Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1914-02-27 / 9. szám
4. MÁTÉSZALKAI ÚJSÁG 1914. február 27. képzeljük magunkat, melyből nincsen felébredés, feleszmélés a zajló élet zavaros, riadt valóságára. * Egy műkedvelői előadást komoly szemüvegen át megkritizálni, nagyképűség. Any- nyira lényegtelen és kicsinyes dolog, hogy egy ily előadás jobb, vagy rosszabb is lehetne, mint akár az, hogy a helybeli torony néhány centiméterrel magasabb, vagy alacsonyabb is lehetne. A mit e helyütt tehát e tárgyról mondok, ez nem vonatkozik a múlt heti müestélyre, mely az itt következő megjegyzésekre csak az alkalomszerüséget szolgáltatja. A műkedvelői láz határozottan divatba jött és még az ország legfélreesőbb zugaiba is utat tört magának. Kutyafalván például a kultúra kutyául áll, az analfabetizmus minden téren vezet, de a mulatság hajnalpirja még meg sem hasadozott és már is feltünedeznek eleinte homályos, majd egyre világosabb körvonalakban a szereplők nevei, a műsor az e körül fonódó misztikus, izgalmas hátterű mende-mondákkal, találgatásokkal és nem ritkán intrikákkal egyetemben. A meghívott közönség már a véglegesen megállapított műsort veszi kézhez és nem sejti, hogy ezt megelőzőleg az ambíciónak, a kicsinyes gyarlóságnak, az ellenszenvnek, a rokonszenvnek és az együgyű hiúságnak valóságos kulissza mögötti harca dúlt a szereposztás és rendezés körül. Ezért az utolsó percig a szereplők nevei egyre váltakoznak: egyesek a szerep- telenség homályába merülnek és helyettük mások váratlanul a szereplés fénykörébe jutnak. E szereplés pódiuma az olcsó babérnak és elismerésnek szabad portyázó területe. A szereplők a kimélet és elnézés jóindulatú bástyájával vannak körülvéve. A derűs hangulatú közönség a helytelen poéntirozást nem venné észre, a fals hangot is megtapsolná, sőt a gigszert is megujrázná, hisz’ a szereplők »önzetlenül« az est sikere érdekében működnek közre, kiket »csak hódolat illet meg és nem bírálat« — mint az Ur mondja »Az ember tragédiájában«. Dehát az ily előadásnak nem is a műélvezet a célja, hanem az érdeklődés felkeltése, mely minden sikernek az előfutárja. S mi a közönséget odavonzza, az emberi természetben rejlő az a kíváncsiság, hogy vájjon ismerősünk a szerepében mikép viselkedik, lesz-e lámpaláza és hogy küzdi azt le; az arca a biztos siker fölényes öntudatát, vagy a kétkedő bizalmatlanság félénk aggodalmát tükrözteti-e vissza. E kíváncsiságnak semmi köze a művészet iránti szeretethez és érzékhez. Ez amaz általános emberi tulajdonságból táplálkozik, melylyel még a legprimitívebb lelkű emberis embertársának nem mindennapi, szokatlan helyzetét és cselekedeit figyelő izgatottsággal lesi, legyen az különben még oly egyszerű, akár a megcsúszott embernek a feltápászkodása, vagy egy futbálistának magas labdarúgása. És ha a magasrugást diadalkapuval üdvözöljük, becsüljük meg a szellemi magasrepülést azzal, hogy ennek erőtlen kísérletét is elismeréssel köszöntsük. Az estély slágere, az irigy függönnyel eltakart és gondos titokzatossággal szenzációs clounak tartogatott fantasztikus élőkép — igy kedveskednék a színtelen vidéki újság szines fantáziájú fellelkesült riportere. De hát én se riportot nem Írok, se fantáziám nincs. Pedig az utóbbira nagy szükségem volna, mivel az tolsó élőképet nem néztem meg. És azért lit ittelmondadó leszek, nem illetheti egye- en a bemutatott élőképet, amit nem láthanem kiki a felfogása szerint Ítélje mennyiben alkalmazható az erre is. Kedves jelenség látni egy gyermeket oly szerepben, melyben annak helyes átértésével és színezésével egy bizonyos intellektuáliíást és a művészet iránti bizonyos helyes érzéket árul el és amellett bizonyos lélekjelenlétről és elfogulatlanságról tesz tanúságot. Meg- kapóan vonzó lehet bájos gyermekeket élőképek néma szerepében szemlélni, amint naiv kedvességük, hatásra nem számitó öntudatlan szépségük, önkéntelen mozdulataikkal, vagy mozdulatlanságukban az ártatlan gyermekdedség egy-egy derűs, tiszta fénysugarát lopják az ember leikébe. Ámbár a szépsége által ily szerepre kiválasztott némely gyermekben ennek nyomán a hiú tetszelgés, a mások fölött való felsőbbrendűségének ártalmas érzete oly korán nyer tápot és oly korán fejlődhetik egészségtelen irányban, hogy annak romboló hatása a korai nagyra vágyástól megmételyezett fogékony gyermekiekre kiszámíthatatlan. Egész más megítélés alá esik azonban felnőtt férfiaknak s nőknek ilyetén szereplése. A szépség csak akkor gyakorol reánk harmonikus és megnyugtató hatást, ha az a lelkünk esztikáját, — azt a láthatatlan fluidumot, mit értelmiséggel párosult finomabb érzéknek is lehetne nevezni — nem zavarja és nem bántja. Szép például a nő, valameddig szépsége nem hivalkodóan és szemetszuróan önmagáért jelentkezik, hanem az önkéntelen kísérője az ő létezésével elválaszthatatlan élettevékenységének. Mert az emberi szépség mindig bizonyos életfunkciókon keresztül nyilatkozik meg: a járásban, a beszédben, a mozdulatban, a tekintetben, a néma merengésben és gondolkodásban. Az emberi léttel elválaszthatatlanul összefüggő ezen élelfunkciók kell, hogy önkéntelen szükségszerűséggel, úgyszólván mellékesen közvetítsék velünk a szépség hatását. Mennyi szépséget, esztétikai gyönyört és művészi ecsetre méltó elemet rejt magában egy elmerengő női arc. És ugyanaz az arc a kirakatba állítva, azzal az egyedüli céllal, hogy bizonyos pózokban szépségével tetszelegjen, — esztétikai érzékünket nemcsak, hogy megzavarja, de bántó visszatetszést is vált ki belőlünk. Antonius, amint Caesar ravatalánál lázitó szavakkal felkorbácsolja a népszenvedélyt, nemcsak szép, de esztekiai- j lag is fenségesen megrázó látvány. De ugyanez | az Antoaiusz önönmutogatás céljából a színpadra állítva, a nevetségesség groteszk és bosszantó hatását érné el. Mi célja az élőképeknek? Bizonyos mitológiai vagy egyéb jelenségeket szimbolizálni — mondják. De vájjon nem azt a benyomást kelti-e bennünk, mintha ezzel akaratlanul bár, csupán egyes szebb embereket mutatnának be hatásos világításban és jelmezben? Tapsoljunk a világítási technikának és a szállongó füstnek? Hisz ez csak primitiv technika és nem mü- .vészet. Tehát gyönyörködnünk kell a szereplő ; egyénekben. Azonban a szépség minden lelki funkció nélkül se művészeti, se esztétikai hatást nem kelt. És kérdés, hogy a felszegett, vagy a leszegett arcokon bizonyos lelki fluktuációk beszédes hangulatai és érzelmi kifejezései ömlenek-e el, avagy nem-e inkább semmitmondó levegőbemeredtség, elfcirakodott negédesség és öntetszelgő hiúság? Én í nem tudom, de még kiváncsi sem vagyok erre, mivel az embereket nem bengáli fényözön- ben és fantasztikus jelmezben, hanem a nappal józanitó világításában és hétköznapi ruhában szeretem megtapsolni, ha arra valók. * Egy