Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-03-10 / 10. szám

3. oldal. MÄTESZAL K A 10. (101.) szám. item. Ismerve azonban közállapotainkat, csaknem biztosra veszem, hogy az alispáni íhivatal jóvá fogja hagyni, még pedig „in­dokainál fogva“. Hanem hát van még Ill-ad i'oku hatóság is! A legérdekesebb a dologban az, hogy j « t. közigazgatas ebben az ügyben még j sein mert -egészen a maga szakállára dől-: .gozni, hanem egy elferdített és a valóság­nak meg nem telelő jelentést tett várme­gyénk tanfelügyelőjéhez, ki a hivatalos je­lentést készpénznek vevén, engem igazo­lásra fel sem szólitván, hivatalból kérte ■megbüntetésemet, szentül meggyőződve ar- i ró!, hogy én a magyar nemzeti címert meg­sértettél n, Most a t. közigazgatás ezen j tanfelügyelői atirat h>ta mögé bújik. Erővel ream akarják kedves jóakaróim ! sütni,, hogy én, á magyar leformátus ta- j miló, azon egyszerű cselekményemmel, hogy Jakasomról a magyar nemzeti címert az 'iskola főbejárata fölé szegeztem, megsér­tettem azt. Meg akarnak bélyegezni, hogy j erkölcsileg lehetetlenné tegyenek. Mindazokkal szemben, kik ezen aljas rágalom kovácsolásában részt vettek, kije­lentem, hogy jobb hazafi vagyok bármelyi- ikéknel és ezen ügy jogerős befejezése után •e hajsza indítói ellen rágalmazási port dogok indítani. Kovács János ref. tanító. * A magúi1; részéről csak annyit morálunk fentiek kap­csán, hogy most, mikor a múltkori és az itt közhitt közigaz- .gatasi határozatok s ezekkel egyetemben még egy par talán Jóval érdekesebb határozat fiókunkba került, kezdjük érteni, bogy miért kellett ki iltani a „Mátészalkát“ a íoszolgabirói hivatalból, holott egy 28 községből álló járás akkor még egy sajtóorgánuma voltunk s holott egy 28 köz­ségből álló járás közigazgatási-gócában és központi hivatalá­ban nagyon sok oly fontos s a közt közelről érdeklő eset merül fel, amelyről a nagyközönségnek jó előre tájékozódni legalább is olyan vitális érdeke, mint az, hogy a képviselő- testület csütörtökön tartja-e gyűlését, vagy sem, helyesebben .hogy még az azon heti sz. mban irhatunk-e róla referadát vagy sem és holott a sajtó tájékoztatása a nagyközönség ér- •deke, melynek figyelmen kívül hagyasa „a nagyközönséggel •szemben udvariatlanság.“ RE K. ELŐFIZETŐINKHEZ! Felkérjük azon ;t. vidéki előfizetőinket, kik előfizetési di­jaikkal HÁTRALÉKBAN vannak, szívesked­jenek azt kiadóhivatalunk elmére MIELŐBB beküldeni. Jég ifjúság. .„Győzd le a vagyat, mely kebledben ébred, Öld ki, mielőtt lángja gyulád!“ — Hirdeti a az egész világon — „A szenvedés az, ami üdvöt ad.“ És a vallás szava terjed szerte széjjel: >Le a hiú vágygyal, le a szenvedéllyel!» Pedig az ifjúság izzó szenvedély, Sok szép reménynyel, vágygyal tele, S ki ezeket elfojtja, visszartja, Ifjúságát öli meg veié. Csakhogy ezt rendesen későn vesszük észre, Mikor mitsein adunk vágyra, szenvedélyre. S ősz fejünket lehorgasztva mélyen, Elmerengünk a sok szép reményen. S oly fáradtan nézünk a nagy újra vissza: Az ifjú éveket gyászfátyol borítja . . . Cyrano. — Megfelebbezett határozat. A képviselő-testület legutóbb hozott és álta­lános hozsannával fogadott járdaügyi ha­tározatát — mint értesülünk Klein Mo­ritz és Szemán József képviselő-testületi tagok megfelebbezték. Megnyugtatásunkra szolgál, hogy e felebbezés csak a hozzá­járulás kérdésére vonatkozik (Va vagy Vs részben járuljanak-e hozzá a telektulajdo­nosok) valamint az is, hogy — illetékes tényezők nyilatkozata szerint — e feleb­bezés az aszfalt-járda mielőbbi megvalósu­lását egyáltalán nem hátráltatja.