Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1912-03-22 / 12. szám

2. old.

M A T E S Z A L K A

12.! (155) szám.

senek. A kapitalisták megtagadják ennek a jogos kívánságnak a teljesítését és egy millió munkás egyértelmű elhatározással leteszi a munkát, hogy pihenő karjával kényszerítse ki magának jogait.

A bányászok sztrájkja egyúttal félelmetesen fenséges, megdöbbentő példával bizonyítja azt az igazságot, hogy a munka tartja fönn a társadalmat és meg áll a világ, ha a töke rabszolgái nem dolgoznak és ölbe teszik kérges kezüket. A bányászok sztrájkja megakasztotta a vasutakat, megállította a hajókat és a gyárak százai beszüntették az üzemet, a munkások százezrei pedig munka nélkül maradtak. És rendkívül örvendetes jelenség: az utcára dobott munkások zúgolódás nélkül figyelik tovább a bányászok küzdelmét, mert tudják, hogy azok győzelme nemcsak a bányá szók győzelme, hanem az egész munkás- osztály diadala lesz.

A munkásságnak ezen öntudata, a szolidaritásnak ilyen, minden áldozatokra kész megnyilatkozása szükségszerű fejlődésében a szociáldemokrata fölfogásban fog kicsúcsosodni. Eddig csak] a munkásság egyes rétegeinek hadgyakorlatai recsegtetik meg a kapitalizmus szerkezetét. Amikor .azonban az összmunkásság öntudatos törekvése egyetlen elszánt célra tömörül, a kapitálizmus összeomlik, hogy romjain épüljön föl a munka társadalma. Az angol munkásság küzdelmei, az azokból levont “tanulságok pedig törvényszerűen a szocializmushoz vezetnek.

Mialatt az angol munkások jogaik kivívásáért bámulatra méltó harcokat vívnak, a föld mélyének rabszolgái más országokban is lázadnak. Németországban a bányászok százezrei tagadták meg a tökének a szolgálatot, ha követeléseiket nem teljesiti. Ott a polgárság csendőrökkel és katonákkal igyekszik megvédelmeztetni érdekeit. A munkásság öntudatán azonban nem fog a puska és a kard és a barbárság feg}véréi kudarcot vallanak a modern gazdasági élet harcaiban.

Belgium, Franciaország, Ausztria, sőt Oroszország bányászai is sztrákra készülnek. Valóban, a kapitalizmus szerkezete

finomításra is sokat hatott.

Kérdezhetjük ezek után, hogy mindezt a munkásságot milyen életviszonyok közt tette? Szegény szülőktől származván, szüleitől jó tehetségén kívül bizony semmit sem örökölt; nem tartozott azon boldogok közé, kik géniuszukat követve egyedül hivatásuknak szentelhetik egész életüket. Neki mig egyfelől az irodalmi babérokat aratta, másfelől küzdenie kellett az élettel. Küzdenie kellett s rpeg- küzdött becsülettel! Délelöfti óráit ugyan a megélhet és gondjai foglalták le, de ő nem merült alá a száraz akták tömkelegében, hanem eszében tartotta, hogy az embernek azonkívül, hogy életét fenntartja, még más feladata is van: »Dolgozni a hazáért.« Megértette, mit Kölesei mondott, hogy a »haza egy oltár, atyáid által Istennek építve« s ezt az oltárt nekünk meg kell őriznünk s annak, akinek tehetsége van rá, az irodalom hervadhatatlan babérkoszorújával körülvenni.

Segített hazáján az által, hogy az irodalom derék munkása volt, előbbre vitte a színmű irodalmat, mikor egészséges magyaros izil bohózatot adott a magyar közönségnek, mely munkálkodása által megszerezte kartársai tiszteletét, barátai bizalmát s az utókor háláját.

Negyvenöt év óla porlad már a betyárvilág kedves Írója az édes anyaföldben, de neve élni fog, mig lesznek, akiknek az igazi magyaros irodalom iránt érzékük van.

Jolsovicky István.

recseg, ropog és összeomlik abban a pillanatban, amikor valamennyi munkás tudatára ébred annak, hogy joga van emberhez méltó viszonyokra és hogy munkája nélkül megáll a világ és szünetel az élet.

Mérleg, a mérlegek

mérlegének mérlegéről.

