Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)

1914-06-26 / 26. szám

4. MÁTÉSZALKAI ÚJSÁG 1914. június 26. Az agyonpártolt tennis. A tennisczés kellemes sportját közönségünk annyira meg- hogy az utóbbi héten csaknem naponként jelentkeztek uj rendes tagok, úgy hogy ma már a rendes jáíszótagok száma 32-re emel­kedett. A megnyilvánult szokatlanul nagy­fokú érdeklődéssel szemben kénytelen volt az elnökség a tagok további felvételét be­szüntetni, mert a túl produktióval szemben tehetetlenül állott. Két alternativa előtt állott ugyanis az elnökség: vagy sürgősen, uj 2-ik pályát létesít vagy beszünteti egyenlőre a tagok további felvételét, hogy a játékok folytatólagos, kényelmes menetét és beosz­tását biztosítsa. Ámde uj pálya létesítése anyagi és más felsorolhatatlan akadály okba ütközik s igy nem maradt más hátra mint a tagfelvétel ideiglenes beszüntetése. A tennis javára julius hóban rendezendő műkedvelői előadással egybekötött mulatság előkészületei is megindultak s reméljük ha az idén nem is de a jövőszezonban bátran elkészíthetjük a 2-ik pályát is, melyet a kezdő játékosok úgy délelőtt mint délután használhatnak. A veze­tőség a beosztást most úgy állapította meg, hogy reggel 5—8-ig a 16 kezdőjátékos, délután 5—8-ig pedig a 16 haladó játékos játszék. Természetes, hogy ezen hivatalos időn kívül a tagok bármikor minden korlá­tozás nélkül használhatják a pályát. Szatmármegye adóügye május hóban, Palchy Gyula kir. tanácsos, pénzügyigazgató a május havi adóbefizetésekről a követ­kezőket jelentette a közigazgatási bizottságnak. Egyenes adóban befolyt 108,856 K. 59 f. és hadmentességi díjban 839 K. Az „Apolló“ mozgószinház műsora: Vasárnap, junius28-án, délután félhélyárakkal, este rendés helyárakkal 1.) Pathéjournal. — 2.) Tűz van! humoros kép. — 3.) A költő csillaga, színes dráma 3 felvonásban. — 4.) Max mint komornyik, bohózat. Hétfőn,, junius 29-én (Péter és Pál napján) délután félhélyárakkal, este rendes helyárakkal. 1.) Őfensége, vígjáték 3 felvenásban — 2.) Ursel grófnő, vígjáték 2 felvooásban Mind­két vígjátékban Henny Porten fellépte. Veszedelmes tolvajok. Nyírcsászáriból jelentik: Fisch Lajos gazdaságában nap-nap mellett lopták éjjelenként a takarmányt a mezőről, egyszersmind legeltettek is. Gombos János gazda több éjjel lesbeállott, mig végre f. hó 20-án éjjel észrevette,hogy Cselenyák Péter és fia Cselenyák János nyircsászárii lakosok jószágot hajtanak a tanyára. Amikor ezt meg akarta akadályozni a két ember rátámadt, az egyik megütötte, a másik pedig villával feléje szúrt, da csak a szűrét lyukasz­totta át. Gombos János a támadásra a nála levő villanyéllel védekezett Cselenyák Pétert fejen ütötte, Cselenyák Jánost pedig, ki a villával leakarta szúrni, úgy vágta fültöven hogy eszméletlenül összeesett. A két takarmány­tolvajt a csendőrség letartóztatta. A soknejű cigány. Martocsán Csuhaj István krasznabélteki sármunkás cigány egy esztendeig vadházasságban élt egy Kovács Teréz nevű lánnyal. Utóbb azonban megunta Kovács Terézt s egy szép napon otthagyta és visszatért Győrtelekre hites feleségéhez, aki cigánymorál szerint vissza is fogadta. Mindebből nem lett volna baj, de Martocsán, hogy a végleges eltávozást feledhetetlenné tegye, magával vitte Kovács Teréz összes fehérneműit is. Emiatt a !e 'ny följelentette a többnejű sármunkást. A csendőrség elfogta Martocsánt és mivel a pályaudvarról meg akart szökni, láncraverve szállították be a kir. ügyészség fogházába. A csendőrség naplójából. Weisz Lajosné — Weisz Lajos szatmári kézimunka kereskedő felesége — bejelentette a csendőr­ségnek, hogy férje eltűnt Szatmárról. A keres­kedő állítólag Amerikába hajózott. A budapesti mozi-világkiállitás. A mozinak, a legnépszerűbb és legnagyszerűbb szórakozásnak két hónapos világünnepe lesz szeptemberben és októberben Budapesten. Öt világrész minden filmgyára együvé hordja kolosszális produkcióit a magyar fővárosba és az Iparcsarnok, amelynek hatalmas palotájában a mozi világkiállítását rendezik csodálatos látnivalóknak, a mozi határtalan lehetőségei pazar demonstrálásának színhelye lesz. — Az előmunkálatok már nagyban haladtak előre, ezerkezü rendezőség gondoskodik róla, hogy