Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-05 / 18. szám
Szálkái Sándor, a mátészalkai országgyűlési képviselőt-választó kerület országgyűlési képviselője, a Aí. és V. múlt heti számában a következő nyilt levelet teszi közzé: „Tisztelt Szerkesztőség: Egy szives kérelemmel vagyok bátor alkalmatlankodni, hogy címhez intézett levelem egész terjedelmében közölni szíveskedjék. Nevezetesen a legutóbbi országgyűlési képviselő választásnál, engem ért a kitüntetés •— és reám nézve baleset, hogy a kerület választóinak bizalma csekély személyemmel vitte diadalra a Kossuth párt zászlaját. Ebbe nem tudott belenyugodni, Mándy Gyula, Képes Gyula, Rác István, Mándy Zsigmond, itj Oláh István, Eölyiis Lajos, Sleifer József, Mlnyu János, Mándy József, Bábel József, Eölyüs István, Csigái János, és Cs. Oláh Ferenc, összesen 13 mátészalkai lakostársam, választó polgár, mert sem országos, sem helybeli politikájuk nem egyezik az én nézetemmel, miután világéletükben mindég azt tapasztalták, hogy én édes hazánk és szülővárosunk érdeke ellen dolgozom, ahol módom van rá. A petíciót beadván, elrendelték a tárgyalást, mert minden elgondolható, nem is mondhatom mifélét állítottak rólam, barátaim és elvtársaimról. A tárgyalás 6 napig tartóit Budapesten. A tárgyalás folytán elrendelték a vizsgálatot, mely most a munka idején vagy 300 választó társamat fog megörvendeztetni egy-egy félnapos kihallgatással. Ezek után az a szives kérésem a tisztelt polgártársaimhoz, hogy miután ez a vizsgalat esetleg hónapokig fog eltartani, mert május hó 6.-án fog e célból Olch- váry kir. táblabiró ur kiszállani, szíveskedjenek úgy türelemmel lenni ügyes-bajos dolgaikkal, melyekben engem tisztelnek meg bizalmukkal, inig az keletet meghozza a Curia ezen petitió ügyében, vagy pedig szíveskedjenek fent nevezett 13 választó polgárhoz fordulni, kik bizonyára módot tudnak majd rá, hogy, hogy intézzék el a választó polgárok jogos és méltányos kéréseit. Teljes tisztelettel Mátészalka, 1911. április 25, Szálkái Sándoré‘ E levél a nevezett lap szerkesztőségéhez in- téztetett, de az a kerület minden polgárának szól, ad formám: »Péternek szólok, hogy Pál értsen belőle.« Ez az éppen, ami a levelet közérdekűvé teszi. És, hogy »lokalizáljuk« hol válik a levél kerületünk egész polgárságát érdeklővé, mégegy- szer ideiktatjuk ezen sorait: „Ezek után az a szives kérésem a tisztelt polgártársaimhoz, ..............szíveskedjenek tü relemmel lenni ügyes-bajos dolgaikkal, melyekben engem tisztel pék meg bizalmukkal, míg az ítéletet meghozza a Curia ezen petitió ügyében, vagy pedig szíveskedjenek fent nevezett 13 választó polgárhoz fordulni, kik bizonyára módot tudnak majd rá, hogy hogy intézzék el a választó polgárok jogos és méltányos kéréseit.“ A most ismételten leszögezett sorok azt jelentik, hogy kerületünk képviselője — mert mandátuma ellen 13 választó-polgártársunk petíciót adott be — a kerület egyetlen polgárának se áll rendelkezésére még »jogos és méltányos ügyesbajos dolgaik elintézésében se, — a Curia végítéletéig. E kijelentés — nézetünk szerint — nemcsak a M. és V. szerkesztőségét és olvasóit, hanem a mátészalkai kerület egyetemét érdekli, tehát azt a pár ezer embert is, akik a »Mátészalka« olvasóközönségét teszik, azt a jó pár száz választópolgárt is, akik a »Mátészalka« előfizetői. Ez az egyik oka annak, amiért — a forrás megnevezésével — kénytelenek vagyunk képviselőnknek képviselői minőségében telt