Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-01-12 / 2. szám
2. oldal. MÁTÉSZALKA 2. (145). szám. nem bocsátkozom, hanem áttérek egy más oly térre, amely szintén alkalmas a múltak mulasztásait pótolni, /anélkül, hogy az a község polgárainak külön megterhelését igényelné. Köztudomású tény, hogy a községek az állam funkciók tekintélyes részét látják el anélkül, hogy azért valami ellenszolgáltatásban részesülnének. S igy méltányos, sőt erélyes fellépésre el is lenne érthető az, hogy az állam a kiadásokat valamelyes formában részben megtérítené. Például ma Mátészalkának papíron és a költségvetésben van rendőrsége, a valóságban azonban nincsen, mivel a mai rendőrség szervezési szabályrendelet hiányában nem működhetik. A fizetendő állami adók után és a teljesítendő állami funkciók ellenértékéként méltán igényelheti a község, hogy a rendőrségi kiadások egyrészét az állam vállalja magára, vagy rendes csendörségi szolgálat szervezésével tegye szükségtelenné azt, hogy a község gondoskodjék a közbiztonságról is, ami különben állami feladat. Sokat könnyítene a városon az is, ha a közadósságok az árvapénzekből konvertáltatnának, mivel a város közönsége, mint politikai személy oly olcsó kölcsönt, mely után 3'5% a kamat egyetlen pénzintézettől sem nyerhet, s viszont az árvák pénze kellő biztonságban lenne akkor is, ha az a városnak, mint politikai testületnek adatnék kölcsön. Erre Szatmármegyében különben is van precedens, a vállaji és csanálosi árvapénztárak szervezetében s még ezeknél is biztosabb elhelyezése lenne az árvapénzeknek a község, közterhei apadnának, vagy az elérendő megtakarítások ujabbb intézmények megvalósítására lennének fordíthatók. Puskás Lajos. Irodalom. „Darwin élete, tana és hatása — Nietzsche bölcseleté“. (Koller István besztercei polgári isk. tanár munkája ; megjelent Bpesten, 1911. Stark Ferenc (l, Krisztináiéi- 1) bizománya.^ Szokatlan jelenség, hogy maga a szerző ismertesse munkáját; még szokatlanabb volna, ha kritikát Írna munkájáról. Ámde e téren sem illett meg engem az elsőség. Előttem fekszik a »Die neue Generation» egyik száma, a melyben ugyancsak maga a szerző irt ismertetést munkájáról. Szerény 46 oldalas kis munkám nem lép fel nagy igénnyel, rövid tájékoztatás akar lenni s kai Sándor, ifj. Péchy László 19—19 kor. Klein Mór 14 kor., Vadász Mártonná, Zoltán Béla, gróf Tisza Lajos, Kende György, Feldman Dezső, Klein Andor, Tárnái Gyula 10—10 kor. Groszman Henrik 8 kor. Kühne E., Kálmán Ernő, Goldblatt Vilmos 7—7 kor. Német Elemér, Franki Ármin, Franki Albert 6—6 kor. Német József, Földes Jenő, Almer Béla 5—5 kor. Rohay Gyula, Weisz Lajos, Rácz Emil, Schvacz Adolf, Gál Sándor, Feldmann Ármin, László Imre, Keller Miksa, Weisz Miklós 4—4 kor. Kósa Vince, Keller Aladár, Szálkái András 3—3 kor. Schreiber Bertalan, Dr. Bródy Sándor, Szálkái Zsigmond, Káldor Zoltán, Weisz Ferenc, Tárnái Zoltán, Berger Endre, Kálmán Sándor, Dr. Barta Ignác, Szterényi József, Fazekas Arthur, Szálkái István, Katona Géza 2—2 kor. Schvarcz Andor, Kálmán János 1 — 1 kor. A »Szálkái Gyártelep és Mezőgazdasági részv. társ.« a villany világítást ingyen szolgáltatta, kiknek nemes adományukért köszönelén kívül, a rendezőség bájos mosolyát küldi. Külön köszönetét fejezi még ki a rendezőség mindazoknak, kik a siker érdekében velük vállvetve dolgoztak, valamint mindazoknak is, kik a bazárt nemes ajándékaikkal gyarapították. —. kas. az olvasót a korunkat álható társadalmi és világnézeti kérdésekben oly útra vezetni, amely lelkét — szivet, eszét — megnyugtatja. Az igazság és elfogulatlanság a jelszava minden téren. Nem oktrojál rá senkire nézetet, de azért a saját egyéni meggyőződésünket valljuk az egész kis művön keresztül. Igyekeztem tehát szivem vérével megun