Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-23 / 21. szám
w> Mátészalka, 1913. V. évf. 21. (216.) szám. május hó 2t TÁRSADALMI HETILAP. í /KEQJELENIK MINDEN PÉNTEKEN é ELŐFIZETÉSI ÁRAK; Egész évre — — — — — — — 8 koronaFélévre — — — — — — — 4 koronaNegyedévre — — — — — — — 2 koronaTanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona- ----— Egy szám ára 20 fillér. ——---Fe lelős szerkesztő : Dr. TÖRÖK ÁRPÁD. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL; WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utca). Távbeszélő-számunk: 13. A HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK. Az állam talpköve. A m. kir. curia homlokzatán is ragyognak a betűk, amelyek minden igaz ember lelkében ércnél maradandóbban bevésve kell hogy .legyenek : lnstiecia fundamentum regounu, az igazság az állam lalp- köve. A belük ragyogásán csak a szavak értelme és jelentősége teszi fényesebbé és az a rendíthetetlen hit, hogy ez másként nem is lehet. Nemcsoda, hogy ennek az elvnek a gyakorlati megvalósítása állandó foglalkozását kérdezi nemcsak a törvényt alkotóknak, hanem az ezeket alkalmazóknak is, hogy az elvont kijelentés gyakorlati miként, je számos reformra szolgál alapul A jó, gyors és olcsó ig ; a-ágszolgáw tatás hármas követelménye valósítja meg gyakorlatilag magát az igazságot. Külön- ktilön is jelentős tényezők, együtt és egymást kiegészítve hatványozott erőre emelkedik : egyik nélkül a másikat el sem lehet képzelni és nem kis fejtörést okozhatna, vájjon melyik a fontosabb, lényegesebb. Ámde, talán kivihetetlen is, hogy ez a három irányú, de egy célra törekvő erő koordinált viszonyba jusson, hiszen tényezői is különbözők és fontos pénzügyi tekintetek, állampolitikai vagy érdek mellett sokszor parányinak tetsző személyi körülmények is befolyással bírnak. Megállapítható azonban, hogy a mi igazságügyi politikánkban mint sürgető követelmény a gyorsaság tolul előtérbe és az eljárás alakszerűsége és az ügymenet nehézkessége már is olyan akadályokat teremtett meg, melyeket ha nem is végkép eloszlatni, hanem momentán elhárítani kell. Nemcsak munkatorlódás, hanem valóságos összehúzódás állolt. elő az, dim1' -m ye v^ró jgyekben, különösen a legfelsőbb bíróságnál és csak. a napokban olvastunk tó!a, hogy maga az igazság ügy m i n ; sz i ei ankétéi hívott egybe, hogy illetékes tényezőket hallgasson meg az orvoslás tekintetében. Egyszerűsítés és tehermentesítés ez volt' a két irány. Minden lehető módot megtenni arra nézve, hogy az eljárás retortáján ne kallódjék el az ügy magja, érdeme, lényege, melynek megoldása egyet jelent a relativ igazság feltalálásán és érvényesítésén; ez az egyszerűsítés; elvonni bizonyos tárgyú és értékű ügyeket a kúria Ítélkezése alól, kézbesíteni ekként a jövőben oda tartozó ügyek számát: ez a tehermentesítés. Szakszerű dolgoknak látszanak, pedig mindenkire tartoznak. Akár egyik, akár másik módon vagy egybekapcsoltan való megoldásra nemcsak a bírósági eljárás egyszerűsítését és a legfelsőbb bíróság terhének könnyítését jelenti, hanem szorosan összefügg azzal az abszolút valamivel, amit Igazságnak nevezünk és amelyről a római auktor azt a kijelentést tette, hogy talpköve az államnak. Méltán. Mert egymagában az igazság erejében vetett hit és ebbe a hitbe való id-gm ugvás nem kisebb fundamentuma az állampolgárok összetes érdekének, mit kü- lön-kiilön minden pereskedő embernek, hogy ügye alaposan, gyorsan és megnyugvást keltőleg elintézést nyerjen. És bárha az az utóbbi követelmény legtöbbször jámbor óhajtás marad, meg kell adni a