Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1914-02-27 / 9. szám
2 MÁTÉSZALKAI ÚJSÁG 1914. február 27. Van egynéhány ipartestület, mely a rokkant pénzek gyarapításán igazán példás buzgósággal dolgozik. A mai jogállapot szerint bármely ipartestület a rokkantsegélyezést akár alapszabályokkal biró szervezetek formájában, akár szervezetlenül végezheti el. Fontos kérdés, hogy milyen mértékben használhatja fel a ipartestület alapszabályszerü bevételeit a rokkantalap gyarapítására. E tekintetben irányadó az ipartörvény 120 §-a, mely szerint az ipartestület teljesen önállóan határoz vagyona hova- forditása tekintetében. A rokkant egyletek száma azonban mégis szomoritóan kevés. Mindössze 10 volt 1911. év végén, mikor pedig a Magyar birodalom területén már 390 ipartestület működött. A rokkantegyletek összes taglétszáma 55 %-al kevesebb az 5 év előttinél, tehát még a meglévők jelentősége is apad. Az egyletek elhelyezett tartalékalapja 121.601 korona. Külön kezelt rokkantalap 44 ipartestületnél található s az alapok vagyona 210.459 kor. Ezekből az adatokból látszik, hogy mily nehezen halad még az ily jótékony jellegű, igénynélküli segélyezés, nyugdijszervezés is, még nehezebb tehát s majdnem lehetetlen a nyugdijegyesületek lésitése mindaddig, mig a törvény nem rendeli el a nyugdíjbiztosítást akár az egész országra nézve egységes és általános, akár egyes területekre nézve fakultative oly módon, amint azt az ipartörvény az ipartestület megalakítására nézve mondja. Az ipari szövetkezetek is nehezen terjednek hazánkban, de ami eddig e téren történt, az is legnagyobb részt az ipartestületek buzgalmának köszönhető. Az Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékében van 52 ipari hitelszövetkezet, 17 nyersanyagraktár szövetkezet, 18 termelő szövetkezet, 12 gépműhely szövetkezet, 18 árucsarnok szövetkezet. Kötelékén kiviil 11 fontosabb szövetkezet működik. Egyéb közahsznu intézmény pedig egyáltalában alig van az ipartestületeknél. A legtöbb helyen csak annyiban van tudomása a mesternek az ipartestületről, hogy tagdijat kell fizetni. Igazán el kellne pedig, ha az iparnak valójában erős várai volnának az ipartestületek. A polgári iskola müestélye. A társadalmi élet föllenditését kis városokban leginkább a mulatságok mozdítják elő. A táncterem sima parkettje a legalkalmasabb terrénum a különben széthúzó elemek szükségszerű érintkezésére s a táncterem falainak szűk határai megakadályozzák azt, hogy az egymás társaságát egyáltalán nem kívánó hölgyek és urak kikerülhessék egymást. A mi speciális kis fészkünkben, a hirös-nevezetös Szálkán azonban még a táncterem levegője sem elég meleg ahhoz, hogy I közelebb huzza egymáshoz — ha csak ■ né- | hány miliméterrel is — a felekezeti és va- gyonbeli elfogultságtól eldurvult lelkeket. Ezt a régi nagy hibát idejövetele első heteiben fölismerte Kathona Géza polg. isk. igazgató s ennek a helytelen felfogásnak megváltoztatásán s a szálkái társadalomnak a közjó érdekében való összeförrasztásán munkálkodik már régóta példás buzgósággal s önzetlen odaadással. A polg. iskolai oktatás népszerűsítésén és a szegény tanulók anyagi fölsegitésén kívül nagyrészt ezt a nemes célt szolgálják a polgári iskola ünnepélyei és miiestélyei. Mi háládatlan és nehéz de dicséretes és tisztelereméltó munkának tartjuk Kathona igazgatónak ezt a nemes törekvését és kívánjuk, hogy ez irányú munkálkodását megérdemelt szép siker koronázza. * A f. hó 21-én, szombaton lezajlott polg. iskolai müestély úgy erkölcsi mint anyagi tekintetben nagyszerűen sikerült. Az iskola hatalmas tornatermét csaknem teljesen megtöltötte a közönség, melynek soraiban a mi szálkái szép asszonyainkon és lányainkon kívül több nagykárolyi és nagybányai bájos leány is helyet foglalt végtelen nagy örömére a helybeli ifjúságnak. A szépszámú publikum türelmetlenül várta a táncmulatságot megelőző előadás kezdetét s már 9 óra felé járt az idő midőn a várva-várt csengettyű szóra végre szétnyílt a függöny s Kathona igazgató művészies elrendezésében a »Tündérálom« cimü élőkép tárult szemeink elé. A sikerült élőképet a közönség percekig tapsolta. Különösen kedves volt a négy kis bájos leány-gyermek: Kathona Mancika és Iluka, Balássy Miri és Steinberger Liliké, kik oly sokatmondó arccal oly édesded alvást tudtak színlelni, meg a 2 kis erdei manó (K. Laci és