Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1914-02-06 / 6. szám
Mátészalka, 1914. február 6. 6. szám. I. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN PÉNTEKEN. A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. ELŐFIZETÉSI AR: Egész évre 8 korona. Fé évre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Főszerkesztő: Dr. STEIN ZSIGMOND. Felelős szerkesztő: Dr. BARTOS MIHÁLY. Szerkesztőség: a felelős szerkesztőnél. Kiadóhivatal: Fülep Lajos könyvnyomdája. Hirdetési dijak előre fizetendők. A hátszegi kenyérkék. Erdély egy kis városkájában összegyűlt pár nemesszivü uriasszony, egy- pár derék úriember s elhatározták, hogy agitátiót indítanak a névnapi cécók megváltására. Az eszme alapja a bálok megváltásából indult ki. Hogy sikerre fog vezetni és hogy követőket fognak találni az egész országban, annak több éspedig megszívlelendő fontos oka van. Csak azt a kérdést vegyük alapul, van-e valakinek szüksége arra, hogy névnapján ünnepeljék? Nem kérdezzük, van-e haszna, mert erre könnyű megfelelni. Mindenki másnak inkább van haszna, csak az ünnepeknek nincs. Hogy szüksége sincs rá, elég utalnuk a névnap lefolyására és következményeire. Közkedvelt vagy Közismert urnák — nevezzük röviden Köz urnák — névnapja lesz holnap. Ma egész nap költi a pénzét, mert a konyhában süt- nek-főznek, gondoskodni kell mindenféle italról, szivarról, cigányról, egy külön kisegítő cselédet, asszonyt is fogadni kell s igy bosszús pénzköltésben érkezik meg a várva-várt est. Azaz nemcsak az est érkezik meg, hanem a vendégek is. Az még csak jó volna, ha a gyakori kedves, megszokott vendégek érkeznének meg, de jönnek olyanok is, kik egész éven át be nem ütötték hozzád Köz ur az orrukat, de azért jó arccal fogadnod kell őket. Jó, ha hajnalban elmennek a vendégek. Elmennek s gyorsan lefeküsz- nek, hogy pár órát pihenjenek. Azonban Köz ur lakása tele van szivarfüsttel, borgőzzel, asztal, padló teleszórva, leöntve, Köz ur és családja nem fek- hetik le, mert előbb takarítani, seperni, szellőztetni és — már készülni kell a másnapi vendégek fogadására. Szegény Köz ur és Közné Nagyságosasszonynak fáj a feje, rossz a gyomra, álmosak, de helyt kell állani, fogadni kell jó kedvvel a déli gratulatiókat. újabb ivás, füst, azután njabb takarítás. Hát ez a névnap. Ugy-e nincs erre szükség? Köz ur másnap számadást csinál. Fél havi fizetését elköltötte. A mai viszonyok között bizony erre sincs szüksége. Köz néni három napi betegség után szemlét tart. Poharak, tányérok törtek, abrosz, szőnyeg kiégetve, szóval mindenütt kár, bosszúság s mindez a szükségtelen névnapi ünneplés miatt. Ezt látta be egypár hátszegi Köz ur és néni és indítottak mozgalmat a névnapi megváltásért. Miért együnk, igyunk és költsünk többet egy napon, mely a kalendáriumban a mi nevünkkel van véletlenül megjelölve? Miért? Mert szokás. Mert úgy kívánják. Ezért legyünk betegek ? A hátsze- giek példája megmutatja, hogy nem föltét- len szükséges rossz ez. Mi minden nap eszünk, iszunk, de vannak olyanok is, akik talán akkor sem lakA halász lelke. Az öreg Gábornak, a vén halásznak hullája ott feküdt a Tiszapart porondján. Kiszakadt lelke ott gubbasztott a hulla szederjes ajkán mint fáradt pillangó a konnyadt virágon. Zörgetett imént a túlvilág ajtaján, de ott azt mondta egy hang belülről, hogy addig nem nyer bebocsátást a lelkek honába, mig hullája eltemetetlenül fekszik a föld színén. Visszaröpült hát a hullához és elkezte azt nézegetni. Harmadnapja már, hogy felbillent az öreg Gáborral a halászcsolnak a Tisza egy sellőjében. Felfordult. A test lement a viz alá, de a lélek — amint ilyenkor illik — kiszabadult. Aztán a viz levitte a hullát a szomszéd falu alá és ottan ma egy füzestől körülvett porondos tisztáson kitette a partra. De hogy megváltozott azóta! Haja össze- csapzott és mindenestül válik elfelé a koponyájától, ruhája iszapos cafatokban csüng testén. Gyomra felpuffadt. Nyilván a sok fe- lelseges viztől. Arcát lehorzsolta a Tisza feneke. Kivörösödött. Alsó és felső ajaka rutul megduzzadt és az egész hullát zümmögve dongták a nagy aranylegyek. A lélek maga is visszaborzadt a hullától, mely még a hét elején az ő lakóháza volt. — No itt ugyan elvárhatok, amig valaki megtalálja ezt a rut testet. Pedig addig nekem itt kell kódorognom. Mikor a nap aláhanyatlott és a füzes fái himbálózni kezdettek az esti szellőben, a halász lelke megindult. Felült egy szellőre és mint a inegfujt pehely, elkezdett szállni. — Megnézem — gondolta — mit csinálnak otthon. Hamar odaért. Körüljárta a házat, aztán megállapodott a kivilágított ablaknál. Közben egészen este lett ugyanis és odabent már égett a lámpa. Benézett. A felesége az asztalnál ült és fejét tenyerébe hajtotta, Még most is sirt. Egészen veresre voltak a szemei sírva. A nagy fia ott gubbasztott a sarokban és egykedvűen pipákolt. A lélek megsajnálta őket és elhatározta, hogy mond valami vigasztalást nekik. Bekocogott az ablaküvegen. A bent ülő öregasszony és a fiú felkapta a fejét és az ablakra néztek. Egyszerre mondták: — Ki az? — Én vagyok az öreg Gábor— mondta természetes hangon a lélek — hazajöttem. Mindketten felugrottak és az ablakhoz siettek. Kinéztek a holdvilágos éjszabába, de senkit sem láttak. Azt hitték, hogy csak képzelődnek. De azért a fiú mégegyszer megkérdezte :, — Ki van itt, mit akar? — Mondom, hogy én vagyok, az apád. A nagy fiú keresztet vetett magára és ránézett anyjára. Annak hófehérre vált arcától ő is megrémült és behunyta szemét. Mindketten egyszerre suttogták. — Kisértet. Odabent megijedtek, nem szóltak többé semmit, hanem ócska ruhadarabokkal beakasztották a két ablakot. A lélek künn rekedt. A saját házában sem állott vele szóba senki. Odábbrepült és felköltötte a házőrző komodort. — Bodri nye! A Bodri felszimatolt, de senkit sem látott és mikor a gazdája lelke nevén szólította elkezdett vontatottan keservesen vonyitani. — Bolond kutya! — gondolta magában a halász lelke és épen vissza akart röpülni a porondon fekvő hullához, amikor egyszercsak messziről meghallja a falu templomának esteli haragját.
