Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-05-19 / 20. szám

TÁRSADALMI HETILAP.

MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. I«

Mátészalka, 1911.

III. évi. 20. (111.) szám.

május hó 19.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK ;

Felelős szerkesztő :

Dr. VIZSOLYI MANÓ.

SZERKESZTŐSÉO fis KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca).

A hirdetési dijak előre fizetendők.

I

Az alispáni jelentés.

I.

(!) Ilosvay Aladár, Szatmárvármegye alispánja a közel napokbah jutatta el a vármegyei bizottsági-tagokhoz az 1910. év utólsó és az 1911. év első negyedéről szóló „alispáni jelentés“-éi, melyet a törvényhatóság bizottsága f. hó 11.-én tartott közgyűlésén elfogadott.

Amily kifogásolni valónak találtuk az alispán múlt évi »tavaszi« jelentését, olyan szívesen ismerjük el a mostani jelentés érdemeit. Elismerésünket pedig annál készségesebben nyilvánítjuk, mert úgy tapasztaljuk, hogy fentebb hivatolt szigorú, de a legtökéletesebben tárgyilagos kritikánk szavai nem a pusztában hangzottak el, hanem megszivlelésre találtak. Másfelől pedig ránk nézve mindég kellemesebb, ha az elismerés pálmáját nyújthatjuk, mint az, ha hibáztatnunk, vagy éppen kárhoztatnunk kell valamit.

Mindezzel azonban nem azt akarjuk mondani, hogy az alispán mostani jelentése tökéletes, amelyhez szó — helytelenítő szó — nem férhet. Nem! A mostani jelentésnek is vannak hibái, fogyatékosságai. De ezek jóval kissebbek és sokkal jelentéktelenebbek, mint azok, amelyekkel a tavalyi jelentés éktelenkedett. És általában olyan határozott gondosság és törödömség * tükröződik vissza az egész jelentésen, amely

— a fokozatos haladás feltétele mellett — jövőre a legszebb reményekre jogosít.

A jelentés bevezetésében az alispán a lefolyt időszak (»mely rendkívüli intézkedések tételét nem tette szükségessé«) halottait parentálja el, különösen melegen emlékezve meg a hivatásának áldozatául esett dr. Aáron Sándor vmegyei tiszti-főorvosról ; aztán pedig Laby Géza, Kölcsey Antal és Kerekes Ágoston iránt rója le a kegyelet adóját.

A jelentés ezen részében az tűnik föl nekünk legjobban, ami — helyesebben: aki

— nincs benne: Ilosvay Endre, Szatmárvármegye mátészalkai járásának nyugalmazott főszoigabirája. Hisszük, hogy semmi szándékosság sincs az Ilosvay Endre kihagyásában, de azért a mulasztás még igy

is mély recenzust keltett nemcsak bennünk, de a bizottsági-tagok egy jó részénél is. Hiszen a jelentésnek egyetlen szava sincs arról az emberről, aki a vármegyét három évtizeden át és a legodaadobban szolga íta.

Az alispán most említett mulasztása után nyomban, a háztartásiügyek rovatában egy nem kevésbé épületes újabb mulasztásra bukkanunk, amint a jelentést (sorrendében haladva) lapozgatjuk. Ezt a mulasztást azonban a belügyi kormány terhére kell rónunk. Arról van szó ugyanis, hogy vármegyénknek még az ősszel (1910. október 13.) tartott közgyűlésén elfogadott költségvetése ez ideig nem jutott el a miniszteri jóváhagyásig. A vármegyében tehát jelenleg — a politikai élet terminus technikusával élve — „ex-lex“ van. A lassúság, mely a magyar közigazgatás egyik fökarakterisz- tikuma, 'mem lep meg bennünket. Ahoz hozzá szoktunk már úgy a legfelső, mint a legalsó fokon. Az alispáni jelentés is panaszkodik az ügyforgalom »bénult« volta miatt.

A fegyelmi ügyek aránylag jól állanak, mert számuk kevés. Legtöbbnyire körjegyzők ellen folynak fegyelmi eljárások.

A községi-ügyek a községek bár lassú, de fokozatos fejlődését mutatják, mig a honosítás és elbocsátás teljesen jelentéktelen.

Az állami anyakönyvek rendben vannak, jóllehet pontos ellátásuk sok helyen az amúgy is nagy elfoglaltságu jegyzőre igen terhes. A Sikli Veronka és Stalek Pál Barkócy-féle »vallási meggyőződése« tehát semmi bonyodalmat se okozott.

A kivándorlásról most is azt mondja az alispán, hogy »csökkent.« No hát, szépen csökkenti Tessék csak arányba állítani egyik oldalon a falu teljes (kivándorlás előtti) népességét az 1910. okt. 1.-ig kivándorlótokkal, másikon pedig a falu 1910. okt. l.-ikén volt lakosságát az az óta kivándorlótok számával, majd meglátja az alispán, hogy csökkent-e a kivándorlás,

vagy sem. A jelentés szerint 1909. oki 1.-től 1910. május 1.-ig 1938 egyén kért és 1291 egyén nyert útlevelet, mig 1910. okt. l.-töl 1911. május 1.-ig útlevelet csak 1116 kért és 1047 nyert. A nagy, egyes helyen szinte ijesztő mértékben megcsappant lakosságból szám szerint már csak kevesebb vándorolhat ki, ez természetes. De az arány, a százalék állandóan magas és azt bizony nem szállították lejebb sem a * kormányhatősági és törvényhozási megszorító intézkedések,« sem az Amerikában épp »a kivándorlás folytán beállott nehezebb megélhetési viszonyok,« mely utóbbiaknak csak a közelmultbani visszaván- dorlás tekintetében volt időleges hatásuk.

A kivándorlást pandúrral, megszorító intézkedésekkel meggátolni nem lehet. Elég bizonyság erre az engedelem, helyesebben: útlevél nélkül távollevők óriási száma és az, hogy pld. csak a mátészalkai járásból 1910. évben útlevéllel 435-en távoztak és már az idén is (f. év első negyede) 69 magyar vette a vándorbotot kezébe. A vármegye egész lakosságából 1910. évben 2613 egyén akasztotta nyakába a vándortarisznyát. Ezekben mindben volt útlevél. De hányban nem volt ? 1

Virágzó ipar és kereskedelem, intenzív mezőgazdaság és állattenyésztés, főleg a kötött birtokok felszabadulása, az ezek révén előállott jó kereseti viszonyok és az olcsóvá lett táplálkozás tudnák megakadályozni ezt a korunkbeli népvándorlást. A határ- rendőr, Pool-szerzödés és »megszorító intézkedések« teljesen hatálytalan orvosságok. Pláne akkor, mikor a megélhetési viszonyok nemcsak nem javulnak, de folyton rosszabbodnak, aminek egyik jelensége, hogy a könyöradományügy emelkedést mutat, ellenben — ime, egy másik jelenség — a házalókereskedés, mint a jelentés mondja: »feltűnően csökkent.«

Lapunk mai száma 8 oldal.

Egépz évre — — — — — — — 8 korona.

Félévre — — — — — — — 4 korona.

I'Mgyedévre — — — — — — — 2 korona.

'Jankóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona.----—“ Egy szám ára 20 fillér. —----