B. Pisti). Gyönyörű jelenség volt végül a virágokat szóró angyal, Béres Inci, ki igen jól beleilleszkedett a tündérálom fantasztikus miliőjébe. Az ifj. énekkar szereplése után Révay Viktoria zongorajátéka következett, ki rendkívül finom, művészi játékával a közönség általános elismerését vívta ki. A négy polg. isk. tanár hegedű quartetjében — a nagy melegben folyton leereszkedett hurok miatt — nem volt meg a kellő összjáték s igy a szép »Serenade« nem érvényesülhetett eléggé. Ezután Balássy Miklósné úrasszony szavalata következett. Eltekintve attól, hogy Kiss József most nagyon aktuális s hogy »Simon Judit« egy igen hálás költemény, a szavalónő egyénisége és feltűnően szép alakja valamint drámai erővel előadott, precíz szavalata biztosították a teljes sikert s a közönség lelkes ovációját. A műsor következő száma Almer Annusba zongora játéka volt. Mi, kik régebben ismerjük az Almer Annuska nagy gyakorlottságát s azt a csodálatos jonglör-mü- vészetet, mit a billentyűkön végezni képes, mi is meglepődtünk azon a hatatmas játékbeli technikán, mit ez estén produkált. Meg is érdemelte azt a frenetikus tapsvihart, melylyel játékát a müértő publikum honorálta. Gábor Andor ismert tréfáját »A Tresz- kát kitanitják« cimü jelenetet adták elő ezután igen ügyesen Éles Béláné úrasszony, Deme Böske és Aranyi Kálmán. A darabon — Semmit én 'stálom. Hanem a reggeli dolog végett jöttem. — Osztán mi végett? Ugy-e megfázott? No mondtam én, hogy kell ilyenkor egy kis sziverősitő. Várjon csak, hozom mindjárt. — És kifelé indultam, hogy kárpótoljam az öreget az elmaradt reggeli italért. Az öreg azonban legyintett a kezével. Lemondóan válaszolt: — Ne is tessék fáradni, addig, amig . . . — Meddig? — Hát épen avégett jöttem. Tetszik tudni, én nem iszok. — Az ugyan nem valami nagy csapás, — mondottam. — Merthogy nem ihatok. — magyarázta meg az öreg. — Beteg talán? — Sokkal rosszab. Felfogattam. Hóttig. — Enyje enyje — fedettem — hát azt maga olyan nagy bajnak tartja? — Bajnak baj — kérem alásan — mert tiz esztendeig csak kiállottam — de most, hogy végképen elöregedtem, hát érzem, hogy igen rászorulnék olykor-olykor egy kis italra. Fázok, reszketek, meg a szemem is hibádzik. — És gondolja öreg, hogy ez a mértékletességtől van? ugyan az odanem tapadt száraz ínyéhez a nagy epekedéstől. De azért megemberelte magát. Megmondta, hogy nem iszik, hát nem ivott. Aztán kikövetkeztek a konyhából s kis idő múlva már hallottam a kert végéről az egyhangú fejszecsapások tompa zuhanásait. Dél felé már el is felejtettem az egész históriát. Meglepődtem hát, mikor egyszer- csak nehéz, otromba csizmakoppanásokat I hallok az előszobámban. — Valami tanyasi ember — gondoltam j bévillről. Megint haláleset. De nem. Az én öreg abstinens favágóm ténférült be az ajtómon. A kalapját ember- ségesn szegre akasztotta már odakiinn. Az ember rendesen szegre szokta akasztani emberségét már az előszobában, ha nálánál nagyobb úrhoz ügyekezik. Kivált, ha kérni akar valamit. Mert kérni a legnehezebb. Meg várni. Ilyenkor jó, ha az ember szegreakasztja az emberségét már odakünn. Nemkülönben az én emberem is. Mikor betette maga után az ajtót, meg is állt ott s még köszönni is elfelejtett. De azért eszem ágában sem volt neheztelni. Megelőztem inkább és kérdeztem: — No öreg, mi jót hozott? Poharat kerítettem nekiek, ahogy illik és midakettőt csordultig megtöltöttem. Az egyik hamar utána nyúlt és rásan- ditott a másikra, mintha mondaná: én már fogom. De a szótalan másik csak húzódozott, látszott, hogy nyúlna is, nem is a pohár után. Végre is megembereli magát és egy elhárító mozdulattal elfordul a pohártól. — Nem iszok. Ránéztem, hogy komolyan mondja ezt. És láttam a lehető legkomolyabb ábrázattal nézdegéli a leszakítható falinaptár képeit, amellyel a szomszéd fűszeres tisztelt meg ujesztendőkor. — Oszt mért nem iszik? kérdeztem. — Csak! — volt a rövid, de velős válasz. Gondoltam, hogy itt nem igen lesz apelláta, azért az ő porcióját is a másik öregnek mértem ki. Aki hálával pislantott abstinens cimborájára, kinek révén dupla melegítőbe részesült. A pálinkát elutasító agg favágó azonban egy csöppet sem árult el valami nagy belső nyugalmat. Réveteg vizes szemét csak forgatta jobbra-balra, mint a vasvillát. Tekintetével körülnyaidosta a pohár száját és titokban tán még csettintett is nyelvével, ha
