Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1914-05-29 / 22. szám
1914. május 29. MÁTÉSZALKAI ÚJSÁG 3. pályára tényleg nincs szükségük, azok is boldog szolgálatkészséggel siettek adakozni, akárcsak egy jótékonycélu közintézményre. A dolog igy rendben van s ezért nem érhet senkit gáncs. De a hirtelen pálfordulás e merőben személyi indokából jellemző következtetések vonhatók le. Mert mi következik a jelen esetből — a contrario ? Az, hogy nálunk az embereknek nincs önálló felfogásuk, meggyőződésük valamely intézmény szükséges voltáról, cselekedeteikben nem vezeti őket a be nem folyásolt, független gondolkodás — mely a magát intelligensnek valló emberre egyedül mérvadó lehet — hanem kizárólag aszerint cselekszenek, hogy — ki hivja fel őket táncra. A kaszinómozgalom kudarccal végződött, mert annak élén nem állott oly »nagyság«, kit nyájas hódolattal támogatni s akinek ezzel hízelegni, a pipogya gondolkodású gerinctelenségnek valóságos lelki manna éstulvilági boldogság. S itt az úgynevezett intelligens elemről volna szó, melynek kellene, hogy legyen független véleménye, öntudatos meggyőződése a saját akaratáról és szükségleteiről. Amelynek önérzetes tudatában kellene lennie annak, amit akar s akaratának a megvalósításán munkálnia kellene a szellemi intellektualitásnak azzal a fölényes bátorságával és önbizalmával, mely egyenesen lázadozik az ellen, hogy másoknak eszköze, pórázon vezetett öntudatlan bábja legyen. De az embereknek kettős Janusz arcuk van. Az egyikkel gőgös pökhendiség- gel tekintenek le a náluknál alacsonyabbakra, mig a másikkal alázatossággal és hálás meg- hunyászkodással pislantanak fel a náluknál magasabb rendüekre. Az egyik arcukat lenézően fintorgatják, a másikkal pedig kedveskedő grimászokat vágnak . . . * »Ki a legszebb leány?« — ez most a lét és nemlét kérdése. S akiknek az iparos kör e problémát feladta, azok nem töprengő Hamletek, hanem jól emésztő és a filozófiától távol álló közönséges emberfiák. Az iparos kör mulatságot rendezvén, összekötötte a hasznost a kellemessel: a mulatság mellett eldönteni kívánja plebiscitum utján azt is, hogy ki a legszebb leány. Én ugyan nem tudom, hogy e két feladat közül melyik a hasznos és melyik a kellemes és nekem inkább eszembe jut az a vándor művész, vagy bűvész, ki a belépti dij után az asztalok körül »jól sikerült« sajátképü levelező-lapokat is árusít. Az Albán és egyéb országos problémák mellett még azt a problémát is lőtték a hasunkba, hogy hasból találjuk ki, melyik a legszebb leány. Hát honnét tudnám én azt, midőn az e kitüntető elnevezésre pályázók még be sem mutatkoztak? S aztán e kérdés kissé rideg és semmitmondó. Végre is kinek- kinek nem az a fontos, hogy melyik a legszebb leány — a legszebb leányhoz, úgy lehet neki semmi köze — hanem inkább az, ki neki a legkedvesebb, amely kérdésnek már több a személyi vonatkozása és amely e mellett valahogy intimebb és vonzóbb is. És azután a kérdés kissé primitiv. Lehetett volna ugyanazért a pénzért változatosan bővítve azzal a kérdéssel is, hogy ki a legszebb asszony, esetleg ki a tisztességesebb asszony. (Elvégre a tisztesség is valami.