i és szubjektív hitvallást adni. Gyakran csak hosszú gondolatsorozatok végeredményét, amelyeket behatóan kifejteni a jövőre célom; ámde le kellett ráznomja terhet, ha talán nem is volt nagy. Lelkemet beleadni azért mindenesetre igy is törekedtem. Mindennek, amit Írunk ez is legyen a főcél Komjáthy szavaival : »Nem akarok hirt, hiú dicsőséget Lelkemet vegyétek«. Minden munkálatunk énünkből kivonat. Gyök, amelyet magunk vonunk önmagunkból. Kitárjuk saját magunk önmagunk lelki tartalmát. S ez lehet kétségkívül szenny is és piszok is. Lehet kavics és lehet drágakő is. Ez függ az agy tartalmától : a gondolatoktól. Egy könyv: a gondolatok szilárd halmazállapota. Nehéz munkával izzadjuk őket ki s a leírással megmerevítjük, igy válnak olvashatókká. Tartalmi ismertetésbe csak röviden bocsátkozom. Első része Darwinról szól s ebben a részben igyekszem megcáfolni a közkeletű ellenvetéseket is. A másik — a Ili. fejezet — részben Darwin hatása kapcsán igyekeztem a monizmussal szemben követett álláspontomat kifejteni; sajnosa spiritualizmus igyekszik a materializmus ellenvetéseit gyakran ignorálni. Mi nem ignorálunk sem- mitsem. Ezzel kapcsolatosan vizsgálat tárgyává tesszük a szophizmust is. A fejlődés, a növés lehetősége, a sejtelmek, gyönyörérzés, a zseni lényege, a szép lényege, a gondolat, amelynek lerögzitése az agyban külső benyomás utján rejtélylényege a spiritualizmus felé utasítanak, ha valljuk is, hogy — amit a pozitivizmus mond — a tudomány érdekében csak természetes inagyará- \ zat keresendő. A véncél kérdése is csak bonyoló- | di ti. Minden máskép ú. alakulhatod volna, a/ agy ! pl. más gondnikodíi. r.n, a:sl — rnlnikm relatív s az ember értéke annyi, akár egy kődarabé. Ámde már ennek keletkezése is csoda. A tudás értéke nagyon relativ hisz csak a kis földünket ismerhetjük meg behatóbban. A theologiai dogmák közül sok igazolható, de nem igazolható, hanem világnézeti elemnek kell vallani pl: ég, föld, teremtés történetet, slb. Némelyik tant a zsinatok alkották s némely — pl. angyal, rossz szellem — a modern spitritizmusnak is alkotja részét. Nietzschei modern Írónak kell vallanunk, hisz az imperesz- szionista és a dekadens styl nála is megvan. Sok igazságot hirdet. A demokrácia nivellál. Az emberiség értéke a nagy egyéniségben rejlik. A kultúrát a Goethék, Dostojewskyk, Darwinok, Petőfik, Aranyok csinálják s nem a tömeg. Igaz, de a tömeget fel kell emelni s a műveltebb alapon kony- nyebben teremnek nagyságok is. Szerény munkámban igyekeztem egyéni nézetet nyújtani, a müveit nagy közönségnek szól, amely a sok ellentétes álláspont között egységes nézet felé tör. A fenti könyvkereskedő és kiadó cégnél kapható. Ára 1 korona. Koller István. R K KMÁTÉSZALKAI BUBORÉKOK Rovatvezető : ANONYMUS. (— A szálkái rendőrség felszerelése. — A kutya, mint örökös. — Sok az áldás. —) T alán lesz önök között még valaki, nyájas olvasók, aki emlékezni fog rá, hogy hosszú, jól berozsdázott szuronyos puskákkal tűzoltók őrködtek éjjeli közbiztonságunk felett. Ezek a derék tűzoltó-őrök kitűnő fiuk voltak ám, csak az volt a bajuk, hogy mikor tűzoltói szolgálatot teljesítettek, akkor úgy látszott, hogy elsőrangú éjjeliőrök, mikor pedig éjjeli őrködtek, akkor kitűnő tűzoltóknak bizonyultak. A jó ég tudja: miért nem találkozott soha össze a tudományuk a mesterségükben véghezvitíekkel. Valami olyan fura helyzet volt ez, mint mikor a borozók elöl hol az ásványvíz fogy el, de még ott marad egy »fél lityi« borocska, hol pedig a bor fogy el, de még teli egy-két üveg Polenai. Nos hát ez a ferde helyzet kezdett tűrhetetlenné válni. Éjjeli közbiztonságunk általános közbizonytalansággá fajult s olyan skandalumok keletkeztek, hogy a nem »serkesztö« (értsd: szerkesztő) uraknak is kilátásba helyeztetett egy-két furkó arra az esetre, ha a naccsága kezétcsóko- lom nem adna eléggé puha ágyneműt az örzsi- nek. E tűrhetetlen állapotok megszólaltatták, sót megkiabáltatták a »Mátészalkáit is és ez a kiabálás reményen felüli eredményeket szült. Először is: változást a lap szerkesztőségében; másodsor: az illetékes hatóságok egyházi átkát és harmadszor: (hitsorsos lévén e sorok Írója: utoljára hagyta az elejéi) a főszolgabíró ur erélyes leiratát a községi elöljárósághoz, hogyhát: éjjeliőrséget, vagy rendőrséget! És mikor e nagyon helyes intézkedés folytán az ideiglenesen alkalmazni kellett vármegyei statútum sorra róta az éjjeliörzés kötelességét a háztulajdonos urakra : jött a képviselő-testület felzúdulása és a rendőrség, a nyolctagú rendőrség szervezése. Haj, milyen harcokat vívtunk ezért a rendőrségért szegény jó Ilosvay Endre ellen! És milyen büszkék voltunk, amikor legyűrtük a kissé erejét vesztett Titánt és egy szép tavaszi reggelen szürkéskékes ruhájában, nádpálcával kezében végig szivarozta a Kossuth-uicát az első mátészalkai rendőr. De azóta, oh jaj, nagyon lelohadt a kérke- dési kedv. Községünk nyakába veti évi jó párezer korona kiadást, de nincs érte semmi ellenszolgáltatás. Felruházunk és fizetünk nehány embert, aki nagyszerű és kitűnő kisegitö-közeg disznóölések alkalmával, talán még fel is tudja mosni a mosattam, hanem a rendőri szolgálathoz pont annyit ért, mint a komámasszony tyúkja a görög ábécénez. Mert hát ezeket a jó fiukat nem ■tanította be senki, nem foglalkozik velük senki, nincs szolgálati szabályzatuk, nincs elöljárójuk es minden felszerelésük az az első felbuzdulásban kezükbe nyomott nádvessző. Bizony : kissé drága mulatság jó pár-ezer koron;, -rí egy fdnddpáícáz .tt rendőrség! És ebben a dologban az a legsiralmasabb, hogy semmi kilátás a helyzet javulására. Pedig az illetékes tényezőknek már szabályrendelet-tervezet is ált rendelkezésükre, amelyet a »Mátészalka« volt szives szolgálatukra bocsátani, sajnos hasztalanul. A helyzet tehát ugyanaz, ami a régi jó tűzoltó-éjjeliőrök letűnt idejében volt. Mindössze jó pár-ezer kis koronácska a különbség, amelyet te fizetsz meg nyájas olvasó. És éppen ez a szomorú való kényszeríti ujabbi akcióra ama sokak egyikét, aki, többezred-magával sehogy sincs kibékülve a felnádpálcázott rendőrséggel és siet egy talán megvalósítható könnyebben kivihető felszerelési-tervezettel állani elő és azt javasolja, hogy szereljék fel legalább egv sta- nicli sóval rendőreinket. Talán a só alkalmasabb »fogdmeg«-eszköz, mint a nádpálca, amely a rendszeres »elmenekülők«-kel szemben nagyon használhatatlannak bizonyul. * M égcsak nem régen történt, hogy egy borsodi földesur a négy lovára testálta vagyonát. És ime, már hasonló ujabbi esetről Írtak a lapok, híven regisztrálva, hogy egy különc néniké akis kutyáját nevezte ki általános örökösének. Mindég tudtuk, hogy van valami titkos szimpátia a pénz és a barom között, amely alighanem onnan ered, hogy a pénz, mint általános csereeszköz és értékmérő, megszületése előtt a barom, a pecus volt az érték mérője és a csere eszköze. Azért hívta pecuniá-nak a pénzt a latin. És talán éppen azért, mert a barom a pénz őse, lehet könnyen végigvezetett képzettársulással eljutni odáig, hogy egészen természetesnek találjuk, ha a négylábúak telekkönyvi tulajdonosok. De már az mégse járja, hogy rendszer legyen az állatörökösök nevezéséből I Annyi nyomor és szenvedés között él az ember, hogy talán mégiscsak előbbre való az ember boldogi- tása (mert mi tagadás: a pénz fő-fő boldogító eszköz), mint a kutyáké. Ad vocem: kutya! Hát jó, még a kutyák hagyján, de a lovak? Igazán az a borsodi lóbarát földesur még érthetetlenebb, mint a kutyabarát nénike. Mert elvégre is: valami kegyele
