Mátészalka, 1915 (7. évfolyam, 1-37. szám)
1915-01-01 / 1. szám
x7 nak lelkesítő erejétől áthatva tudjuk csak végigküzdeni tétünk csatáit a túlnyomó ellenséggel, Ha elesett hőseink tetemei borítják a esatateret, az uj sorok ezzel a a szóval szivükben indulnak uj küzdelemre s maguk előtt látják az Igazság Istenasz- szonyát, amint égfelé tartott kardjával kitartásra buzdít. Ennek a szónak köszönhetjük, hogy asszonyaink, kik eddig felve néztek egy vércseppre, most vörös keresz- letöltve karjukra, gyengeségük A visszafojtva éjjel nappal ápolják, vigasztalják sebesültjeinket. Az Igazságban bízva felejtik el az irtózatot, mert maguk előtt csak a szenvedő testvért látják. Az Igazság buzdítja azokat a százakét, kik lelkesedve viszik bő adományukat a robogó vonatok százai elé, hogy fáradt, szomjazó katonáinknak enyhülést, üdülést nyújtsanak. Ebben bíztak, akik filléreiket örömmel viszik az irtózatos háború céljaira s ebben bízva hisz vakon a jövő győzelemben az az ifjú, aki önként megy oda, ahol egy poiiár vérrel ezrek javát váltja meg s ahonnan nagyon könnyen soha vissza nem tér. És ha győzelmesen végigküzdöíttik ezt a háborús ujesztendőt, ha hazakerül a sok drága fő, ha leborulunk azok előtt, kik nek ottmaradt vére volt a kivívott győzelem ára, ha eltűnik az en.berek karjáról a vörös kereszt, akkor szorítsuk meg egymás kezét, mert elértük a Boldog Uj Esztendőt. 2 ©ídal Mátészalka 1915. jánuár 1. Újévi gondolatok. Komor sötét éjszakában tizenkettőt kon- dul az öreg torony nagy harangja. Valami földön túli mély sóhaj vonul át az emberek csöndes otthona felett.. Olyan ez a sóhaj, mint a haldokló utolsó lélekzetvétele, halált jelent. Igen, halált. — Meghalt, kimúlt az 1914-ik esztendő is. Istenem hány ezer és millió kebelből szakadt fel a sóhaj az év első reggelén, — Emberek, a kik az év többi napjaiban Istent, embert megtagadva hitetlenül járnak kelnek, a kik egész életükben a sze- retetlenséget hordják szivükben, akiket soha ki nem elégíthető pénzsóvárságuk gőgjük, tehetségtelen magasbalörekvésük embertársaik, testvéreik, szülőik megrontására bir, az esztendő első napján önkéntelenül is felsóhajtanuk, ingadozó lelkűk egy percre Istenhez fordul és segedelemért esedez, áldást kér sz „uj“ esztendőre. így volt ez az elmúlt esztendő első napján is. — Igazán hívők és farizeusok együtt imádkoztak. így van ez most is. Úgy látszik azonban többen voltak a farizeusok, bálványokat s faragott képeket imádó álnok tévelygők, mint az egy igaz Istent imádó kegyes életűek. S azoknak a könyörgése nem volt a szív, a lélek kristály mélységéből az Ég felé szálló ima, hanem csak a lelki ismeret büntető szavától megrettent gyáva, kishitű teremtmények bűnös szemíorgatása, kéztördelése, mert ime pusztulunk, veszünk s a végnélküli harcban elhull nemzetünk! Haiálhörgés, siralom, gyász, nyomorúság, betegség- s a különféle csapások egesz özöne zudult ránk; reánk, sokat szenvedett, sokszor még- csúfolt magyar nemzetre s erre az ezer év alatt oly sokszor vértől áztatott édes magyar hazára ! És bár a Hap minden harcképes embere ott küzd a /jatasorban szívvel lélekkel, ádáz ehbtíségiunk -—akiket szivünkhöz szorítva melengetünk — most is arra törekednek, hogy a drága magyar vérből pehelyt. Apám kiszállítóit a csolnakból és azt mondta : maradjak itt, majd ő haxa evez, igy csak jobban boldogul ás aztán érteni fog jönni. Lassan, neh zen haladt a* összetorlódott babokon keresztül Itt leültem és várakoztam, hogy visszajöjjön értem, Majd utána néztem a távolba és láttam, hogy a csolnak, melyben apám ült, düledeznl, imbolyogni kezd. Visszafojtott lélekzettel vártam a történteket. Letérdeltem és kétségbeesetten imádkoztam. Nem láttam hogyan történt, de mikor ismét odanéztem, már csak a felborult bárka kicsi része látszott ki a vízből. Apámat magával sodorta a viz gyilkos örvénye . . . Mikor befejezte beszédét Melanie, keserűen sirt és babos kötőjébe takarta el szomorú, bcron- gós arcát. Fájdalma egészen elszomorított engemeí is. — Van édes anyád?