Mátészalka, 1914 (6. évfolyam, 1-50. szám)

1914-01-30 / 5. szám

mi Diáfészaftia, 1914. VI. évf. 5. (252.) szára. Jmíi 38. TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN ^ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona­Negyedévre — — — — — — — 2 korona­Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. ----—» Egy szám ára 16 fillér. —“---­Fe lelős szerkesztő : Dr. TÖRÖK ÁRPÁD. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utca.) Távbeszélő-számunk: 13. A HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK. Kivándorlási mizériák. Ug^ylátszik, ho£y ez a téma örökös vesszőparipája maradt a magyar hatóságok­nak és a közvéleménynek. Olyan téma ez fájdalom, amely nem akar lekerülni a na­pirendről. Nem akar, mert nem tud, mert éltes emberek munkátlanok vagy potom- néhány garasért nehéz munkát végző pa­rasztok kivándorlási óhajáról van szó. Ki­vándorolnak, mert itt éhen pusztulnának és még sem engedik ki őket könnyű szer­rel ebből az országból, mert itt is kell az ember a császárnak, katona kell, a nagy­iparosnak munkás, a földbirtokosnak em­ber, aki a földei megművelje és aki a föld- hozadékát el takarítja. De az aránytalan­ságok és szertelenségek országában, mint amilyen a miénk, semmi nem megy a ma­ga egyenes utján. A törvényhatósági bi­zottságok átiratot kaptak a belügyminisz­tertől, amely szól a kivándorlási rendelet szigorú betartásáról, a kivándorlás lehető meggátlásáról. A gömöri alispán rendelet­ről a minapában a törvényhatósági bizott­ság ülésén súlyos kritikát mondott. Kijelen­tette a következőket: — »Akadémikus jellegűnek minősítem a belügyminiszter azon rendeleti infézke­NAPLÓTÖREDÉK. . . . Meg akartak házasítani. Rokonok, ba­rátok buzgólkodtak . , . kifogástalan család, hét- águ korona — sok pénz . . . Vállalkoztam. Be­mutattak. Számos rivális sürgött-forgott a leány körül. Valamelyik félgunyosan súgta a többinek : Nini a nőcsábitó Szenttamásy. Ez hamarosan be­kapja a zsíros falatot I A jő fiú azt képzelte, hogy kész a hódítás, ha egy jóalaku szamárnak hétágu korona lebeg a két hosszú füle között . . . Úgy látszott azonban, hogy ez egyszer mégis igaza volt a jámbornak. Amikor bemutattak a kicsiké­nek, szánalmas ijedt arcáról leritt a kérdés: Min­denáron téged kell férjül választanom?! Nyugodt lehetsz kicsikém nem muszáj I Elég jó dolog lehet az érdekházasság, a szép nagy pén­zek, a tisztességes, finom, jó nevelés stb . , . de . . . itt áll velem szemben a leány I Tizenki- lenczéves, szeplős, vérszegény, jószivü teremtés, karcsú, jól nevelt és unalms. Epercben financiális helyzetem rendezhetése képezi óhajomat, áldoza­tok árán is ... De amikor két ember igy néze. dését, mely feladatukká tette, hogy a lakó­ságot a tengerentúli nyomott kereskedelmi viszonyokra figyelmeztessük, egyben pedig a munka nélküliek foglalkoztatásáról gon­doskodjunk. Akadémikus ez a kívánság azért, mert a nép ezen figyelmeztetésünk őszinteségében nem hisz. Ami a munkaa­dás kérdését illeti, sajnálattal kell megál­lapítanom, hogy anyagi erők hiányában ezt tenni nem áll módunkban. Hiszen az elmúlt nyár folyama törvényhatósági útvo­nalokon történt árvíz pusztítása folytán előállott munkálatok végrehajtására kért 50.000 korona állami dotációt sem sike­rült kereskedelmi kormányunktól megkapni a vármegyének pedig nincs oly alapja, amely­ből a munkanélkülieket a legkisebb mér­tékben is támogathatná.