Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-04-07 / 14. szám
9 2. oldal. MÁTÉSZALKA 14 (157). szám. HÚS VÉT. Irta: JUHÁSZ LÁSZLÓ ref. lelkész. Ünneplő lelkünk előtt ez emlékezet lángja bontja szét a múltak homályos fátyolát, mely mögött tündöklő, ragyogó kép tárul elénk: egy szikla- sir, szájáról elhengeritett nehéz kővel, felette az Élet megdicsöült fejedelme. Égi fény árad szét a sziklasirról s az élet diadala hangzik a feltört koporsó felett; nincs itt az Ur, föitámadott 1 S a sziklasirról felénk lövelő fény lángra gyu- lasztja sziveinket sa diadal öröme csillan föl szemünkben s ajkunk önkénytelen zengi husvét diadalmi énekét; hol vagyon halál a te dladalmad? Hol vagyon koporsó a te fulánkod ? Föitámadás, halhatatlanság, örökélet 1 Az égnek emez örök kincsei a teremtett világ végtelenségébe emelik ünnepi gondolatainkat, melyek létünk titkai körül csoportosulnak. Ott zsibonga- nak e gondolatok lelkünk, szivünk mélyén viga- szolólag, erősitőleg, ujjászülve, megtisztítva, boldogítva 1 Húsvéti igazságok I Ti vagytok a földön küzdő, ezerféle bajjal viaskodó emberiség vezérlői megszentelői! Ti mutattok biztos célt az emberi bölcselkedés sorvasztó sivárságában. A hol ti nem vagytok, ott nincs nyugalma a szívnek, léleknek; nincs munka és életkedv; de a hol ti vagytok, ot, munka és életkedv, szív- és léleknyugalom, előha- ladás, tökéletesedés s a győzelem biztos reménye minden bűn, gonoszság, szenvedés, nyomor a halál felett. A józan ész és a tudomány nemcsak hisz bennetek, hanem ösrner és igazol titeket. Sőt ha nem léteznétek is, be kellene állítani titeket a természeti s erkölcsi világrendbe, mert csak általatok teljes, tökéletes az élet, nélkülötek csonka, nyomorúság, átok, minden csak hazugság itt e földön ; az ember küzdelme, fáradsága s élete : semmi a semmiért! Csak az önmeghasonlás, elernyedt élet, pogány bölcseség, sötét lemondás s a tudatlanság tagadhat titeket, mellyel nem mernek szembe szál- lani a Golgotha keresztjével a győzelemért, inkább lemondanak a húsvéti igazságokról, nem hisznek, letagadnak titeket 1 A pogány butaság hivatkozik arra, hogy az élet örömei a gyönyörűség kiürített poharai után undor kél; aki egész életében fut, fárad, küzd nyomorultul összeroskad a simái; hir dicsőség: eltűnő álom; aki önzetlenül dolgozik, küzd magasztos eszmékért, a közjóiéiért, arra a korlátolt felfogású tömeg »feszítsd meg«-et kiált; irigység sötét gonoszság az önzetlen homlokáról letépdcsi az elismerés, közbecsülés koszorúját s az emberiség boldogítói számára keresztfát farag a sötét,tudatlan- ság. S a tudós éjt- s napot egybeolvasztva kutat, keres, végtére is bevallja, hogy semmit sem tud. Üres ábránd-képeket, hiú reményeket kergetünk — úgymond a bölcseség —egész életünkben ; csalódásokat a csalódásokra érünk s aztán lerogyunk a sírnál. Nem jobb e nem születni?! Hiszen nyomorúság az élet; boldogsága üres kép; igazság nincs ; hazug, aki azt állítja, hogy megtalálta ; csalás, butaság emelhet itt csak magasra I É végtelen sivár, sötét, beteg világ felett csendül meg a húsvéti diadalmi szó: feltámadott a krisztus 111 Győzelmet vett a gyülölségen, gonoszságon, bűnön, halálon s kárhozaton! Ne féljetek, én élek és ti is éltek! Ki én bennem hiszen, ha meg hal, is él az! Rá vissza zendül a megnyugvás, az áldott béke, az élet terheit tovább vinni kész, tűrő reménység s munkálkodni, küzdeni kész lelki öröm éneke: nincs már szivem félelmére venni sirom fenekére 1 Hol vagyon halál a te diadalmad, hol vagyon koporsó a te fulánkod? Idővel te kételkedő lásd, miként működik az élet, a halálban az összeomlott porok felett is ; amint lehullott lombok helyett uj és szebb lomb terül el minden tavasszal a fák ágain, úgy egyik nemzedék felett, újabb nemzedék kél életre; enyészetbe bukva városok és birodalmak felett újabb városok s birodalmak keletkeznek; összeomlott világ- rendszerek heljén, uialb világrendszerek támadnak, a mi ^ egyszer vo It, se ha többé el nem enyészik í változik, de meg nem semmisül; változik, mert tökéletesebb élet feltételeinek tökéletesebb szervezet felel meg I Van tehát föltámadás, megújulás, s az igazságnak győzelme I Hadd mondja tehát a bűn: el- tiprom az igazságo . Ne félj, mert ez még a koporsóból is kikéi s eget kér. Ásson bármily mély sirt a gonoszság s gyűlölet s hengeritsen arra bármily sziklát a farizeusok hada; egyesüljön He- rodes, Pilátus, Jeruzsálem és Róma; ne féljünk a Nagypéntekre Husvét jön I Husvét van, a feltámadás ünnepe, joggal kérdezhetjük bár, hogy van, lenni kell a testiség, bűn haldiáidból uj életre, az istenfiuság állapotára való feltámadásnak I Husvét van. Jogunk van hirdetni a feltámadás csodáit, a kishitüeket erősíteni, a hitetlen sziveket lecsendesiteni, bűnösöket fölemelni, tört sziveket gyógyitgatni, haldoklókat vigasztalni I Nem hiábavalóság tehát küzdeni, újra meg újra fölkelni, hordozni az élet terhét, mert: ami szenlebről élvezni a mulatságot, konfetlizni. Megjegy- jegyzendő, hogy ilyenkor minden meg van engedve. A rendőrök száját is teletömik konfettivel és fülébe ordítják népies nevét : »vache«, miért máskor dutyi jár. A köztársasági gárda marcona lovasait pedig »lovastól adják kézről-kézre«. Történt pedig, hogy a nép gyermekeinek -egyike kissé nagycnis teledugta egy csinos kolle- ginánknak a száját. Pelpezsgett erre egy magyar kollegában a hagyományos lovagiasság és feledve az utca szuverenitását: elhangzott a csatakiáltás: »dosist« neki. A szót tett követte és az adag oly gyorsan és alaposan ki lett szolgáltatva, hogy Kálmán Ernőnél és Almernél sem különben- Nosza támadt erre felfordulás I A csatornalakó ugyan nem jött nekünk, mert sokra taksált benünkel, sőt »infames étudiaust« ordítással eltűnt a tömegben; de pár perc múlva sötét »sans culotte« alakok bukkantak fel körülöttünk, hova-lovább mind számosabban és mind fenyegetőbben. Odébb állni amúgy sem lehetett volna a sürü tömegben, mert sapkáink ugyanis elárultak volna bériünkét, tehát egy angol diák dirigálása alatt négyszöget formáltunk és mindenki zsebében kotorászott. Nehéz helyzetben voltunk, mert karhatalom itt nem segíthetett rajtunk, a rendőrök és a gárdisták is tehetetlen bábok e napon a féktelen tömeg közepette, de még, mig ők segítenek rajtunk, bizonyosan el lehetünk készülve egy ál-Solingenre. Az utcával állunk szemközt. Azzal az utcával, mely trónokat döntött le, birodalmakat forgatott fel, bíborban született uralkodók népkegyhajhászását kacagta és melyet mi mulatságában megzavartunk, megsértettünk. Mind fenyegetőbben zártak körül benünkel és 1000 torok ontotta felénk fenyegető szidalmait. Karok enelkedtek és megadással vártuk az első ütést, mely ha megtörténik a »lynchet« feltartóztatni nem lehet. Utólsó pillanatban deus ex machi- naként csinos-orosz nő kollegánk fúrta magát a szemközt álló két vezéralak elé. Kedves mosolylyal édes nyelven mentette a heves kollega rettenetes bűnét, hogy idegen létére nem ismerte a nemes nép szokásait és jogait s, hogy mindnyájan szán- juk-bánjuk a dolgot és lojálisán bocsánatot kérünk. Kolleginánk legbájosabb mosoly kíséretében kezet fogott velők és a két vezér leszerelt. Még zúgott a plebs, nehányan még körülcsaholtak bennünket, de a két sötét szál vezér fenyegetően hordotta körül tekintetét és a már nem is kétes alakok elhaló morgással maradoztak tőlünk. Természetes, hogy a »quartier latin«-ban lakom, hol annyi az idegen, hogy egy szellemes francia minap kijelentette, hogy a quartierk latinban a francia honvágyat érez. Nem is csoda. A Sorbonne 20.000 és egyébb fetső tanintézetek háromszor 20.000 hallgatója s a rengeteg művész-népség mind itt tanyázik. Itt mindenki jól érzi magát az évsztízadokról visszamaradt regényesség közepette és nyugodtan baktat a százados sikátorok között, hol a legfiatalabb ház is évszázadok terhét viseli. Itt azonban nyugodtan olvassuk a lapok állandó >apach«-rovatál, mert ide ugyan nem jönnek. Mint védéseinknek egy szempillantásig való könyüsége az örökkévaló dicsőségének felette igen-igen állandóságát szerzi meg 1 . . . Küzdő ember, az élet végén egy szebb, dicsőbb élet, az eszméd halhatatlanságának élete tárul eléd. Ezt hirdeti neked a husvét! j7 kórház. Egy kórház kell, ez bizonyos, ügy, mint egy kis kenyér. S hogy kell, tán ezer érvet is Erre mindenki lél. S mig érte fogy sok papiros Patakzik antracén, ő lent pihen, hol már nem fáj. — Egy bizottság ölén . . ; A szálkái régi, jó idők . . . Egy régi mondás azt tar ja, hogy „vál toznak az idők es mi velük változunk.“ Az idők változandósága még egy olyat kisebbszerü városkának is, mint Mátészalki nemcsak külső alakját formálja át, hanen megváltoztatja annak belső életét és társadalmi viszonyait is/ Ha csak húsz—huszonöt esztendőn, tekintünk vissza, úgy találjuk, hogy bizony lényeges változások történtek Mátészalkán is csakúgy, mint más helyeken. Az első vasút megnyitásához nagy reményeket fűztek a polgárok és tagadhatlan, hogy bizonyos fokú emelkedés tapasztalható' is volt ipar és kereskedelem tekintetéber mindaddig, mig Mátészalka végállomás volt De amint aztán uj vonalak nyíltak és Mátészalka vasúti csomóponttá kezdett lenni, különös dolog, hogy bizonyos stagnáció állott be. Hiába, a vasútnak megvan az a sajátsága, hogy megszünteti a távolságokat és a lakosság könnyebb és kényelmesebb utón közelíthetvén meg a nagyobb központokat, ottan szerzi be szükségletét, szóval ottan költi el pénzét nagy kárára a helyi piacnak. A régi világban nehezebb feladat lévén az utazás, erre nehezebben is határozták el magukat az emberek és inkább egymásra léven utalva, nagyobb volt az összetarto- zandóság érzete; jobban ragaszkodtak egymáshoz és igazibb volt a barátság közöttük. Ezzel nem akarom általában kétségbe vonni a vasútnak nagy kulturális és közgazdasági missióját I De hát úgy nálunk, mint más egyebütt azt tapasztaljuk napminden történelmi osztály, az apach is tiszteli a százados hagyományt. Még a legelvetemettebbnek sem jutna eszébe, hogy ezen a tájon próbáljon szerencsét. Nem is találna, no meg félig-meddig kollegának érzi magát, mert hiszen ő is bohém. Impresszióim a városról, az emberekről és az itteni viszonyokról kellemesek, de határozott véleményt még nem mernék megkockáztani. Annyi bizonyos, hogy város. Berlin berendezései talán praktikusabbak, sőt bizonyos, hogy ott nagyobb a rend is, mégis jobban tetszik Páris. Berlinben még mindennek friss festék-szaga van és szinte keresi az ember a cédulát: »Vigyázat, frissen mázolva I« Ellenben Párisban minden oly érdekes, minden háznak, minden kőnek meg van a maga története. Az utcai élet ulólérhetetleuül világvárosi és zajos de még sem idegesít, mert, hogy úgy mondjam, tér mészetes művészi öszhang uralja az egészet. Berlinben minden oly kiszámított, pontos é, rendszeres, hogy az ember kétségbe esik. Itt meg minden szinte káosszerü és mégis jól és főleg kellemesen szolgálja a célt. Berlinben még arra is kiváncsi a rendőrség, hogy mit evett az ember gyerekkorában, itt pedig még a nevét sem kérdezik. »Monsieur« ; ez elegendő, Lakásbejelentésről pedig szó sincs. Ezeknek oka abban keresendő, hogy a Republik kerüli az olyan intézményeket, melyek csak legtávolabbról is korlátozzák az individuum szabad mozgását. Berlinben talán korrektebbek is, de a párisi mikor az ember zsebéből az utólsó »sont> I