^ Vagy nem?) Sőt azok számára, kiknek kedvük telik különös kérdések megfejtésében kuriózumkép ily érdekes csoportkérdéseket is lehetett volna feladni: hány centiméter hosszú volt a Halley üstökös — üstöké 1910-ben; a Titanic elsülyedésekor mily súlyú vizet szorított ki a tengerből; ha valaki egy magas polcról hirtelen lepottyan, i a szabadesés mily törvényeit kell az illető- ; nek szem előtt tartania stb. Egyébként pedig i nem értem, miért nevezik levelező-lapok áru- | sitását szépségversenynek. Minden verseny I feltételez versenyzőket, kik a versenyben való i győzelemért aktive közreműködnek, de itt nem látunk a szépség pálmájáért egyetlen egy versenyzőt sem. Legfeljebb olyanokat, kik abban versenyeznek, hogy a legtöbb levelezőlapot sózzák reá az utjukba kerülő gyanútlan boldogtalanra. Hogy ki a legszebb leány, azt komolyan az illetőnek csak négy szemközt mondanám meg, tréfából legfeljebb hat tagú társaság előtt, de ha valamely leány | megfejti az itt felvetett kérdéseimet, akkor a nyilvánosság előtt én is elárulom, kogy ki a — legokosabb leány. Szikra. \ Hirdsíések jutányos áron felvétetnek a j „Mátészalkai Újság“ kiadóhivatalában. ban dr. Nemes Géza daliás alakja volt lát- ■ ható, ő volt az előadás utáni nagy vacsora | rendezője . . . Még a karzaton is csak ismerős arcokat látott Márton Rózsi. Ott volt a pék, a fűszeres, a mészáros és Vig cipész, aki bizonyára karjain vitte fel oda béna kis feleségét. Az öreg Lina kisasszony is eljött. Kis kézimunkaüzletének ajtaján szivettépőn jajgatott a kis csengettyű, ha valaki benyitott az üzletbe. Lina kisasszony pápaszemén keresztül szigorúan szemügyre vette a jövevényt. Amikor a fekete harisnya kezdődött, kitartó energiával vonakodott fekete pamutot hozatni. Egyszer a kis Rózsira is — aki fekete pamutot jött vásárolni — mérgesen rászólt: Mond meg a mamaanak, hogy nem tartok pamutot; hordjatok fehér harisnyát, az sokkal tisztább viselet. — A művésznő elmosolyodott, milyen kár, hogy szabadsága csak órákra terjed, úgy szerette volna meghúzni a kis kesergő csengettyűt, — vájjon »tart«-e már fekete pamutot az öreg Lina?! . . . Ruhájának uszálya kisiklott a kezéből és kezei akaratlanul egymásba kulcsolódtak. Kimondhatatlan meghatottságot érzett. Átölelni szerette volna ezt a sok embert. Erős kötelék fűzi hozzájuk, akik ugyanazon föld szülöttjei, mint ő maga. Ők még ma is a nagy fehér Máriatemplom toronyórája után rendezik az életüket. A mutatói hányszor megker- gették őt is, amikor iskolába sietett . . . Este tiz órakor a harang tiszta kongása jelzi a lefekvés idejét . . . Ami itt a kis függönynyiláson keresztül a leikébe hatolt, nem csupán az emlékezésnek egy hatalmas hulláma volt, sokkal több : a közösség, az otthon, a gyermekkor édes illata áradt feléje . . . — Megengedi, művésznő, hogy megkezdjük az előadást? — szólalt meg háta mögött szerényen, de rekedten a rendező. Óh, igaz, hiszen ma este énekelnie kell. A gondolatai hosszú utat tettek meg, amig visszataláitak a valóságba. Különös hangulat fogta el. A szive oly erősen dobogott, mint amikor először lépett a színpadra, de nem lámpaláz az, amit érzett, csak meghatottság, de egyben büszkeség is . . . — Eljöttek mindnyájan és én nem akarom, hogy csalódjatok bennem. — Jól tudta, hogy ennek a közönségnek nagy része nem is ismeri a művészet mibenlétét, hogy meggondolás nélkül tapsolnak neki, már csak azért, mert a városuk szülöttje. De ő ezt nem akarta. Kiérdemelni, ami