Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)

1914-01-09 / 2. szám

2.

MÁTÉSZALKAI ÚJSÁG

1914. január 9.

gasságok felé. Mi fásult tudatában vagyunk annak, hogy mi egy anyagi és szellemi eszközökben nagyon is korlátozott, sőt szegény község lehangolóan szomorú és szűkös viszonyai között élünk. Sőt érezzük, hogy községünknek csigalépésü fejlődése — ha erről egyáltalában szó lehet — és az általános haladás szédítő rohamu arányai között a távolság oly nagy, hogy a mi lokális kultúránk amazzal nem csak, hogy lépést nem tarthat, de hová-tovább amannak mindinkább mögötte marad. Mi tehát nem vagyunk szerénytelenek, nem vagyunk elbizakodottak. Nem kívánunk kultúrpalotát, Marconi-állomást s mindazt a többit, miről nappal legfeljebb csak olvashatunk s éjjel csak álmodhatunk. Szerényen csak azt kívánjuk, hogy a közérdekeinket gondozni hivatott tényezők tegyék meg a kötelességüket. S itt első sorban községünk főjegyzőjére gondolunk. Ha a jegyző a község életének szellemi irányitója és vezetője — mert a jegyzők annak szokták magokat feltüntetni — hát adjon e közhitnek némi tartalmi jogosultságot. Mert a községi közigazgatás a mi részünkről nem ott kezdődik, hol a hivatali asztalokat és irattárokat rendben tartják, a kulönbözőTovatokat pontosan teleirják a pontosan beszedett és a még pontosabban elköltött adóösszegékkel. Ez csak .papiros-közigazgatás. Az igazi közigazgatás számunkra ott kezdődik, hol az a polgárság minden- j napi eleven életébe belekapcsolódva, állandó éberséggel figyeli és felismeri a közszükleteket és ehhez képest tevékenysége arra irányul, hogy a polgárság életét minél szebbé, könnyebbé és kényelmesebbé tegye. Az ezer bajjal küzködő polgárság lüktető életének kellemesebbé tételében rejlik az igazi i

kultúra, nem pedig porlepte archívumok és irományok holt betűi között! Mi nem kívánunk nagy concepcióju terveket és eszméket, mert hisz az egyenes útnak rendbehozása régen felismert, már szinte szemet szúró, kiáltó szükséglet. Majd annak idején szolgálni fogunk egy-két eszmével, melynek az ut rendezésével kapcsolatos megvalósítása egy nélkülözhetetlen közszükségletnek régóta érzett hiányát pótolná. Oh mi nem áltatjuk magunkat azzal, hogy eszménket meg is valósítják, de mi ennek felvetésével csak kötelességünket akarjuk teljesíteni, valamint csak kötelességünket teljesítjük most is, midőn az egyenes ut rendezésének elodázhatatlan voltára az illetékes körök figyelmét ezennel felhívjuk.

Mi nekünk Hekuba annak a cégnek és a mögötte álló banknak a magánérdeke. De amint tiltakoznánk az ellen, hogy holmi magánérdekközérdekké lépjen elő, ép úgy szembeszállunk azellen, hogy egy eminens közérdek: az egyenes útnak rendezése magánérdekké degredáltassék csak azért, mert ennek kielégítése véletlenül egy magáncégnek az érdekeit is szolgálná. És ezért a tapasztalt indolenciával, közönynyel és nem- bánomsággal szemben e kérdést mindaddig felszínen fogjuk tartani; mig az kielégítő megoldást nem nyer.

Szikra.

A községi elöljáróság választása.

Múlt számunkban »Községi élet Mátészalkán« cim alatt minden megjegyzés nélkül közöltük a január 5.-ikén lefolyt elől- járósági választás előkészületeit úgy, ahogy azt illetékes helyről kaptuk.

kedési erévé ne tegye. A vállalkozó eég elkészítette a saját költségén a planirozási terveket, de a városi vezetőség még csak nem is foglalkozott érdemlegesen azzal a kérdéssel, hogy az ut planirozása és müuttá fejlesztése két garasba, vagy néhány ezer koronába kerül-e, hanem szatócs módra anguri mosolylyal spekulált a vállalkozó cég bőrére. Hallgatva ápolta és becéz- gette azt az egymás előtt be nem vallott, de mindeniknek a lelke mélyén lappangó azt a kedves gondolatot, hogy az ut planirozása érdekében a városnak a füle tövét sem kell megmozgatnia, mert az a vállalkozó cég eminens érdeke lévén, ez úgyis kénytelen lesz előbb-utóbb az ut planirozását a saját költségén elvégeztetni. Hogy ez se nem gavallér, se nem jó indulatu eljárás azzal a céggel szemben, mely a várost súlyos kockázatok vállalása árán e tagadhatatlanul nélkülözhetetlen úthoz ingyen juttatta, — arról nem beszélünk, mert a várostól nem kívánunk gavallériát, se méltányosságot. Hogy azonban a város vezetősége az ut elhanyagolásával ezer meg ezer embernek kényelmi, közlekedési és közbiztonsági érdekeit feláldozta, semmibe vette csak azért, nehogy ezzel a vállalkozó cégnek önkéntelenül is tegyen szolgálatot, — ez oly abderitai eljárás, amelyet nem tudunk eléggé megbélyegezni és kárhoztatni. Csak Ábderában fordult az elő, hogy valaki a saját szamarát megölte csak azért, hogy annak árnyéka alatt felebarátja ne pihenhessen.

a .

