Mátészalka, 1914 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1914-04-24 / 17. szám
Mátészalka, 1914. V VI. évi. 16. (253.) szám. TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN KENTEKEN ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre — — — — — — — Félévre — — — — — — — Negyedévre — — .— — — — — Tanítóknak és községi közegeknek egész évre----Egy szám ára 16 fillér. ——■---------8 korona. 4 korona* 2 korona. 5 korona. Felelős szerkesztő •, Dr. TÖRÖK ÁRPÁD. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utca.) Távbeszélő-számunk: 13. A HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK. Szükséges-e az ügyvéd? Egy ügy’védi alispán meghagyta alantasainak, hogy ha ügyvéd kér ügyfele részére útlevelet, vagy közbenjár a hatóságnál, akkor hosszabb idő alatt inlézzék el í\z ügyet, mintha a fél maga szorgalmazná. Az ügyvédek panasz tárgyává tették ezt a furcsa rendeletet, a kamara tiltakozott, — az újságok része ellenben úgy kommentálta a dolgot, hogy a derék alispán a kivándorlást akarta megnehezíteni, meg a szegény népet az ügyvédi költségektől megkímélni. A védelem első indokával röviden végezhetünk. Eszébe se juthatott az alispán urnák a kivándorlás megnehezítése, hiszen ügyvédi képviselet hijján — a hir szerint — rövid időn belül kiadatta az útlevelet. Ettől eltekintve, a kivándorlást a gazdasági boldogulás feltételeinek megjavításával, jó közigazgatással s más a nép javára szolgáló intézményekkel kell kevésbbé kívánatossá tenni, nem pedig az útlevél kiadásának meglassiíásával. Amily hamis a védelem első indoka, épp oly képmutató a másik is. A vármegyei közigazgatásról igazán nem lehet elmondani, hogy alapeíve a szegény nép kímélete volna. Ne beszéljünk most visz- szaélésekről, csupán arról a köztudomású tényről, hogy apró-cseprő ügyekben félnapokig ácsorogtatják a szegény embert a jegyzői és szolgabirói kúriák udvarán s vesztegettetik el velük egyetlen jövedelmi forrásukat, a munkaidejüket. Hiszen annak a józan parasztnak magától — alispán! rendelet nélkül — is van annyi esze, hogy nem fizetne ügyvédi költséget, ha az útlevelet könnyű szerrel, ingyen megkaphatná. De éppen az kényszeríti öt a költekezésre, hogy ha maga jár el az ügyben, kénytelen ötször is bemenni a városba, kénytelen heteken át, naprói-napra várni, vájjon megérkezik e az a hires útlevél. Néhány évvel ezelőtt egyik minisztériumban az osztályvezető tanácsos azt mondta egy félnek, hogy kár neki ügyvéddel jönni, hiszen a közigazgatásban nincs kötelező ügyvédi képviselet s ö (a tanácsos), mihelyt ügyvédet lát, rögtön ideges lesz arra a gondolatra, hogy az ügyvéd bizonyára megsarcolja a felét. fáj néken} az élet! Csöndes alkonyaíok bus szomorúsága Hegedűzokogás, lombok sárgulása, Hervadás, — pusztulás, — átvirasztott éjek... Fáj nekem az élet! Ha szemembe néztek, amit benne lóitok, Kihanvadt remények, — ellobogoít lángok, Halvány ragyogása bágyadt, rezgő fénynek... Fáj nekem az élei! Fáj az, hogy szeretlek nagy, szent imádással, Esztelenül, — vadul, — örült lángolással... A csókod is fájna, meg az ölelésed ... Fríj nekem az életi Fíatt Zsóka. A NEVETÉSRŐL* A hinduk azt mondják : „Ha ülhetsz, ne állj; ha fekhetsz, ne ülj; ha áthatol ne virrassz.“ — Tehát az alvást becsülik a legtöbbre. A rómaiak az álomnál is nagyobb becset tulajdonítottak a reménynek. Egyik közmondásuk igy szól: »Amig lélekzem, reményiek is.