jót ma neki szántak, érezzék meg benne mindnyájan a művésznőt, aki művészetének legjavát nekik tartogatta és nekik hozta haza! ... A karnagy intett — és a zenekarban megkezdődött a hegedűk halk zenéje... HÍREK Havi 25 korona két szemért. Érdekes és nem mindennapi ügyben hozott Ítéletet a napokban a szatmári törvényszék polgári pörökben Ítélkező tanácsa. A pert Pénzes Piroska, egy ópályi-i cselédembernek mindkét szemére vak leánya indította Grün Herman gazdálkodó ellen. A leány keresetében előadta, hogy szülei, akik pár év előtt elhaltak, cselédsorban szolgált mintegy 10 ével ezelőtt Grünnél. Egyszer mikor a kútra ment, Grün göröngyökkel meghajigálta az akkor 14—15 éves leányt, akit a göröngyök fejen találtak. A leány akkor sokáig beteg volt, a feje azóta is gyakran fájt úgy, hogy sokszor feküdt a kórházban is. Hosszas betegsége után pedig elvesztette szemevilágát. Mivel pedig — mint keresetében előadta — bekövetkezett vaksága okozati összefüggésben van a Grün által okozott sérüléssel, amelynek folytán teljesen keresetképtelenné vált, életfogytiglani tartás dijat követelt Grüntől. A bíróság dr. Székely Ede törvényszéki biró előadásában megállapította Grün Herman kártérítési kötelezettségét és elmarasztalta a Pénzes Piroska részére a per megindításától számított havi 25 koronának a felperes élete fogytáig való fizetésében és kötelezte a felmerült költségek viselésére. Olvasóinkhoz! Tisztelettel felkérjük olvasóinkat, hogy az előfizetési dijakat haladéktalanul beküldeni szíveskedjenek, hogy a lap szétküldése akadályokba ne ütközzék. Mi önzetlenül, honorárium nélkül, sőt anyagi áldozatokkal tartjuk fenn lapunkat s a csekély előfizetési dij csupán a nyomdaköltségek egy részének fedezetéül szolgál. Mátészalka város és a járás érdekeit elörrordító, a mindenkori haladás jegyében munkálkodó, nagy fáradsággal s legjobb igyekezettel előállított lapunk — úgy hisszük — megérdemli minden müveit ember jóakaratu támogatását. Néma Gusztáv városi fője ;yző. megválasztását Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsági közgyűlése jóváhagyta s a választási eljárás ellen beadott felebbezést pedig elutasította. Vármegyei telephon. A vármegyei telephon hálózat létesülése ismét egy lépései előbrbe haladt, amennyiben még e hó folyamán Fehérgyarmat, Csenger és Szinérváralja főszolgabíró hivatalai a központi hivatalokkal telephonösszeköttetét nyernek. Hátra van még az avasi és erdődi hivatal. Úgy értesülünk, hogy ezek is az év végén össze lesznek kötve. A fehérgyarmati, csengeri és szinérváraljai hálózat műszaki bejárása már megtörtént. Építési folyamatban van. Kinevezés. A király Szent Imre Tamás érsekujvári járásbirósági jegyzőt a mátészalkai járásbírósághoz albiróvá kinevezte. Esküdtbiróság. A kir. törvényszéken május 18-án kezdődött az esküdtszéki ciklus amelyen már az uj esküdtszéki törvény értelmében járni kel kisorsolták a következőket. Rendes esküdtek: Kaufman Dávid kereskedő Szatinár, Bakó László földbirtokos Penyige, Újlaki János hentes Halmi, Beger Ármin birtokos Nagykároly, Galeczky Adolf géptulajdonos Szatmár, Mucsics Győző kályhás Nagybánya, Csepregi Antal pénztárnok Nagykároly Galó Antal asztalos Nagybánya, Gacsályi László könyvelő Fehérgyarmat, Lucz György birtokos Nagykároly Róth Gyula lakatos Szat-
