Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-10-18 / 42. szám
Mátészalka, 1912, október 18. IV. MA (185.) szám. TiRSADALI1 hetilap. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. ^ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész evie — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona.----—“ Egy szám ára 20 fillér. ———— Fe leUs szerkeszti : Dr. VIZSOLY! MANÓ. SZEKKKSZTŐSÉQ fis KIADÓHIVATAL: WE1SZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési dijak előre fizetendők. A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSE. — Felállítják a községi Iskolát. — Két uj tanorő az ismétlőlskolában. — Petrócyék kérvényét elutasították. — Levezető árkok a Vasut-utcán. — — „Jrfdtészaika" kiküldött tudósítójától. — Mátészalka, 1912 október 12. Községünk képviseló-testületej f. hó 12-én ülést tartott, melyen több fontos tárgyat vitattak meg. Így a felállítandó községi iskola ügye ts napirendre került. A vallás és közoktatásügyi minisztériumtól ugyanis leirat érkezett, mely szerint községünket községi egy tantermes iskola felállítására kötelezték. Ez iskola felállítása szükségessé vált már régebben és üdvös dolgot cselekedett a minisztérium, mikor ennek létesítését elrendelte, mert a tanköteles gyermekeket a felekezeti iskolák nem képesek befogadni, mértis igen sok tanköteles évról-évre iskolázatlan maradt, A jövő 1913/14 tanévben már megnyílik az iskola, de természetesen evvel még nem lesz elintézve ez a fontos ügy, mert a tankötelesek száma évröl-évre növekszik, mig ellenben a mai felekezeti iskolák maradnak a régi stádiumban. Az iskola helyét illetőleg osztjuk ama vezetőpolgáraink véleményét, kik a vásártéren, illetőleg a városnak ezen a részen kívánják az iskola felállítását. Elsősorban azért kell itt felépíteni az iskolát, mert a legtöbb iskolázatlan tanköteles ennek közelében : a Hatházon, az Újvárosban és a Vágóházán lakik. Ha a város természetes fejlődését vesszük figyelembe, úgy szintén csak ez a hely lehet megfelelő. Építsük hát az is kólát a vásártérnek arra a részére, mely eddig útját állta a város fejlődésének : a bódék helyére és nyissuk meg ezzel a fejlődés egy ujonan kiépítendő ház sor-utját. Tárgyaltatott a tanfelügyelő átirata, melylyel két tanítói állás szervezését szorgalmazza a dazaasági ismétlő iskola számára. xMint szükséges jót, csak támogatni lehet ez intézményt és ennek fejlesztése mindnyájunk érdekének megfelel. A Petrócy József és társai kérelmét illetőleg nem osztjuk a kéviselő-testület véleményét, mert az elutasított kérelem jogos kérés volt és sokkal nagyobb érdek kény- szeritette őket járdájuknak 2 méter szélességben való megépítését forszírozni, mint amely kicsinyes érdekek vezérelték és tétték elfogulttá a t. képviselőtestületi tag urakat az elutasító határozatuk meghozatalában. Különben az elutasítás indoka, hogy az úttest keskeny, nem áll meg. És pedig azért nem, mert ha 2 méter szélesre csinálnák is e járdát, még akkor sem érnék el a telefon- és táviróoszlopokat, úgy hogy az úttest szélességét ez egyáltalán nem érintené. A Vasut-utcán építendő levezető árok kérdése bár igen fontos mégis ez alkalomból szükségesnek találjuk emlékeztetni KépviseSő-iesíületünket a év előitjónéhány készíttetett hasonló árkok sorsára. A mély árok kényszeritette a háztulajdonosokat és kereskedőket, hogy kapuik, illetve üzleteik ajtai elé hidakat csináltassanak. A hidak elkészültek, az árkok psdig lassanként betöltődtek és nyomtalanul eltűntek, mert a legtöbb helyütt szemetes gödörnek használták ezt. Szigorú rendszabályok életbeléptetésére lesz, hát szükség és körültekintő módon kell elkészíttetni ezt. A vásári bódék kérdésében ama nézetünknek adnuk kifejezést, hogy ez ósdi intézA jellemünk végzetünk. Irta: Caffflea Sjlvá. Németből fordította: Till Bálilt A jellemünk végzetünk — mondta a görög. De mint miaden.forditás: ez is csak körülbelül adja vissza azt, amit a görög eredeti mondani akar. E földi pokolban bizonyára az a legsúlyosabb végzet, hogy a jellemképesség soriunkra befolyással van, úgy látszik azt vádolja. A legrsménytelenebb önvád szomorú mondása: »Már én csak ilyen vagyok« — némely életen keresztül vörös fonálként húzódik, megkeseríti utolsó ssáláig és as utolsó lélegzet vételig is. Senki sem mondaná ezt, ha önmagát legyőzni és sorsát elviselni tudná. Mi ugyanis nem tudjuk mily erősek vagyunk • mi less a sorsunk: mindkettő tökéletesen sötét előttünk. Asért valótlan azon állítás: »Mindenki a mega azerencsé- jének kovácsa«. Mert mi nem ismerjük szavaink, cselekvéseink és elhatározásaink következményeit, mint hogy a legközelebbi öt percről oly keveset tudunk, mint a jövő századról, vagy arról, ami a csillagokon történik. Mi tehát vakon követjük úgynevezett jellemünket, [azon titokzatos erőt, melyet részben örököltünk, részben pedig korábbi állapotokból hoztunk magunkkal. Hát ki mondja azt meg, mi a mi legbensőbb lényünk ? Ez szüléink és nevelőiek előtt oly ismeretlen; mint saját magunk előtt a az embarekuek, akikkel éiniink keli, természetünknek csak azon oldalai jelennek meg világosan, melyek az övékéivel különös összhangban vagy különös ellentétben állanak. Asért as u. o. »Igazmondás« egészen hiú törekvés, mert egy ember sem képes as igazságot látni. Csak annak megvilágított oldalát látja, mint a holdvilágnál, mig minden más oldal homályba burkolva marad előtte. Mindazonáltal bizonyos, hogy sorsunk függ a természettől, amely velünk adatott s amelylyel számolnunk keil ha eserazer iz másképpen szeretnénk azt. »A bolond lány nem akart nőül menni ahhoz a derék emberhez« halljuk százszor is, mig a még bolondabb lány szivét követve a jóakarata tanács ellenére egy méltatlanhoz megy. Tévesen indulunk ki ugyanis azon gondolatból, hogy az ember e földön boldog lehet és kell lennie* csak későn értjük meg, bogy a boldogság lehetetlen. »Az a hivatásod, amihas vonsódázod van« mondta Brentano egyik bájos meséjében és bizonyára igaza van. Hiratásank talán már bölcsőnk mellett áll az első lélegzetvételnél, amely kiásott létünk első segély- kiáltását csalja ki. Hivatásunk már benne van vérünkben, szemünkben, agyszerkezetünkben, májunkban és más szervekben, amelyek sorsunkra oly abszolút ás hatalmas befolyást gyakorolnak. Mily villanyosság Ömlik át idegeinken, amely csak hatá- rosottan másik villanyossággal találkozitatik, azt | nam tudjuk. Nem tudjak, vajjou együnk csak szertopunk mai száma 6 óidul. szám-e, melyet lelkünk »gy ideig használ, aztán eldob, mihelyt az hasznavehetetlen, avagy agyunk és konstrukciója lelkünkre befolyással van és azt modifikálja? Nem tudjuk, az együttélés egy másik lénnyel miért látszik előttünk vonzó, vagy visszataszítónak ; nem tudjuk, vájjon egy élő lény üz erre minket, mely ily feltételek alatt földi akar lenni vagy kell lenni; vagy vájjon mi keressük ki magunknak a küiünős poklot, amelyre már jóelőre el voltunk Ítélve. Annyi bizonyos, hogy matematikához hajló ember másképen Ítél, mint egy született költő vagy zenész, hogy a bölcselkedő képtelen úgy gondolkozni mint az aki mint hóditó berobogja a világot. Az aztán minden agyesnek saját szerencsétlensége, ha a viszonyok az ö hajlamainak, természetének annyira ellene vannak, hogy legszebb adományit, képességeit elfojtják. Ez a szerencsétlenség gyakran egyenesen a szülők bűne, akik nein tudják megérteni, hogy gyermekük önálló ember, akinek mennie kell az utján, amely legtöbbször nem azonos a szülök utjávsl. Ezt a szerencsétlenséget okozhatja a szegényét. vagy az erősebbek önzése, akik valakire visszás létet kényszerítenek. De mégis egészen bizonyos, hogy nem mi választottuk a viszonyokat, amelyek közt születtünk. Ha mi választhatnék, senki so keresné föl London vagy Berlin nyomor- tanyáit, hogy ott pillantsa meg a napvilágot. Egy