Mátészalka, 1915 (7. évfolyam, 1-37. szám)
1915-04-25 / 16. szám
liiénslta, 1915. VII. évf. lé. (318.) szám. áoriíis 25. Uársadaími hetilap. JYlegjsierjik minden vasárnap. A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS JEGYZŐI KÁRÁNAK ÉS A MÁTÉSZALKAI JÁRÁSI IPARTESTÜLETNEK HIVATALOS LAPJA. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre — — — — — — 8 K Félévre — — —• — — — 4K Negyedévre — — ■— — — — 2 K Tanítóknak községi közegeknek egy évre 5 K •----Egy szám ára 16 fillér. -----------Fe lelős szerkesztő : Főszerkesztő : Dr. TÓTH BÁLINT Dr. BARTOS MIHÁLY Főmunkatárs.“ MOLNÁR KÁROLY SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-M. Távbeszélő-számunk: IS. HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK. \ _______________________________. ÖN BIZALOM A harctereken az utóbbi napokban nyugalom állott be. A francia ofíenziva, amelyet Joffre generális francia szokás szerint ismét az etikett formáinak megfe- felőleg előre kikürtölt, megakadt, illetve semmiféle eredményt elérni nem tudott, az orosz gőzhenger pedig még mindig nem elég erős arra, hogy lehengereljen bennünket és szövetségesünket. Ez a két tény elég arra, hogy változatlan, sót az eddiginél nagyobb önbizalommal nézzünk a jövő elébe.' Ha • a francia offenzi/a és az orosz támadások .nem tudtak bennünket megtörni, ezután még kevésbbé fog az nekik sikerülni. A franciak és az oroszok min- I den tartalékukat magukhoz vonták már, a franciák — mint tudjuk — már a tizenhétéveseket . sorozzák, az oroszok pedig összes népfelkelőiket behívták. Ha valahol bármelyik harctéren mi erősebb nyomást gyakorolunk ellenségeinkre az nj előnyt azok már többé már nem tudják visszanyerni. Tartalékuk nincs már és a most hadsorba, tüzvönalba állított katonaság már csak másodrangu. Ezt bizonyítják különösen a kárpáti harcok. Az oroszok hatalmas túlerővel, vérpocséklással támadtak bennünket és állásainkat és azt amit akartak, frontunk áttörését, sehol sem sikerült nekik elérniük, sőt az utóbbi napokban mi tettünk tekintélyes előrehaladást. Amikor ezt nyugodtan, higgadtan, magunkat egyáltalában nem áltatva megállapíthatjuk, nem tehetünk egyebet, mint rendületlen önbizalommal várjuk a háború végét, a mi biztos diaualunkat. Ez az önbizalom az, amely életet ad nekünk, amelylyel kibírjuk a szorongással, várakozással lassan eltelő napokat és amely mint valami látfiaiatlan lámasz segíti, támogatja hadseregünket. Akik itthon vannak, azok eleinte, a háború első heteiben, kétségbeesetten, ösz- szetelt kézzel várták, mi fog történni. Senki nem mert belefogni semmibe, mindenki a másiktól várta, hogy valamit kezdjen, mindenki embertársait nézte, hogy azok vájjon, hogy élnek, mit csinálták, mire törekednek. Azután túl estünk az első ijedelmen és magunkhoz tértünk. Nézzünk körül. Minden megy a rendes medrében, a kereskedelmi és ipari A TŰZKERESZTSÉG. — Ha egy órahosszat mentek előre az országúton, okvetlenül ráakadtok a falura. Nézzetek utána, hogy meg van-e szállva, milyen csapattal és mennyivel és aztán jelentést tesztek. De vigyázzon és jól jegyezze meg, hogy aki előbb látja a másikat, azt teheti és azt enged tenni, amit ő akar. Épen jöjjön vissza sergeant. Hosszú, sovány ember veit ez a sergeant FL-ischmann, szürkéskék szemeit világosszürke szempillák árnyékolták, az arca csontos, de izmos. Mindenki vele akart menni, de ő a sváb Báuerlét választotta ki, mert jókedvű fickó és éles szemei vannak és Hahnt, mert ez meg jól tudott lőni. Válukra akasztott fegyverrel vonultak el a déli napsugárban s megindultak céljuk felé az országúton. Az ut mentén egy karcsú fáról