Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1914-02-20 / 8. szám
2 MÁTÉSZALKAI ÚJSÁG 1914. február 20. ismer. Bűnöst és nem bűnöst, Bűnös az, aki a törvényben bűncselekménynek minősített cselekményt szándékkal, vagy gondatlanul végrehajt. Ezt aztán büntetni kell. Kant jogbölcseletének egyik alaptétele, hogy az emberben parancsoló ösztön követeli, hogy a bűnös elvegye büntetését. A régi büntetőjog csak arra tekintett, hogy valamely tettet elkövettek-e, vagy sem. A tettes eyyéniségére nem volt figyelemmel. Az elkövetés körülményeit is csak mint enyhítő, vagy súlyosító Köiülményeket korlátozott mértékben vehette figyelembe a biró. A modern büntetőjogi felfogás ezzel a merev nézettel szakit s azt igazságtalannak, célra nem vezetőnek tekinti. Igazságtalanok vagyunk — ez az alapvető gondolata — ha a tettes egyéniségét figyelmen kivíil hagyjuk. A emberek nem egyformák és egyenlőtlenekkel egyiormán bánni a legnagyobb igazságtalanság. Erre az alaptételre főként az által jutotta modern büntetőjogi elmélet, hogy szoros vizsgálat alá vette azt a kérdést: mi is tulajdonképpen a bűncselekmény oka. A régi elmélet ezzel a kérdéssel egyáltalán nem foglalkozott, vagy pedig megelégedett olyanfajta, vallásos színezetű magyarázatokkal, hogy a bűncselekmény az eredendő bűnnek a megnyilatkozása. Ezzel a meddő nézettel szemben egy — később tévedésnek bizonyult — elmélet indította meg a tudományos vizsgálódást. Lümbroso Cézár turini tanár 1876-ban Uomo deliquente (A bűnös) cimü munkájában azt a tételt állítja fel, hogy a bűnös az emberiség egy típusa, melyet — feismerhető — testi elváltozásai determinálnak a bűnre. Ez a született bűntettes elmélete. Ezt az elméletet a későbbi vizsgálatok megdöntötték ugyan, de ennek a nagyszerű tévedésnek az a messzeható kövtkez- ménye volt, hogy felkeltette a figyelmet a bűntettes egyéniségének és a bűncselekmények okainak vizsgálata iránt. A vizsgálódások egy uj tudomány — a kriminológia — kialakuláshoz vezettek. A kriminológia a bűncselekmények okait két nagy csoportba osztja. Olyanokra, melyek az egyénben s olya- 1 nokra, melyek a külső, társadalmi és gazdasági körülményekben rejlenek. A büncseletmények okai részben a bűntettesben rejlenek. A bűntettesek nagy része nem bűnös, hanem beteg. A régi büntetőjogi elmélet csak beszámítható és beszámíthatatlan embert ismert. Az osvostudomány vizsgálódásai megállapították, hogy a két véglet között igen gazdag skálája van a csökkent szellemi értéküeknek, vagy korlátozott beszá- mithatóságuaknak s hogy ezeknek egyes osztályai igen hajlamosak a bűnözésre. A morálstatisztika egyéb személyi tulajdonságoknak — gyermekkor, aggkor, stb. — a befolyását is megállapította a bűnözésre. A bűncselekmény okainak másik — és nagyobb — csoportja a társadalmi körülmények és különösen a nyomor. Statisztikai felvételek például félre nem magyarázható összefüggést mutattak ki a gabonaárak és bűncselekmények emelkedése között. A városi élet ezernyi alkalma, az alkohol, a szegénység a bűnözés legnagyobb keritői. Ezek a vizsgálódások meggyőzték a büntetőjogászokat arról, hogy a büntetőjog merev büntető jellege nem célravezető. A bűnösök nagyrészét nem büntetni, hanem gyógyitani, vagy nevelni kell. Gyógyításra a csökkent szel- ! lemi értékűek szorulnak. Nevelésre pedig elsősorban a fiatalkorúak, akiket ezáltal hasznos és dolgos polgárokká nevelhetünk, mig a büntetés esetleg a bűn karjaiba hajtaná őket. De a bűntettesek vizsgálata arra is megtanított, hogy különböztetni kell azok között, akik megrögzöttségből, hajlamból, gyengeségből bűnösnek, vagy esetleg eltévelyedés folytán kerültek összeütközésbe a törvénynyel: alkalmi bűnözők. A büntetésre, gyógyításra és nevelésre szorulók mellett igen sokan vannak olyanok is, kikkel szemben leghelyesebben akkor járunk el, ha cselekményüket, megfelelő intelem után, büntetlenül hagyjuk. Íme, a büntetőjog számára a büntetésen kívül hány uj feladat