virág lessz első pecsétje tiszta szerelmüknek.

Felsóhajt a bimbó :

— íme ez a sorsunk! Szerelemből avagy szerelemért halni.

*

* *

Egy harmatos reggei kinyillott a bimbó. Várta ez is sorsát. Várta az udvarlót. Várta hogy

Ajánljuk lapunkat ismerőseinknek !

TÁRCA