Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1914-03-13 / 11. szám
4. Nemzeti ünnep. A mátészalkai állami polgári fiúiskola tanártestülete március 15-én (vasárnap délután 3 órakor) az intézet tornatermében nemzeti ünnepet tart a következő programmal: 1. Hymnus. Énekli az ifjúsági énekkar. — 2. A magyarok Istene. Szavalja Dőri Sándor IV. 0. t. — 3. Magyar polgár. Énekli az ifjúsági énekkar. — 4. Ünnepi beszéd: Zsejky Ferenc tanár. — 5. Kuruc dalok. Énekli az ifjúsági énnekkar. — 6. Vándor madár. Szavalja Fogarassy Dezső IV. 0. t. :— 7. Csak gyönyörű nemzet. Énekli az ifjúsági énekkar. — 8. Az igazgató bezáró beszéde. — 9. Szózat. Énekli az ifjúsági énekkar. Ezen nyilvános jellegű nemzeti ünnepre az iskola t. gondnokságát, a szülőket és az érdeklődő nagyközönséget tisztelettel meghívja az igazgatóság. Társas vacsora. A mátészalkai iparosok olvasóköre folyó évi március hó 15-én este 7 órakor a Korona szállodában a nagy nap emlékére társas vacsorát rendez, melyre a résztvenni óhajtók ez utón meghivatnak. A nagy március 15-iki emlékbeszédet Kathona Géza polgári iskolai igazgató ur fogja megtartani. Közgazdaság. A vámpolitikai központok. A vámpolitika a közel jövő legizgalmasabb kérdései közé tartozik. Maga a vámpolitikai központ, mint intézmény, uj dolog Magyarországon: jobban mondva Ausztria is, mi is ezt a gazdaság- politikai instrumentumot Németországból importáltuk. A gazdasági kérdések iránt kiváló érzékkel biró németek már sokkal korábban felismerték, hogy a kereskedelmi szerződés csak akkor lehet a gazdasági érdekek valódi fellegvára, ha az összes kereseti ágak és foglalkozások egyenként hordozzák rá azt a követ, amely az ő érdekeiket legjobban megvédi. A kérdések tömegénél és részben egymásnak ellentmondó természeténél fogva el sem képzelhető az olyan kereskedelmi szerződés, amely az összes foglalkozási ágazatokat és érdekköröket egyformán és teljesen kielégítené. Teljesen független országokban is a kereskedelmi szerződések kötését megelőzi az érvényesülni vágyó és egymással szembe kerülő érdekeltek harci lármája. Menyivel nehezebb és kényesebb a helyzet nálunk, akiket a szomszéd állam, Ausztria, amelylyel válhatatlan politikai kapcsolatban állunk, tulhatalmával egyoldalú fejlődésre kényszeritett. Elmaradt iparunkat fejlesztenünk kell és hatalmas arányokban fejlődő mezőgazdaságunknak minél hálásabb piacokat igyekszünk biztosítani. Álljon elő az a büvészmester, aki ezt a feladatot úgy tudja megoldani, hogy az egész ország tapsoljon neki. Hanem azért — bevált külföldi minták szerint — egyrészt az ipari és kereskedelmi körök, másrészt a mezőgazdasági érdekeltség nálunk külön-külön vámpolitikai központokba tömörültek. Külföldön, már a szomszéd Ausztriában is, a vámpolitikai központok, mindaddig mig a kereskedelmi szerződések előmunkálatai a megnyilatkozásukat szükségessé nem teszik, éveken át csendes, szívós és következetes munkát végeznek, — kifelé alig adnak életjelt magukról. Nálunk ez is másképen van. Bennünket, magyar közönséget — úgy látszik — nem tartanak képeseknek az ilyen kérdések általános megértésére s ezért a két MÁTÉSZALKAI ÚJSÁG vámpolitikai központ azzal igyekszik a maga létjogosultságát igazolni, hogy kölcsönösen és élesen támadják egymást. Az agriáriusok vámpolitikai központja szól: Nem elég, hogy az önző és elkapatott osztrák nagyipar az orosz búzát meg a ke- leli marhavészt szemhunyoritás nélkül kész volna rászabadítani a magyar mezőgazdaságra, de még a saját iparosaink és kereskedőink is beálltak osztrák segédcsapatoknak és ismervén gyöngéinket — hátba támadnak bennünket. Erre az ipari és kereskedelmi érdekkörök vámpolitikai központja emigy válaszol: Mindenki tudja, hogy az osztrák ipari körök a fejlődése elején levő és ezért a magyar államférfiak részéről a leghatározottabb támogatásra szoruló ifjú magyar ipart legszívesebben egy kanál vízben fojtanák meg, de a magyar agráriusok, akik ellenünk az osztrákokkal harci szövetségbe léplek, kapzsiságukkal a sovány falatot is megkeserítik a szájukban. Miről is van mostanában szó ? Arról, hogy az alig lezajlott háborúban elszenvedett veszteségei következtében Törökország európai területének kilectizedrésze átment a győztes ellenfelek: Szerbia, Bulgária és Görögország birtokaiba. Európai Törökország, amig török birtok volt, az osztrák iparnak különösen és elsősorban, de a magyar iparnak is hálás kiviteli területét jelentette. Az uj birtokosokkal olyan kereskedelmi szerződéseink vannak érvényben, melyek magyar mezőgazdasági vámjaikkal az országokból a mezőgazdasági termelvények importját, főleg pedig az állatbehozatalt lehetetlenné teszik. Ha mi becsuktuk a kaput az ő gazdáik előtt, ők viszont sem az osztrák, sem a magyar ipart nem eresztik be és amig a mai kereskedelmi szerződések érvényben vannak, nem bocsátják be azokra a területekre sem, amelyeket tavaly a töröktől elhódítottak és a saját országukhoz kapcsoltak. Az osztrák ipar ezeken az elhódított területeken sok-sok milliós exporttal van érdekelve s a magyar iparnak is, tagadhatatlanul, nagy szüksége van ezekre a meglehe- től felvevő képességű és saját iparral nem biró piacokra. Az osztrák és a magyar ipari érdekeltség tehát riadtan és türelmetlenül a ; szerb, bolgár és görög kereskedelmi szerződések revízióját sürgeti, olyan értelemben, hogy mezőgazdasági koncessiók fejében ez említett országok, amelyekhez a maga követeléseivel negyediknek Románia is fog csatlakozni, a mi ipari kivitelünknek jetentékeny kedvezményeket fognak juttatni. Viszont az osztrák és a magyar agráriusok a balkán bu- j zárói (és a rég leküzdött keleti marhavész ! rémét ijedten képzeletük elő festő) keleti állatbehozatalról egyszerűen hallani sem akarnak. A vita folyik harciasán és elkeseredetten. Az ellenséges táborok olykor mégesebb nyilakkal is lövöldöznek egymásra. De hogyan igazodjék el ebben a harci lármában az olyan ember, aki tisztán látni és objektive ítélkezni óhajtana? Előkélő és mértékadó földbirtokosok, akiknek véleménye kompetens körökben is súllyal bir, úgy nyilatkoznak, hogy az osztrákmagyar közös vámterület mezőgazdasági termelésekre s különösen élelmezési cikkekre kolossális felvevőképességgel bir s a városi lakosságnak évről-évre rohamosan fokozódó igényeit a két ország meződazdasága ma-holnap nem lesz képes kielégíteni. Másrészt pedig a mezőgazdaság mai fejlettségében már túlnőtt bizonyos alsóbbrendű fel- ! 1914. március 13. adatokon, illetve szükségletek ellátásán; az utóbbiak kielégítését nyugodtan és anélkül, hogy a magyar mezőgazdaság nagyobb megrázkódtatástól tartanunk kellene, a keleti országok mezőgazdaságára bizhatjuk. A keleti termények beözönlése okozna ugyan bizonyos hanyatlást a mi piacunkon, de csak ideiglenes jellegüt, amely csupán addig tartana, mig az árak nivellálódnak. Ha azonban a keleti államokkal a kereskedelmi szerződéseket csupán mezőgazdasági koncessziók ellenében sikerülne meg- könttink, úgy ezekért a magyar mezőgaz- dazág teljes kárpótlást követelhet és egy kis kutatással találhatnak is dolgokat, amelyek megfelelő rekonpezációképpen kínálkoznának. Elsősorban: a magyar állattenyésztés nagystílű fellendítéséhez kellene jelentékeny s a közszükségleten mutatkozó nagy feladatokkal arányban álló állami támogatást megszavaztatni, amiben szomszédaink, az osztrákok, már meg is előztek bennünket. Amint tehát láthatjuk, a vámpolitikai káosz nagy ködképének peremén már jelentkezik is valami, ami kibontakozássá, megoldássá fejlődhetik. Addig csak hadd csapjanak össze az ellenkező nézetek. A vám- politikai központok kérdése azonban természeténél s közeli vonatkozásainál fogva és minden tekintetben egyelőre komoly, megfontolt, higgadt érdeklődésünk központja legyen csupán. Ifj. Széli Mihály. CSARNOK. Esküvő. . . . Csönd lesz, . . . elnémul az orgona [bús hangja. S égi fény sugárzik be a kis templomba, Egy ifjú pár jön — vőlegény és meny asszony. Egymáshoz simulva. — Mosoly az arcukon. Az oltárhoz lépnek, ... a pap imádkozik. S elhangzik az eskü: ... holtáig, holtomig!“ Vége az aktusnak. — A násznép elindul. Elénk suttogás kél a vén padsorokbul : „Jaj be’ szép kisasszony /“ „ Csinos az ura is ! “ „Egymásnak teremté őket az Isten is! — * S igy sugnak-búgnak, — jövendölget a nép, Az utolsó padban — némán, észrevétlen, Eltemetett álma édes emlékével — Egy sápadt fiú letörli a könnyét. Füley Lajos dr, Aj áték, mint nevelési eszköz. A gyermek legelsőbb és legkedvesebb foglalkozása a játék s életében addig boldog, mig játékait gond nélkül, szabadon űzheti. Játék közben a gyermek egész teste mozgásban van, mely mozgás a gyermek izmai fejlesztője és táplálója, mert amint az étel és ital, mely a testbe jut, táplálja az egész testet, éppen úgy a játék is, melyet a gyermek üz, fejleszti, erősiti és táplálja az izmokat s ez által előmozdítja a gyermek testi erejének fejlődését. A játék már a féléves csecsemőnél tapasztalható, ki kis lábaival és kacsóival oly édesen elgyügyög, arcán mosolyt látunk, mely