—kérdeztem tőle, miközben gyöngéden megsimogattam a kezét * —Nincsen . . . zokogta halkan Azt mond. ják, hogy szebb hazába költözött . . . — Tehát árva vagy ... És mit akarsz cselekedni1 most? — kerdaztem lankadt, merengő hangon. — Melanie bágyadt, könnyes szemével a folyóba tekintett és busán, “zomoruan nézett a csobogó viz titkosan susogó habjai után. Nem szólt semmit; aztán sokáig nem is nézett reá ni. S csak mikor kezéből elvontam kezemet, akkor kezdett beszélni - lágyan, szomorúan. Fénytelen, bánatos szemével úgy tekintett reám, mint akinek néhány pzrce volna még csak li ítra az életéből. H Pálról és túl világi boldogságról beszélt. Szépen, álmodban szőtt szavaiban angyalok közé képzelte magát, kikkel majd az Ur zsámolya előtt hozsánnában dissóiiik földünk Teremtöjét ... És aztán bánatosan elfordult tőlem, leült és ölébe temette fejet . . Nem szóltam többé hozzá, hanem lehajoltam és csókjaimmal halmaztam el illatos ruháját saztán elcsüggedten, tétován bandukoltam a besötétedett távoli országút felé, amely egy kis csendes, zaj tálán városkába vezetett. Mentemben mély, fájdalmas gondolatok bujkálták agyamban . . . Úgy éreztem, hogy valsmit elvesztettem, eldobtam magam töt, melyet soha sem találok meg többé ebben az életben , . . Mély érzés, különös vágyódás vonzott a magára hagyott Melaaie felé. Megálltam és úgy gondoltam: magamma' viszem, boldoggá teszem ezt a leányt, aki az én életemet mentette meg. Visszafordultam hál és a part felé mentem miközben egy halvány fényű, sápadt csillagocska futott le az égen. Megrezzenten, fázón tekintettem körül, aztán lesiettem a part völgyébe. Ijedt, bor- zangós érzés fogott el. Sehol sem találtam Melaniet. — Melanie, Melanie! — kiáltottam kétség- beesetten, de fuldokló szavaimra csak a széles, hatalmas folyó habjainak zizegése volt a néma, titokzatos válasz . . . Sokáig maradtam még a parton és könnyezve néztem az ölelkező hullámokat, amely magával ragadta az én Melanie-met, akit legjobban szerettem egész életemen át . . . SSSSSSIS sbbsb ■■ mk csík ..ffŰ&úMajfiU&jl minél több elpusztuljon, de a világ annál kevesebbet halljon, tudjon a magyar hősiességről, hazaszeretetről, szövetségesi hűségről. Szóval mindazokról a soha el nem hervadó, polgári és katonai erényekről, a melyek a magyart oly sok kulturáltam és kulturnemzet fölé emelik. De ne zúgolódjunk, ne panaszkodjunk,! Eljön egyszer az a várva várt hajnalhasadás, amikor a magyar égbolt megtisztul a mostani komorsötéten gomolygó halálfelhőktől. Reánk süt majd a jóságos Isten áldást, boldogságot, reményt, életkedvet teremtő derűs napsugara. S a magyar hazában kelettől nyugatig, Kárpátoktól Adriáig hálaének fog zengeni százezrek ajakán! Ha Isten Velünk, ki ellenünk?! — Uj év első napján ismét megtelnek a templomok. A kik egész évben egyszer sem voltak az Urnák házában, azok is eljönnek s összekulcsolt kezekkel, áhitatos lélekkel imádkoznak. — És az ima, a szivből-lélek- ből fakadó könyörgés száll fölfelé, az Ég felé a magyarok Istenéhez, minden seregek Urához. És mintha emn újév első napján többen vágynánk s többen mennénk ag Isten házába ! — Igaz, úgy van, tényleg többen vagyunk . — De több a fekete gyászruha is. — Mindnyájan tudjuk, hogy miért. — Bizony, bizony egy év óta, de csak a legutóbbi aratás óta is hány forrón szerető hitves, családjáért verejtékező apa s hány édes reménységgel felnevelt g3rsrmek távozott el közülünk, az élők közül örökre. Legyen az ő pihenésük áldott, megdi- csőiilt lelkűk pedig nyerjen örök üdvösséget ! Mi pedig nyugodjunk meg a változ- hatatian szomorú valóban 1 — Küzdjünk es bízva bizzunk ! És Te seregeknek Ura, népeknek, nemzeteknek kegyelmes Istene, ki szerető mennyei édes Atyánk vagy, légy nekünk kegyelmes ! Óh távolisd el tőlünk a szenvedések, a megpróbáltatások keserű poharát! Kegyelemnek Atyja az újév reggelén hallgass meg minket, a mikor „ . . . szent oltárodnál térdre hullva kérünk: Szabad hazánkat óh add vissza nékünk* ! Dr. Füley Lajos. R E K. Előfizetőinkhezl Felkérjük azon t. előfizetőinket, kik előfizetési dijakkal hátralékban vannak szíveskedjenek azt kiadőhwialunk címére mielőbb beküldeni. főlerakata és egyedárusága a „Szatmári Kereskedelmi Részvénytársaságnál“ pS^p Kívánatra szívesen speciális árajánlattal szolgál. f^^'sassmsBSS!gss&-sgs^BS^ssssB3Stamssii