Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-04-16 / 15. szám

3. •Mal MÁTÉSZALKA 15. (106)szám. niég érző, gondtalanul mulatozó emberek voltak; kesergő, hozzátartozóik pusztulása miatt őrjöngő, égési sebeik miatt jajveszé- kelő embertársainknak testi segélyt és lelki vigaszt adni, mikor saját szivünk vérzik : rettenetes állapot 1 De hát nem erről akarok beszélni. Habár az égési sebzések elég gyako­riak népünknél, mégis sajnosán kellett j tapasztalnunk, hogy sebeiket az orvosi se­gély megérkezéséig olyan dolgokkal kötözték, ami az abszolút egészségügyi tu­datlanságra vallott. Bizony, ezen a mostoha állapoton ok­vetlenül segítenünk kell is segíthetünk is, ha a nép egészségügyi ösmeretét és taní­tását gondoskodásunk tárgyává tesszük. Az egészségtan tanítását az elemi és nép­iskoláktól megkezdve, folytatni kell a középisko- \ Iákban, de nem fakultative, hanem kötelezöleg és ahol csak lehetséges, a tanítást orvos végezze. Valamit a lelkész a nép hit és erkölcs­beli, a tanító a kultúra és közismeretek ok­tatója, hasonlóképen legyen az orvos e lakosság egészségtani tanítója, és használ­jon fel minden adandó alkalmat arra, hogy azon egészségtani ösmeretek átplántál­janak a néptudatba. Lelkesítsen bennünket munkánkban a hires orosz írónak, Gorkij Maximnak az a mondása! »aki tanit, az szeret.« Népünk igaz szeretetéről azzal fogunk tanúbizonysá­got adni, hogy minden alkalmat fel fogunk használni, hogy a nép egészségügyi ösmé- reteit növeljük és ezzel el fogjuk érni, hogy fáradságos munkánkban nem ellen­ségekre, hanem segítő munkatársakra fo­gunk találni. „Jtfá tiszai ka“ húsvéti száma Weisz Juntát könyv- kereskedésében 20 fiitérért kap­ható. Probiemák. — Materializmus. Történelmi materializmus. Modernizmus. Antimodernizmus. — Mindenki elhiheti, hogy Newton éhes has­sal aligha jutott volna a fáról lehulló alma lát­tára a gravitáció törvényéhez. A korgó gyomru tudós bizonyosan előbbrevalónak tartotta volna az almába harapni, mint természeti törvények fölött elmélkedni. Ezzel meg van magyarázva az emberek leg­nagyobb része által vallott azon életbölcselet is, hogy —• primum edere, deinde filozofare — előbb együnk s csak azután bölcselkedjünk. Be is tart­juk ezt mindnyájan ; annyira, hogy miután az evéshez szükséges kenyérért való küzdelem úgy­szólván minden időnket igénybe veszi, filozófálni egyáltalán nem is szoktunk. S bár most, amikor a mindennapi életküz­delemnek zajától megszabadulva, az ünnep kényel­mes, gondtalan csendjében erre is ráérnénk, még sem akarunk okoskodni ezúttal sem. Mert a fel­sorolt probiemák egyike sem annyira bölcseleti, mint inkább nagyon is kenyér kérdéseket érint. Ne gondolja senki, mikor az ország esze na­gyot rug a materiálizmuson, mikor minden hivő lelket uj keresztes-hadjáratra szólít a materiálista irány hirdetői ellen, mikor a legridegebb matéri­áknak — a pénz, vagyon, gazdagság— tekintélyét hívja segítségül a materiálista iránynak — sze­rinte — romboló hatásaival szemben, hogy akkor a nemes gróf filozófái. Vagy érdekelné a materiálizmus a nagy urat, ha ez csak a bölcseletnek egy irányát jelölné ? Korántsem I Akkor csak nem rúgna nagyot rajta épen ő, aki lelkes hive annak a protestantizmusnak, mely maga az élő tiltakozás a lelkiismereti és a gondo­latszabadság béklyói ellen ? Csak nem harcolna a mindent a kritika szemüvegén néző materializmus ellen az, aki hive annak a protestantizmusnak, mely maga is a kritikai szellemnek köszönheti létét ? Nem 1 Nem filozofálni akart a mi büszkesé­günk, mikor a tudás mezejére kiruccant. Nagyon is a gyakorlati életbe vágó, a közönséges maté­riának, a kenyérnek problémáját dögönyözte csak. Hisz a materiálizmusnak épen az a fajtája fáj neki, mely az evést helyezi a filozófia elé. (Sok­kal jobban szeretné bizonyára, ha filozófiával volna az éhség csillapítható. Persze nem a maga