Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-27 / 43. szám
2 oldal. Mátészalka 43. (134.) szám. Mindezekért azonban nem vádolhatók a kapitálisak, hisz erre nemcsak saját énjük, de a törvényekkel szentesített mai termelörendszer is kényszeríti őket. Ennek kényszerítő hatása alatt kell a munkást minél jobban kipréselniük, a saját pénzüket folyton növelniük, ha a versenytérről leszorulni nem akarnak. íme, a rendszerben van a baj, a rendszert kell tehát megváltoztatni. Törvényűvel kell a nyerstermelő, gyáros, közvetítő kereskedő profit szondát szőkébb mederbe szorítani, a vagyongyüjiési mániát lokoli- zálni, a munkás és kis polgár tisztességes megélhetését biztosítani, mert csak ezzel lehet ti mai drágaságon enyhíteni. Ezt megtenni pedig a mai kapitalista társadalomnak önmaga iránti kötelessége. A léte, a fenmaradása követeli ezt tőle. Ha ezt nem tenné, ha a terheket nem könnyítené, hanem a mai rendszert folytatva inkább gyarapítaná azokat, akkor kikerülhetetlen volna, hogy azok a külföldön jelentkező szórványos tünetek általánosakká ne váljanak s igy mielőbb valóra váljék Marx jóslata: a mai kapitalista társadalmi »Überbau« önsúlya alatti összeroppanása. A magyarság apostolai. Az utóbbi évtizedek alatt óriásit fejlődött Magyarország. A civilizáció rohamosan, lehet mondani száguldva halad előre, egyre hódítva, egyre terjeszkedve, mindenfelé kitűnő talajra bukkanván. <3yors átalakulásokon ment keresztül ez a sokat hányatott sanyargatott ország s meggannyi bujabaja, örökös civakodása, tülekedése, háborúskodása mellett ideje volt műveltséget magába fogadni, dédelgetni és megbecsülni. Minden irányban haladtunk, emelkedtünk, akár ■az ipart és irodalmat, sőt még — ez külön rubrikába tartozik —. nyelvben is fejlődtünk. A magyar nyelv, a mi erős várunk, a mi vasszilárd bástyánk, •a mi védő sáncunk mind nagyobb arányokban hódított, mind nagyobb méretekben terjeszkedett. És nekünk magyaroknak ennek kellett a legjobban ■örülnünk, ennek, hogy Magyarországon mind többen és többen beszélik a szép magyar nyelvet. Mindazonáltal még azon a ponton állunk, hogy sok helyütt — a kereskedelemben általában —• de főleg a nemzetiségek lakta vidékeken erős küzdelmeket, elkeseredett tusákat kell folytatnia nyelvünknek, hogy valamennyire tért hódítson. A temetőből kikeltene ásatni a halottakat és •óriási máglyákon elégetni a koihadt csontokat. Nagy palotákat kellene építeni, amelyekben az élet szeretetére tanítják az emberezereket. Kórházakat, ahol meggyógyítják a betegeket, szanatóriumokat, melyekben pihenési és megnyugvást találnak a szenvedők. És ekkor, ha eljön az évnek az a napja, mikor a halottainkról szoktunk megemlékezni, örömünnep lesz, az élet ünnepe. Senki sem vesz többé virágos koszorúkat és nem készítteti drága síremlékeket, senki sem adózik a halál kultuszának. Az évnek ezen a napján mindenki lerója jótékonysági adóját. Vidám sokaság tölti meg az utcákat, nem lesznek többé koldusok és szenvedő nyomorultak. Mindenki az életet fogja szeretni mindenek felett és senki sem fogja a halált óhaj- tozni. Ezen a napon senki sem fog könnyet ejteni, minden ház vidám neveléstől lesz hangos és az emberek el sem fogják hinni, hogy őseik vagyonukkal és vérükkel áldozlak a halál kultuszának. Szegény és gazdag, bénák és betegek mind örülni fognak az életüknek és csak akkor fognak a halaira gondolni, ha már az ajtajukon kopogtat. Így lesz-e ez valamikor? Így kellene lenni! S én azt hiszem, hogy egyszer, sok-sok év inulva elszaporodunk mi, az élet fanitikusai és