« — De az alvásnál és reménynél is nagyobb jótétemény ránk nézve a nevetés. Álma és reménye az állatnak is van, nevetni csak az ember tud, ha csak a lónyerité- sét nem fogadjuk el nevelésnek. Nevetséges föltevés, hogy a kacagó-gerle-kacag. Csak az ember mondható nevető állatnak. Majd minden filozófus kötelességének tartotta, hogy az emberiséget fölvilágosítsa, hogy mi is az ember tulajdonképen. Franklin szerszámokat készítő állatoknak nevez bennünket; Boswel, a ki nagy Ínyenc volt, főzni tudd kétlábuaknak és egy meglehetős frivol francia filozófus egyszerűen köpködő állatnak nevezi az embert. Megdönthetetlen csak az az állítás, hogy .az ember nevető állat. Állítani lehetne azt is, hogy a majom is vigyorog, csak hogy a vigyorgása még nem nevelés, másrészt azonban, ha az, Darwin tana nyer vele megerősítést, hogy t. i. valamelyes közel rokonságban vagyunk a majomhoz. A uevetés kellemes, ideges rázkódtatása a lélekző szervezetnek. Rángása az arc- és hasidegeknek és egyben külső jele az örömnek, .nig a sírással a fájdalomnak vagy a bánatnak adunk kifejezést. Az ellentétek találkoznak és legtöbbször könny a vége a szívből fakadt kacajnak. Hogy mennyire egy az arc kifejezése a nevetésnél és a sirásnál úgyszólván, legjobban bizonyítja Rubens, ki egyetlen ecsetvonással siróvá váitoz. tatott egy kacagó gyermek fejet. A gyermek kön. nyebben sir mint nevet. Arisztotelész azt állítja, hogy negyven napos koráig a gyermek nem tud nevetni. A mit a régiek a könnyről mondanak, az alkalmazható a nevetésre is. Akönynél semmisem Minduntalan fel-fel merül az ügyvédi foglalkozással szemben az a kifogás, hogy improduktív és felesleges a munkája. Meg- okolatlan előítéletet! A munkamegosztás mai korában képtelenség a laikusokról feltételezni, tőlük azt kívánni, hogy minden tudományágban s igy a jogtudományban is teljes jártassággal bírjanak és még ha akadna is ily ember, saját ügyeinek jogi ellátása annyi időt venne igénybe, hogy ezen idő alatt munkaerejét sokszorosan hasznosíthatná. A produktiv munkától való elvonást jelentené az ügyvédi foglalkozás kizárás — legjobb esetben is — a közönségre nézvé. Egyébként e tekintetben a publikum igen helyesen szokott disztingválni. Egy magánzó, akinek az ideje szabad, — ha kellő jogi érzékkel vagy jártassággal bir — szívesen maga megy el sommás pörben tárgyalni; ellenben az elfoglalt kereskedő ügyvédet küld, mert a tárgyalás ideje alatt személyes tevékenységével többet keres, mint amennyiben az ügyvédi képviselet kerül. Ahol pedig az ügy jogi minősége túlmegy az ügyfél képességének határán, ugyebár nem is lehet elképzelni azt, hogy a laikus ember maga legyen kénytelen ügyét ellátni. Ezért istámad s növekszik gyorsabban. így van ez nevetésnél is elsősorban pedig a nőknél, kik ve* gyülékei az esőnek és a napsugárnak, az az áprilisi naphoz hasonlóan változnak. Arisztoteles és Plinza a bőr egy ingerének tartotta a nevetést, mig a francia fiziolugosok a tép egyik működésének, ha sóhajtunk, belélekzünk Itvegőt, a nevetésnél azonban erőszakosan ki- bocsátjuk magunkból, a száj megnagyobbodik, a felső ajak felhuzódik, a mi különösen szép fogso- ru nőnek válik nagy előnyére, a homlok kisimul a szem fényesebbé válik az arc kipirul. Kövér arcú embernek teljesen eltűnik a szeme, ha nevet. Szinte hihetetlen, hogy a túlságosan erős nevetés még az életet is képes veszélyeztetni. ÁtiT csodálatos módon csak a régieknél tudunk olyan eseteket találni, hogy valaki a szó szoros érlelőiében halálra hacagta volna magát. Zéus is a festő, állítólag olyant kacagott a képen, mely egy vén asszonyt ábrázolt, hogy halva rogyott össze. Filemon is neveltében halt meg, a mikor látta, hogy egy szamár mind leeszi a fáról egy bölcsnek szörnyen féltet fügéjét. Valamint nem akadunk két teljesen egyforma arcra vagy hangra ép úgy bajosan találunk két oly embert a kinek a nevelése egyforma. A nő máskép nevet mint a férfi, a gyermek máskép, mint a felnőtt. Érdekes csak az, hogy a világ minden nemzetisége h-val kezdi a nevetést. Dr. K Modern ruhafestés bármilyen divatszinre Hájtájer Pál: mhafestő, vegytisztitó és gőzmosó gyárában Felvételi-üzlet: MÁTÉSZALKA Koseuth-utca.
