Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1914-06-12 / 24. szám
1914. junius 12. MÁTÉSZALKAI ÚJSÁG 3. lágos, hogy a kérdéses kitételek nem az iparosokra vonatkoznak, hanem a közönségre. Sőt a közönség alól, molynek a kérdés fel lett adva, a logikai összefüggésnél fogva ki volt véve az Iparoskor, mely a kérdést felvetette. — Ezek a jámbor firkálok beszélhetnek s firkálhatnak ugyan a maguk gusztusa szerint, de egy mondat értelmét mégsem magyarázhatják a gusztusok szerint, mert egy mondatnak csak egyféle értelme lehet. Csak a középkorb n élt egy király, ki azt hirdette magáról, hogy ő a grammatika felett áll, azóta azonban még a királyok is alkalmazkodnak a grammatikához. Hogy valaki egy szimpla mondatot nem ért meg, az még nem baj, de ha ezért ehhez még egy illetlen hangú levelet is ereszt útnak, — az mélységesen pirulni való dolog. A nyomtatott betűvel csinyján kell bánni' Aki felkap a nyomtatott betű Pegazusára, ne gondolja még, hogy a Pegazusa feltétlenül a Parnaszusra viszi, mert igen gyakran a nevetségesség kátyújába is döntheti. Csak a szűk látókörű önteltség állíthatja, hogy cikkemben akár nyíltan, akár burkoltan az iparosokra, vagy bárki másra bármi bántó lett volna. Ha ez igy volna, ezt nagyon restelleném. Nem azok kedvéért, kik azt a szép episztolát írták nekem, inert azoknak a véleménye reám úgy hat, mint akár az eresz alól lecsurgó viz. Az ily zavaros lé, ha az ember nyakába csöppen, csak kellemetlen, de egy cseppet sem veszedelmes, vagy félelmetes. De saját magamnak tartozom azzal, hogy újságcikkben senkit meg ne sértsek. E lapokban se a magam, se a mások személyével soha nem folalkoztam. Mindig csak nyilvánvaló tömegjelenségeket, vagy általános tüneteket vettem toliamra, de soha valakinek a személyét, vagy annak magánügyeit. És saját ügyeim, valakiről való privát véleményem, vagy bárkihez való viszonyom sohasem szolgált nekem ürügyül akár egy jóindulatú, akár egy ellenséges érzelmű bántó cikk megírására. Mert innobilis férfi- atlanságnak tartanám, ha az újságszerkesztést arra használnám fel, hogy olyas valakire ámadjak egy újságcikkel, tehát oly fegyverrel, ki hasonló fegyverrel nem védekez- hetik, aminthogy gyávaság olyasvalakire furkósbottal támadni, kinek a kezében nincs hasonló szerszám es nem bravurtett a mások mankójára támaszkodó gyámoltalan tipegőt gátugró versenyre kihívni. Az ellenfeleit pedig az ember megszokta válogatni, jobban mint a barátjait. Barátainkat ugyanis nem választhatjuk meg teljesen tetszésünk szerint, mert bizonyos érdekekhez való lán- goltságunkra kell tekintettel lennünk, de arra semmiféle érdek nem kényszeríthet senkit, hogy olyanokkal álljon szembe, kiket nem óhajt ellenfeleinek. Gorombasági versenyben soha részt nem vennék. Jerikó falai is csak hajdan omlottak össze fülsiketítő trombiták zenebonájától, de a müveit társadalomban nem a kurjongatás adja meg a primhangot. Ékelődő szellemeskedésre sem állanék ki akárkivel, mini a iogya i nem tartanék geográfiai előadást annak, ki a falujabeli tornyot a világegyetem zenithjének nézi s a faluja láthatárán túl már az Óperenciást képzeli. És eszembe jut Aesopus egyik meséje. Egyszer a bagolp ócsárolta a pacsirta hangját, kioktatván ezt arról, hogy mikép kellene énekelnie. Végül a sok gáncsosko- dásra azt vetette oda a pacsirta a bagolynak: »Hogy a hangom reked nem tetszik és te másképpen énekehél, azt természetesnek találom, de hogy ejy huhogó bagoly legyen az én kritikusom — az szomorúan nevetséges . . . Szikra. Bérmálás. Nagy ünnepe volt ma egyhete a helybeli rk. egyháznak. — ekkor látogátott el ugyanis Mátészalkára Ír, Boromisza Tibor szatmári püspök, hogy itteni híveinek kiossza a bérmálást. Az egyházfő junius 5-én reggel 7 órakor indult négyes fogatán Fehérgyarmatról. Kiséreíiben voltak Vanyek Ferenc tb. kanonok, fehérgyarmati esperes és Hámon Róbert püspöki iodaigazgató. Tunyo- gon mint a mátészalkai árás határán Péchy László, cs. és kir. kamaás, főszolgabíró fogadta és üdvözölte a pspököt. A kocsordi vashidnál pedig, a niátszalkai határban Almer Béla gyógyszerész,a hitközség világi elnöke, a kikocsizott rl egyháztanács nevében köszöntötte szerffitteljes szavakkal a egész. Helybe csak elsején megyek, az anyám pedig . . . — Értem, értem — vágta ketté a szavamat a nagysága — hiszen értem én, hogy nem adhatsz többet. Az elébb volt itt egy kis szobalány