Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1912-08-16 / 33. szám

TÁRSADALMI HETILAP.

MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. MN

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre — — — — — — — 8 korona.

Félévre — — — — — — — 4 korona.

Negyedévre — — — — — — — 2 korona.

Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona----Egy szám ára 20 fillér. —---------S2

T.RKKSZTÓSÉC1 ÉS KIADÓHIVATAL :

Felelős szerkesztő :

Dr. VIZSOLYI MANÓ.

WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca),

A hirdetési dijak előre fizetendők.

Bochum.

Ugyanabban a pillanatban. amikor Es- senben a német császár jelenlétében a Krupp-familiát ünnepelték azért, mert 100 év alatt száz milliókat tudott összeharácsolni a vasmunkások és a bányamunkások éhbérentartásával, [ugyanabban a pillanatban, amikor Bochlen Halbachi Kyupp előadást tartott a bányák veszedelméről: nem messze az ünnepély színhelyétől száz és száz bányász viaskodott a halállal. Az ünneplők már a reggeli órákban tudták, hogy kétszáz bányász megpörkölve viaskodik a halállal, de eltitkolták a szerencsétlenséget, nehogy megzavarja a jubileumot

Mikor aztán a lapok rendkívüli kiadásokban hirt adtak arról, hogy Bochumban a vállalat mohó pénzvágya százakat kergetett a halálba, akkor asztalhoz ültek és a német császár telt pohárral a kezében ünnepelte a „munka bajnokait“, akik olyanok, mint a katonák a csatatéren és akik hősies halált haltak. A terített asetal mellett ültek az ünnepeltek. Ezüsttől csillogott, virágdíszben pompázott az asztal s akik ott együtt ültek, azokat is »a munka bajnokainak«, a haza derék polgárainak nevezte a német császár.

íme, kétféle bajnoka van a kapitalista birodalomnak 1 Az egyik bajnokcsapat ott fekszik fullasztó gázok és tüztenger között megpörkölve, holtan vagy nyomorék tagokkal menekülten, hogy egész életében koldulhasson. A »munka bajnokainak« másik csapata, a százmilliók tulajdonosai pedig a teritett asztalnál ülnek és bizonyára haragszanak azért, hogy az özvegyek és árvák zokogása megzavarja az ünnepélyt.

Soha borzasztóbb módon még ki nem tűnt az ellentét a társadalom két osztálya között: a munkások és a kapitalisták között. Bányászok és vasmunkások keresték a Krupp-család részére a százmilliókat. Olyan bányászok és olyan vasmunkások, akik a német ipart óriási lépésekkel vitték előre, akiknek munkája a német birodalmat a kapitalista államok legelső sorába emelte. Ezek a munkások örökös halálveszély között dolgoztak, az életük egy pillanatig sem volt biztonságban. A kizsákmányolók élete azonban egy pillanatig sem volt veszélyben. Ö< csak gyűjtötték, harácsolták azt, amit a munkásaik kerestek és furfangos, úgynevezett munkásjóiéti intézményekkel arra törekedtek, hogy munkásaikat örökösen függő helyzetben tartsák, aggódó gonddal vigyáztak arra, hogy a szervezetek ne szerezhessenek tagokat az üzemükben.

A német bányaipart néhány ember tartja kezében. Százmilliós jövedelmeket vágnak zsebre a német bányák urai és vagyonuk erejével olyan politikai hatalmat képviselnek, amely előtt az államhatalom készségesen meghajol. A szónokló német császár, a .munkásjóléti intézményeknek“ ez a dicsőitője, élén áll azoknak, akik csak addig szeretik a munkásokat, amig elismerik maguk fölölt az urat, amig jámboran, kezesen, szelíden könyörögnek és a kapitalista hazafiak bölcs belátására bizzák gazdasági helyzetük javítását. A szónokló császár tüntető melegséggel barátkozik azokkal, akik a „vörös tengert“ gátak közé akarják szorítani s akik semmi áron sein akarják elősmerni egyenlő félnek a szervezett munkáságot.

Ez az érdekcsoport az, amely a német parlamentben folyton kivételes törvényekért kiabál. Ők azok, akik csupán olyan munkásjóléti intézményeket akarnak megteremteni, amely a munkások függőségét nagyobbá teszi és elvágja őket a szervezkedés lehetőségétől. Ellenben minden olyan intézkedést, amely igazán arra szolgálna, hogy a munkások gazdasági helyzetét emelje és életbiztonságát növelje, visszautasítanak, komoly, szociális munkáról hallani sem akarnak.

Száznegyven bányamunkást égetett

Egy csipetnyi tudomány.

