Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-07-19 / 29. szám
3. oldal. Mátészalka, 1912. MÁTÉSZALKA julius hó 19. 29. (172.) szám. FOLYIK A HAJSZA. — A fővárosi safíó a „Mátészalkáról.“ — Még egy vádirat. — Folytatása következik? — A »Mátészalka« múlt heti száma megírta, hogy négy közleménye miatt tiltott politizálás sajtó rendőri vétsége címén a sajtóügyészség ellene kétrendbeli vádat emelt. Az esetet több fővárosi lap, igy köztük a Pesti Hírlap, Népszava, A Nap és Pesti Napló is szóvá tette. És pedig egyértelműen két tényt domborítva ki. Nevezetesen azt, hogy a „Mátészalkának“ hazafiasságát és e község fejlesztése körüli érdemeit kiemelve leszögezték egyfelől azt, hogy az inkriminált és az általuk is ismert közlemények tisztán társadalmi vonatkozásnak, másfelől pedig, hogy a „Mátészalka“ ellen emelt vádaknak magyarázata abban rejlik, hogy manapság mindazon sajtó- orgánumok, melyek nem a hatalom szája ize szerint írnak, ki vannak téve a törvényes formák közti szekatúráknak. De álljanak itt maguk, a hivatok közlemények : A Pesi Hírlap. (1912 julius 12-iki szenna.) »A sajtóhadjárat. A sajtóüldözés most már a vidéki lapocskákra is kiterjedt. A Mátészalkán megjelenő Mátészalka cimü hetilap, melj minden politizálástól menten, legutóbb elítélően irt a sajtó üldözéséről, a vasút drágulásáról, a munkapárti röpirat hivatalos terjesztéséről és Tisza vasutasüdvözléséről, mind a négy cikkért tiltott politizálás címén sajtópert kapott a debreceni ügyészségtől. Az üldözés politikai jellegét az a tüneményes gyorsaság is igazolja, mellyel a lap pár napon belül már a vádiratot is megkapta « Népszava. (1912 julius 12-Aki száma.) >A sajiószabadság — a vidéken is kezd már terhére lenni a kormánynak. Egyelőre arról értesülünk, hogy a »Mátészalka« cimü radikális polgári lap ellen indult meg az üldözés. Ez a hetilap kaució nélkül próbálja szolgálni a közérdeket, ami eddig sikerült is neki, mert a város és vidéke fejlődését, haladását tőle telhetőén előmozdította. A mostani politikai eseményekkel is — a kaució nélkül engedélyezett sajtószabadság korlátáin belül — csak annyiban foglalkozott, amennyiben azok társadalmi vonatkozásunk. így irt a dráguló vasútról, a munkapárti szennyiratről, a vasutasok bizalmi nyilatkozatáról, amit Mátészalkán nem tudtak kicsikarni — s irt végül »A sajtószabadság« címen a Népszava és a többi ellenzéki lapok üldözéséről. Az ügyészség kaució nélküli politizálás miatt eljárást indított a négy cikk miatt. A vidéki lapoknak tehát csak a kormány sajtóirodájából szállított hazug cikkeket szabad közölni, mert különben rögtön rájön az ügyészség, hogy nincs pénze a lapnak, tehát tilos politizálnia. De hát lehet-e ma újságot írni tisztességes embernek potlii: álás nélkü ?« A Nap (1912. évi 164. szám.) »Mátészalkának van egy frissen szerkesztett hetilapja, a Mátészaka cimü, amelynek a városka fejlődése körül jeleutékeny érdemei vannak. A lapnak nincs kauciója, da az utóbbi viharos események hatása alatt a politikának társadalmi vonatkozású kérdéseivel is foglalkozott. így többek közt a sajtószabadság ügyével és a vasúti tarifa drágításával. Ezért csapott le rá az ügyészi szigor. Tiltott politizálás miatt egyszerre négy sajtópört kapott a Mátészalka. Megint egy okkal több, hogy a toll szabadságának törvénye? garanciát követelje a közvélemény.« Pesti Napló (1912 Julius 12. szám.) •»Sajtóhajsza a vidéken. Most már nemcsak a fővárosi lapokat üldözi kormány a vidéken i.«, hanem a vidéki ellenzéki sajló megrendszabályo- zásához is nekilátott. A Mátészalkán megjelenő »Mátészalka« cimü lap ellen, amely bátor volt kifogásolni, hogy a vasúti tarifát fölemelték, tiltakozott a »Pesti Napló« vasúti árusítása betiltásának Ötletéből a sajtószabadság sérelme ellen s elismerését fejezte ki a mátészalkai vasutasokkal szemben, akik megtagadták a Tiszának kért kegyelmi nyilatkozat aláírását, az ügyészség sajtó- rendőri vétség miatt eljárást indítóit. Bezzeg, ha a Mátészalka megdicsérte volna Tisza Istvánt, dehogy is jutott volna eszébe az ügyészségnek, hogy kifogásolja a dolgot!« A felsorolt nagy jelentőségű országos napi sajtóurgánumok idézett közleményeinek súlyát és jelentőségét fölösleges hangsúlyoznunk. Elvégre köztudomású dolog, hogy a megnevezett lapok csak fontossággal biró eseményeknek szentelnek annyi fáradtságot, hogy azokkal jó pár sorban foglalkozzanak. Mi tehát itt Gsak azt az újabb tényt regisztráljuk, hogy a »Mátészalka« f. évi május 31-iki számban megjelent „Halotti-beszéd“ cimü vezércikkünket is kifogásolja már az ügyészség ugyancsak tiltott politizálás cimén. Nos hát azok után, hogy a »Drágul a vasul« cikkünk is pol'tikainak találtatott, ez már meg se lep bennünket, mint ahogy nem leszünk meglepve, ha legközelebb azon hírünkért is vádiratot kapunk, amely elmondotta, hogy a kocsordi állomáson egy utas megapcugolla gróf Tisza Lajost. Mert his zen azt a vérszegény indokolást, amelylyet az ügyész itr mind a két vádiratban vádját modhatn; szószerinti egyformasággal okadatolja, rá lehet huznj erre a közleményünkre is. Hiszen abban a közleményben »Qróf Tisza« és »abeug« szavak olvashatók. Mi sem könnyebb tehát, mint kisütni azt, hogy a kérdéses közlemény politikai vonatkozású. És elvégre ugv is gondolkozhatunk, hogy ha már benne vagyunk, hát mozgassuk. Igen érdekes körülmény, amely a fenti feltevést kézenfekvővé teszi, hogy amig a junius 21.-én megjelent közleményeket inkrimináló vádirat junius 27.-érő! van keltezve, addig a május 31 ,-iki szám ; közleményét kifogásoló vcidirat Csak julius 10.-én kelt. Tehát az ügyész ur szeme nagyon éber figyelemmel szegződik ránk, a múltra, a jelenre és való- szinüleg a jövőre egyaránt és igy nincs tehát kizárva, hogy folytutása következik. Meleg, hétköznapi délelőtíön I a Stefánia-uíon ülök, az egyik Buchwaldszéken. Körülöttem minden csupa zöld, a faleveleken cseppek ragyognak. Épen most öntözték meg a fákat. Alig jár egy pár ember ' arra felé. Aki ráér és módos, az elszaladt a nyár elől, most már csak a dolgozóké és a szegény embereké Budapest. Én nem mentem el Budapestről, holott épen az itteni élet veszi el tőlem gyér garasaimat és szerető karok nehezen várnak a B laton ragyogó partján ; de én még sem megyek. Nem tudom itthagyni az én szerelmes Budapestemet, azt a ragyogóan szépet. Nem tudok szabadulni az And- rássy-utról, mely msot az üde zöldtől beárnyékolt palotáival szebb, mint bármikor egyéb napokon. A kis hivatalnok lányok, meg masamódok szintén idekötnek, nem tudnék el leni anélkül, hogy a kalapjuk alá pislantsak incselkedve, tekintetemmel őket is mosolyra kényszerítve. Az éjszaka szép, kedves és nekem, aki olyan jól ismerem ezeket a szegény szépségeket íel- emelően tiszta gyermekeket szintén Pesten tartanak. Ez most az én Pestem. Mindenkiről tudom kicsoda, micsoda, mindenki ismer engem is, még a szép direktorné is, aki már hazajött és meg nem ment el újra, mosolyogva fogadja köszönésemet a Kolegerszkynél, még ő sem haragszik, nem kerüli ki éhes pillantásomat, mely mohón vizsgálja a vékony csipke- j blúz alól kitetsző édes izgató idomokat. Most mindannyian úgy érezzük, hogy együtt vagyunk; sem sokan sem kevesen csak éppen annyi ember, amennyi varázsolttá teszi a budapesti nyarat. Ez és még sok hasonló csekély nagyszerűség köt engem Pesthez, ezért ülök most meleg hétköznap délelőttön a Steíánia-uti Buchwald széken és gondolkodom. Milyen gyorsan fut az Idő! Már több mint egy éve annak, mikor elkerültem Mátészalkáról és elindultam a bizonytalanságok szerpentin utján. Akkor is magam elől, cifra álmaim elől menekültem és azt hittem, hogy örökre eltemettem őket. Most pedig már ott vagyok a cél előtt, innen már nincsen visszavonulás, most már csak bukni lehet vagy győzelmi harsonát fújni. Tudom, érzem hogy elérem reményeim horizontját, csak azt nem sejtem, hogy mikorra megérkezem csókszomjas lesz-e még az ajkam Vagy meggörnyedt derékkal, fehér hajjal látom meg az álmok országújának végét. Tudom, hogy lesz Holnap, de vájjon megérem e a Holnapot?! . . . Most egy éve nem voltam kétségeim. Tapsoltam a kis örömnek, kihasználtam a ma szépségeit és álmaimban nem Zaldat- tiUv gl^-,Ut»Zi vágyódások, nyugodtak voltak az éjjeleim vagynéha álmodtam is egy mo- solygósarcu szökés piroshaju lányról. Ilyenkor nagyon jókedvűen ébredten fel és meg voltam magammal elégedve. És vájjon nem lett volna kedvesebb folytatni a mesét! Most is látom magam előtt, iátom a kis piros leányt, amint rámveti mélytüzü szemeinek engedelmes tekintetét. Most is róla álmodom ébren. Vájjon nem jobban lett volna ha kis kezét megszorítottam volna és sohse engedtem volna ki a tenyeremből?! S aztán a fülébe suttogtam volna száz bolondos álmomat s vaijon a mosolya nem drágább jutalom-e, mint amilyen valaha is kijut nekem szegény álmodozónak?! Ma újra a kis leányra gondoltam s ma volt hosszú ideje már az első elégedett délelőttöm. Százezer köszönetét küldökérte az én kis Menyasszonyomnak. Merttitkon mindig annak hívom őt. Budapest, lt)12. julius Í7. Lengyel István^
