Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1913-04-18 / 16. szám

április hó 18. V. évi. lé. (21l.)$záffl' TÍRSABA1J1 HliTI LAP. 1 flEG JELENIK MINDEN PÉNTEKEN ELŐFIZETÉSI ARAK ; Egész évre — — — — — — — 8 korona­Félévre — — — — — — — 4 korona­Negyedévre — — — — — — — 2 korona­Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona.----— Egy szám ára 20 fillér. ——— Fe lelSs szerkesztő : L>r. TÖRÖK ÁRPÁD. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utca). Távbeszélő-számunk: 13. A HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK. „Álljunk meg egy szóra!“ Igenis álljunk meg! De ez alkalomra nem meddő polilikai beszélgetésre. Sokkal több sebből vérzik már az ország, sem­hogy kedvünk volna ez alkalommal az elmondandókba politikai célzatot! keverni, csak egyszerűen ulalunk azokra a híresz­telésekre, mely szerint a legközelebb a tör­vényhozás elé kerül a községek adminisz­trációjának államosítása és igy el fogunk érkezi ahhoz az időponthoz, amikor Ma­gyarországon lesznek »magyar királyi ál­lami* falvak és ezekben a magyar királyi falvakban nyoma sem lesz a társadalmi tevékenykedésnek, mert mindenre rá fogja ütni a hivatalos apparátus a maga bürok­ratikus bélyegét. Szomorúan állapítjuk meg ezt a tényt, meri hiszen a magyar falvakban csak leg­utóbb kezdett élelrekelni a társadalmi te­vékenykedés, csak a legutóbbi évtizedek­ben indult fejlődésnek a szövetkezés és egyesülés erejéből fakasztott intézmények láncolata, melyekre az uj rend tervezői ügyet sem vetnek, sőt a tervbevett közsé­gi adminisztráció államosításával kapcsolat­ban mintegy ellenszerről iparkodnak gon­doskodni abban a tekintetben, hogy a ma­gyar falvak kis embereinek társadalmi tö­mörülései elé a jövőben mesterséges gá­tak emeltessenek. Azokban a tervekben ugyanis, melyek a falvak közigazgatásának államosításáról szólnak, nem látjuk beillesztve azokat az intézkedéseket, melyek kötelességévé te gyék a leendő állami községeknek, a faluk lakóinak társadalmi tömörüléseinek előmoz­dítását. Nem látjuk az államosítás! törek­vések tervezett paragrafusai között a leg­nagyobb szociális jelentőséggel biró köz- egészségügy mikénti megjavításának lera­kott alapjait ? Meg kell állapitanuk ugyanis, hogy inig a közelmúlt évtizedekben a nép gaz­dasági szervezkedések érdekében és igen nagy részben a községek vezetésére hiva­tottak segedelmével és közreműködésével, — határozottan szép eredményeket értünk d, amint ezt a iegutób. ■ lapokban az or­szág minden részéből a fővárosba sereglett és az »Országos Központi Hitelszövetkezet* kebelébe tartozó vidéki szövetkezetek ve­zetői előtt ismeretes és immár százmilliók­ról szóló hiteles kimutatások is igazolhat­ják, addig szomorúan kell konstatálnunk, hogy a népegészségügy fejlesztése, a köz- egészségügy javítása, az orvosok munká­jának méltányolása, különösen pedig a mindezt cézló társadalmi alakulások támo­gatása terén mind a mai napig semmi sem történt. Elrémitő az erre vonatkozó bizonyíté­kunk I — Most teszik közzé illetékes he­lyeken az ország sorozó járásainak ered­ményeit. Megdöbbenéssel állapítják meg ezek a jelentések azt, hogy csak igen rit­ka az országban az a terület, ahol a sor alá állított ifjúság 50 °/0-án felül akadt lé­gyen alkalmas, egészséges, fegyverbiró egyén. A legtöbb helyen, — mint tudjuk az idén nem is oly nagyon szigorú orvosi vizsgálatok, — a megvizsgált fiatalságnak legfeljebb harmadrészét, esetleg negyed­részét, sőt sok helyen még annyit sem ta­láltak egészségesnek. Vájjon mi lehet en­nek az oka? A magyar nép folyton degenerálódik. Egészségtelenül él, egészségtelenül táplál- ! kozik, betegségében pedig a legtöbb he- 1 lyen még ha akar sem tud szakszerű és kifogástalan gyógykezeltetéshez jutni. Hát nem megdöbbentő jelenség ez? Orvosaink helyzete rendezetlen, a vi­dék közegészségügye ellátásához kevés az orvos, az állam folyton azt hangoztatja, hogy ezen bajok