Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-24 / 4. szám
Máté9«ali:V, 1913. M Á T É S 1 A L K' Ä ácotiaber h.ó 24 4 OÍötd. V< osztályokhoz vándorútra bocsátaná. Igen nagy előnye volna a rendszernek az is, hogy nem: zavarnák állandóan hiábavaló munkával a külszolgálatot, s a pálya- feníartáasal ne lenne kénytelen ezt a hivatást tisztán-pusztán a pályafelvigyázók belátására bízni. — Jelenleg az osztály- mérnökség emberei végzik a pályafentar- tási szolgálatot, vezetik az építkezéseket, készítik az egyes munkák első terveit. Nagyon természetes, hogy mindez igen hangzatosai! van igy elmondva, Voltaképen egyiket sem csinálják rendesen, mivel nem is csinálhatják. A külszolgálat! mérnök hamar belátja, bogy a legnagyobb erőmegfeszitéssel sem bírja elvégezni a reá bízott feladatott. Mit csinál tehát rendszerint? Azt csinálja, hogy a könnyebb végén fogja a dolgot. A pálya- fentartással nem törődik, mert leköti az épitésvezeíés, anyaginegrenddés, az építéssel viszont azért nem törődik, mert tervezni kellene és kimutatásokat készítenie. A kimutatást hát megcsinálja valahogy, mert meg kell csinálnia, a tervet is elké- siti va'hogy, de mi még sohasem láttunk olyan osztálymérnökségi tervet, amelyik változatlanul kivitelre került! Ezt ha az üzlctvezeíöségnél — kényelmi szempontból — át is csúszik,, az igazgatóságnál föltétlenül átgyurják. Szóval a Máv.-nál legfőbb fórum az igazgatóság. Ez dolgozza át egységes alapon a beérkező terveket, ez szabja meg fi kivitel módját, idejét, mikéntjét. Már most is azt lehetne gondolni s a józan ész is azt mondja, hogy az igazgatóságnál vannak eoncentrálva a legtehetségesebb, legérdemesebb mérnökök, akik a külső központok terveit, intézkedéseit felülbírálják, a nagyobb műveleteket eikészítik, gondoskodnak arról, hogy a befektetett milliók gazdaságosan legyenek kihasználva stb. stb. fontosabbnál fontosabb ügykörökben önállóan intézkednek. Nagyon természetes volna, hogy ezek jobb javadalmazásban s jobb előmenetelben részesüljenek. De a dolog éppen ellenkezőleg van. Az igazgatóság emberei vannak a legrosszabbul javadalmazva, előmenetelnél semmiféle előnyben nem részesülnek A központi gárda korántsem olyan válogatóit, hogy aki privatim nem tud keresni, vagy akit családi* vagy egyéb kivülfekvő okok nem kötnek a fővároshoz, menekülni igyekszik s a bent- rnaradók nem erőltetik meg agyukat, hogy esetleg jóval olcsóbb költségvetéssel sokkal megfelelőbb terveket készítsenek. Elvünk tehát: központi tervezés, válogatott, jól tizeiét szakemberekkel. Nem is oiyan nehéz, csak egy kis jóakarat és egy erős kéz kellene hozzá. Egy Móv. hivatalnok. ifjúsági katonai íövésztanfolyam szervezése. Irta: Simonyi Zoltán. Hazafias, üdvös és éietrev. V tervnek óhajtom Mátészalka és vidéke t. közönségét megnyerni, nridón fenti cimre hívom fel a figyelmet. Ha a nagyhorderejű és nagyfontosságu idea megvalósul, nagy lépéssel vittük elóre városunk és vidékünk lakosságának katonás nevelését és honvédelmi képzését. A irt. kir. honvédelmi miniszter ur 75Ö95/910. szám alatt a vármegyék főispánaihoz és a törvényhatóságokhoz leiratot intézett, melyben az ifjúság katonás nevelésére hívja időket és állandó jellegű vármegyei lövészbizottságok megalakulását ajánlja. A miniszteri rendelet érielmében a legtöbb helyen meg is alakult a vármegyei lövészbizottsdg. Körülbelül egy év leforgása alatl, tehát 1911. végéig több mint 200 íövésztanfolyam szerveztetett, több mint 10000 tanulóval. Tünetek es jelenségek mulatják, hogy az «színe a lakosság körében erősen hódit. Természetesen még távol vagyunk a kitűzött céltól, nem úgy, mint Németország, maly- nek rendkívül sok lövészegyesülete van, talán minden valamirevaló községre jut egy. A Íövésztanfolyam célja: az ifjakat a katonai szolgálatra előkészíteni. Tanulják mag a fegy- varforgatast, lövést, 'az egyszerűbb katonai rendgyakorlatokat. így majd hozzászoknak a katonai szellemház és fegyelemhez. A lövésztanfolyamnak sok haszna van. A tanulók megszokják a rendet, pontosságot, engedelmességet. katonás magatartást. Szinte játszva, könnyedén sajátítják el azon ügyességet, katonai jártasságot, előismereteket, melyekre ha majd bevonulnak, oly nagy szükségük lesz. S a lövész- tanfolyamat végzett ifjak nein fogják oly keservesnek találni az újonc hónapokat, sokkal könnyeb- btn fognak boldogulni kalonáéknál, mint sok ügyetlen, tudatlan rekruta, A volt lővészijju hamarabb is juthat altiszti ranghoz. Erre vonatkozólag idézek a »Katonai Nevelés* (Katonai Lapok) ciinii. szaklapból : »Az 1911. októberben már sok olyan ujoncí vonult be, aki valamely ifjúsági katonai tanfolyamot egy vagy több éven át látogatott. Ezek testi edzettségükkel és ügyességükkel, határozott férfias modorukkal, elméleti és gyakorlati lövészismereteikkel, és tanulékonyságukkal már az alsó napon kitűntek újonctársaik között s csakhamar az altiszti kiképzésre kiszemelt újoncok közé kerüllek.« De még olyan lövészifjak is, kik bármely okból nem soroztainak be tényleges szolgálatra, mint-népfelkelők sokkal értékesebb elemet alkotnak, mint a többiek. S ha elhangzana a kiáltás:: »Veszélyben a haza U úgy az ilyen katonai ismeretekkel é* gyakorlattal biró állampolgárok sokkal nagyobb mértékben tehetnének eleget honfiul,, honvédelmi kötelességeiknek. Fölmerülhet a kérdésKi fog tanítani ?■ Honnan vegyünk puskát és egyéb szereket?' A felelet megnyugtató és egyszerű: a honvédelmi miniszter ur a legnagyobb jóindulattal és áldozatkészséggel támogatja az ifjúsági katonai tanfolyamokat. Utasításával aktiv vagy tartalékos liszteket, altiszteket vagy polgári oktatókát küld ki a tanfolyam vezetésére és az ifjak tanítására. Azonkívül a minisztérium puskákkal és lövóanyí gokkal látja el ifjainkat, Egy kis statisztika: 1911 végen 103 honvédtiizt, 1£1 altiszt, 140 polgár i oktató, végűi 12 közös tiszt látta el az oktatás 5000 puska leit kiosztva addig. (A »Katonák N« velős* szaklap adatai.) Mindezekből láthatjuk, hog; a kitűnő tisztek által végzett katonái kiképzés eg\ fillérbe se kerül. Azt hiszem, hogy a tanfolyam neme* céljairól, gyakorlati és közhasznú munkásságáról mindenki meggyőződést szerezhetett és a mátészalkai ifjúsági katonai tanfolyam felállítását szükségesnek tartja, Ezért most, eltekintve a teendők részlete*- felsorolásától a kövelksző javaslatokat teszom: 1. A városházán a hazafias cél érdekében hiányára szívesen összeírják a 15—21 éves ifjakat. 2.. A város és vidék tekintélyes polgárai tanács-- kozást tartaiu.k, melyből kifolyólag a járási közigazgatási hatóság utján fittkérelik a íőispán ur Öméltósága, hogy a helybeli lövésztaufoiyani megalakítását pártolva, fejezze ki hozzájárulását és bízza meg társadalmunk egyik kiválóságát a helyi lö- vészbizottság megalakításával, aki aztán az elnökséget is vállalja. A helyi lövészbizottság aláírási iveket bocsát ki a tanfolyamon résztvenni óhajtó ifjak jelentkezésére. Legalább 30 jelentkezőnek kell lenni. 