A »Mátészalka« szerkesztőségének egyik igen tisztelt tagja felszólítására egy kis párhuzamos és táblázatos összeállításban ismertettem a mátészalkai pénzintézetek mérlegeit. A mátészalkai pénzintézeteket csak nyomtatott zárszámadásaikból ismerem, de a cikket úgy irtain, mint aki a községben lakik s felhasználtam egynémely olyan adatot is, melyet információ utján szereztem be. Most azonban már őszintén bevallhatom, hogy nem kurizá- lok sem az igazgatósági tagok sem a tisztviselők szép kisasszonyainak s nem csavartam el még egyik intézet gépirókisasszonyának se a fejecskéjét, sőt elfogadványaim sincsenek - forgalomban (már a szövetkezetek is alig hiteleznek !) a szálkái pénzintézeteknél. Szóval semmi érdekem sincs és nem volt egyiket a másik rovására feldicsérni, vagy egyiket a másikkal szemben hátrányba szorítani.

Előre bocsátva ezen nyilatkozatot, megjegyezni óhajtom, hogy sok vizet nem zavartam világ életemben sem, de legkevésbé óhajtottam a Mátészalka és Vidéke zseniális Író és számoló művészeit csendes mélázásukban megzavarni. Nem tehetek róla, ha reputációm védelmére kell kelnem ezúttal s megmagyaráznom, hogy ha átolvassa u mindenáron kötekedni akaró nr (lásd ennek igazolására e lap f. é. 9. számának Mérlegek mérlege cimü hírében leszögezetteket) saját müvecskéjét, úgy tenyerébe kell rejtenie arcát. »Közgazdász« és »újságíró« ; igy mutatkozik be a jeles barátom. Én szerény ember vagyok, sem közgazdász, sem újságíró ; szegény, számvetéssel foglalkozó ekzisz- tencia, aki kizárólag mesterségével foglalkozik s ahhoz — úgy mondja1-, akik'illetékesek erre — tán értek is. Újságba csak akkor irok, ha biztosítanak arról, hogy irályom elnézésre talál. Annál szívesebben foglalkozom egy számadásos tanulmánynyal s erre nem kérek elnézést. Tessék bírálni, utánaszámolni, s üssön, aki hibán fog. Tartom akkor a hátam ! De eljárás az öntől, kedves közgazdász és újságíró barátom, hogy ön azt mondja : »A számok és percentek csodálatos kavarodásával agy olyan eredményt hoz létre, mely az igazsággal egyenesen hadilábon áll.« ? Ilyet, ilyen nagvslilü urnák, nem volna szabad papírra vetni, mert ezek után azt állapíthatom meg, hogy ön nem ért az egyszeregyhez és. igy feloldottnak érzem magam általános becsmérlésére válaszolni.

Speciális kritikájára készséggel válaszolok és követem az ön által' megállapított sorrendet :

Jiltalános nézőpontból nézzük mi mindketten ezeket a mérlegeket, csakhogy én elfogulatlanul, mig ön közgazdász barátom, elfogultan. Látom ezt abból is, hogy cikke végén olyan dolgokat kever ebbe a tisztán finánciális szempontból érdekes ügybe, amelyek ide egyáltalán nem tartoznak és amelyekből in- ább a kenyéririgység tűnik ki e lap iránt, mely vendégszeretetet ajánlott fel soraimnak, mint újságírói és közgazdasági szakismeret.

ön szerint a pyereség feloszlása a jövő-látása gondjaitól verejtékezve történheiik meg. Lássa kérem, ez téves okoskodás. Kérdezze meg a részvényeseket, mit mondanak azok, akik »kosztoltatják« a részvényeket és mit azok, akiket a pénz majd felvet. Semmi gondot nem okoz ez ; az egyik intézet inkább a tartalékot dotálja, a másik inkább osztalékkal boldogít. S szomorú, hogy ön ilyen cikket birál és csupán ez az egy momentum fontos ön előtt, csupán ezt lehet kritizálni.

De ha ön újságíró is, tudhatja azt, hogy az újságíró előtt szabi d a tér, azt Írhatja, amit akar, csak olyan lehetetlenségeket nem, mint ön! Engedje meg tehát nekem, ha én, mint alkalmi újságíró, sociális szempontból is beletekintettem a zárszámadásokba és megállapítottam, hogy a vidéki intézeteknél megszokott és a nyereséghez viszonyított cca. 30%-os tiszti-fljetési arány hogyan állja meg a helyét ezúttal. A konzekvenciákat, melyeket , indokoltam, most is'állom és annyit teszek hozzájuk, j

hogy a mátészalkai intézetek kisebb vidéki intézetek és igy egy kalap alá vehetők, amikor párhuzamot vonunk közöttük. Ön kollega ur (ne vegye sértésnek e megszólítást I) elveti a sulykot, jobban mondva nagyzol és a Pesti Magyar Keres- delmi Bankot ál itja csatasorba.

