Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1913-09-19 / 38. szám

3‘ oldal.. Mátésialka. 1913 MÁTÉSZ A L K A secpteírjer hó 19 38 (333.) szám. resztül vesztegelt a déli határokon, a kolera-fész­kek közvetlen közelében. Amitől féltünk be is kö­vetkezett. Itt van a sárga veszedelem, még pedig a hivatalos jelentések szerint az ország Jobb ré­szében, közelebbről a szomszédos Beregvárme- gyében is. Az intézkjdéseket az egész országban meg­tették a járvány elfojtásának és tovább terjedésé­nek megakadályozásál a. A koleragyanus esetek­nek azonban még miniig igen nagy százaléka pozitív. Ez aztán az illetékes hatóságokat még szigorúbb óv­intézkedések megtételére kényszeríti. A fertőzött vidékeken a csoportosulás, gyülekezés egyik té­nyezője a járvány tovább terjedésének. Éppen azért a vásárok bezzüntelése, melyekre nemcsak a sxom- ..szédos községekből, hanem a szomszédos várme­gyékből is megjelennek, igen üdvös iulézkedés. Ez által megakadályozható, vagy legalább is csök­kenthető'a járványnak egyik megyéből a másikba való1' áthurcolása. Az már persze más kérdés, hogy mát jelent ez agy a gazda közönségre, vala­mint az iparosokra és kereskedőkre. Mit jelent azokra, kik részben, vagy egészben a vásárok által nyújtott jövedelmi források kihasználásából élnek. A szomszédos Beregvirmegyébjn 'a vásárok tartását' betiltották. Ezt megérzi nemcsak Bereg- megye, hanem Szatmármegye jó része is. És ez azífllapot mindaddigfog tartani, mig csak a kolera üteg nem szűnik. Érdeke tehát a lakosságnak,, hogy av óvintézkedéseket szigorúan betartsa. Ér­deke még azoknak is, kiket a vásárok közvetlenül nem érintenek. Mi még eddig a szerencsések közé tartozunk, mert nem csak a községünkben, de még vármegyénkben sem fordult elő kolera esst. Ez azonban, nem jelenti azt, hogy mi éppen úgy vigyázzunk, mint ahol már felütötte fejét a vesze­delem. Mindig jobb félni, mint megijedni. Ne ve­gyük azért oly közönyösséggel a hatóságnak jő elő­re iritö'"figyelmeztetései!, hanem igyekezzünk annak lelkiismeretességgel elegei tenni. Teljesen rajain* múlik, hogy ,a veszedelem rövid időn belül meg- szünjék-e,. vagy hónapokon keresztül fenyegesse életünket és megbénítsa forgalmunkat.-— Eljegyzés. Cizmadia Erzsikét, Csizma­dia József .helybeli földbirtokos leányát folyó hó 6‘án eljegyezte Dr. Pap Qyula munkácsi ügyvéd. — Kerékpárversenynyel egybekötött táncvigalom. A mátészalkai kerékpár társaság , folyó évi szeptember 21-én d. u. 3 órakor ver­senyt rendez, amelynek a műsorát alább adjuk. Esle'S órakor pedig a Szúnyog-féle vasúti ven­déglőben táncvlgalom lesz, amelyre belépődíj sze- ii)élyjegy 2 kor. cs; ládjegy 4 korona. Műsor: A verseny kezdete szeptember 21-én d. u. 3 órakor. A versenypálya a kocsordi vashidtől a mátészal­kai ref. és.-r. kath’ templom közötti térségig, hol ez alkalommal a helybeli tűzoltóság teljesit szol­gálatot a rend fentartására. A versey zsűri tag­jai a kocsordi vashidnál: Dávid Ödön, dr. Barta Ignác, dr. Török Árpád, Képes Qyula, Erdélyi György.’ A verseny zsűri tagjai a beérkezésnél: Balássy Miklós, Almer Béla, Nagy Zsigmond, Fa­zekas Arthur. Kosz idő esetén a verseny nem tar- tátik meg, mig ellenben a mulatság megtartatik. A verseny dijak este 8—9 óra között a táncmulat­ság színhelyén adatnak át. A kerékpár társaság tagjai: Ujfalussy Lajos diszelnök, Dercényi Károly elnök, Molnár Ferenc,. Fehér István alelnökök, Dobra István jegyző, Kovács Pál titkár, Erdélyi György pénztarnok. Menetelésnél csapatkapitány : :Képes Gyüla ; csapatkürtös : Radoszta Jenő ; te- repméster: Anzalik Sándor. Rendes, tagok: Pente Lajos, Petrdcy Lajos, Hagymássy Béla, Szabó Zoftán, Nagy Sándor, Pap László. Vendég foga­dók: Fehér Károly, Grozinger Sándor, Blau Sán- dur, Kun Mór, Braun ZoItán, Barta Sándor, Feld­man Sártdor, Markovits Bála. Est« az oklevél át­adása a diszelnöknek és ezzel kapcsolatosan a társaság bemutatása. — Méltó kitüntetés. Folyó hó 17-én ópá- lyiban a községházánál szép beszéd kíséretében nyújtotta át Péchy László főszolgabíró. Gálé Mi­hály, gazdasági cselédnek a m. kir. földmivelés- ügyi miniszter által küldött. 100 koronát, valamint egy díszoklevelet becsületes, szorgalmas munká­ban eltöltött 30 évi hosszú szolgálata jutalma­zásául. Egyházmegyei közgyűlés. A nagykárolyi ref. egyházmegye 1913. szept. 17-én tartotta őszi közgyűlését Mátészalkán szo­kott érdeklődés mellett. A gyűlésen Berey József esperes eg) házi és Kacsó Károly világi tanács- biró elnökölt, mivel Domahidy Elemér főgondnok betegsége miatt gátolva volt a megjelenésben. Berey esperes imája és megnyitója után Kacsó Károly fájdalommal emlékszik meg az idő­közben elhunytakról. A főgonduok édes anyja Domahidy Istvánné szül. Darvay Szeréna elhunyta alkalmával az egyházmegye részvétét fejezte ki s azt a távollevő főgondnokkal jegyzőkönyvileg közli. Az esperes bejelenti Sárközi Ignác nyirpa- rasznyai lelkész elhunytál, kinek özvegyéhez az egyházmegye nevében részvét iratot intézett s a helyének betöltéséről intézkedett. Az elhunyt he­lyére nyi-rparasznyai lelkésszé Goes Károly var­sányi s.-lelkész hivatott meg. Az esperes! jelentés figyelmébe ajánlja az egyházmegye papságának, hagy az egyház és a hit élet felvirágzására, a felnőttek oktatására vasárnapi iskolákat, nőegyesületeket, ifjúsági egye­sületeket létesítsenek, hol a protestáns, szellem éb- rentartassék. A jelentés megemlékezik az egyház­megye egyik legöregebb lelkészének Korány János dobrai lelkész, egyházmegyei lanácsbirónak 40 éves lelkészi jubileumáról, hol az egyházmegye üdvözlő átirat mellett egy ezüst serleggel lepte meg a jubilánst. A paposi ref. egyház újonnan sépjilt templo­mát Berey József «speras, .Kőalj István tanács- biró részvéte mellett a múlt hét vasárnapján nagy ünnepségek között szentelte fel, A-.templom felépí­tése Földvár)'- Tamás ref. főgondnok különös agi­litását és áldozat készségét dicséri. Felekezeti iskolákhoz tartozó ismétlő iskolák részére új taulerv és tankönyvek készítését talál­ván szükségesnek, a gyűlés utasítja a tanügyi bi­zottságot- ilyen kidolgozására és a szükséges tan könyv pályázat kiírására és megejtésére. Egyházkerületi