hanem — mint igazi népbaráthoz illik — a nép érdekében. Kapna akkor az éhes proletár-népség annyi filozófiát, hogy örökös gyomorrontásban vánulása. Áldozunk a bennünk élő Istennek, de nem egyformán. Az egész lelki és testi összetétel alakítja ki mindenkinél a maga Istenségét. Ne higyjétek, hogy az Isten fogalma úgy marad meg az emberben, mint ahogy világrajövetelétől az is­kola elhagyásáig tanulta. Életének körülményei és egyénisége átformálják azt a képzetet ............. Mi ért sírsz oly hangosan ? . . . Oh, a szörnyű ro­ham újra jön * . . iszonyatos kínok I Nem bírom megtartani hidegvéremet . . . Ember feletti 1 . . . És mondd, ha olyan Isten van, amilyenben ti hisz­tek, itt kell-e akkor feküdnöm? A körágyon? Ne­kem, akinek még időm sem volt a létküzdelem munkájában vétkezni 1 Nekem, aki mindig az igaz­ságért küzdtem, önzetlenül, mindig a mások bol­dogságát segítettem elő, lemondtam a becsületért a legnagyobb gyönyörökről! . . . Ismertem egy gyönyörű leányt. Magasrangu családból. Imádtam. S mikor felajánlotta a szökést, nem bírtam vég­rehajtani. Érzékeny telkemet visszariasztotta az a gondolat, mily borzasztó fájdalmat okozok én akkor ama szülőknek. A lány úgy gondolta, csa­lódott bennem. Csalódását nem élhette túl ... Oh, annak a ráboruló lepelnek fehérsége úgy mered rám a sürü homályból 1 . . . Vidd, takard, távo- litsd el 1 Mondd, hogy én igazán éreztem, de gyönge voltami Nézdl Nézdl Hogy lebegteti a szél azt a borzalmas fátyoltl . . . Még ide fog jönni! Nézd! 1 Nézd Ml . . , Ah . . . Csillapult a láz . . . csak álom volt ... Ne zokogj! Mondom, ne zokogj 1 Hiszen ti remélitek a feltámadást'. Mi támad fel? Talán a halott? Oh, nemi A test elporlad. Újjá az többé nem éledhet. De feltámad a lélek, feltá­mad az eszmei Az a hallatlan villanyszikra, mely megrendíti az egész mindenséget, országokat so­dor magával, igen, a szellem szárnyalásának irá­nya, magassága támad fel újra egy másik testben, ha az idő viszonyai táplálóan hatnak azokra. Fel­támad a gondolat szabadsága, a haladás vtsszatart- hatlaa ereje, feltámad az elvesztett önérzet, öntudat, büszkeség, minden, minden ami eszmei, de a reális feltámadás lehetetlen. De hogyan is támadhatnék fel, midőn most a fájdalom megőrjít, a lelki gyöt­relem végletekig kínoz? . . . Hogyan? A Minden­ható készít a túl világi gyönyörre? Túlvilág? Ki küldött onnan valaha üzenetet? Annak gyönyöre? A jőtett, az istenes élet után érzünk olyat 1 Fur­csa. Én sohasem éreztem. De miért nem érzem most azt a fölemelő megnyugvást, boldogító má­mort, mikor már oly közel vagyok ahhoz a túl­világhoz ?! Ha úgy van ! Ahelyett ólomsuly nehe­zedik mellemre, torkom fojtogatva, a gyötrelmek ezer fuiánkja. Testben lélekben. A lélekben. Tudod, én mindig olyan mélabus voltam. Mintha mindig sirattam volna valamit. Én nem is sejtem: miért? Olyan bánatos hangulat uralt mindig. Tudod, olyan fájó érzéseim voltak. Úgy bántott, keserített néha egész jelentéktelen dolog is. Különös. Néha kér­lek szépen az is megtörtént, hogy magam törtem a fejemet, miért vagyok én ilyen ? Sokat gondol­koztam rajta. Végül úgy hittem, hogy bizonyára azért van ez igy, mert nagyon is érzékeny va­gyok. A legkisebb, lehelletszerü karcolás mélyen vésődik be, s oly élénk a felfogási képességem, hogy midőn érzésről, érzelemről eszmeileg képet kell alkotni, azt tisztán, határozottan, éles körvo­nalokkal rajzolja meg. Ha eszmeileg el kell kép­zelnem a legfinomabb, legbonyolultabban variált érzelmi alakzatot, az bennem, lelkemben hajszálnyi pontossággal történik. És ez a baj. E tiszta vilá­szenvedne.) A materiálizmusnak inkább és külö­nösen az a fajtája nem tetszik neki, melyet úgy hívnak, hogy történeti materiálizmus. Csúnya por- táka is ez az ő szemükben, mert felismerése ret­tenetes módon hozzájárul a nép szemei felnyitá­sához. Azt tanítja ugyanis, hogy minden