A hangyák. (1.)

A budai hegyek között csavarogtam a minapában: csodaszép volt a zöld színben pompázó vidék. Olyan jól esett, hogy messze, a hátam mögött éreztem a nagyvárost minden zajával, füstjével, levegőt!enségévei, szennyével, százféle nyomorúságával. Egy tisztáson lehevertem a fűbe és háton fekve, tágra nyitott szemekkel meredtem az ég mélységesen kék boltozata falé.

Egyszerre az egyik kezemen finom ingert éreztem : apró, kis fekete hangya mászkált rajta. Letettem a fü közzé és figyelni kezdem, merre siet. Néhány pillanatig ide-oda futkosott, kereste az elvesztett utat, csakhamar rátalált s találkozott nehány fajtájabelivel, amelyekkel együtt haladt azután tovább. Nem mentek messzire: egy légy hullája hevert egy magas fűszál tövében s már ott szorgoskodott körülötte néhány hangya. Az újonnan érkezeitek azonnal a munkához láttak, a szárnyakat és a lábakat lefejtették a légytetemről, azután a darabokat meragadták — a könnyű szárnyakat csak egy-egy hangya, a törzset egész csomó — és útnak eredtek velük visszafelé.

Még nem értek messzire a zsákmányukkal, amikor újabb csoporttal találkoztak s a pihent hangyák szépen átvették a terhet as előbbiektől,

akik előresiellek a boly felé, ahonnét egyre érkeztek az újabb munkáscsapalok, amelyek a cipe- kedókat újból és újból fölváltották. A légytetem rövidesen eltűnt a boly egyik nyílásában.

Munkaközben nem végeztek a kis munkások egyetlen hiábavaló mozdulatot sem és nem láttam hangyát, amely parancsot osztogatott, hajcsáros- kodott volna : mindnyáján dolgoztak, ki-ki a legjobb tudása és ereje szerint és a munkában kimerülteket folyton felváltották a pihent csapatok. A kis hangyák fölkeltették az érdeklődésemet s igazán mesés világ nyílt most meg előttem. Az a néhány kis munkás hangya érdekes példával mutatta be, hogy a hangyatársadalom alaptörvényeinek elsőjej a közösség határain belül a kölcsönös segitség és összetartás, az összes érdekeiért való teljes odaadás, a közjó mindenek fölött. (Kropotkin »A kölcsönös segitség« cimü könyvében foglalkozik is ezzel a törvénnyel.)

A hangyák ugyanis társadalomban élnek, még pedig kitünően berendezett, az embereknél sokkal fejlettebb társadalomban. Földalatti vagy földfölötti fészkeik tekervényes folyosóiban, élelmiszer-raktáraikban s a kicsinek ápolására szolgáló, tágas termeikben békés és munkás nép lakik, amelynek minden tagja a társadalomnak ajándékozza munkaerejét, hogy annak fejében eltartásban és védelmében részesüljön s a közös javakban minden társával egyetemben egyenlően részeLapunk mai száma 8 oldat

sedjék. Életüket a munka nemes alapelve szabályozza és emeli a fejlődésnek mindig magasabb és magasabb lépcsőire.

»A hangyatársadalom a szociális kérdést egyes bolyok (kolóniák) keretén bolől tökéletesen, mogoldotta,« — Írja K. Sajó tanár »Krieg und Frieden im Ameinsenstaat.« cimü pompás könyvecskéjében — »látjuk, hogy ehhez csak két tulajdonság szükséges: 1. az összes egyének önkéntes munkálkodása, kényszer nélkül való szorgalma és 2. távoltartása mindennemű egyenetlenségnek^ A hangyák mindkét tulajdonságot megszerezték - restek és csalók nincsenek közöltük. Egyik sem, akar a másiktól bármit is elvenni, egyik sem akar a másik fölött uralkodni, mindnyájan udvariasak egymáshoz. Senki sem vette észre a mai napig, hogy egy kolónia egyénei egymással összeveszlek volna. Ha az emberek is annyi jó akarattal viseltetnének egymás iránt, akkor a jövő álma már megvalósult volna.«

A hangyabolyokban tehát nincsenek éhesek és torkig jóllakottak, nincsenek örökké henyélők. és napestig dolgozók, nincsenek nyomorgók és S7Ükölküdők s nincsenek pazarlók és dúsgazdagok. Vagy van minden egyednek mit ennie, vagy éhen pnsztul az egész boiy.

És a gyomorkérdéssel együtt megoldották a hangyák az ezzel összefüggő társadalmi problémáink egész sorát. Az emberiség rákfenéje, a sze-