Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1914-05-22 / 20. szám (21. szám)
ELŐFIZETÉSI AR: Egész évre 8 korona. Fé évre 4 korona. Negyedévre 2 || korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre Felelős Szerkesztő : Dr. BARTOS MIHÁLY. 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség: a felelős szerkesztőnél. Kiadóhivatal: Fülep Lajos könyvnyomdája. Hirdetési dijak előre fizetendők. A magyar tanítók 0 3 essege, A Szatmárvármegyei Általános Tanító egyesület nagykárolyi—mátészalkai körének 1914. évi május hó 11-én Nagykárolyban tartottt köri ülésén Téglás Lajos, nagyecsedi kir állami népiskolai igazgató-tanitó, a kör elnöke a következő Mióta az 1868. évi népoktatási törvényeket szentesítették — mely kimondta az általános tankötelezettséget és a hatosztályu népiskola kötelező szervezését — nem volt azóta sem kérvény, sem miniszteri rendelet, mely a népiskola mind a hatosztályának elvégzését bizonyos jogok elnyerheíéséhez kötötte volna. Ez is egyíelől oka annak, hogy teljes hatosztályu, illetőleg megfelelő létszámú 5 és 6 ik osztályú is- törvény minden 24 évet betöltöttnek, kola igen kevés volt és van az ország- ha az elemi iskola fi osztályát elvégezte ban. Népünk az 5 és 6 osztálynak szavazati jogot biztosit. Most átmene- szükségességét nem látta, nem látja be, tileg a kijelölt hatóságok előtt lehet az elnöki megnyitói tartotta. iskola elvégzése, vagy irni-olvasni és számolni tudás kívántatik.« Soha életemben politikával nem foglalkoztam, még polgári jogaimmal sem szoktam élni, de az előbb mondottak megvilágítása végett kénytelen vagyok most — a szükség parancsolta helyzetből kifolyólag — most ilyenről is említést tenni. A képviselő választásokról szóló nem tudta, nem tudja felfogni, megelégedett azzal, hogy gyermeke megtanult írni, olvasni és számolni. De a törvény is hibás, mivel olyan kifejezéseket használt, hol az elemi népiskola elvégzését követelte egyes alkalmakkor, hogy igy fejezte ki magát: »az elemi A kerényi b árókisasszony. Élt Kerényen egy Fodor Natália nevű báróleány, sovány, magas szőke teremtés, aki nem volt sem különösen szép, sem rut, sem vén, sem fiatal; három millió volt a hozománya s mégsem akadt egyetlen kérője sem. Pedig nem irtózod a férfiaktól, sőt valami leírhatatlan vad remegés futott át finom és jólápo'.í bőrén keresztül, ha valaki mélyebben a szemébe nézett, de volt benne mégis valami különös, leírhatatlan és ellenszenves szokás, ami minden vállalkozó szellemű , gavallért visszariasztott. Néha minden ok nélkül táncra perdült a kastély udvarán, csöppet sem szégyenkezvén a cselédnép s a vihogó pesztonkák elő.t. Az is megtörtént vele, hogy hirtelen nevetésre fakadt a legkomolyabb társalgás közben s egyszer a templomban mise alatt; vad üvöltésszerü és vérfagyasztó kacagás — mint a farkasoké — aki hallotta, soha sem tudta elfelejteni s ha néha, elhagyott éjszakákon a kastély erkélyéről alá- hangzott az országúira a bárókisasszony kísérteties éneke és síráshoz hasonló nevetése, keresztet vetettek magukra az arra ballagó irni-olvasni tudásban való jártasságot igazolni, de később egyedüli helye ennek az elemi iskola lesz. De lássuk ennek az értelmi cenzusnak nemzetiségi-politikai vonatkozású előkészületeit. Közhírré tétetett minden