megnyilatkozását itt leszögezni, sőte megnyilatkozással foglalkozni is. De ezen a most mondott okon kívül még egy nagy okunk van erre. Az, hogy ebben a levélben boszupolitikát látunk, amely politikát mi annyiszor, de soha se elégszer, elítéltük és kárhoztattuk. Mert erős meggyőződésünk, hogy ez az átkos politika évtizedeket vett el Mátészalka fejlődéséből, melynek valóságos öldöklő mérge volt. A legmesszebb menően helytelenítjük tehát képviselőnk bemutatott levele álláspontját, amelyet hozzá még teljesen tarthatatlannak és merőben indokolatlannak is tartunk. A curiai bíráskodásról szóló törvény sem hallgatagon, sem — és még kevésbé — kifejezetten nem mondja azt, hogy a petícióval megtámadott mandátuma képviselő képviselői jogával nem élhet és képviselői állásával járó kötelességeit nem tartozik tejesiteni a curiai végítéletig. Ellenkezőleg 1 Az a képviselő, kinek mandátuma bár petícióval megtámadtatok, migcsak a Curia mandátumát esetleg meg nem semmisítette, képviselő marad képviselői jogai és kötelességei tejes épségben marádióval, mért is amazokkal élni, emezeket teljesíteni tartozik. Ezt a képviselő trr épp oly jól tudja, mint mi. És ezen tudata szerint jár is el — magamagával szemben és csak a 13 »bűnös« miatt a százakra menő »ártatlan« választókkal szemben vonja le a petíció tényéből téves konzekvenciáit. Vagy talán a képviselő ur, mióta a petíciót ellene beadták, egyszer se vett részt a Ház ülésén, egyszer se járt fent mint rendes tag a Kossuth Ferenc-párt pártkör-helyiségeiben és egyszer se vette fel képviselői fizetését? Vagy nem-e a mandátuma elleni petíció beadása óta volt — mint képviselő — jelen az Apponyi grf. tiszteletére Amerikábóli hazatértekor reedezett társaslakomán, és volt tagja annak az agrárius küldöttségnek, mely Székely miniszternél a könykivonati illetékesség ellen interveniált? Ha tehát a képviselő ur a curiai ítélet előtt is képviselőnek érzi — és ezt egész helyesen és jogosan teszi igy — magát mikor maga-magáról van szó, mért ne érezhetné képviselőnek magát mikor választóiról, választói »jogos és méltányos ügyes-bajos« dolgairól van szó ? A mátészalkai kerület százakra menő választóinak semmi közük ahoz, hogy tizenhárom választó a képviselőjük elleni petíciót aláírta. Tizenhárom »bűnéért« nem »lakolhatnak« százak. Ez furcsa igazság. Annyira furcsa, hogy ez már talán egyáltalán nem is igazság. Annál kevésbé az, mert még alig múlott egy é.ve, amikor a képviselő ur programmbeszédében határozott Ígéretet lett, hogy mindenkinek, ki »jogos és méltányos ügyes-bajos« dolgában hozzá fordul, rendelkezésére fog állani. Annál kevésbé igazság, mert minden embernek, még ha nem képviselő is, emberi kötelessége embertársainak minden tőle telhetőben segítségére lenni. Az ilyen igazságtalanságok — őszinte sajnálatunkra — recensust keltenek (mint ahogy — merjük állítani — már keltettek is) aminek könnyen az lehet a következménye, hogy a Kossuth Ferenc lobogójának ujabbi diadalra segítésével aligha fogja »baleset« érni a képviselő urat. 18. (109.) szám. Előfizetési felhívás! Azokat a tisztelt előfizetőinket, akiknek előfizetése folyó évi április hó í.