* — Március 15. a polgári iskolában. A helybeli polgári fiúiskola tanártestülete és ifjúsága szokásához híven ezidén is megünnepli március 15-ikét. Az ünnepség d. e. 10 órakor, ez istentisz­telet után veszi kezdetét az intézet tornacsarno­kában. Ünnepi beszédet mond Fazakas Sándor ta­nár, az ifjúság pedig szavalatokkal és énekkel mű­ködik közre. Az érdeklődő ünneplő közönséget ezúton is meghívja a tanártestület. — A vármegyei közigazgatási bizottság ma délelőtt ülést tart. — Hivatalvizsgálat. Dr. Nagy Géza, a nagyváradi postaigazgatóság titkára f. hó 7.-én a helybeli postánál vizsgálatot tartott, ahol min­dent rendben talált. — Uj gyártelep alakult nyirbátorban február hó 23 -án, csütörtökön d. u. 3 órakor, a Hite­lintézet helyiségében »Első Magyar Miigyap- jugyár« r. t. céggel. A gyártelep a'»Medve kert« telken lesz. A r. t. elnökévé Mandel Dezsőt, ügy­vezető igazgatójává Bruck Vilmost választották. Kérdjük, hogy a sokkal kissbb vasúti forgalmú Nyírbátor mivel van jobban predesztinálva rá, hogy ipari gócpont legyen, mint Mátészalka, hol napi 12 vonat jön és 13 érkezik? — Mi az? Mi történt? hangzott most min­denünnen. És a zene szólott, dalolt, sivitott, kacagott szakadatlan, amikor a halott leányt egy asztalra fektették. Úgy volt ott kiterítve a fehér asztalken­dőn, a csillárok allatt, pazar selyemruhájának lán­goló színeiben, a vállára akadt rengeteg kalappal, •amelynek bravúros tolldiszét a gazdagon aláomló szőke haj elfödte és beöntötte immár elváltozó árnyalatának legtitkosabb és legmerészebb tónu­saival. ltt-ott egy tenyérnyi rész e hajon olyan szelíden sárga, mint a topáz, másutt a szétszaladó fürtök kanyarulásán, a megritkult és pókháló-for­májú alakulásokon a messze keleti dohányok re- ilexje ég, viszont másutt a zilált fürtök megsá­padnak, a villanyfényen megenyhülnek és az ö aranyfénylésük és vörös tömegükkel súlyos árnyé­kot vetnek az arc merev ifjúságára. De micsoda Arc volt ez a lezárt, szinte átlátszó pillákkal, a megvékonyult orr remek rajzával, inig a finom papírból tetsző cimpák, alant enyhén pirosra fest­ve, már-rnár az ajkakra nyúltak le, a melyeknek lángolását, az elmúlás fájdalmában, átharapták a fogak. Szorongó szívvel, valami néma jajveszéklés- sel hajoltunk ez arcnak rettenetes szépsége fölé «3 érthetetlen szavakat rebegtünk beszámíthatatlan •öntudatban, ,Az ajtókat becsukták, elállották. Az első ter­mekben kialudt a fény s odakünn, a késő vagy korai járó-kelőknek úgy tűnhetett, hogy éjszakai zajával, szakadatlan örömünnepével, a Maxim- korcsma immár nyugalomra tért. Da itt benn, az utolsó teremben, a vaskos függönyök, a fehér fa­iak ragyogásában, az izzó, mozdulatlan levegőben egyre sirt, sirt, sivitott és kacagott