Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1914-03-06 / 10. szám
2. MÁTÉSZALKAI ÚJSÁG 1914. március 6. és intézmények tekintélyes száma szükséges ahhoz, hogy valamely város a kor igényeinek megfeleljen. Komoly, céltudatos és tervszerű munkálkodással szép eredményeket lehet elérni. Mezőgazdasági téren a szaktudományok segítségével nagyban növelhetjük a föld termőképességét. Az agri- kultur-kémia, a talajbakteriológia, a modern állattenyésztéstan stb. sok hasznos útmutatást nyújthatnak. A drainage (a talaj felszáritása), másrészt a mesterséges csatornázás, a természetes erők (pl. vizi erő) felhasználása nagyot lendít. Sok téli gazdasági iskolát kellene felállítani a felserdült földmivesifjuság számára. Az erdei rablógazdálkodás ugylát- szik, szünőf élben van.— A terméshozam emelkedése, általában a birtokkérdés összefügg a népesedési kérdésekkel. A lakásviszonyok javítása elsősorban az illetékes hatóságok feladata. A hivatalok — sajnos — sokszor magánépületben vannak elhelyezve és igy még rontják a helyzetet. Városi tisztviselő és munkásházakról még csak ritkán hallunk. Uj útvonalak megnyitása százszorosra emelheti a városi telkek értékét és jövedelmét. . . Városi szociálpolitika . . . Ugyan kérem, merre van, hol található? Hazánkban még mindig sokan vannak, kik szociális kérdéseket szociálizmussal tévesztenek össze. Pedig legelső állam- férfiaink sűrűn hangoztatják az erős szociálpolitika szükségességét éppen nemzeti szempontból. A társadalmi harcból folyó éles ellentétek tompítása, az érvekkel vivőit küzdelmeknek élethozó, tisztitó vivifikációs eredménybiztosi- tása, széles néprétegek anyagi helyzetének javítása és kulturfokra való felemelése, a társadalombomlasztó elégületlenség és elkeseredettség okainak szükebb térre szorítása csakis nagyszabású szociálpolitikai intézkedésekkel érhető el. Azonban egyes bagolyvárakban még most is fáznak ennek a gondolatától is. Pedig ez körülbelül nem más, mint a hit által megkövetelt emberszeretetnek, az újkor elején elterjedt humanizmusnak korunk viszonyaihoz alkalmazott módosulása. Végül még a nőkérdést említem meg. Nagyon szép befejezés volna a nő; a teremtés koronájának legszebb gyémántja, a költészet, az eszmék ideális allegóriája. De a rideg valóság másról beszél. A nőknek kenyérkereső pályákra való nevelése, női társadalmi és politikai jogok, a házasság, család életbevágó kérdései vannak szőnyegen. És ha legalább tárgyilagosan, alapos készültséggel és jóakarattal kezelnék. Sajnos, csak akkor lesz belőlük »beszédtéma« mikor az időjárás, a divat, »potitika,« sport, intrikák már elkoptatták. Korunk rendkívül sok problémája fokozottabb erejű tevékenységre és megértésre indít. És aki korában megtette kötelességeit, az minden időkre megfelelt. Két áthelyezés. Mátészalka társadalmát érzékeny veszteség éri két áthelyezéssel. Kánya Sándor pénzügyőri biztos 8 év óta hivataloskodott Mátészalkán s ez idő alatt úgy hivatali működésével mint a társadalmi érintkezésben az egész járás osztatlan szerétét vívta ki. Nehéz állásában mindig megtalálta azt a módot mellyel a kincstár és a magán ember érdekeit mindkét rész teljes megelégedésére intézhette el. Szigorú hivatalnok volt, de a legnagyobb mértékben méltányos tudott lenni, ahol nem szándékosságról, hanem csak tévedésről volt szó. F. hó 2-ikán utazott el uj állásába Székesfehérvárra, megelőző este barátai bankettet rendeztek tiszteletére. A másik áthelyezést különösen a jogászközönség sajnálja. Deme Kálmán kir. járás- birót az igazságügyminiszter iörvényszéki bírói minőségben a beregszászi törvényszékhelyezte át. Mint emberek a legőszintébben gratulálunk az áthelyezéshez, mert széleskörű jogi tudását inkább érvényesítheti a törvényszéken, mint itt, de mint mátészalkai lakosok őszintén sajnáljuktávozását. Sajnáljuk, mint gyors felfogású és gyors itélőképességü bírót, kit úgy az ügyvédi kar, mint a jogkereső közönség egyaránt tisztel és szeret és sajnáljuk, mint a társaság egyik közkedvelt tagját. Deme Kálmán kir. törvényszéki biró felmentése után, kb. 2—3 hét múlva távozik el körünkből. A beregszászi