Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1914-06-05 / 23. szám
Mátészalka, 1914. junius 5. TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN PÉNTEKEN. A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Főszerkesztő: Dr. STEIN ZSIGMOND. Felelős szerkesztő: Dr. BARTOS MIHÁLY. Szerkesztőség: a felelős szerkesztőnél. Kiadóhivatal: Fülep Lajos könyvnyomdája. Hirdetési dijak előre fizetendők. Gazdasági szellem. Irta: Simonyi Zoltán. A gadaság nem dicsekedhetik oly lelkes és magasztaló hívekkel, mint amilyenekkel az emberiség más, magasra emelt kultárértékei rendelkeznek. A tudomány, művészet, jog, irodalom eszméi az emberi lelket felsőbb régiókba viszik, az eszmények világába. Ezt az eszményi világot egyedül illeti meg a közfelfogás szerint a hódoló tisztelet, az emelkedett lélek csákis ebben az örök fényben tündöklő világban lelheti föl a nemesebb értelemben vett élet célját. De a gazdaság? Hogyan merészkedhetik még csak a tájékára is a káprázatos ideáloktól ragyogó tündérpalotának? Az emberek előítélete a gazdaságot alsóbbrendünek minősítette. A vadak üzését és a halászatot, a szántást, kapálást, kalapálást, adást-vevést, a vásári zsivajt csak nem lehet magasabb méltóságra emelni, mint amit — állítólag megérdemel. No igen, éhségünket, szomjunkat csil- lap.tja, megvéd a hideg ellen, többkevesebb kényelmet nyújt, de oly föld- szagu és a nagy szellemek égbetörő szárnyalását csak megakasztaná. Távol áll tőlünk a tudomány, jog stb. fenségesen nagy értékeiből a legcsekélyebbet is levonni. Azonban mégis szembe kell szállnunk ezen általános , és a gazdaság valódi értékét annyira félreismerő nézetekkel. Ezen ferde nézetek rendesen abból táplálkoznak, * hogy a gazdasági életben csakis az önzés rugóit vélik találni, szerintök a haszon és nyereség hajhászása jellemzi a gazdasági életet. Másik nagy tévedésük, hogy a gazdasági tényezőket az anyagias életfelfogással, az értelmieket pedig az idealista világnézettel forrasztják össze. Csakhogy nem a foglalkozás a döntő, hanem az egyén értéke. A tudomány és erkölcsiség cégére alatt is lehet önző érdekeket szolgálni, és a gazdálkodás, ipar és kereskedelem térén működők is lehetnek tiszteletre méltó, a társadalom hálájára érdemes magasabb életfelfogásu egyének. A gazdaságot alapnak tekintik, melyen pl. egy ország magasabb szellemi kincsei nyugosznak. Már azért is hálátlan dolog volna azon szilárd alap értékét lebecsülni, tekintélyét megingatni, mért a gazdasági* alap biztosíték arra nézve, hogy azon szellemi alkotások ne legyenek Álomország légvárai. Hatalmas, gazdag országok területén figyelhetjük meg a páratlanul virágzó gazdaság életjelenségeit. Itt láthatjuk, hogy az egyén keresete egyszersmind az összesség jólétének fokmerője, az ipar, kereskedelem fellenA kezíyíi. Lucianna di Pimonte báróné pontban egy órakor eltávozott a fehér házikóból, amelyben Vigoréni Arturó lakott. Az utcasarkon kocsiba ült. Amikor már benn volt a kocsiban, akkor vette észre, hogy az egyik keztyüjét elvesztette. Egy pillanatig azon tűnődött, ne menjen-e vissza, részben, hogy visszakapja elvesztett keztyüjét, aztán meg hogy viszontlássa kedvessét s meglepje. De a reggeli ideje volt s ma kedvesebbnek kellett a férjéhez lennie, mint máskor. Hálátlanság lett volna tőle, hogy megvárakoztassa. Becsapta a kocsi ajtaját és boldogan a kis áldozattól, melyet férjének hozott, erélyesen odaszólt a kocsishoz : »Előre!« Ám az ura csak este jött meg. Amikor Lucianna meglátta, hogy milyen fakó az arca, s milyen szokatlan, szinte erőltetett, túlzott nyugalommal vette ki a kezéből a svéd keztyüt, amelyet talán a kedvese házában felejtett — ő is elsápadt s érezte mint reszket a térde. Mindazonáltal a nők sajátos merészségével, mely finom s érzékeny kedélyének mindig segítségére volt a végső veszedelmek pillanatában, villámgyorsasággal kész volt a tervével s igy szólt: »No lám, hiszen ez egy női keztyü !« Enrico, ki a kandallón levő csecsebecsék közé dobta a keztyüt, anélkül, hogy a feleségét egyetlen pillantásra méltatta volna, | felelt: »Igen.« — És kié ? — Valószínűleg a tied,— szólt Enrico, ! miközben egy hintaszékbe vetette magát. Lucianna nem vesztette el önuralmát, s tovább beszélt: — Te tréfálsz. — Miért tréfálnék ? Ma reggel ilyen keztyü volt rajtad. Egyebekben ráismertem | a parfümödre, a keztyü számjára. — Én Istenem! nem csak én használok ilyen parfümöt; s a 'kezíyüm számjárói is lehetne beszélni. Milyen biztos vagy most benne? — Azt hiszed nem ismerem a kezedet? ! Ne győződnék meg róla? — Nem. — De igen. Húzd fel a keztyü1. — Ha örömed telik benne . . . Lucianna felhúzta a keztyüt s megkockáztatta a megjegyzést: — Látod, hogy nekem nagyon is bő!... — Nem látom, de az nem baj. — Nem lenne sokkal becsületesebb dolog, ha bevallanád? — Mit? — Te a barátnémnak, Castigliani Gu- iliának udvarolsz. — Pompás. Mindenki észrevette. Én is — És aztán? — Nincs tovább. Annyi bizonyos, hogy Giuliának is, nekem is egy divatárusnénk van, egy keztyüsünk, egy illatszerünk . . , — Egyforma kezetek . . . — Igen, egyforma kezünk! — S talán még ugyanegy férjetek is. — Úgy látszik. Nos, kedves Lucianna, a keztyüt, a- melyet a kandallón látsz, nem a barátnőid egyikének a házában, hanem egy barátomnál leltem, És az ? — A nevét is tudni akarod? Ám jó: Vigorenti Arturó. — Ami egész egyszerűen azt jelenti, hogy Gastigliani Giulia őnagysága meglátogatta Vigoréni Arturó urat. — Az lehetetlen! — Óh te féltékeny vagy ?