az »Üdvöskéi muzsikája és a cigányok, az ütemet kísérve haj­longtak bolondul. Az asztalon, a körülálló tömeg mélyén, ragyogó ruhájában feküdt a meghalt le­ány és érzéketlenül, valami tragikus fáradtsággal, elernyedten és unottan hallgatta az »Üdvöske« dalait. Az arcán az irtóztató fájdalom barázdáját, a boldogságnak és megenyhülésnek valami éde­sen titkos öröme öntötte el. Most valaki csendesen megszólalt: — Néhány szót e nagyszerű leányról. Blanche Griffardnak hivták és e helynek dísze volt. A lel­ke finom, gyöngéd és szerelmes ; a teste a viha­rok kéjét osztotta. A legnagyobb boldogság fa­kadt belőle: királyok szerették őt, fejükön meglib­bent koronával. De Blanche Griffard egy hűtlen kocsist imádott, aki most is ott iszik valamelyik betyár-tivornyán. Ma éjjel is kétségbeesetten várta odakünn a rue Royal sarkán; és hogy nem jött: Blanche Griffard megmérgezte magát. ^ Megdöbbenve hallgattuk ezt és Horaliust idéző társunk néhány bus latin sort dörmögött a szakállába. Az »Üdvöske« keringője egyre dalolt véghetetlen. Néhány sápadt arcú leány elrémülve rebegte : •— Meghalt, meghalt; ez irtóztató! De a búcsúztató hang még egyszer meg­szólalt. — A kik szerették őt, megcsókolhatják még egyszer, utoljára. ^ Ekkor újra nagy csend állott he, csak a ke­ringő szólott vidáman, kérlelhetlenül. És megsá­padt szőke hajával a holt leány az asztalon fe­küdt, elmúló fehér arcát a fehér fény heroikusán még egyszer bevilágitá. És az átharapott ajkak éles karmazsinja, mint az elgázolt gyümölcs, vér­zett. Eszünkbe jutott, hogy ez ajkak a mérget szivták fel magukba ... És akkor mindazok, a- kik szerették, többé meg nem csókolhatták. — Mátészalka fejlődéséről irtalc a múlt héten a „Mátészalka“ tudósítása nyo­mán pesti országos lapok. Igazán jól esett nekünk, hogy a Sovány eset óta álandóan a „gyilkos járásbirö“-ró 1 nevezetes község­ről egyszer már a fővárosi sajtó valami jót is irt. A lapok mind szívesen regisztrálják a legutóbbi képviselő-testületi közgyűlés határozatait és a városka nekilendülését, — annak megjegyzésével, hogy ebben oroszlán- része van Rohay Gyula községi főjegyzőnek és lapunknak, mely „ évek óta meg nem változó energikus hangon harcolt a község érdekeiért és fejlődéséért“. (L. „Magyarország“ 911. évi március 2,-iki szám!) A pártatlan fővárosi- sajtó elismerése csak fokozni fogja önzet­len tettvágyunkat. — Országos vásár. Az idei »József« vá­sár folyó hó 20.-án lesz megtartva, melyre a zár­lat megszűntével sertés, ló és tehén felhajthatók. — Aki előbb jön, előbb őröl. Folyó hó 2.-án Tóth Gyula fábiánházai lakos Vállajra ment olajat ütni. Ugyanekkor Nyircsaholyból is öt le­gény érkezett oda ugyanezen célból. Tóth előbb érkezve előbb akart végezni, a csaholyiak azon­ban nem engedték s ezen összekaptak. Az öt le­gény úgy elverte Tóthot, hogy az orvosi lelet sze­rint csak vastag téli ruhája mentette meg az élet- veszéljes szúrásoktól. — Sajnos. A »Szövetkezés« cimü gazda­sági és szociálpolitikai folyóiratban (a »Hangya« kötelékébe tartozó szövetkezetek hivatalos lapja) megjelent a nagyecsedi szövetkezet egyik tagjának a Hangya igazgatóságához címzett levele, amely­ben beszámol az esztendei eseményekről és me­gállapítja az elért eredményeket. Ebben a jelen­tésben elmondja a beszámoló, hogy a szövetkezet sikeres esztendőt hagy maga mögött. Mindannyi­an a községben a szövetkezet szolgálatában álla­nak immár. A szövetkezet igazgatóságába pénzü- gyigazgatót választottak be. Egyszóval nagyon nagyot és sokat haladtak, úgy, hogy a. virágzó szomszéd boltot december 31.