számban több, tapasztalatban erősebb és tudásban jártasabb tagból álló bitói formák az ügy Sevél. Messze idegenben, boldog csoda földön Ez a pár sor írás hódolva köszönísön, Szivemből köszönísön. Ezer mórt földön át, én édes szerelmem, Ebben a levélben el küldöm a lelkem, Éried fájó lelkem. Eennék sebes szellő, hej percet se várnék, De boldogan szálltlék. írisz illatában lopódzanék hozzád Suhogó lágy szellő, megcsókolnám orcád, tlaloyány szép orcád. Tudom, ott tavasz van, most nyílik a rózsa, Itt a hervadó nyár készül nyugovóra, Örök nyugovóra. Szivem .. . hogy ha tudnád ... elepeszt a bánat Emésztő nagy vágygyal hogy vágyom utánad, Meghalok utánad. Égetőbb kin sorvaszt pokolbeli Hunéi, Mióta elhagytál, mióta elűztél, Örökre elűztél. Nincs, hogy kinek szóljak nincs, hogy kinek sírjak, Neked is — jobb talán — levelei se írjak, Soha, sose írjak? Messze idegenben, boldog napországban, Sose tudd meg, tűkön ju ennyit sírtam, vártam, Holtomig hogy várta ttiz A megmentett becsület. Mintegy harminc évvel ezelőtt Vannesnak az egész előkelősége megegyezett abban, hogy de Saint-Avé kisasszony a legszebb fiatal leány a »társaságban*. Valamennyien dicsérték okosságát, előkelő modorát és vallásosságát és nem kevésbbé gyengéd gondosságát, amellyel nagyatyját, egyetlen élő rokonát körülvette. Blanche négy éves korában lett árva. Édesanyja meghalt pár órával azután, hogy a kis leánya megszületett és apját egy járványos betegség ragadta el. A kis leány egyedül maradt hetven éves öregapjával. Mikor Blancke felnőtt, ő volt az egész környék büszkesége. Ha egy Vannesse-e ember egy idegennek megmutatta a városka nevezetésségeit, j -Sohasem mulasztotta el megmutatni a rue des J Orfévres-beli ódon palotát a de Saint-Avé család régi lakóhelyét és még kevésbbé mulasztotta el hozzátenni: »Itt lakik Blanche de Saint-Avé kisasszony, a város legszebb és legelőkelőbb hölgye*. A legelőkelőbb? Ez helyes volt, mert a Saint Avé család egyike volt a legrégibb nemesi csa- ládoknak. A legszebb? Ez is igaz volt, de menynyire! Mikor a karcsú, büszke fiatal leány, a gyönyörű aggastyán karján végigment a városka utcáin, bámuló pillantások és elragadtatott moraj- í lások követték. De hűvel a szép leány szegény ! volt, még huszonöt éves korában sem talált férjet. És azok, akik látták volna, bogy Blanche, amikor egyedül volt a szobájában és erre gondok hogyan harapdálta vörösre ajkait, megijedtek volna attól a szenvedélytől, amely fekete szemeiből sugárzott. Az öreg báró és szépséges unokája nagyon szerény viszonyok közt éltek. Egy öreg szolga, aki még valamikor fiatal hadnagy korában szolgálta de Saint-Avé urat és aki azóta sohasem hagyta el gazdáját, az öreg Loic Huetgoat és két parasztruhás menyecske képezte az egész szolgaszemélyzetet. Oh, az ódon palotában nagyon csendes és egyhangú volt az élet. Nagyapa és unoka szerény jövedelmükkel ugyancsak nehezen tudtak előkelő életmódot folytatni. Vendégeket alig fogadtak, csak nagynélia egy-egy nevetséges öreg dámát, vagy egy esernvős papot. Amikor szép idő volt eljártak a városba vagy a közeli erdőbe sétálni, de mikor esett — és azon a vidéken három nap közül két napon esett — mindig otthon ültek egyedül. Az öreg ur megsárgult régi könyvekben lapozgatott. Blanche kisasszony fehér ujjai pedig gyorsan for- galták a varrótűt. És igv teltek el a napok végtelen, lélekölő j csendben, csak a nagytemplom órájának az ütése visszhangzott a városban. Néha-néha hallatszott 1 egy arra járónak a kongó lépése. Loic Huetgpat, az öreg szolga özvegy embgr Lapunk mai száma 8 oídaí-,