Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-11-10 / 45. szám
fálésialka, 191i. III. évf. 45. (I3é.) szám. aoveraber hó 1@. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Kgész évre — — — — — — — Félévre — — — — — — — Negyedévre — — — — — — — Tanítóknak és községi közegeknek egész évre-—Egy szám ára 20 fillér. ““ korona. korona. korona. korona. Felelős szerkesztő : Dr. VIZSOLYI MANÓ. SZF.RKRSZTÓSÉO ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca) A hirdetési dijak előre fizetendők. TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. POHÁRKÖSZÖNTÖ. — A holnapi Péchy-társasvacsora alkalmából. — Méltóságos Főszolgabíró Ur! • Méltóságod barátai és tisztelői társasvacsorával ünnepük meg a mátészalkai járás élére álltának félévtizedes évfordulóját. Engedje meg ez alkalomból Méltóságod, hogy a »Mátészalka* is oda álljon az ünneplők sorába és őszinte szívvel köszöntse Méltóságodat. Igen, a »barátok és tisztelők« között kérünk helyet magunknak s mi vagyunk az elsők, akik poharat ürítünk a Méltóságod egészségére; nyilván úgy gondolkozva, hogy a jó kívánság — amint sohasem késő — sohasem korai, csak szívből jöjjön. Már pedig a mi üdvözletünk lelkünk mélyéből fakad s annál értékesebb, mennél jobban kiemelkedik egy bármily népes, de végeredményében mégis keskeny méretek közé szorított társasvacsora szűkös korlátái közül. Hiszen a mi szavunk tulharsan a »Központ* éttermének falain, túl e község, sót túl e vármegye határán is, mert a mi birodalmunk: a sajtó nagy nyilvánossága, mely épp oly kevéssé ismer határokat, mint a sasszárnyu gondolat, mely pillana* alatt röpüli át a végtelen rónát, a megmászhatlan bércet és a mérhetetlen óceánt. Haj, ha mi összeütjük poharainkat, nemcsak az asztali szomszéd hallja meg csengésüket, de meghallják még Berlinben, Londonban, New-Yorkban isi Pedig a mi felemelt kelyhünkben nem drága pezsgő gyöngyözik, nem is Tokaj isteni nek- lára izzik, hanem csak nyomdafesték feketéi, de ez a teremtés légibb hangvezetője. ... De mi az? Meglepetés üli meg Méltóságod arcát és szemeiben kétely és kérdések sokasága tükröződik. Sőt — ni-ni 1 —r milyen sokan vannak, akik nem hisznek a füleiknek. Hogyan: a »Mátészalka«, mint »tisztelő és barát* poharat emel Méltóságodra?! Hogyan: hát az a »Mátészalka«, amely sokszor és — mi tagadás — olykor kíméletlenül kritizálgatta meg Méltóságodnak, mint e járás élén álló főszolgabírónak ténykedéseit, sőt bizony olykor kifejezetten rosszalta is azok egyikét-másikát, ez a »re bellis* »Mátészalka* nem ellensége, hanem »barátja és tisztelője* Méltóságodnak? Hogyan: hát a »Mátészalka* szereti, tiszteli é~ becsüli Méltóságodat?! Nos hát: igen! A »Mátészalka* szereti, tiszteli és nagyrabecsüli Méltóságodat. Szereti: megnyerő egyéniségéért; tiszteli elismerésre méltó képességeiért és nagyrabecsüli, mert úgy tapasztalta, hogy Méltóságod hivatásának magaslatára törekszik, ahonnan beakarja és be is tudja látni azt az ígéret-földet, amelyért a »Mátészalka* keservesen; senkitől nem támogatva; minden befolyástól mentesítve; az anyagiasság salakától a legragyogóbb, a legizzóbb ideálizmus tüzében megtisztulva; tisztán a szülő- és lakhely sze- retetétól lelkesítve és az elnyomottak sorsának vérforraló igazságtalanságaitól feltüzelve küzd. Nos hát: igen! A .Mátészalka“ szereti, tiszteli és nagyrabecsüli Méltóságodat, mert Méltóságod több ízben adta tanujelét, hogy nemcsak ismeri a mi bajainkat, de orvosolni is akarja azokat. Szeretjük, tiszteljük és nagyrabecsüljük Méltóságodat, mert többször ott láttuk küzdeni ama zászló alatt, amelyre az isteni csataszavak irvák: Fejlődés, Haladás. És — látja Méltóságod! — e harctéren vérzik az a kis lelkes gárda is, melyre ráillenek a költő szavai: „meghal, de magát meg nem adja“: a „Mátészalka“, melynek, ugyancsak fejlődés és haladás a jelszava s amely egyetlen szóban igy fejezte ki programmját: „Előre!“ És milyen különös: mily sokszor harcoltunk mi és Méltóságod együtt és mégis — óh, hányszor! — egymás ellen!! Mert—mi tagadás — bizony sokszor állottunk szemközt. Most ez, most az a ténye késztetett bennünket arra, hogy helytelenítsük; hogy rosszaljunk valamit, amit Méltóságod, mint főszolgabíró tett,vagy tenni elmulasztott. Nem leplezzük: akárhányszor egyenesen támadtuk Méltóságodat. De — ezt el kell ismernie — mindég mint köztéren szereplő egyént, köztéren tett tényeiért s személye mindenkor kímélve, szent és sérthetetlen volt előttünk. És méltőztassék elhinni nekünk: sohasem a tisztelet és a becsülés hiánya, sohasem valamelyes egyéni befolyás, vagy boszu, sohasem a kellemetlenkedés hegyezte ki toliunkat, hanem mindég a közérdek, az a magasztos tudat, hogy igy kívánta az igazság. . . . Közérdek és Igazság! . . . Mily nagy, mily ragyogó, mily szent dolgok ezek, melyek ha elvesztek: »Róma megdől és rabigába görnyed*. És mi a köz érdekének vagyunk szerény szószólói és az igazság tollal felfegyverzett őrei. Hiszen nem is volna pillanatra se létjogunk, másképpen. A „Mátészalka“ élte-fája a közérdek és az igazság talajában gyökerezik. Azért nem hallgathattunk el és azért kell mindenre és mindenkire tekintet nélkül a való igazában Írnunk meg egyes dolgokat. És egyedül a „csak az igazat ird“ és a „de az igazat megírd“ újságírói szentirás-parancsolatnak engedelmeskedünk, amikor Méltóságod se kivétel előttünk. Mi ta- ,gadjuk azt, hogy bárkinek is aki köztéren működik nem volna szabad tényeit — bár azok köztények és igy a közre hatnak ki —» elbírálni, esetleg kifejezetten helyteleníteni. Mi azt tartjuk, hogy a főszolgabíró is ember, tehát tévedhet J) is. Mi azt tartjuk, hogy a főszolgabíró közhivatalnok, aki állását és javadalmát a polgárságnak köszöni, tehát állania kell a kritikát. Mi azt tartjuk, hogy a sajtónak mindenkit, aki köztéren működik, nemcsak joga, de kötelessége szemmel tartani. Mert senkise csalhatatlan. Még — dogma ide, dogma oda — a római pápa se, aki nem is olyan rég maga látta be egy tévedését, visszavonva egyik enciklikáját. Ezt meg kell értenie mindenkinek. Lehet, hogy drága lesz a tandíj, lehet, hogy elvérzik pár tanító, de a mi tulpuha gerincű, maga fölé bálványokat emelő közönségünknek meg kel! tanulnia, hogy önérzetesebbnek, bátrabbnak kell lennie; hogy valaki csak azért> mert valamely pozícióban van: még mindég csak: ember s bálványok földi kisistenek, nenyujhozzámok nincsenek. Tudjuk, hogy Méltóságod alapjában véve elismeri a sajtó jogát. S ha olykor mégis retorizóval élt : mindég tudtuk és meggyőződésünk ma is, hogy ez inkább a pillanatnyi elfogultság, vagy a rosszmájú környezet ármánykodásának szüleménye.