községben, hogy akik iskolai bizonyítvánnyal igazolni nem tudják az elemi iskola IV. VI. osztályának elvégzését záros határidő alatt a községházánál jelentkezzenek, azután pedig a kijelölt bizottság előtt vizsgáznak, ha tud irni-olvasni bizonyítványt kap és lesz szavazati joga. Szomorúan olvashatjuk a lapokból, hogy a magyarok igen jó nagy része mily közönyösséggel vette és veszi tudomásul ezt az újítást. De nézzük a nemzetiségeket, miként ragadják meg az alkalmat, hogy az értelmi cenzust megszerezhessék, középkorú és öreg emberek szorgalmasan tanulták és tanulják az irni-olvasni tudás mesterségét, mert politikai jogaikat gyakorolni akarják, az eredmény az lesz, hogy a nemzetiségek legyőznek minket. Magyar tanítók! Szabad-e nekünk egy percig, egy pillanatig is tétlenül utasok. Talán idétlen volt, vagy eszelős— ki tudja? — a bécsi orvosok azt mondták rá, hogy hisztérika, a falubeli vénasszonyok ör- döngősnek tartották. Nem is nevezték más-' ként: csak a bolond bárókisasszony. — Urusica boszorkány verte meg a szemével szegénykét, mikor még a bölcsőben ringatták, — mondogatták róla téli esténként I a fonóban, attól lett ilyen szerencsétlen. A szegény báróiány pedig csak sirt, | epekedett, várta a megváltó lovagot, aki kiváltsa a kastélyaiért, kincseiért, vagy eszelősen szép, égszinü szeme kedvéért. De nem jött: Irigyelte a fehércselédeit, a kékszemü piroskendős bunyevác lányokat, akiknek volt szeretőjük, kivel holdsütött esténként elsétálgattak a kivilágított jegenyesor alján. Ő már hétszer volt szerelmes, de még mindig a faképné! hagyták, valamennyi udvarlója kereket oldott, mikor először hallotta a bárókisasszony dermesztő nevetését. Az egyik éjszakának idején utazott el, titokban, az udvaron majdnem széttépték a felriasztott komondorok. A másik a gyűrűjét küldte vissza, a harmadik Amerikába utazott el csakhogy soha többé ne is találkozhassanak. Szegény lányok szomorú balvégzete, lecsapott Íme egy gazdag és kiváltságos bárókisasszouyra, aki pártában maradt rengeteg szántóföldéi, töméntelen kincse és mesebeli kelengyéje ellenére is. Ő talán szívesen férjhez ment volna, az első béreshez is, aki megkéri, de a szüfei vigyáztak rá, féltették, hogy gonosz kézre ne jusson a vagyon, szerencsétlen lányukat ki ne foszthassa valaki. így tehát élt, elhagyottan, mnt a lánc- vtrág a fehérlő pusztán, ölelésre vágyva és csókszomjtól gyötörten s holdsütötte éjszakákon megugatták a kutyák. Kiült a fehér könyöklőre és szivepedve várta, mikor jön érte a mesebeli királyfi. Az apja büszke, rátartós ember volt. Kevéiy és nagyratörő dalmata lobogott ereiben, származását egész a fehér cárig Crni Jovánik szerette fölvinni. Az anyja német asszony, valami topolyai szeszgyárosnak a lánya s a milliókat ő hozta a házhoz. De vigyáztak Natáliára, féltették, egyetlen gyermekük volt — nekik még nagyobb rejtelem volt, másnak — s exótikus s félszeg dolgait is nagy szeretettel tárgyalták. A füstbe ment házassági kísérleteket az udvarlói rovására Írták s mikor az utolsó kérő is kereket oldott, vad büszkeséggel mondotta az apa, Fodor Gyókó: — Most már csak római birodalmi herMátészaika, 1914. május 22. 21. szám. TÁRSADALMI HETILAP. MEGjELEN MINDEN PÉNTEKEN. A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETÉNEK HIVATALOS LAPJA.