társadalmi életnyilvdnulásnak az alapját a gazdasági erők ké­pezik. Ennek megfelelően azok a háborúk, melyeket a különféle népek és nemzetek, egyházak és feleke­zetek egymás közt a legrégibb időtől kezdve mind a mai napig folytatnak, azok a harcok, melyeket a kü­lönféle társadalmi osztályok egymással vívnak, nem ege ebek gazdasági harcnál. S hogy ezek mindegyike csak egy célt szolgál, azt t. i., hogy a természet ál­tal mindenki számára teremtett, minden jóval dúsan megrakott, de a hatalmasok által a maguk részére kisajátított asztalról egyik vagy másik többet és job­bat kaparithasson meg magának. De hisz ez nem egyébl\ mint a haszonelv — természetesen csak a választott népre értve — mondja a Heti Szemle, a mint a Mózesi történetet birálgatva kinyilatkoztatja, hogy az nem is isteni eredetű. Azt a »választott nép« irta, persze a sa­ját szája ize szerint. Mennyire máskép festene ez a szent könyv, ha azt a Pharaók, filiszteusok, vagy más hasonló sorsra jutottak Írták volna ? 1 így azonban nem egyébb az szemen szedett ha­zugságnál, mert csak a haszonelvtől vezérelve irta meg azt igy a választott nép. Igen bizony! A szentnek tartott könyvről a Heti Szemle ir igy. Nem veszi észre, hogy irás közben ugyanabba a bűnbe esik, melyet a válasz­tott népnek felró. Mert csak a vak nem látja az irás mögül kilőgó lólábat. Csak az nem ismeri fel az elvet, mely annak Íróját vezette. De min­denki előtt tisztán áll a cél, mihelyt meggondolja, hogy butaságban tartott, vak tömegnél, még ma­napság is milyen kitünően kamatozó tőkének bi­zonyul a »választott nép* döngetése. És mi olvasható még ki ebből az Írásból? Nem-e a legvadabb modernizmus ? Nem-e a leg­radikálisabb biblia kritika? És mindezt egy olyan lap Írja, amely an­nak a felekezetnek szellemét volna hivatva szol­gálni, melynek feje az egeknek minden átkát rá­szabadítja a modernül gondolkozó fejére. Azért csak rajta, csak tovább a megkezdett utón! »Nekünk nincs félteni valónk«. Csak ószent­sége naivitását csodáljuk. Az antimodernista es­kü eredménye már tisztán áll előttünk. Kertész Ignác. gos képek nagyon intenziven hatnak, [külénösen ha ki is szinéződnek, s a lélek tartós visszaha­tása erősen mutatkozik. Ilyenkor úgy szerettem volna, ha a körvonalak kissé mosódoitabbak len­nének, kissé szürkébbek a képek, felületesen, köny- nyelmüen odavetve. Talán akkor gondtalanabbal viseltem volna az élet mostohaságát és kevesebb szívfájdalommal ? 1 Hiába 1 Ez a ti igazságos Is­tenetek akarata. A becstelen a gaz bőséges jutal­mat nyer : egész élete élvezet, tulgyönyörben úszik. A jó, az igaz az szenvedjen és tűrjön. Ez igaz­ság ? A ti Istenetek igy gondolja ezt ? Felelj, oly borzalmas az arckifejezésed, mintha szörnyet lát­nál ! Szólj hát? Megnémultál ? . . . Rettenetes! Ez lesz a legutolsó roham .... Ezt nem élem túl . . . Végem van ... be lesz fejezve e nyo­morult élet ... oh, mi lesz veletek . . . úgy zug, zajog a zivatarszerü hang . . . úgy sötétül min­den . . . mámoritó moraj . . . sürü sötétség . . . ez a halál kapuja . . . . . . Mi az? Világosodik? . . . Vakító fény... Látod ? . . . Csodálatos ... nő a fény . . . bá­mulj, bámulj .... ez a meny ... az angyalok dicső kara, a magas fenséges trónus . . . nézd, ott van az Isten 1 .. . Az a jóságos tekintet; min­dent felölelő végtelen szeretet sugárzik róla . . . Ez a ti Istenetek .... Még engem is magához vett . . . Igazatok van ... ti hiszitek az igazi Istent! ... Én tévedtem . . . ó megbocsát min­denkinek . . . Feltámadt hát bennem az ártatlan gyermekkor igazi Istensége ... Ez is feltámadás... Ez az érzés a túlvilág fölemelő gyönyöre .... mily magasztos boldogság ez! ............Most már csak a lelkem él, nein látok a földre, ottani lé­temnek vége ... 5 holnap lesz a feltámadás ün­nepe ... a földön.............

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents