Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1912-06-07 / 23. szám

■Misztika, 1912.

IV. év!. 23. (166.) szám.

társadalmi hetilap.

1 MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN, m

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre — — — — — — — 8 korona.

Félévre — — — — — — — 4 korona.

Negyedévre — — — — — — — 2 korona.

Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. -----““ Egy szám ára 20 fillér. ----Fe

lelős szerkesztő :

Dr. VIZSOLYI MANÓ.

SZERKESZTŐSÉI! ÉS KIADÓHIVATAL:

WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca).

A hirdetési dijak előre fizetendők.

A JEGYZŐK.

— A budapesti jegyző-kongresszus és a szatmármegyei kör- és községi-jegyzők szatmári ülése alkalmából. —

Az ország községi- és kör-jegyzői kongresszusra jöttek össze a fővárosba, hogy érdemlegesen megbeszéljék ügyeiket. Nem csak személyes érdek hozta egybe őket, hanem a községi közigazgatás helyes mederben való terelésének módját, tehát a nép helyzetének javitását is célozta.

A közigazgatási ügyvitel keretében nehezebb, felelősség teljesebb és sokoldalúbb hivatást a községi és körjegyzőknél senki ember fia nem tölt be. A községi élet minden ügye-baja azö vállukra sulyosodik, a közigazgatás megannyi szövevényes szála az ő kezűkbe fut össze, a tömérdek felmerülő, változatos, fontos és kevésbé fontos ügy elintézése reájuk tartozik; adó kirovók, adó beszedők, végrehajtók, úti munkára kergetök, anyakönyvvezetök egy személyben. A nép hozzájuk fordul minden panaszos dolgában, tőle kér, vár tanácsot, remél segítséget, de tőlük többé-kevésbbé retteg, mert a jegyzők felsőbb zaklatásokra kénytelenek a legkellemetlenebb dologba ártaniok magukat. <

A jegyzőnek valóságos ezer-mesternek kell lennie. Úgyszólván napot-éjjelt tölt görnyedő, verejtékes munkában. Mindenre telik idejéből. Restanciája -kevés akad, lelki- ismeretesen, kötelességszerüen elvégzi munkáját. Valóban hazafiasabb, ügybuzgóbb és kötelességteljesitóbb testületé nincs az országnak a jegyzői karnál. Hihetetlen munkabírással, nem lankadó energiával és szívós kitartással intézi rengeteg ügyeit. Kedvét nem szegi a sokféle ügy, a néppel tud bánni, eligazítja bajaikat, a polgárság lelkületét, természetét és észjárását ismeri, úgyszólván össze van forrva a néppel, amely között él, a me'ynek ügyeit intézi, vezeti és ellátja. A polgárságnak is csodálatos bizalma van a nótáriusához, tudja, hogy amit ez mond az helye», amit ez javasol, az célszerű, amit magára vállal azt teljesiti is. Igaz ugyan, hogy a községi és körjegyzők nyakába varrott kellemetlen ügyek intézése miatt a polgárság előtt — ami természétes is — némileg veszítettek nimbuszukból, de a falu pennája érthetően tudja megmagyarázni az egyszerű népnek, hogy o felsőbb utasításra, kötelességszerüen cselekszik ilyképen. Az államérdek végrehajtása pedig nagyon fontos és lényeges

LUJZA.

Lujzácska virágárus leány volt, egyszerű, szőke szemű árvaleány. Amint elhaltak szülei, akik lent vulahol a tótvidéken terjesztették a kultúrát, a barna fürtű gyerekre ránehézkedtek a gondok. Irgalmas nővérek közzé jutott, ahonnan tizenhárom esztendős korában a rokonok vették magukhoz. Ezektől elkerült azután idegen emberek közé. Hadd folytassa az apja mesterségét, legyen tanítónő, mondták a rokonok és Lujza bekerült előkelő családhoz, ahova bejáratosak voltak ifjú urak, akik vele nem tudtak egyetérteni és ezért erről a pályáról is mihamarabb le kellett mondania.

Uj pályát választott magának. Újat, olyant, amelynek egyenes útja van. Becsületes kívánt maradni. önálló foglalkozást kellett keresnie és igy a barnahaju kisleányból, aki időközben gyönyörű hajadonná fejlődött, virágárus leány lett.

Otthon, szerény kis lakásán, egy szorgalmas gyári munkás, egy lakatos is meghúzódott. A legény ssép szál ember volt, aki került mindenféle tivornyát. Ha szabad ideje akadt, irt távol élő anyjának hosszú leveleket, vagy dolgozott valami géprészen, amitől nagyon sokat remélt.

Ez a legény megszerette a kis Lujzát. Megszerette őt azzal a becsületes szerelemmel, ami csak a tisztességes emberek tulajdona. A szorgalmas munkás ember, ki csak természetes ösztönével érezte, hogy Lujza hozzá való, hogy mindkettőjük eszményért küzd és nem önzésért. Lujza a becsületéért és függetlenségéért, ó a jövőjéért és öreg, beteges anyjáért.

Lujzát az élet sok megpróbáltatáson vitte keresztül, ami azután tapasztalttá és okossá is tette. Jól tudta, hogy az életben nemcsak az érzelmek, hanem egyebek is számítanak és aki boldogulni akar, annak nemcsak indulatokkal, hanem főként tényekkel kell számolnia.

Mikor esténként belépett a kávéházba, nemcsak kötelező, hanem igazán barátságos és szives mosolylyal is viszonozta a bókokat, a tüzes szerelmes szavakat és a szenvedélyes sóhajokat. De viszonzásul beérte egyedül a mosolylyal és csak ezzel. Még csak csalogató Ígéretet sem tett. A leány tisztasága a nagyváros beteges idegzetű ifjúságára hatással volt. Senki egyetlen tiszteletlen szót sem mert még mögötte sem mondani. A virágkosár minden reggel üres volt, a virágárus leány rézkrajcárjai pedig szaporán gyűltek halommá.

A derék szorgalmas legény szerelmét nem tudta Lujza visszautasítani. Érezte, hogy nem egymáshoz valók. Érezte, hogy mig öt nevelése és a családi kötelék az értelmi osztályhoz vonzák, addig itt a jövőről is kellene gondoskodnia és medolog. Ez ellen tenni nem lehet, de nem is szabad.

Midőn még a Széli-kormány felszínre vetette a közigazgatás egyszerűsítésének szép tervét, a jegyzők föllélekzettek: »No> végre-valahára megvirrad nekünk is. A ránk nehezedő, minket lenyűgöző terhek közül egy és más elkerül más hová, szaba- dabban mozoghatunk majd s következéskép: valójában élhetünk igazi hivatásunknak*.

Derék jegyzőink megcsalatkoztak. A közigazgatás egyszerűsítésének terve papiroson szépen festett, de gyakorlatilag meg- valósithatatlannak bizonyult. Keresztül vitele még nagyobb zűrzavart, bonyodalmat és kavarodást idézett volna elő. Maradt tehát minden a régiben és az ólomsulyo- kat tovább cipelték a jegyzők. De hát- örökké nem akarnak vagy legalább is nem szeretnének emberfeletti munkát végezni, noha zúgolódás, panaszkodás nélkül ellátták és ellátják mindenkor összes teendőiket. Magvannak azonban győződve, hogy hova-tovább tarthatatlan a helyzetükl

A mit a jegyzői kar kíván az helyén való, méltányos és nem túlzott kívánság.

lyik diplomás ember venné őt feleségül ?

Lujzának semmi sem fájt jobban, mint a tettetett mosoly és erőltetett ölelés, amivel a jóra- való lakatos legényt megajándékozni kellett. Ha együtt voltak soha sem beszéltek a szerelmesek nyelvén, a jövendőről, a praktikus emberek módjára beszéltek.

»Én tizenöt pengőt keresek egy héten, ta nyolcat, ez közel jár a száz pengőhöz. Jó lesz, ha édesanyámat is felhozzuk, hadd éldegéljen itt közöttünk . . .« így beszélt Jancsi legény.

Érezte a legény, hogy az ő frigye csak egy üzleti szerződés lesz.

Egy este történt, amikor Jancsi a beteg anyjához utazott, hogy egy forgalmas utcában akarta Lujza keresztül szelni a nagy kocsi és emberáradatot. Egy száguldó fogat éppen abban a pillanatban rohant feléje, amikor egy katona visszarántotta a leányt oly szerencsétlenül, hogy esésébe kirántotta a balkarját. A leányt a katona nyomban elvezette a kórházba, ahol azután mindennapi vendége lett Lujzának. Egy faluból valók voltak, soha nemismerték egymást. Segédjegyző volt a szomszéd faluban a katona és a szüleik jó barátságban éltek valaha.

Jani csak irta a leveleket rendre. Odahaza rosszul megy az anyja sora. Már a végét járja az öreg.

Lapunk mai száma 8 oldal.