« Tessék, ilyenek a kivándorlási viszo­nyok Magyarországon. Hogy mennyire nem hisz a nép a hatóságok figyelmezte­téseinek, amerikai híreire, arra nézve jel­lemző, hogy 1911-ben Abauj vármegye al­ispánja hivatalos jelentése szerint: Abauj megyéből 1912-ik évben 2266 férfi vándo­rolt ki útlevéllel Amerikába, holott az elő­ző esztendőben mindössze 156 on mentek az újvilágba szerencsét próbálni. Szabály­rendeletekkel, hatósági intézkedésekkel nem lehet korgó gyomrokat elnémítani. Kenyérre geti egymást és egyáltalán nem tudnak mondani egymásnak semmit . . . Három szó — egy bók, — újabb három szó, — egy hülyeség. Utána szünet. — Qrófur hosszabb idő óta tartózkodik itt? — Sajnos már két hét óta. — Nem szeret itt lenni? 1 Pedig gyönyörű hely. — A inig az ember meg nem unja. — Nekem ugyan tetszik. Imádom a termé­szetet, szeretem a jó társaságot és a zenét és ra­jongok a táncéri! Itt megtaláltam mindem 1 Ily mederben folyt a beszélgetésünk teljes negyedórán át. Tovább aztán nem is bírtam. Értek, ha kell, — a sima, folyékony, de üres társalgáshoz, de ez a kis vidéki társalgás kétség­beejtő volt . . . Eddig egészen másfajta nők iránt éreztem gyengéd vonzalmakat 1 A társalgásaink persze kendőzetlenek voltak egészen, amit az arcokról nem állíthatnék ... De még a köreinkben höl­gyek — a nagyvárosiak — türhetők néha — le­het velük beszélgetni . . . Milyen pompásan mu­lattam például a tavalyi udvari bálon a csinta­áhilozik a nép és kenyeret keres bárhol mindenütt, ahol megtanálja. Hosszú utak veszélyének teszi ki magát családostul nem azért hogy kincseketszerezzen, hanem hogy elnémítsa éhes gyomra korgását. A kivándorlási kérdés még sokáig fogja izgatni azokat a tényezőket, akiknek ember anyagra szükségük van és akik at­tól tartanak, hogy a kivándorlás a nemzeti elem gyöngiiését és idegen fajtának az or­szágban való megerősödését jelenti. Egy erős közgazdasági lendület, iparunknak és kivitelünknek erősbödése ezek tarthatják vissza a népet a kivándorlástól, ezeknek van annyi erejük, hogy ide láncoljon sok ezer embert, ide ebbe a földbe, amelyen e nép már ezer esztendeje él, de még nem jutott abba a helyzetbe, hogy viruljon is. Amint nem tudunk eléggé hangoztatni, hogy a nép minél nagyobb tömegekben részesüljön parcellázott földbirtokban, azt most megismételhetjük. A kisebb parcellák, a földnek előnyös szétosztása a paraszt- emberek között, a parasztembernek fokoz­ná a röghöz való szeretetét, a földmi- velő ebben az esetben maga is gondoskod­na arról, hogy a föld megnövelésével egy­úttal öregbítse a vagyonát és az már ősi tapasztalat, hogy az önnálló foglalkozással bíró emberek takarékosabbak es józanabbak lan, vöröshaju EdméevJ, a P-né nagykövet leá­nyával . . . De az ilyen vidéki szentek mellé másfajta férfiak kellenek . . . Ha meggondolom, hogy égési jövőmet a jószívűség, a vérszegénység és unalom jegyében kell végigelnem . . . Érzem, hogy már az első hetekben véresre korbácsolnám azt a sze­rencsétlen báránykát, csak azért, hogy más han­gulatot vigyek a házaséletünkbe ! — Végül aztán mégis csak győzedelmeskedne fölöttem a vidék, mint ahogyan az unalom, fejgörcsökkel felváltva, legyűri a legerősebb idegességet is. Brr t . . . Ami­kor idejekorán elhatároztam, egyik jóakaróm a fülembe sziszegte: — Rémesen blazirt ember vagy te grófom 1 — Rosszul mondtad öregem; nem blazirt, — de egészen fásult vagyok I Tartsátok meg ai ártatlan, unalmas áldozati báránykát 1 Sok, erős mérget adjatok I Az idegeim mohőn falják be a lassú halált . . . . . . Átnézem a fürdővendégsk névsorát. Sok ismerősre találok. L. grófnő is közöttük van. Azok akkor még gyönyörű napok voltak barátocskám I

Next

/
Thumbnails
Contents