-én bezárták és azóta csukva van. Zárójelben végül megemlti a jelentést tevő alkalmazott a láb alól eltett szomszéd bolt­ról, hogy: »Sajnos, keresztény bolt volth — Saj­nos — mondjuk mi is — ez a zárjelbe tett só­hajtás mindennél hangosabban magyarázza meg a magyarországi szövetkezeti mozgalom rugóját. — Villanyvilágítás Fehérgyarmaton. A haladás és fejlődés terén éppen ideje volt egy-két lépést tennünk. íme, a nálunk jóval fejletlenebb varosok is villanyerővel haladnak és világítanak. Március hó 1 óta már Fehérgyarmat utcáin is vil­lany világítja meg a régen kész aszfaltot. — Megrugta a ló. Súlyos baleset érte Ajtai Károly kocsordi lakost. A lovai vasaltatása közben az egyik ló megrugta az arcát. A baleset annál is inkább sújtotta Ajtait, mert, esküvője előtt pár nappal érte, — Hazafias ünnepély. A mátészalkai ipa­ros kör folyó hó 15.-én este 6 órakor saját he­lyiségében hazafias ünnepélyt rendez, melyen Her­man József elemi isk. igazgató felolvasást tart. Az ünnepélyre úgy a kör tagjait, valamint az érdek­lődőket szívesen látja a rendezőség. — Tüntető felvonulás. Nagykároly város szo­ciáldemokrata-pártja és munkássága n agy tünte­tésre készül. A munkásság március 19.-én fog ünnepelni. Ezen a napon a munkásság a nőkre is kiterjesz­tendő általános, egyenlő és titkos választójog mellett és a militárizmus követelései ellen a Polgári Olvasókörből kiindulva a főbb utcákon nagy tün­tető felvonulást rendez. A tüntetéssel egyidejűleg a Gr. Károlyi-téren népgyülés is lesz. — Választás. A debreent kir. közjegyző- kamara legutóbbi közgyűlésén dr. Fúrnék László helybeli kir. közjegyzőt a választmányába be­választotta. — A nyírbátori népszámlálás, credmé­ménye épp olyan meglepően kedvező, mint ami­lyen siralmas a miénké. Nyírbátornak 1900-ban 5946 lakosa volt. 1910-ben 7724. A szaporulat 1778 lélek. A nyírbátori járás lakossága volt 31531, most 35633, a szaporulat 4102. — Kivándorlás. A folyó évi február hó folyamán ismét 19-en vették kezükbe a vándor botot, hogy az ígéret kecsegtető földjére Ameri­kába vándoroljanak. Járásunk 19 kivándorlója a következő községekből kerül ki: 6 Nyircsabolyból, 4 Fábiánházáról, 3 Nagydobosról 2—2 OLcsya és Olcsvaapátiból, végül 1 — 1 Gebéről és Nyir- meggyesről. — Vasvilla — egy havi fogház. lő. Lőrinc Jó­zsef győrteleki lakos a múlt évben fiával-Sámuel­lel összekapott és őt vasvillával súlyos sérülések erejéig megverte. A szatmári kir. törvényszék a napokban tárgyalta az ügyet és a vasvillás .apát egy havi fogházra Ítélte. Az Ítélet jogerős, — Eladó ház I Mátészalkán, a Nagyvég­utcában (a polgári iskolával szemben) levő ház és telek eladó. Értekezhetni: Elek Alajos tulajdonosnál

Next

/
Thumbnails
Contents