leráztak maguknak egy néhány almát és azzal csillapították szomjúságukat, mert a finom, szürke por ugyancsak ráülepedett a nyelvükre. Időről-időre figyeltek és ha az ut egy-egy kanyarulatához értek, a sergeant leugrott a mezőre és onnan vizsgálta végig látcsövével az országutat. Végig kutatta persze a láthatárt is. Az utón túl, jobbra tőlük egy templomtorony emelkedett, balra erdőség nyulott fel a hegytetejéig. • Sokáig nem láttak semmit és minden csendes volt Végre, amikor az erdő és az ut közé egy széles rét nyomult, jobbra r magas jegenye- fasor felöl fehérházikókat pillantottak meg, — Ott jön valaki — szólalt meg Bäuerle. — Ott nil. egyenesen előttünk az utón. — Állj! — parancsolta a sergeant. — Bújjunk a jegenyék mögé. — A pokol minden ördögét! Most kezdődik! — kiálltotta Bäuerle izgatottan és lekapta fegyverét, mig a sergeant figyelmesen nézett egy fa törzse mögül. — Nyugalom, Bäuerle! — parancsolta a sergeant Az üvegen át tisztán, világosan látott egy vörössapkás barna fejet. Az aggodalmasan felhúzott ajkak közül meg a fehér fogak villogását is kivehette. — De hiszen a vörös nadrágot is látom ! — veszekedett Bäuerle Hahnnal. A sergeant számlálgatta őket. — Tizenkét darab. Milyen messze vannak, Hahn ? — Ezerötszáz méterre. — Úgy látszik, tiszti őrjárat — szólt ismét a sergeant, — De többen is jöhetnek még utánuk. Bäuerle maga jobbra a krumpliföldben foglaljon állást, de fedezéket keressen. Hahn maga balra megy, én itt mai adok az ut jobboldalán. Ha töret vezényelek, mindenki vegye jól célba a maga életere, ha csendesebben folydogál is, de. nem állt meg, nem posványosodott el, sőt bizonyos mértékben és bizonyos irányban fejlődött és uj életre kapott. Mi, akik magunkat gyengéknek, törékenyeknek, fejletlen gazdasági élettel bitó államnak tartottuk, kétszeresen meglehetünk elégedve, hanem önbizalmat is meríthetünk belőle. Ha eddig meg tudtuk állani a helyünket, ha eddig a háború mérlegének nyelvét magunk felé tudtuk dönteni, akkor most tartani is tudjuk magunkat. A háború viharának legborzalmasabb, legizgalmasabb perceit már átéltük, szinte érezzük, hogy szűnni kezd a vihar, alább hagy a szél, most nem szabad elveszítenünk az önbizalmunkat, hanem ha kell összeszo- ritott fogakkal is tartanunk kell magunkat az utolsó erőfeszítésig, a végső diadalig. Előfizetőinkhez! Felkérjük azon L előfizetőinket, kik előfizetési dijakkal hátralékban vannak szíveskedjenek azt kiadóhivatalunk címére mielőbb beküldeni. I emberét. — Addig a sárga földig épen hatszáz méter. — Jó! — szólt Bäuerle kissé hangosan és behunyta szemeit, mintha szél fújna s az bántaná. A sergeant is sűrűbben pislantott, mint máskor. Mindnyájuknak egy kis lámpalázuk volt. — Engedjük őket a sárga földig jönni — szól Hahn az ő méiy hangján. Ettől ismét visszanyerték nyugalmukat. Egyszerre csak megálltak a franciák és nézegetni ktzdtek. Sergeanték lebtajtak födözékeik mögé. — Ezek a legjobb ólomkatonák, — szólalt meg Bäuerle — ezeket muszáj eltalálni 1 Gyors léptekkel, előre szegzelt fejjel, mint a szaglászó vad, jött velük a kis csapat. Amikor elérték a sárga földet, velük szemben ropogni kezdtek a fegyverek. Egyikük nagyot ugrott, aztán fekve maradt. Mig a többiek első meglepetésükben zavartan maradtak állva, egy csomóban, ismét elesett közlüök kettő. Erre már a többiek is szétrebbentek és a krumpli-földre vetették magukat. Egy golyó, amelyik valahonnan lepattant, úgy fütyölt, akárcsak egy sip, aztán a völgykatlan kétszeresen verte vissza a dörgő lövések visszhangját. A krumpli-bokrok közül itt-ott kiemelkedett a franciák kémlelődé feje, aztán elkezdtek va*