megalkotjuk az élet, a dicsőséges nagyszerű élet szent társadalmát. Lengyel István. A tanítóság (tanitónö, óvónő) az a hatalmas segítőtárs, a hí az idegen ajkú vidékekre átplántálni tudná a mi zengzetes nyelvünket. A tanítók kezében van az a nagyértékü tü, melynek segélyével a magyar nyelvet be lehet oltani a zsenge gyermekekbe, olyannyira, hogy mire felcseperednek, akarva nem akarva is magyarul beszélnek, magyarokká lesznek, magyarul éreznek és magyarul gondolkoznak. Tisztán a tanítóság hazafias érzületétől, nagy j honszeretetétől függő, hogy minő eredményeket tud elérni olyan gyermekek között, kiknek idegen nyelv cseng a fülükbe, kiknek szüleik nem magyar nyelven beszélnek, 'kiket idegen szellemben akarnak nevelni. Figyelemreméltó és követésre érdemes példa volna Pestvármegye törvényhatóságának hazafias cselekedete, midőn néhány év előtt nagyobb összeget szavazott meg ama tanítók jutalmazására, a kik idegen anyanyelvű községekben a magyar nyelv tanításában a legszebb eredményt értek el. Mintegy tizennégy tanító (tanítónő óvónő) kapott egyenként 100 korona jutalmát a magyar nyelv körül szerzett érdemeikért. Valamennyi vármegye törvényhatóságának felbuzdulni kellene ezen üdvös, szép és nemes példán, ezzel lényegesen előmozdiltatnék, a magyarosodás ügye, vállvetve törekednének tanítóink (kikben amúgy is megvan a hazafias érzület és fajszeretet) a magyar nyelvet mindjobban terjeszteni, nagyobb kedvvel, fokozatosabb buzgalommal látnának hozzá a legszebb munkához, türelemmel, kitartással, lelkesedéssel oktatnának, tanítanának. Tanítóinkra ráfér egy kis külön támogatás, de még jól esnék egyikőjöknek-másikájuknak, ha önzetlen, hazafias munkálkodásukat figyelemmel kisérnék, elismernék, méltányolni tudnak és néminemű segélyben, jutalomban részesítenék. Valóban nem volna nagy áldozat az egyes törvényhatóságok részéről, ha bizonyos összeget a magyarság apostolainak megszavaznának, kik túláradó örömmel, hamisítatlan kedvvel és kitartó hévvel fáradoznának, buzgdikodnának a magyar nyelv terjesztésén. 41 I R £ K. v® ____ Mi az éiet? Vajmi szokszor hasonlították össze már az életet a géppel. Az oly elnevezések, mint erőgép, emberi gép, élő gép nagyon kedveltek, nagyon szokásosak. A mennyiben a gép mechanikus berendezés, az emberi testet vele összehasonlítani nem lehet, az ember születik és meghal, mig a gép mechanikailag össze- állitatik, sem nein él, sem meg nem hal. A jegec feloldható, s ismét tömörülhet, mig az élőlénynek előbb keil pusztulnia, s csak azután oszolhatik fel. A másik fogalom: erőgép, — szintén nem helytálló, mert élőlényt géppel összehasonlítani egyáltalán nem lehet. Huxley tanár hangsúlyozza, hogy az élőlénynek az a különös sajátsága, hogy felépül, lassan elhervadva feloszlik s a elejéhez visszatér és úgy, mint a dobott kő is fel és le száll, vagy mint a nyil is saját röppá- lyáját befutja. Ez a hasonlat sem all, mert a kő és a nyil nem önmagától ható erő. Huxley igy folytatja tovább. A természettudomány mindinkább arra a meggyőződésére jut, hogy az égnek egész kara a hozzátartozó földdel együtt csak átmeneti alakjait képezik a kozmikus anyagok azon parányainak, melyek fejlődési pályájukon haladva visszatérnek abba a rejtélybe, a melyből kiindultak, volt — oly föltevés, mely, miután a rejtélyből indul s ugyancsak a rejtélybe visszatér, mitsem magyaráz. Annyit mondhatunk csak, hogy vannak bizonyos meghatározott fizikai, kémiai, elektromos, magnetikus, de mindenekelőtt vitális tulajdonságok és folyamatok, melyek az életet jellegzik, bevezetik, folyamatban