Mi nem kérünk itt kultúrát, fejlődést és haladást Megcsömörlöttiink e nagyhangú frázisoktól, melyeknek papiros szárnyain csak a boldog önámitó naivitás emelkedhetik fantasztikus matovábbra is nősülhetnek és ünnepeiket az ónaptár szerint tarthatják meg. Ezen nem dogmatikus engedmények után sokan visszatértek a római egyházhoz és a latin nyelvű római katholikusoktól való megkülönböztetés céljából elnevezték őket görög szertartásu római katolikusoknak, vagy röviden: görög-katholikusok- nak. Ilyen görög-katholikusok Magyarországon igen sokan vannak. Püspökeik a munkácsi, eperjesi, körösi és most újabban a hajdu- dorogl i püspökök. Ilyen görögkatholikusok a márarosi rutének is. Nagy-oroszország, Bulgária, Szerbia, Montenegro és Görögország azonban még mai napig sem egyesült a római egyházzal. Ók megmaradtak görög keletieknek. Fejük most már az orosz-cár, kinek nevében a Szent-Szinodus intézi a görög-keletiek válási ügyeit. Mert magukat tartják azősivallá- suaknak, hát a hitüket elnevezték ortodox- vallásnak.

Hogy Oroszország olyan nagy befolyást gyakorál a balkáni népekre, ez a Moszkvából dirigált ortodox-vallásnak tudandó be. Természetes dolog, hogy a Szent-Szinodus folyton arra törekszik, hogy ezen vallási ingeren- ciát, minél tágabbá tegye. Hogy missiót teljesítsen, jól tudván, hogy a keleti vallás terjedésével elterjed a »megtérített« népek között az orosz politika is.

Ez a csirája a máramarosi schizmatikus mozgalmaknak is.

Mivel Oroszországban tudják, hogy a magyarországi Bereg- és Máramarosmegyé- ben és Galíciában lakó rutének nyelvileg rokonságban vannak a nagy-oroszokkal, ezen rokonságra bazirozta az orosz propaganda a rutének megközelítését.

Ismeretes Nagy Péter orosz cár végrendelete, melyet tavaly ismertetett a »Budapesti Hírlap«. Ennek egyik pontja ekképpen szól:

»Használjuk a vallás fenhatóságát Magyarországon, Törökországban és Lengyel- ország déli részén első sorban élő görög keletiek felett. Törekedjünk arra, hogy szorosabb viszonyba hozzuk őket magunkhoz, a fondorlat, acselszövény utján is. Legyünk rajta, hogy minket pártfogójuknak ösmerjenek el és igyekezzünk jogcímeket keresni és nyerni vallásos alapú felsőbbségünk éreztetésére, ami a politikai leigázást és meghódolást fogja maga után vonni.«

Ennek a két érzelemnek: a vallásinak és politikainak egyesithetése sehol sem kecsegteti az orosz politikát annyi reménnyel, mint az orosz néppel faji és nyelvi rokonságban levő és vele közvetlen szomszédságban levő beregi és máramarosi ruthénségnél.

Az orosz rubelekkel dolgozó izgatók legelőször a beregi Nagylucskán és a máramarosi Izán kezdték meg működésűket 1903.-ban. A munkát nem kezdték nyíltan. Elhitették a néppel, hogy a papjaik kihagynak a szertartásokból. Hogy nemsokára behozzák a naptáregyesitést és »benneteket beolvasztanak a pápista vallásba, aztán a magyarságba. Mi adunk nektek őseredeti könyveket, újságokat, amelyekből (a papjaitok ellenére) megtarthatjátok a görög vallást«.

És az izgatók rengeteg, Kiewben nyomott könyvet, újságot, röpiratot szórtak a nép közé. No persze, meg sok pénzt is. Rengeteg pénzt. Mikor a nép teleszedte magát orthodox eszmékkel, arra bujtogatták őket, hogy a falu régi papjának tagadják meg az engedelmességet, aztán, hogy kérjenek maguknak a magyar kormánytól orthodox papot, mert ehez joguk van! A nép Izán csakugyan százával formálisan kilépett a görög-katholikus egyházból, de mert a kormány nem engedett hozzájuk orthodox papot, pap nélkül éltek és az Oroszországból becsempészett könyvekből tanitgatták őket az öregebb parasztok.

A magyar kormány még most sem eszmélt fel.