Mátészalka, 1915 (7. évfolyam, 1-37. szám)
1915-03-14 / 10. szám
'\2»oldal. , MÁTÉSZALKA március 14. És igy mint életpályájának egyik osztályos társa elmondhatom a laiin classicus költővel: „Multis ille flebilis occidit, nemini ílebilior quam mihi.“ Az ó elmúlása sokaknak fájdalmas, de senkinek sem fájdalmasabb, mint nekem l! A kultúra, a város haladása, az iskola ügye mindenkor lelkesen hevítették szivét! Egyháza iskolájának pártfogója, hosszú éveken iskolaszéki elnöke volt; a tanítóknak jóakaró barátja, panaszaiknak türelmes meghallgatja; a hol és a mikor csak lehetett, mindig ipárkodott segíteni. A mátészalkai takarékpénztár, mint régi igazgatósági, odaadó, hűséges tagjának elmúlását szinte fájdalmasan gyászolja. Családja és gyermekei iránti szeretete példaszerű volt. Érezte és tudta, hogy sok minden gyarló e földi életen, egyedül a szülői szeretet igazán önzetlen és mint világitó fáklya bevilágít az önzés és kíméletlen anyagias kor sötét éjszakájába l Az ilyen ember elvesztése érzékeny csapás az egészségügyre, a városra, a járásra és az egész társadalomra. A fájdalom e nehéz perceiben nem tehetünk egyebet, csak keressük a vigasztaló szavakat, megnyugtató gondolatokat. Az emberek nagy többsége azt hiszi, hogy az ember akkor halt meg, amikor beteszik a hideg, puszta sirba, amikor eltemetik. Valójában azonban az ember akkor halt meg igazán ... a mikor elfeledik, amikor már nem emlékeznek rá vissza és azt sem tudják, hogy valaha létezett. A mi drága, jó Dr. Csató Sándorunk csak testileg hagyott el bennünket, de az ö jóságos lelke, az ő kedves emléke hosszú, hosszú időkig fog élni a mai nemzedék előtt. Áldás, békesség és kegyelet virrasszon földi porai feletti! Dr. Rosenberg lgnácx. MUNKÁRA FEL I Közeledik a tavasz, a mezőgazdasági mun. kálkodás megkezdésének as ideje. Talán korábban köszönt bo, mint máskor, da bizonyosan sokkal fontosabb feladatokat hoz magával, mint rendesen. A világháború pusstitásait gazdasági téren fokojobbra szabad tér'közepén a vadonatúj istálló- épület. Csodálatosan tiszta, a jászolokon porcel- lántáblácskákon a ló neve. A tágas, öveges fészerben temérdek automobil és kocsi. Lő nines az istállóban, talán azért is olyan tiszta. A nagy udvar másik végében három épület áll, az egyik nek hatalmas kéménye van; a villanytelep és a vízvezetéki művek vannak itt, A német katonaság működésbe hozta valamennyit, ajj szökőkutak karcsú vizoszlopokat lövelnek a tiszte levegőbe, a magas vasállványokon függő ivlámpák éjjelenként nappali világosságot sugároznak az egész környékre. Belépek a kastélyba. A fegyverekkel disritett meglehetősen sötét előcsarnokon át a fehér díszterembe jutok. A közepén egyszerű, hatalmas asztal. A falakon felváltva tükrök és olajfestmények függnek. Orosz nagyhercegek arckepei között — különös ma ez a mai környezet — Vilmos császár életnagyságu portréja függ. Meglepő egyébként, milyen kevés Ízléssel renéezték be a cári kastélyt. Egyszerű, szinte szegényes bútor- satu zeneszóba után a fogadó terem követkesik. Nagy szines ablakok, a tetőzeten meglehetősen jól sikerült freskó: egy német várkastélyt ábrázol. A bútorzat pompás, rokokó sok aranyozással. Csinos a szomszédos női szalon is, csak stilus hiányzik benne. Egy német kapitány, aki három napja lakik a cár kastélyában, azt állitja hogy es ez előkelő orozz nők Ízlése. zottabb termeléssel kell ellensúlyozni s a több munkára kevesebb erő áll rendelkezésre, mert hiszen a munkáskezek javarésze fegyvert forgat a haza védelmében. Ebből ftz következik, hogy az itthonmaradt lakosságnak a legnagyobb buzgalommal kell hozzálátnia a föld megműveléséhez, a minden irányban való gazdasági tevékenységhez. És ha már est minden épkéz-láb polgártól megkívánhatja a haza, különös mértékben követelheti meg azoktól, akik állami segélyben részesülnek azon a elmen, hogy családfentarléjuk hadbavonult. A törvény tudvalévőén bőkezűen gondoskodik az ilyenekről, sőt nem ritka eset, hogy a hadbavonultak itlhonraaradt családtagja az állami gondoskodás folytán kedvezőbb anyagi helyzetben van, mint volt azelőtt. Ámde a törvénynek egyáltalán nem célja előmozdítani a munkakerülest, a dologtalan életmódot. Épen ezért a törvény gondoskodik is róla, — az 1914. évi XLV. törvénycikk — hogy a hatásági segélyt elveszti a hadbavonultak oly családtagja, kiről megállapítható, hogy megélhetését ! megfelelő munka vállalásával-biztosíthatná. ügy tudjuk, hogy a kormány a tavaszi munkaidő közeledtével rendeletileg hivja föl a főispánok figyelmét erre a törvényes intézkedésre. A rendelet, valamint a törvény, nem azt akarja elérni, hogy az élvezett közsegélyt egészbenvagy részben elveszítsék azok, akik készségesen állanak munkába; az ilyenek tavábbta is részesíthetők a segélyben, minthogy a kereseti alkalom ilyenkor még nagyon hullámzik és szerfölött bizonytalan. Aki tehát alkalmilag olyan munkát kap, melyből szükségleteit többé-kevésbbé fedezheti, azt még nem fosztják meg a hadbavonultak családtagjainak járó állami segélyösszegtől. De igen is megfosztják azt, aki visszautasítja a kínálkozó alkalmat, parlagon hagyja munka erejel, a ölhetett kézzel várja, hogy hereként eltartsák. Ez az intézkedés, a közsegétynek a dologke- fűtőktől való megvonása, erkölcsileg is jogos, az igazság szempontjából is kifogástalan, a nemzeti érdek tekintetében pedig szükségszerű. Olyan időket élünk, amikor a haza minder.fiától súlyos ál- dósatokat követel, sokaktól életüket is; lehetetlen, azaz teljességgel megengedhetetlen tehát, hogy legyenek állampolgárok, akik a nemzet általános nagy erőfeszítését mintegy páholytól nézik, lábukat lógatva tartatják ki magukat az állammal. Hisszük, hogy ilyenek nem is tesznek a munkasxorető magyar nemzet keblében. Mindenki megérti, aktoek ép a teste, és a lelke, különös nagy jelentőségét annak a szózatnak, hogy munkára feli A rendelét tehát a munkás társadalom tagjait fogja megnyugtatni aziránt, hogy amig ők önként verejtékeznek, azalatt más sem, senkisem heverhet az állam elnézéséből ingyenélőként. Nagyon érdekes a cár vadászszobéja. A nagy ablakon zöld fény árad a terembe, az ablakokon üvegfestmények vadászjeleneteket ábrázolnak. A falokon száz-számra szarvasagancs minden nagyságban. Itt-ott egy vadkan agyaras feje. Állványokon kitömött madarak, sasok és keselyük, kiterjesztett szárnyakkal. Az ablakokkal szemben lévő fal közepén agancsokból késsült keretben a cár arcképe: vadászrubában áll a minden oroszok uralkodója. Agancskarosszékek, asztal. Az egyik oldalfalon hatalmaz fegyver szekrény, mintegy száz minden- ! fajta kaliberű vadászfegyverrel. Mialatt az értékes gyűjteményben gyönyörködöm, a cári kastély jelenlegi lakója, a i\émet ulánuzkapitAny, elbeszéli, hogy néhány fegyvert már ki is próbált. Nagyon dicséri a vadállományt: tegnap néhány tiszttársával vadászgatva, két vadkant és három szarvast, ma bárom vadkant és egy rzarvast ejtettek Eleinte azt hittem, hogy a kapitányt csak a pompás vadászszoba hozta tiizbe és ősi vedászszokás szerint jlódított*. Mosolyogva hallgattam a vadászat körülményes elbeszélését és a kapitány, ugylátszik, megértette a mosolyt. A szolgáját htvatta, elhozatta vele a mai ebéd étrendjét és meglepetve olvastam a műsort: »Tyukleves rizszsel, ponty ki. rántva, ssar/ssgcrinc, vedkanfő, fácánsült.« A menü minden egyes pontjánál elhangzott a kapitány magyarázó megjegyzése: — Tyutlerez, igen odaát az erdőben nagy szerű fajtyusok vannak. Reggel lőttem néhányat 4{i n ék. JVfárcius 15. Mennyi gondolat, mennyi eszme is mennyi érzés fűződik e naphoz. Menynyi remény, vágy és csalódás, mennyi öröm, mennyi bánat, mennyi vér és könny. A gyermek, ha erről hallott, maga sem értette vérének hevesebb lüktetései, az if/u ez idők felidézésénél vérének lángolását, fonó lázat érzett, mintegy nagy, egységes érzelemtől áthatva a lelkesedés fölemelő tüzében égeti. A magasabb kor pedig büszkén, önérzettel, bízó reménységgel tekintett vissza a múlt bámulatos dicsőségére és erőt nyert abbot a jövőre. Ismét válságos időket élünk. Nemzeti nagyságunk, nemzeti eszményünk súlyos megpróbáltatásokat, nehéz küzdelmet kíván tőlünk. Erkölcsi, anyagi erőnk, életünk mindenünk áldozatként hever jövendő boldogulásunk oltára előtt. És szívesen adjuk. Amint az ádáz küzdelem folyik, a borzalmas harc pusztító dühe tombol a harcmezőkön, a vér ömlése patakká dagad, a haldök- lók utolsó sóhaja fájdalmasan síró kíséretként simul az üvöltő szél jajszavához, amint a roham heve a hősi lélek felkiáltásával megdörgeti az egek egét és kér, követel: nem sajnálunk semmit nem könnyezzük a veszteséget, ünnepeljük a halált, elfelejtjük az életet: csak sikert, csak győzelmet lássunk. Hogy a kihulló vér nyomán a jövéhdő boldog békéje támadjon fel. A legnagyobb áldozat is semmiség a dicső győzelemért! Ismét nagy válságos időket élünk, Március Idusán . .. - pr. Zóth Bálint. __Előfizetőinkhez! Felkérjük azon t. el őfizetőinket, kik előfizetési dijakkal hátralékban vannak szíveskedjenek azt kiadóhivatalunk címére mielőbb beküldeni. pisztollyal. A pontyokat a tóból fogtuk. A szarvasgerinc és a vadkanfő a tegnapi zsákmányból valók. A fácánt a legényem lőtte. Qgyétlen volt a fejét találta. Utitérsam, hires és szenvedélyes vadász, csillogó szemekkel hallgatta ezeket a szavakat. A kapitány észrevette éa az udvarias házigazda előzékenyen szólt: — Ha úgy tetszik, megpróbálhatjuk. Siess az erdészhez — szóit a szolgájához — fogass ; be, készítsd a fegyvereket. Mintegy busz perc múlva nagyszerű vadászkocsin robogtunk. A szolga hajtotta a lovakat, mellette az erdész ült, hátul az ülésen, m1 hárman. A Pilica mentén, homokos utón haladtunk. Balról végtelen erdőségek, jobbról a folyó mocsaras partja. Estefelé járt az idő, sötétedett már és ködös, párás volt a levegő. Kisvártatva bekenve redik a kocsi az erdő fái közé. Kőröekörftl mély csend, még a kerekek zörgése is tompán hangzik a puha földön. Egyszerre nagy pukkanás hallatszik, aztán lövés, lövés után. Minél tovább haladunk, annái erősebben halljuk a lövéseket, sót a golyók sivitását is. Emberi szó is hangzik fel: németül kiabálnak. A lövések zaja pedig folyton erősebb. Az ember azt hiszi, a legádázabb ütközet színhelyéhez közeledik. A golyók közvetlen közelben süvítenek. Hogy milyen irányból jönnek a golyók, lehetetlen megállapítani. Mi akik résztvattttak Namur citromába!, akik ott voltaik