képviselőkul az őszi közgyű­lésre újból Kincses István egyházmegyei főjegyző és Domahidy István domahidai nagybirtokos kül­dettek ki.1 A második ügyészi állás betöltését, mi­vel annak szüksége-nem égető, levették a napi­rendről. A szabályrendeletet, Kincses István reíe- rádája alapján némi módosítással elfogadták. A jövő évre a lemondott Veress Gusztáv és Aszta­los Kálmán lelkészi iskola látogatók helyébe Nagy Imre olcsvai és Ujlaky Béla hodászi lelkészek, Lenkey Károly és Nagy Ferenc tanítói iskola lá­togatók helyett Barta István börvalyi és Hagy- másy Zoltán nyirmegyesi tanítók választattak meg. Az egyházmegyei gyűlés jóváhagyta a má­tészalkai ujounan rendszeresített segédlelkész dij- levelét és tudomásul vette, hogy ezen állásra Ha- dady István segédlelkész lelt kirendelve, a püspök ur által. A nagykárolyi, ref,- 15 tanerős elemi Iskolát az állam átvette s a benne működő tanerőket legnagyobb részt ugyanoda kinevezte. Kimondta a gyűlés, hogy a birósági ügyek ezután a köz­gyűlést megelőző napon tartandók. Az egyházme­gyei épitő bizottságba Kacsó Károly műszaki taná­csos, Rácz Elek kismajtényi és Szabó Miklós ki­rálydaróci lelkészek választattak be. A lelkészi özvegy és árvagyámintézet özvegyi segélyét évi 50 koronával, az árvái segélyt évi 25 koronával felemelték. A közgyűlést követőleg n mátészalkai Köz­ponti vendéglő kerthelyiségében társas ebéd volt, melyen az egyházmegyei összes egyházi és világi résztvevői jelen voltak. — Halálozás. Nagy részvét mellett temet­ték el folyó hó 14-én a 36 'éves korában elhunyt Orosz József helybeli cipész mestert. Temetésén az önkénlos Tűzoltó egylet és az Iparos kör tes­tületileg vett részt, ez utóbbi koszorút helyezvén az elhunyt koporsójára. — Emelik a fehéráruk tarifáját. A Máv. azon a címen, hogy az üzemköltségek emelkedé­sét behozza, elhatározta, hogy fehéráruknál a/, úgynevezett mellékilletékeket felemeli. Az uj rend november 1 -én lép életbe s magasabb lesz a be- és kirakási és áz átrakási illeték, meg a mérleg illeték. — A felmentett lelkész. Ismeretes az a háborúság, mely Király István ópályii ref. lelkész, egyházmegyek tanácsbfró és Mangu Dezső volt ópályii jelenleg nyirvasvárii jegyző között folyt. Ez ellenségeskedés régibb időre vezethető vissza s a bíróság is többször foglalkozott ez ügygyei, Ez év tavaszán ópályi képviselő, testületében Király István lelkész szabálytalanságok vádját emelte a jegyző ellen s miután ebbeli vádjai a mátészalkai főszolgabíró előtt nem vonták maguk után a jegyző felfüggesztését, hanem annak felmentését, a gyűlésen ismételte azt Mangu Dezső hatósági közeg megrágalmazdsa miatt feljelentette & lel­készt s az ügyészség vállalva a vádat a vádlot­tak padjára ültette s köztisztelétben álló ősz lel­készt, A szatmári törvényszék büntető tanácsa 1913 szeptember 16-iki ülésén teljes mértékben megengedte a valódiság bizonyítását. A kihallga­tott összes tanuk egyértelmüleg igazolták a va­lódiságot, hogy ősz lelkész, ki 30 éve működik Öpá lyiban igazat mondott. Erre a biróság felmen­tő ítéletet hozott. Király István lelkész, az ószes vád és következmények alól felmentette. — Lemondott községi tanító. Az újon­nan épült községi iskola épületében beiratásokat és a tanítást szeptember 7-éu kellett volria meg­kezdeni, azonban váratlan akadály jött közbe, amennyiben az újonnan megválasztott tanító Pum- mer Karó Felsőőrből jelenlegi helyéről, a jia.puk> ban táviratot intézett Káthona Géza iskolaszéki elnökhöz, melyben bejelenti, hogy az állásra nem reflektál, hanem jelenlegi állomás helyén kíván továbbra is megmaradni. Tekintettel arra, hogy a községi iskola már régen készen áll, s a tanítást. is -már az idő előrehaladottságánál fogva .műiéi, előbb meg kellene k*»deni az iskola­széki elnök azon javaslattal állt elő, hogy .az újabb pályázat mellőzésével a legjobb minősítésű, pályá­zók közül négyet hivassanak fej újabb pályázatra, kik közül válassza meg a képviselő-testület egy összehívandó rendkívüli gyűlésen a* uj községi tanítót. ' — Belratások eredménye. A helybeli áll, polg. fiúiskolába a f. évi szeptember - 1 -ével meg­kezdett 1913/14. tunévre beiratkozott: I. oszt. 31. IL oszt. 23, 111. oszt. 29, IV. osztói7. növendék, Összesen 1Ö0. A rám. kath. elemibe: I.oszt. 16, II. oszt. 23, Ili. oszt 13, IV» oszt. 7, V. oszt. 2 növendék, összesen 61 iratkozott be. Ref. elemi iskolába : 1. oszt. 70, II, oszt 49, Ili. oszt. 35, IV. oszt. 4-1, V. oszt. 14, VI. oszt. 10 növendék, összesen 239. iratkozott be. Ref elemi leányiskolába: I. pszt. 41, II. oszt. 43, III. oszt. 30, IV. oszt. 27, V. oszt 12, VI oszt. 3. össresen 156 növendék iratkozott be. Izr. elemi iskolába -. I. oszt. 44, II. oszt. 41, III. oszt. 37, IV< oszt. 27. összesen 149. — Szíven szúrta a feleségét. Rémes tra­gédia tartja, izgatottságba Gyűrtelek községét. Annak egyik legtehetősebb lakosa Jakab Zsig­mond folyó hó 17-én szerdán reggel egy élesre fent késsel szivén szúrta feleségét. A véres hitves gyilkosságot nem tudják mi okozta, mert a há­zaspár látszólag a legjobb egyetértésben élt. Ja­kab Zsigmondon az utóbbi időben ez elmezavar kétségtelen jelei mutatkoztak, a melanchólia vett rajta erőt és többször hangoztatta, hogy elpusz­títja magát. A gyilkosság után a nem normális lelki állapotú gazdálkodót, őrizet alá vették. — Hányszor volt napos idő egy év alatt? Egy figyelmes gazda, aki az időjárásról naplót vezet, jegyzetei nyomán megállapította, hogy a múlt év augusztus hó 10-től ez év aug. 10-ig mindössze 31-szer történt meg, hogy a nap egész napon át sütött, 314 napon át pedig borult volt az ég, vagy esett az eső. — Szatmári lóversenyek. A Szatmár- vármegyei Lóverseny Egylet most bocsátotta ki meghívóit a szeptember 28-án és 29-én rende­zendő lóversenyre. A versenyünnepség programija a következő; 27-én este 9 órakor ismerkedési es­tély a Pannóniában, 28-án délután 2 órakor ló­verseny a lókerti versenypályán, (vonatközlekedés a tribünig) 28-án esté 9 órakor vacsorával kez­dődő táncestély a Pannóniában, 29-én ekéin án 3 órakor ügetőverseny a lókerlben, 29-én este 9 órakor morzsa bál »Pannóniában.

Next

/
Thumbnails
Contents