megjavítására ezidösze- rint nincs kellő anyagi ereje! Hát legalább jegyen jóindulata ahhoz, hogy támogassa és kedvezményezze az olyan irányú társa­pantheorj. A gondolatok biztos pantheonját, Mit Sokrates már fur-faragni kezdett; Amelybe gőgös ivet Nietzsche edzett, S öblös hajóját Kant vésői bonták: Bejártam én is egykor elborongva! S megálltam a legfelső kupolán, hol Párákba hull szét a sárii ködfátyol, Min áttör az istenség napkorongja. Ó pantheon, be rideg és hüs voltál! Még jó, hogy egv kuckóban állt az oltár, Mit fézns épített-, onnan meleg hdramlék És mégis . . többet ér egy nádkapu kis hajlék, Hol a kemence boldogságot áraszt. S lázén a kondás szűre is megszárad. AZ ÖREQ BUDAI. Budai ur kényelmesen elhelyezkedett a kupé­ban, a bőröndjét felrakta a hálóba, szépen, gon­dosan elhelyezte a kalapját, kikereste a nagyka- bátja valamelyik zsebéből az ulazósipkáját, egyet- kettőt rázott rajta, hogy kisimuljanak a ráncok, a fejére tette és leült. A legjobb helyre ült, a sa­rokba, az ablak mellé és szinte kéjesen fúrta ma­gát a bőrmélyedésbe. Budai urnák elvei voltak, amennyire az ilyen Budai uraknak elveik vannak s ezek közé tartozott az az egészségi főelv, hogy az ember a vonaton mindig a vonat menetének irányában üljön. Eközben a vonat lassan kifutott a pályaud­varból, az abiak mellett először lassan, aztán fo­kozódó gyorsasággal thnkk tova házak, lámpák, emberek majd mikor egészen kijutott a városból, teljes gőzzel falt* a kilométereket. A fény, amely eddig kintről még belopódzott a kocsiba, most már eltűnt és csak egy nyomorult sn. á. v. gázlámpa világította be a fülkét és Budai urat. Budai ur nem volt valami feltűnő férfiszép­ség, vagy pláne Adonisz. Nem is volt olyan ele­gáns, mint egy skót lord, nem, Budai ur csak egy egészen egyszerű ötvenéves polgárember volt, olyan arccal, mint amilyen az egészen egyszerű polgárembereknek lenni szokott, nem is Pesten, hanem Budán. Jó, becsületes vonásokkal, nagy bajusszal és igazán mindennel, ami rendszerint egy ilyen archoz tartozik. Ahelyett azonban, mint ahogy egy ilyen ren­des emberhez illenék ez az ur éjszakai nyugalomra készült volna, ahelyett Budai ur elgondolkodni látszott. Keresztbe rakta a labait és az orrát az ablaküveghez nyomva kibámult az éjszakába. Az ablak homályos lett a meleg párától, melyet Bu­dai ur rálehelt. Budai ur letöiülte. Mikor megint párás és homályos lelt Budai ur elgondolkozva felemelte a mutatóujját és ráírta az ablaküvegre: Vilma. Vilma volt Budái ur felesége és Vilma volt az a nő, aki miatt Budai ur most a vonaton ült, és aki miatt otthagyta az üzletét, a vendéglőjét Budán, a régi jó törzsasztalt meg mindent, amihez már jó pár éve szokva volt. Oithagyni mindent, minden kényelmet, melegséget, amihez az ő teste szinte már hozzá nőtt, rettenetes tragédia volt az ő életében, ép olyan, mint az, amelyik arra kény. szeritette, hogy most hideg és viharos éjszakán vonatra üljön és rohanjon neki, neki az éjsza­kának. Budai ur elhúzta a fejét az ablaktól és ne- kitámasztotta a börtámlának és gondolkozott, gon­dolkozott erősen, kegyetlenül és látszott rajta, hogy szegény koponyájának rettenetes munka ez a fej­törés és egyúttal sirósan keserű is, mert szája szegletébe keserű ránc húzódott. Mit csináljak, mit csináljak, most mikor kez­dek egészen öreg lenni és egészen nyugodt, akkor jön ez a tragédia, ez a borzasztó szerencsétlenség a meggyötört öreg fejemre . . . Megszökik, meg­ugrik egy kölyökkel, egy huszonötéves fráterrel, mert elkábult a lakk cipőitől, a ruháitól, vagy mit .udom én mitől ? Itt hagy, mint egy megunt játé­kot . hát mit kezdjek. Nem drága fiatal ur, azt az örömet nem fogom neked megszerezni, hogy az öledbe öltessem azt az alig húsz esztendős asz- szonycsodát. Elveszem, visszaveszem, ha belepusz­tulok is. Vagy . . . ___________ La punk ma! száma 6 oldal.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents