Mátészalka, 1915 (7. évfolyam, 1-37. szám)
1915-08-15 / 32. szám
Cársadafmi hetilap. Jtfegjelégig minden vasárnap. Msralka, 191S. W ______SW. évf. 32. (336.) szám. ag gnszfos 13. A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS JEGYZŐI KARÁNAK ÉS A MÁTÉSZALKAI JÁRÁSI IPARTESTÜLETNEK HIVATALOS LAPJA. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Felelős szerkesztő : Főszerkesztő : SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Egész évre — — — — — — 8 K Félévre — — — — — — 4K Dr. TÓTH BÁLINT Dr. BARTOS MIHÁLY WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-u.) Negyedévre — — — — — — 2 K Fő munkatárs.' Távbeszélő-számunk: 13. Tanítóknak községi közegeknek egy évre 5 K---— Egy szám ára 16 fillér. —■--MO LNÁR KÁROLY HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK. A rokkant katonák kenyérkeresete. Mi lesz a rokkant katonákkal, cson- kákkal-bénákkal a háború után? Erre a szomorúan aggasztó kérdésre vigasztalan és szinte felvidámitólag válaszol egy éppen most frissében megjelent és a legszélesebb körű népszerűségre számottartható füzet, mely mind á 47 lapján azt bizonyítja példákkal és képekkel, hogy a rokkant, bénacsonka ember nem koldus, nem nyomorék, hanem, ha maga is úgy akarja, még kissé mások is segítenek rajta, egészen önérzetes, munkabíró, munkaképes hasznos tagja lehet a társadalomnak és a maga családjának. Amiképen a félszemü ember is még egészen tisztán láthat, olyanképpen dolga- végezö, pénztkeresö ember válhat becsületes, tisztes munkával a félkezü, féllábu, avagy meióben lábatlan katonából is. A hősök nem szorulnak kegyelemkenyérre. Amputált vagy másképpen rokkanttá vált katonának és ipari munkások egész megható sorozatáról mutatja ki ez a könyvecske, hogy miképen tanulhat meg bal kézzel írni, félkézzel gyalulni, vésni, eszter- gályozni, kosarat vagy gyékényt fonni, varrógépen dolgozni, a lábatlanok még szék- fonásban, asztalosságban, lakatosságban, fényképészetben, bőriparban, könyvkötéFlóra a mártír. Irta: Dr. Tóth Bálint. Plóra, Flóra bizony soha sem foglak én léged elfelejteni. Ez úgy történt, mint minden novellában. A nagy körúton sétáltam, ahol sok ember jár és dühös irigységgel néztem milyen gondtalan és kedélyes az élet. A mások élete, mert bizony akkor az én életem nem volt sem gondtalan, sem kedélyes, örültem, ha valami került és annyit megkinlódtam ami az éhségem enyhítse. Ez talán meg is látszott rajtam, mert a sok jólét-ember közt volt olyan, aki szánakozó tekintetet vágott sápadt arcomba. Annál jobban gyűlöltem őket. így barangoltam kifáradásig, eszembe jutott az is, hogy ma víxsorázni fogok és jóllakott álmokat mertem magamnak Ígérni. Nagyon egyedül voltam, előttem az emberek párjai, az otthonra is gondoltam, az anyámra, a meleg gondoskodásra, de azért a végén arra tértem, mégis jobb itt Pesten. Hogy miért? azon már nem volt idom elmélkedni mélyebben. A Nemzeti Színház mellett mentem, bandukoltam, amikor egyik oszlop mögül félhomályban világított alak lépett előre és erős tüzű szemek kérő félénken meredtek rám. Meg kellett állnorn. Úgy megütött valami amint ránéztem, melegen szántam ösztönszerüen. Mert úgy látszott nálamnál is szegényebb és többet szenved. Soha sem voltam naszetben slb. mimódon képezhetik ki magukat. Vannak rokkantak, akik még a szobrászatban, építészeti rajzolásban, órásmesterségben, szönyegmunkában, sőt festészetben is elegendő tökéletességre vihetik igyekezetüket. Természetesen kinek mire van hajlandósága, testi és szellemi ereje. Meg azlán, hogy orvosi segítőeszközökkel kit- kit minő munkára lehet alkalmassá tenni. Erről beszél éppen bő részletességgel ez a kis müvecske, melyet egy melegszívű, nemesen gondolkozó, emberiesen érző magyar fönrinő: grófBelhlm Balázsné, Jósika Beatrix báróné ültetett át németből magyar nyelvre és egyes részleteiben átdolgozva, a magyar viszonyokhoz alkalmazott. A könyv cime: »Rokkant katonáink jövője.