Én állom ezt is, de ne vegye épp ezt az intézetet, hisz — járt ön már Budapesten ? — tud hatná, hogy éppen itt fizetik legrosszabbul a tisztviselőket. De meg én nem a nagy direktorokról beszélek, akik tényleg horribilis tandemeket vágnak zsebre, hanem a tisztviselőkről. Nem gondolja, hogy 13,255,671 kor-nak a 10%-a nagyobb, mint a szaikai pénzintézetek nyereségeinek 30°/o-a? Hát nem olvas Ön újságot a Mátészalka és Vidékén kívül ? Nem olvasta az »Est« néhány hét előtt megjelent cikkét: »Forrongás a bankpalotákban« címmel ? Aztán mit tudja Ön, hogy egy ilyen nagyszabású intézetnél hol vannak a tiszti fizetésekre kifizetett összegek elszámolva ? Azt hiszi: a tiszti fizetések számlán ? Tévéd ! Minden kötelezettség nélkül ugyan, de biztosíthatom, hogy ilyen nagy arányú intézetnél annyi mindenféle burkolt dolog van, hogy ön akár egynéhány kocsirakomány *gy- szeregyet vásárolhatna értük.

Mostanában jelent meg a Budapesti Általános Takarékpénztár zárszámadása. 2,651,551 korona a haszon és/550,230 f 20000/ 570,230 korona a tiszti fizetés. Ez is 22%. Pedig ez már nagy intézet. De tekintsen meg Mátészalka vidékéről néhány pénzintézeti zárszámadást:

Szatmári Takarékpéntár Egyesület, Szatmár : Nyereség 90,145; fizetések 22,344 f 3740 ==* 28.9%.

Nagykárolyi Tarékpénzlár Egyesület, Nagykároly: Nyereség 82,855 ; fizetések 15,946 f 3070 f 3285 = 2o V

Debitieni Ipar és Kereskede'rr.i bar.k, Debrecen : Nycicség 271,672; fizetések 70,589 f

8150 = 29%.

Gazdasági és Kereskedelmi hitelintézet, Kis- várda; Nyereség 196,339: fizetések 39,116 +■

10,000 i 30%.

Ezek után csak elhiheti azt, amit irtain ?!

S hogy ön mégis úgy tudja, hogy a tények, ellentmondanak a helyes számoknak, úgy megadom erre is a magyarázatot. A modern munkásmozgalmak két főirányban mozognak. Magasabb bért s kisebb munkaidőt követelnek. Lehet egy embernek két- annyi a fizetése, mint a másiknak, de lm háromszor annyit produkál, hiába van nagyobb fizetése, az illető munkaereje jobban van kizsákmányolva, mint akinek félannyi a fizetése, de aránytalanul kevesebbet koptatja idegeit. ',Ön jobban ismeri a viszonyokat tapasztalatból s lehet, hogy önnek az egyeseknek kiszolgáltatott fizetések tekintetében ez egyszer igaza van, de mert számjaim nem csalnak, merem állítani, hogy a teendők ellátására hivatottak számában van a külömbség s ez esetben az általam megállapítottakat fenntartom, mert igény kicsiny a differencia, ha valaki éhen vagy nyomorékon hagyja ott a bankpalotát!

jfl betétkamatra nézve idéző jelbe foglalt állításom után, megállapítása felett napirendre térek. Ez kákán csomókeresés.

Jl kamatláb nagyságának megállapítása általános cáfolat színezetével bir, ezzel itt újból nem foglalkozom, ezzel már elöljáró írásomban foglalkoztam. Hát a dijal{ nagysága tényleg a daraboktól függ. Ebben is igaza van a szaktársamnak. Csak ne sántítana ez az igazság. Mert hogy szedik a dijakat? Egy 100 koronás váltó után 50 fillér; 400 korona után 1 korona; 1000 korona után 2 korona; 10,000 korona után, ahogy lehet: M)—20—30» korona. Vagy nem igy van ?

Nem tudtam, hogy e lap hasábjain egy olyan dolgozó-társ is irogat, aki^bankigazgató. Ha ezt tudom, nem írtam volna egy szót sem, mert nagy urakkal nem szeretek egy tálból cseresznyét enni, de tekintve, hogy borbélyom engem is hol Doktor urnák, hol Igazgató urnák, sőt, -- Uram bocsásd meg neki! — Szerkesztő urnák is titulál, .utólag kibékülök a helyzettel s megnyugtatom a most már kollega igazgató urat, hogy a szaikai intézetek a tipikus vidékiek fölött olyan erkölcsi magaslaton állanak, hogy még a bankdirektorok is nagyon becsültek előttem (pedig elvből nem szeretem őket) s egészen fölösleges a cikkíró uszitgatása, nem fog összeveszni az illető dire klór-dóig azótárs. e baj) szer kesztöjével.