3. Mikor már az oktatótisztek megbízatási' nyertek és a szükséges puskamennyiség é* lőszer együtt van, a lövészbizottság megállapítja a munkarendet, módozatokat, szükséges teendőket *tb-. és végül kitűzi az ünnepélyes megnyitás napját. Kérem a város és vidék vezető férfiait, az aktiv és tartalékos tiszt urakat és az ügy iránt érdeklődőket, hogy szóljanak hozzá a tervhez és becses táHiába nézel oda, mondom neked, — folytatta Kapuszlnyák és megrárgatta a gyeplőnek szint madzagot. N-em lálja már biz azt a tiédnél jobb szem sem. Messzi járnak már azok . . . Marti» nagyot hosszan sóhajtól!, azidn belehajtotta fejét a kötényébe és ahogy nemcsak ő mondogatta- magába, hanem a fülével is hallotta, hogy inuná,í~ nem lát a fiából semmit sem, újból megindult keserves. »Írásra. Oh, oir, oh, hogy itt hagyott, engem is, a feleségét- is* & gyermekeit is, oh ... Miiesz már Művelünk1?! — És összecsapta teje fölött kérges két kezét. A sírása hosszas volt, a szavai elnyújtottak, mintha énekelné: — Oh mi lesz már nii- yeiiink ? Istenem, Istenem ! A- hangja belefogódzott a kocsiban ülők leikébe és odá terelte figyelmüket Marus felé. Zokogása lassanként felrázta őket lelargiájukból és elsőnek az itt hagyott feleséget, aztán a gyerekeket, majd míg s többit ragadta el a közös fájdalom, a közülük kiesett emb.er után valő bánat. Most már valamennyi tördelte a ks/ét, avagy nyújtogatta azt az ég felé. A megindult könnyár elragadta valamennyit. A hangos- keserűség eljutott az előttük ás-az utácnk h? ladó kocsihoz, hulláma átcsapott ide Is, és a nyolc döcögő kocsi mintha m-jg nehezebbe», jutaa odébb ettől a rászabadult bánattól. K vén Kaptisztnyák meg kelletlenül forgatta az ostort, a fejét megcsóválta és mogorván szólt vissza: — No már megint sirtok ?! Ne sírjatok! Halljátok ! De ahogy a sirás el nem ült, a bánatnak ez az ártikulátian hangja valahogy áthatott az ő sovány derekán keresztül is a szivéhez, ami bizony nagy dolog lehetett. Elhallgatott tehát és amikor az öreg Marus belefáradt a sirásba, feléje fordult és reszvétteljesen bólongatott-: — ügy bizony! El ment már; El biz aj Az öreg asszony bánatosan rázogatta a fejét: — El, el! Akkor már a fiatalabbik asszony a Janó felesége is elhagyóit a sírással, megtörölt« a szemét. — Hiszen majd meg jön — próbálta magát is, meg a többiek is vigasztalni. Most azonban Kapusztnyákot szállta meg a cstiggedés. — Megjön, meglehet. De akkor már hol- lesziink mi öregek, te is Marus, meg én is 1 Marus kiegyenesítette sovány, görbe derekát, fölállt a szalmaülésről, a szemei még tágra meredtek, úgy nézett Kapusztuyákra, aki csak helyben hagyta — Nem leszünk meg rni mar akkor, nem bizony. Nem látom már én meg a Janó fiadat, de bizony te sem. — Nem latom meg ? —- kérdezte Marus — és a hangja olyan fojtott, olyan nyögésszerü volt,, mintha a vén gazda minden egyes szava egy-egy nagy teher volna, amit ráraktak. — Nem bizony. Messzi van innen Amerika,, a halál meg közel jár mi hozzánk. — Hát nem látóin meg soha 1 — Soha 1 — Soha ! — Odakapott a fejéhez, igazgatni kezdte fekete fejkendőjét, pedig nem volt annak semmi hijja és réinülettelje* suttogással ismételte: — Soha se látom mari ... És én még nem is búcsúztam tőle I . . . Nem búcsúztam a fiamtól, akit már nem fogok soha többé látni ! . . . — Dehogy is nem — vigasztalta- a menye. — Hiszen elbúcsúzott tőle. Meg is ölelte, meg is csókolta, meg is áldotta emberi módra úgy, ahogy dukál! . . . — Nem . . . nem ... azt mondtam neki, hogy a viszontlátásra és sohasem látom már viszont! . . . Az emberek ráhagyták, nem feleltek neki, hogy hadd keseregje ki magát. Marus azonban nem szólt többet és a nyolc szekér tót visszaesett Ie- j ía'rgiájába. Még csak nem is türelmetlenkedett ! egyik sem. hogy a kocsi beledöcögött a késő estébe, amire hazaértek. . . . Áz alacsony, földes házban szanaszéj- jel hevert minden. Á magas ágyon felhalmozott kék ágynemű összehányódott, Janó itthon hagyot