tarják, befejezik ; oly folyamatok, melyek éppen ( vitálisak lévén, a tennészettani folyamatokban és laboratóriumaink körében, szokásos nézeteikben analógiát nem találnak. A sokszor használt oly kitételek, mint pl. vitálisenergia, különleges energia, az élet folyamát meg nem magyarázzák. Éppen csak annyit mondhatunk, hogyhabar ez a vitális különleges energia a legalacsonyabb fokú élő lényben is lakozik, annál különbözőbb, minél különfélébb az éló szövetnek alkotása, minél magasabb fokuak az életnek külső megnyilvánulásai. De az a valami, ami ezeket a természettant, kémiai stb. erőket megindítja, pályájukon megtartja, ellenőrzi, s az élet különböző jellemtulajdon- ságaira s nyilvánulásaira nézve maradóvá válik, a mi tehát az élet lényegét képezi, az mindig ismeretlen fog maradni előttünk. Ha bebizonyitnák, hogy a vitális energia oly folyamatokra bontható, melyek természetükre identikusai-: terineszet- tani vagy vegyi energiával, hol volna akkor kereshető az energia e két neme közötti határ? Minél tovább halad a természettudomány, annál nagyobb az űr, mely az erőt, s az erő készletét, az élet világát aj anyag világától elválasztja. A természettudomány bebizonyította, hogy a természattani, vegytani, elektromos, magnetikus erők elválaszthatatlanok, hogy nyilvánulásaikban sokszorosan egymásba olvadók, de azért az élettanba bepillantást tennünk nem engedett, s ma is csak azt kell bevallanunk, mit idáig is bevallottunk: Ignoralimus. Doktor. Kérjük lapunk azon olvasóit, akik az előfizetési dijakkal még mindig hátralékban vannak, hogy az esedékes összeget haladéktalanul szíveskedjenek beküldeni, nehogy a lap szétküldésében zavar díjon elő. — Fegyelmi cimen lapunk f. é. 40 (131.) számában megjelent hírünkre vonaktozóan Csizmadia Zsigmond aláírással égy nyílttéri »válasz« azt konstatálja, hogy a szolgabirói végzés nem függesztette fel őt a községi tisztében, hanem csak a fegyelmi eljárás lett ellene elrendelve s ez a bírói Ítélet meghozatala után lesz befolytalva. Betekintettük a fegyelmi végzést és sietünk kijelenteni, nyíltan és őszintén, hogy tévedtünk, a Csizmadia Zsigmond aláírásával megjelent nyilatkoznak igaza van. Csizmadia Zsigmondot nem függesztette fel elöljárói tisztében a főszolgabíró. Ezt hajlandó lettünk volna konstatálni a nyiltéri nyilatkozat nélkül is, ha Csizmadia erre felhív minket. Tévedésünk mentségére szolgáljon az, hogy információnkat két oly szavahihető egyéntől nyertük, akikről fel kellett tételeznünk úgy a jóhiszeműséget, mint azt, hogy a fegyelmi végzést szó szerint ismerik. Mindezekhez járult az, hogy csak természetesnek találtuk, ha olyan embert, aki egész bűncselekmény halmazattal van igen alaposan vádolva »akinek minősíthetetlen eljárását egy község intelligenciájának osztatlan közvéleménye és elöljáró társai is kifejezetten elitélik, nem hogy még községi esküdd állásban a iőszolgabiró, mégcsak esetleg a jogerős birói Ítélet nem tiztázza (ami aligha fog bekövetkezni), mert hiszen a községi esküdti tiszt bizonyos hivatali honesztaszszal és jogi cselekmények elvégzésével jár. Ami pedig a »válasz« merően személyeskedő sorait illeti, azokra épp oly keveset óhajtunk reflektálni, mint ahogy nem fogunk reflektálni Csizmadia urnák semmiféle esetleges további nyilatkozataira, bármit mond és bármit irat is rólunk, vagy a lapunkhoz közel állók valamelyikéről, vagv akár mindnyájunkról is, mert nem akarunk olyan perfidül ízléstelenek és oldalt nyilallatóan nevetségesek lenni, mint a Csizmadia Zsigmond ur íródeákja.