az csak egy koronát adott, mégis meg köszöntem a jótékonyság szent nevében . . . Avval elvette az egyik forintot s folytatta. — Nem fogadok el többet. Te tőled ez is elég. Köszönöm a sziiköiködők nevében. Áldjon meg érte az Isten. Én tiltakozni próbáltam, megmagyarázni hogy nem ezt akartam, nem oda lyukadtunk ki ahová szeretem volna, de ő nem engedett szóhoz, megfogott s szelíd erőszakkal kivezetett a szobából. — így ni. Isten megáldjon, Zsuzska, A neved odakerül a jószivüek könyvébe. Úgy tántorogtam le a lépcsőn, mint a részeg. Mitevő legyek ? Visszamenjek talán és elmondjam mindazt a sok hazugságot? De hiszen most egy-ketőre rajta fognak. Utói érnek, mint a sánta kutyát. És akkor bajba kerülök, nagyobbá, mint most voltam. Szégyenkezve könnypotyogtatva indultam haza. De azért, tuja Isten, megkönnye- bedett a szivem: nem yomta, nem terhelte többé semmi. Szegényebb vagyok eg forinttal, igaz de megérte a leckét. Elsején helybe ngyek és akkor ujfent tudatom sorsomról édsanyámat. Számtalanszor csókoló és tiszte leánya: Zsuzsika. Hiíiiiíéseit jöfá&'yG áron „Mátészalkai Ujs“ kiadó a {«iában. ||ni fehtrnemü ff I\ y | küHöiíBgasségek H B E Friedfnn Testvérek úri és női tvaiáruházában. főpásztort. Félkilenc felé járt az idő, mikor a püspök fogata és a kisérő kocsik berobogtak a rk. templomhoz. Itt a tűzoltók kordo- na megett már nagy néptömeg várta és fogadta a püspököt, ki a templommal szemben felállított lombsátorban egyházi ruháit felvéve harangzúgás között bevonult a templomba. Útja elé fehérruhás leánykák virágot szórtak, a templomajtóban pedig Molnár Károly helybeli lelkész kézcsókkal fogadta a püspököt. Megérkezése után azonnal misét mondott, majd Molnár Károly lelkész prédikált. A bérmálandók felállítása után a főpásztor intézett beszédet a hívekhez, majd következett 218 jelentkezőnek a megbérmálása. A templomi istentisztelet végeztével a plébánia lakban a tisztelgő küldöttségeket fogadta a püspök. A ref. egyház tisztelgését Péchy László cs. és kir. kamarás tolmácsolta, a többi egyházak, hivatalok és hatóságok együttes küldöttségeit Rohay Gyula főjegyző vezette a püspök elé, ki szép beszédben köszönte meg a város tisztelgését. Déli 1 órakor Molnár Károly lelkész ebédet adott magas vendége tiszteletére, mely ebéden a püspökön és kíséretein kivül Szálkái Sándor orsz. gyűl. képviselő, Pécsy Lészló főszolgabíró, Rohay Gyula főjegyző, Almer Béla a rk. egyháztanács világi elnöke, dr. Kaprinay ! Endre egyháztanácsos, Doby Antal egyházgondnok és Bertók Béla kántor-tanitó vettek részt. Délután a rk. iskolát látogatta meg a püspök, majd 6 órakor Péchy Lászlónál, Szálkái Sándornál és Almer Bélánál tett látogatást. Másnap szombaton, junius 6-án Nyir- cSaholyban volt a bérmálás, vasárnap Paposon, hétfőn Pusztadoboson, kedden Vitkában. Kőrútjában a püspököt mindenütt elkísérte Péchy László cs. és kir. kamarás, járási fő- i szolgabiró. A fehérgyarmati kerület katholikus hívei j mindenütt nagy szeretettel és rajongással fogadták a püspököt, amerre csak elhaladt. Vitkából kedden délután Nagydobosra ment j a püspök a báró Perényi család látogatására. Innen este Mátészalkán és Nagykárolyon keresztül vonattal visszatért székvárosába, Szatmárnémetibe. Állat az emberben. Sokan vannak, a kik azt mondják, hogy a 20-ik század a »haladás,« az emberi szeretet százada. — Tény, hogy a kultúra igen sok emberbaráti és jóléti intézményt létesített ebben a században, sőt még a rideg törvényhozás is mind nagyobb gondot fordít megfelelő (?) törvények alkotása által a fiatal korunknak, tehát a jövő nemzedéknek erkölcsi nevelésére s az eltévelyedetteknek az erkölcsös jó útra való visszatérítésére. Koronás fők, fejedelmi s főúri nők nemes ambícióval s óriási anyagi áldozatokkal állnak a különféle legnemesebb célú emberbaráti s jóléti intézmények élén, a társadalom minden számottevő eleme pedig tehetsége szerint támogatja nemes munkájukat s mégis az a sok-sok szellemű munka, az a rengeteg pénzáldozat, a mit az egyes államok a fenti célokra fordítanak, együtt véve sem volt képes arra, hogy az emberek lelkületét megtisztítsa az évszázados, sőt évezredes bosszú-érzettől a gyűlölettől, a amely sokszor úgy elragadja a kevésbbé müveit vagy teljesen műveletlen elemeket, hogy képesek rokonaikat a vérsze- rint hozzájuk tartozókat is a legkegyetlenebben megölni, leszúrni, mint az utolsó fene vadat. *