sarokban ülve nézem a táncosnőket, mint lejtenek és keringenek. Az egyik büszke tekintetét végighordozza a termen, mintha eltaposott férfiszivek vonagló holttestein száguldana végig, a másik, mintha igéző pillantásából izzó lávát szórna. Figyelem az arckifejezésüket, az egyikét hosszasabban, a mésíkét csak ép addig, mig az odatévedö pillantásom sietvelesiklik róla, a miben nincs szándékosság, mert ép fordítva is tehetném. Mert hisz’ valamennyi nő nekem csak különböző termetet, különböző hajszint és különböző neveket jelent, egyébként egyformán érdekelnek, mig nézem őket és azután már egyformán nem érdekelnek,. Valami jóleső, szenvtelen flegmával állapítom ezt meg, mert megnyugtató és kellemes valami, mindegyiknek a pillantását egyforma elfogulatlansággal és nyugalommal felfogni és érezni, hogy a női ekrázitok és srápnelek nem sebesitenek és nem gyújtanak. Most már csak hallgatom a zenét, mely mindig a lelki érzéseink harmonikus kísérője, akár a dübörgő vonat kerékzakatolása, mely mindig azt a nótát veri ki, melyre épen gondolunk. A báli terem forró levegőjében pedig csak úgy maguktól tenyésztődnek az összevissza gondolat- bacillusok, az érzésmikrobák, melyek másnapra, mire a termet kiszel'őztették, úgy eltűnnek, akár a felhődző hajnali álom lágy szárnylibbenése. De az álmait senki sem szokta elárulni . . . Ha rokoko stílben írnék, arról is kellene beszámolnom, hogy Ámor nyilai mily pusztítást vittek véghez a bálteremben. De hát nem találkoztam vele, bár kerestem őt nyilastul és a nélkül. Ha az olvasók közül valaki találkozik vele, mondja meg neki, hogy tisztelteiéin — szivből. 0 már tudja miért . . Szikra. HÍREK. A pdnzügyigazgatóság ügybeosztáí.a, Plachy Gyula kir. tanácsos, pénzügyigazgató egy beállította a pligyigazgatóság fogalmazási karának ez idei uj beo ztásat. Pla.h/ Gyula kir. pénzügyigazgató elé terjesztendők kiadmányozás céljából az I. IV. és V. ügybeosztások öszes darabja'. A többi ügyosztályból a pénzügyminisztériumhoz és a közig, bírósághoz intézett jelentések, a közigazgatási bizottság ügydarabjai, továbbá a kiküldési rendelvények és az adószámlák látamozása. Azonkívül azok az elintézési tervezetek, melyeket ilyenekül külön kijelöl. Bárczi Iván pü. tanácsos, pü. igazgatóhelyettes kiadmányozza a főnök által fentartottak kivételével a II. és VI. ügyosztályok darabjait. Teljesiti az illeték felülvizsgálatot. Papp Kálmán pü. tanácsos, pü. igazgató helyettes kiadományozza a főnök által fentartottak kivételével a III. és VI. ügyosztályok darbjait. I. ügyy- osztály. Ügyköre: Személyes, gazdasági pénztár, nyugdíj- és hitel ügyek. Eladó: Hetey Zoltán dr. pü. s. titkár. II. ügyosztály. Ügyköre : Az összes fogyasztási adók és azokkal kapcsolatos jövedéki kihágási ügyek, valamit az italmérési jöv. kih. ügyek. Előadó: Nagy Gábor pü tanácsos. III. ügyosztály. Ügyköre: Bélyeg- és jogilletéki ügyek, dijak, lottóügyek, kihágási ügyek és az illetékek hehajtása. Előadók : Schnebü Károly, Lestyán Ödön pü. titkárok, Várkonyi Rezső pü. s sitkár. Beosztva: Szabó Kálmán dr. pü fog. gyakornok. IV. osztály. Ügyköre: Egyenesadók, hadmetességi dijak, az összes kincstári követelések és tartozások. Adóeltitkolási ügyek összes házadóügyek. Előadó: Merk Dezső pü. titkár. Beosztva: Christoph Gyula, Mándi Elemér pü. ogalmazók, Korányi Lajos pü. fog. gyakornok, Némethy Károly külellenőr, álami végre-