törvényszéken a polgári felebbezési tanácsban beosztva. — f — Kulin Sándor. Egy régi nemesi kúriának remete lakóját temették el f. hó 4-ikén Jármiban. Hosszas szenvedés után f. hó 2-án reggel 6 órakor hunyta be szemeit a mátészalkai járás társadalmi életének egyik köztiszteletben álló ura, a 79 éves bánhegyesi Kulin Sándor. Halálával az elmúlt idők egyik legnemesebb, fenkölt gondoíkodásu becsületes embere tűnt eF az élők sorából. Fiatal éveiben tevékeny részt vett úgy a megye, mint a járás közéletében, hosszú éveken át volt a vármegye törvényhatósági bizottságának tagja, az utóbbi évtizedben azonban teljesen visszavonultan élt, csak néha-néha lehetett látni, négy év óta pedig betegsége miatt ki sem mozdult ősi kúriájából. 79 éves korában ott halt meg, ahol született. Temetése szerdán d. u. 3 órakor volt Jármiban. A ravatalnál Berey József nagy- ecsedi esperes, a temetőben Tukacs Lajos lelkész búcsúztatták. Utolsó útjára a jármi-i és mátészalkai dalárda kisérte. Halála nagy részvétet keltett az egész járásban s nagyszámú rokonságán kívül igen sok tisztelője jelent meg temetésén. Családja a következő gyászjelentést adta ki: Ám hirtelen összerázkódott. Minth a kegytelen valóság érzése markolt voln a szivébe. — Hogyan — hogyan is történt, hog ön itt van? kérdezte félénken. — Szóltam apádnak — megkérte! a kezedet. Alig hogy egészséges leszel: megü jük az esküvőt. A leány szemében sajátságos sugí villant föl. Az extázis, a hivó remény tündökl sugara. Görcsös erőfeszítéssel iparkodó fölegyenesedni; átszellemült mosolylyal rebegi — Ó, ez nem lesz soká . . . sokka sokkal jobban érzem már magam. De mik( kapom meg a jegygyűrűt? Gregor keskeny aranykarikát húzott ! kiss ujjáról s a leány ujjára csúsztatta. — Mátkám vagy, édesem. . . . Alkonyaikor békésen elszenderü a leány. Jegyese kezét az övében tartotta é neki szólt utolsó szava: — Oly jó vagy . , . Ó oly boldogé leszünk . . . 1 Hirdetések jutányos áron felvétetnek a i „Mátészalkai Újság“ kiadóhivatalában. A nagyon egyszerű de tiszta szobácskát elárasztotta a reggeli nap fénye. Arany sugarai végigtáncoltak a szegényes fekhelyen, a beteg leány halottfehér arcán, melynek pillái le voltak hunyva. A deák leült az ágy mellé és csendesen várt. Az alvó pihegő melle alig emelte a takarót, mozdulatlan, sápadt arca, élettelen márványképre hasonlított. Száraz köhögésnek egy görcsös rohama ébresztette fel. Arca megvonaglott, szemei nyíltak; ráismert Gregorra s vértelen arcát pir bontotta.' — Ön ! — suttogta. — Ön itt ! . . . De ugyan miért jött el ide? Egyedül voltak; az öregek észrevétlenül visszavonultak. — Mert szeretlek . . . válaszolta Gregor. A beteg keskeny kezecskéi megremegtek és a fájdalmasan összeszoritott ajkakon halk kiáltás tört elő. — Ah! ha tudnád, drágám, ha tudnád . .. Elhallgatott. Nem tudod szavakat, melyekkel kifejezhette volna szive titkos, gyengéd érzéseit — a szerelmének, boldogságának ujjongását. Csak a tekintete beszélt . . . lázas sugárzással. leányainkat ... és most, a lázban égve: őrü- letes gondolatokat kovácsol a beteg agyvelő. — Írja le nekem leányát! — tudakozót dott a fiatal ember. — Karcsú, szőke — kék posztóruhát viselt — piros kalapot, fölhajtott karimával... igy járt mindig a télen . . . Most emlékezett a deák. Gyakran talál- kosott a fiatal leánynyal a lépcsőn. Valóban nagyon csinos volt: vonzó arcocska, melyet ő néha futólag megfigyelt, de minden intenzivebb érdeklődés nélkül . . .Tehát titokban szerette őt ez a gyermek és csak egy szavára várt, hogy karjaiba boruljon. Tőle jöttek a kis ibolyacsokrok, melyeket naponta ajtaja kilincsére fűzött valaki és melyek oly gyakran fölkelteték kíváncsiságát ... És ő úgy képzelte: a szomszédnője, az áz elegáns, tüzes- szemü asszony tüntette ki őt eképpen, mig a bájos kis virágok ama szerény, megható szerelemről akartak beszélni, melyet ő nem is sejtett . . . Gregornak ellágyult a szive. — Örülnék, ha valamit tehetnék érte. De mit? . . , Nem tudnám . . . Akkor az öreg ember összeszedte minden báíorságát; kulcsolt kezekkel könyörgött: — Jöjjön el velem — hiszen nemsokára meghal . . .