nyílt meg. A modern büntetőjog a büntetést — eredeti célját — teljesen alárendelt feladatnak tekinti. Eszménye és célja, hogy a büntetést teljesen elkerülhetettővé tegye és a társadalom védelmét megelőző, nevelő és javitó intézkedésekkel biztosítsa. Elkopott, közhellyé sülyedt, de találó hasonlattal ezt a változást úgy világítjuk meg, ha a jogtudomány fejlődését az orvostudomány fejlődésével állítjuk párhuzamba. Amint az orvos- tudomány is azt tekinti céljának, hogy a betegségeket megakadályozza s a gyógyítást is csak másodrendű feladatának arra az esetre, ha a megelőzés nem sikerült: úgy a modern büntetőjog is azt tekinti feladatának, hogy a bűncselekményeknek elejét vegye. A bünretőjog célja, hogy a büntetést teljesen kiküszöbölhetővé tegye. Az alispán a kivándorlásról. 1905 útlevél egy hónap alatt. A szatmármegyei kivándorlásnak szomorú képét tárja fel a vármegye közigazgatási bizottságnak legutóbbi ülésén llosvay Aladár alispán, aki ösmertette az 1913. év második feléről a belügyminiszterhez intézett jelentését. A jelentés a kivándorlásról a kövező- ket mondja: »Ezúttal legelsősorban a vármegyénk területén ijesztő módon emelkedő amerikai kivándorlásra kívánjuk a Nagyméltóságu kormány figyelmét felhívni. Az elmúlt évben pusztitó árvizek és az ezt követő rossz gazdasági év a megélhetési viszonyokat oly nehézzé teszik, hogy a nép tömegesen hagyja el vármegyénkéi’ az uj világban keresve munkát és boldo • gulást, a kivándorlási kedv napról-napra növekszik és már oly mérveket ölt, hogy az útlevelet kérők száma egy hó alatt az ezret is meghaladja. A legsürgősebb intézkedést kérjük tehát arra, hogy megfelelő eszközökkel, munka és kereset biztosítá sával a kivándorlás csökkentessék, mert ha ez meg nem történik, a gazdasági munka kezdetével a munkahiány egyes vidékeken a legsajnosabb helyzetet teremheti. Köz egészségügyi állapotaink javítása érdekében a körorvosi állások javadalmainak állam segéllyel való kiegészítését kérjük, mert csak igy remélhető, hogy a vármegyében betöltetlen köronvosi állásokra pályázó!: akadjanak, akiknek hiánya járványok esetén az egészségügyi rendszabályok végrehajtását lehetetlenné teszi.« leányt, mikor az én apám közönséges gyócsos tót volt. A főügyész megint leintette. — A maga atyja ura, az- Isten nyugtassa, törvényszéki elnök volt, a nemességük régibb a mienknél, a Liszka nagynénje csil- •. lagkeresztes hölgy. Me ? Nem igaz talán ? A kupec dühösen felugrott. — Menjünk—mondotta— most rögtön megkérem. Engem ne kunérozzanak tovább. És mentek. De az első utca szegletén Ucsinka megállt. — Hopp, — mondotta — ma nem lehet. — Miért? — Péntek van. A két ur egyszerre förmedt rá: — Ugyan kérem, hát illik egy derék protestáns emberhez az ilyen oktalan babona? j — Menjünk! ordította Ucsinka. Mikor egy óra múlva a kipirult arcú menyasszonyt magához ölelte a hires kupec, lágyan súgta a fülébe: — Azt hiszem, boldogok leszünk, édesem. — Gondolja? — Gondolom, mert azok az üzletek, melyek erőltetéssel, huzódozással jönnek létre, rendesen jól beütnek . . . L. K. (Vége.) I — Micsoda? — Meg is történt . . . — Ne mondja! Elvette? — El, ami azt ilteti. Tetszett és miután van egy kis pénze. — Ugyan mennyi ? — Huszonnyolcezer forintja . . . — Hiszen még kétezer forinttal ügyesebb, mint a másik — ujjongott a pénztelen városi főügyész. Harmadnapra Ucsinka János is hazakerült valahonnan a Balkánból. Már lestek rája. Nádas Dávid és Siketh főügyész fogta közre. — Hát ha meg kell lenni, jobb azon hamar átesni — biztatta Nádas. A ravasz kupec lehorgasztotta fejét. — Az az én szomoráságom, hogy nem vehetem el azt a gyönyörű teremtést. — Miért? — Hiszen hallották bizonyosan, hogy már van két feleségem, A főügyész a fejével legyintett. — Arról szó se essen! Elmondták hamarosan, hogy mi történt. Ucsiuka a fogát csikorgatta és a levegőt markolászta. Érezte, hogy megszorították. Szabadulni igyekezett. — Hogy vehetném el ezt a nemes úri-