-én lejárt, mint azokat, akiknek előfizetése előbb járt le, tisztelettel felkérjük, szíveskedjenek előfizetésüket mielőbb megújítani, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjék. , , A kiadóhivatal. a gyermekarc, ártatlan szemek átlátszó gyöngyeire, midőn kis fiad, vagy leányod hízelegve mondja: nem teszem azt többé, kedves apám valóban nem! S' a köny a jóltevő emberbarátra nézve nem megfelelőbb bizonyság-e, mint ezer szó ? S a bu- csukönnyek nem hathatósabban beszélnek-e, mint sok ezer szó, melyek tulajdonképen arra valók, hogy az igazi érzelmet elpalástolják? S most még nehány szót az asszonyi köny- nyekről, ki ne ösmerné azokat? Tudják-e önök, hogy származtak azok ? Nem ? Elmondom. Jupiter megteremtette a világot -— mondja a mitológia. Fogakat, karmokat adott az állatoknak fegyverül, hogy azokkal életüket védelmezzék s megszerezhessék eledelüket. Előállott a férfi is, Jupiter trónja elé lépett s szóit: Uram ! adj nekem is fegyvereket, hogy az állatok felett uralkodhassam. Jupiter adott neki kardot, paizst, dárdát ezen szavakkal: menj s ezekkel harcolj a létért való küzdelemben ! Ekkor félénk nyájassággal a nő is a trón elé lépett s tartózkodva kérdé: Uram 1 nekem mit adsz ? Jupiter egy pillanatig gondolkodott, szelíden megszólitá az asszonyt s barátságosan válaszolt: a nő az egyedüli teremtmény, mely magasabban áll, mintsem hogy harcolnia, küzdenie kellene 1 Menj el, fegyverre nincs szükséged. . . . Fegyver nélkül? — kérdé megdöbbenve. Egyedül nekem kell-e megsemmisülnöm?! Óh Uram ! nem zugolódhatom, nem támadhatok ellened, mert szelíd kedélyünek, gyöngédnek teremtettél, de ezzel egyszersmint a megsemmisülésre kárhoztattál! Elveszhetek, megsemmisülhetek — óh Jupiter — ámde anélkül, hogy küzdöttem volna — ez már nehéz, elviselhetetlen; törölj el inkább engemet a földről — kérlek! Eihalgatott az istenek atyja is. Forró, magasztos érzés szállt fül keble mélyéből, buzgóit fölfelé s folyt csendes, sokat jelentő könny gyanánt szeméből ölébe s ott a könny gyöngygyé változott. Jupiter szelíden megérintő kezeivel a nő tiszta arcát, melyre rá lehellt és szólt: ez érintés adja meg a te kedvességedet — ez legyen oltalmad s ezen gyöngy — ime fogadd, ez szolgáljon fegyveredül I Mig jóra használod, megtartja isteni eredetét s legyőzhetetlenné tesz, mihelyt azonban vele visszaélsz, romlásodra lesz! Valamennyi teremtmény fölvette a létért való harcot s a férfi meghódítja az egész világot, de a nő könnyeivel győzelmet ül a férfi felett is. Midőn Junó sirt s Jupiter lábai elé omlott, a vaspáncélba, sisakba fegyverzett férfi, kinek erejét költők dicsőiték, érezte, hogy a nő könnyei áthatják a páncélt s a férfiúi dac, hajthatatlan szív, olvad a könnyek hatása alatt, mint a viasz. Ámde végre is minden teremtmény hálátlanul visszaélt a kapott fegyverrel, akként a nő is s gyakran midőn sir, minden erő s magasztosság nélküliek lesznek könnyei! Hogy sokszor történt már igy, senki sem tagadhatja. A férfi könnyei épen úgy meghathatnak s megindíthatnak, — gyakran még mélyebben — mint a nőké. Nem megosztott s jelentős tolmácsai-e a léleknek azok a könnyek, melyeket az atya gyermekei boldogságának láttára töröl le szemeiről ? Nem meginditó-e a megtért fiú sírása, mit a megbocsátó, szeretetteljes apai keblen hullat, vagy a messze földekre távozó házastárs bucsukönnye? Nem méltatlan a könnyeket vissza nem tartani, mikor azok a inegteljesedeft szívből jönnek — azonban a gyöngédebb nemre kell hagyni, hogy azokat fegyverül használja. Bizonyára a sirásnak is megvan a maga komikus oldala, melynek tapasztalata jóizü kacajra ingerel — de ezzel úgy érzem — ode tértem vissza, ahonnan jelen fejtegetésemben kiindultam s ezzel befejeztem körfutásomat. (Vége.) Szálkái Sándor levele.