a kiállítás minél grandiózusabb, minél teljesebb legyen és a külföld világcégei is, amelyek most vesznek elsőizben részt nemzetközi versenyben, foko­zott ambícióval vetélkednek abban, hogy a kiállításra minél nagyobb apparátussal és minél több szenzációval álljanak ki. A film­gyártás legnagyobb cégei: a Pathé, a Gau- mont, a Nordisk, az Eclair, a Vitagraph, az Ernemann, és a többi olasz, angol, német, francia, amerikai és más országbeli gyár külön pavilonokban, osztályokban képvisel­teti magát a rengeteg versennyző közül termé­szetesen nem maradnak el a magyarok sem. A kiállítás fővédőségét Thomas A. Edison, a knematográfiafeltalálója vállalta el, védnöke pedig József királyi herceg. Az Országos Magyar Mozgóképipari Egyesület kiállítási bizottsága, élén a titkárokkal, Lenkey Zsig- mondal, a Magyar Kinomotagráfusuk Orszá­gos Egyesületének főtitkárával és Markay Teofil mérnökkel, állandó permanenciában van. A nagyszabású programot, amelyet leg közelebb közhírré tesznek, a bizottság nagy vonásokban már megálapitotta. A kiállítás Szent István napjától áll nyitva a közönség részére, s a belépő jegyek az egész terület minden látványoságához érvényesek lesznek. A kiállítás ügyvezető igazgatója. Ungerleider Mór (VIII. Rákóci-ut 39) A killitási iroda az érdeklődőknek készséggel szolgál felvilágo­sítással. Mi történt egy éve ? Tisza István grófot Aradon Szécsenyi Aladár gróffal szem­ben 907 szótöbbséggel képviselővé válasz­tották. Özv. Tisza Kálmáné Dégenfeld — Sehomburg Ilona grófnő halála. Megkezdődött a bolgár és szerb-görög háború. A budapesti klinikák részére a főváros 300 milligram rádiumot vásárolt 105.000 koronáért. A magyar lovak vereséget szenvedtek a hamburgi derbyben. Uj vasút vármegyénkben. A lápos- völgyi vasút kiépítése immár teljesen befeje- jezett dolog. A pénzügyminiszter hozzájárult ahoz, hogy a vasút építési és üz’etberendezési tőkéjének részbeni bee z őrzési czéljából ki­bocsátandó elsőbbségi részvényeknek 85°/o- ban megállapított árfolyama a pénzügyi viszonyokra való tekintettel leszállittassék és 80%-ban állapíttassák meg: valamint biztosította a vasút részére a bányakincstár érdekeltsége czimén kilátásba vett 300.000 korona hozzájárulást. A pénzügyminiszter e döntésével a vasút ügye végleges megoldást nyert s annak kiépítéséhez mielőbb hozzá is fognak. ,Apolló' mozgószinház. Napról-napra művésziesebb és élve­zetesebb programmal gyönyörködteti közön­ségét a helybeli Apollószinház. A legutóbbi vasárnapi műsora pláne a látványos darabok között is első helyen említendő. Egy nagy­hatású katonadráma került filmre, amelynek három felvonása amellett, hogy izgató mesé­jével állandó érdeklődésen tartotta a néző- közönséget, a változatos jelenetek és gyö­nyörű helyzetképek egész sorozatával vonult fel. Egy háború minden izgalma játszódott le előttünk ostrommal és vesztett csatákal, a modern technika minden pusztittó szerével. Borzalommal láttuk, mint semmisít meg egész táborokat a levegőbben úszó repülőgépről ledobált néhány robbanógolyó. Rémesen fenséges látvány volt, amikor a repülő ember egy egész léghajó tábort gyújtott fel. Az égő léghajók lehulló tüze, a mérges gázok alá­csepegő lángolása elől őrjöngve menekültek a katonák. Aztán a levegőben láttuk két repülő ellenfélnek, két pilótának hajszáját és halálos párbaját, melyből a legyőzött fél egy magas szélmalom ormára menekült. S végre a szélmalom felrobbant szemeink előtt és füstölgő zsarátnok alól holtan húzták ki a pilótát. Ebbe a csodálatos látványosságu miliőbe szelíden és végső eredményében tragikusan szövődik be egy reménytelen végű szerelmi idil. Sokat nevettünk Max Linderen, ki mint tangó tanár produkálta magát. A Pathé- Zsurnál és Pupák mókái egészítették ki a nagysikerű és látogatott előadást. KOKSZ is l-so rendű Porosz szalon szén szeptembertől kezdve állandóan kapható Schreiber Bertalan fatelepén. Van szerencsém a nagyérdemű kö­zönséget értesiteni, hogy f. év áp­rilis hó 24-től kezdve kocsigyártó és kárpitos üzletemet Gyár-utca 464. szám alá (a fürdő közelébe) he- lyeztem át. Nagybecsű pártfogásukat kérve, vagyok ~ tisztelettel Ládler Antal kocsigyártó és kárpitos. 9

Next

/
Thumbnails
Contents