« Irta: dr. Biesalski Konrád orvostanár, a nagy Németországból, ahol már békeidőben, a háború előtt is 221 műteremmel gondoskodtak a rokkantaknak 51 szakmában való oktatásáról. Hát persze a németek ebben is hét- mérföldes csizmában jártak előttünk. Mi most hát ne kullogjunk, hanem siessünk utánuk társadalmi segítő téren is és érjük utói őket ahogyan már együtt, egy vonalban, egyforma hősiességgel harcolunk velük a csatamezükön. A Bethlen grófnő magyar szivével gyón bátor, éppen még nőkkel szemben, hát még akkor! De a szeme, a nézése, a különös megje. lenése biztatott talán, hogy megszólítsam. — Egyedül van? Ez ügyetlen kérdés volt. — Már régóta. Különös választ kaptam. — Vár valakit? Merészkedtem. — Nem, senkit. Vagy mindenkit. Nincs senkim. A hangja előbb halkan csendült, most remegés futotta át. Hogy vonzódtam most már hozzá egész lelkemben. Azok a gyöngéd, finomult érzéseim, amer lyek annyi fájdalmat hoztak életembe, mind feléje vágytak, vigasztaló részvéttel simogatták a leomló haját. Valami rendkívülit kellett tennem. — Én is magam vagyok Jöjjön velem. A lány, vagy a nő — ahogy a fantáziámat jobban izgatta — szorosabban vonta össze a sál- ját a keblén és szótlanul jött mellettem. Ez a láthatóan finom alak képviselte most előttem magát a nőt. A nőt minden szenvedésével mellőzésével, megbánásával. A nő mártiromságát láttam benne. A vig, a nagy emberáradalban siettünk, jóformán meg sem nézhettem. Útközben vettem ennivalót. Négyemeletes nagy házban laktam a diák negyedben, a harmadik emeleten. németből magyarrá átvarázsolt kis tündérmesekönyv önbizalmat, életkedvet önt, ha elolvassák, csonka-béna katonáinkba. De egyúttal lelkesedést, érdeklődést és áldozatkészséget is támaszthat a társadalom minden rétegében azok iránt a hősök iránt, akik majdan — mint a könyvecske mondja — önmagukról igy beszélhetnek: Bizony nem kell hasznavehetetlen nyomorékként életemet leélnem. Saját kenyeremet ehetem családommal együtt és nem tekintve egy kis »hiányosságomat« (amelyet a hazámért szenvedtem el és amelyre, mint vitézségi érdemre, büszke vagyok) ugyanaz az ember maradtam, aki azelőtt voltam. — Ez a kis könyvecske, amely ezeket bizonyítja és és amelynek élére Tisza István gróf miniszterelnök meg dr. Lumniczer orvosprofesszor írtak ajánló előszavakat, méltó minden müveit ember elolvasására és terjesztésére. Akinek módjában van, szerezze meg. Ára csak egy korona Megjelent a Lampel Róbert könyvkiadó cégnél Budapest, Andrássy- ut 21. — Ebben a füzetben le van rakva az alapja mindannak, hogy mikép lehetnek kenyérkeresőkké rokkant katonáink maguk erejével, maguk akaratával, társadalom és kormánysegifséggel. Szívlelje meg mindenki. Hőseink ne szoruljanak kegyelemkenyérre. Van rá mód, hogy ne szoruljanak rá. Jó öreg háziasszonyom, aki úgy szeretőit engem a jámbor fiút, nem volt otthon mikor haza értünk. Este volt és a nyári szellő langyos fuvalma- kat hozott felénk. A félsötétes szobában meghúzódva leült a lány. — Hogy hívnak ? — Flóra. És aztán beszélni kezdett. Elmondta az ifjúságát, az álmait, a reményét, a csalódását végzetes szerelmét, szóval mindent amit az ilyen szerencsétlen, meggyötört nőteremtés élettörténetétől joggal elvárhatunk. — Maradj itt Flóra ! Lámpafénynél aztán átkutatta tekintetem az arcát. Szép finom vonások és a különös szem. Az öltözéke szegényes. Már rokonszenvembe zártam. Megkínáltam és jóízűen evett velem. Csöndben voltunk. Láttam, hogy fáradt, talán éhezott is azelőtt, kimerültnek tűnt fel, lefekteítem az ágyamba. Magam pedig elégülten kuporogtam a keskeny díványon. Sokáig nem tudtam elaludni, nagy esemény volt mindez nékem. Mi is lesz belőle? hogy segítsek rajta ? És ő aludt. Másnap reggel, már jókor zajtalanul mentem ki a kis konyhába az öreg nénihez. Költői méltatással beszéltem el az esetet. A jó szivü anyóka a végén a szemét törölgette. — Még az anyja is kitagadta, nincs senkije. Mikor délben haza jöttem már az egész ház tudta. Különösen a hölgyközönség. A részvét
