Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-22 / 38. szám
2. oldal M ATÉSZALKA. 38. (129.) szán:. azt, amit tőle jogosan várunk, amiért őt verítékünkkel és vérünkkel föntartjuk, akkor mi a célja az állami szervezetnek ? így gondolkozunk mindnyájan. így gondolkozik Duhaharaszti népe is és úgy vélekedik, hogy a véréért, amit az állam buzgón lecsapol, megérdemelne például egy kis kultúrát is. Dunaha- rasztiban kétszáz iskolásgyerek van, de csak egy tanitó és valami ütött-kopott viskó, amit a miniszteri kegy kinevezett iskolának. Hát Budapest jámbor szomszédai az államtól egy igazi iskolaépületet bátorkodtak esedezni és még egy tanítót. Aztán vártak türelmesen, hogy az alázatos instan- ciázásuknak foganatja legyen, de nem lett. Beköszöntött újra az iskolaidő, megszaporodott a gyer- meksekreg (úgy látszik, még sem elég divatos az egyke !) és az az egyszál tanitó mit csináljon más- félszáz-kétszáz gyerekkel? Pedig a gyermekek tanulni akarnak, ma már ilyen veszedelmes divat járja ellenére minden valláserkölcsi törekvésnek. Hát fölkerekedett a sok gyerek meg a sok szülő, besétáltak Budapestre,bea képviselőházba, látogatásukkal fölkorbácsolták a honatyák mélyen alvó lelkiismeretét, nagyon kellemetlen helyzetbe juttatták a miniszter ur őnagyméltóságát és ilyen szokatlan módon kieszközöltek — hogy ne mondjuk : kierőszakoltak — maguknak még egy tanítót. Dunaharaszti népének —- és a többi községének — tudnia kellene, hogy nem illik ilven módon presszionálni az államot. Mert az a másfélezer millió, amit az állam lehámoz rólunk, egészen más célokra való. Minden igaz »hazafi« tudja például, hogy a hadsereg mindennél előbbrevaló, azt százmilliókkal kell táplálni és mivel még mindig nagyon sovány szegény, hát ezentúl az étvágyas torkába évi 40.000 emberrel és 100—130 millió koronával többet dobunk. De még másra is kell a pénz. Versenylovakat kell tenyésztenünk a grófok számára. »Iparfejlesztő« szubvencióval kell hizlalni a munkásnyuzókat. Dupla áron kell beszerezni az állami üzemek szükségleteit, hadd fejlődjék a hazai iparés kereskedelem. El kell tartanunk egy ármádiára való naplopó hivatalnokot, aki naphosszat a körmét piszkálja. Van egy sereg miniszter és főispán, aki amig a hatalmon volt, nem »szerzett« össze annyit, hogy örökké telne belőle kártyára, lóversenyre, fehérnépre: azoknak elegáns nyugdíj kell. Van néhány főpap, aki a milliárdos egyházi vagyonból csak két tokát bírna növeszteni: azoknak az állam adja a harmadik tokára és a második . . . harmadik . . . tizedig »gazdasszonyra« valót. Még sok ilyen sok nemes cél felé viszik az állampénztár csatornái a mi szegény vérünket; de ismételjük, a katonaság, az ágyú, a Dreadnought, az mégis csak mindennél előbbre való. No már most, igazán helytelen dolog, ha a nép az ilyen fontos, szent célokat nem tudna eléggé méltányolni, iskolákért zaklatja a közoktatásügyi minisztert. Mert az iskola, tessék elhinni, nem fontos. Ami az államra nézve fontos, szükséges, szent: azt az állam előteremti; ha az iskola fontos volna, akkor azt éppen úgy dédelgetné az állam, mint a többi, igazán fontos és szügséges intézményeket. A törvény már 1868-ban kimondta, hogy minden községben elegendő iskolát kell állítani és miden gyermeket iskolába kell küldeni. No és még ma, negyvenhárom esztendő múltán is néhány'ezer község van iskola nélkül és hivatalos bevallás szerint majdnem egy félmillió, a valóság szerint pedig sokkal több gyermek egyáltalán nem jár iskolába. Bizony, az a báró Eötvös József felesleges dologra vette rá a parlamentet és őfelségét a királyt, amikor ilyen törvényt megszavaztatott, szen- tesittetett velük. A törvény fölösleges volt, azért maradt a papiroson. Lám, ha a szeszadót fölemeli a törvény harminc koronával, nincs az a falu és nincs az a tanya az országban, ahol a kitűzött napon a törvényt végre ne hatjanák ;mert ez a törvény szükséges és szent. És ha a törvény fölemeli az újonc jutalékot, hát mérget vehetünk rá, hogy attól a naptól fogva egy szál emberrel sem kap kevesebbet a dicső hadsereg, mint amennyit a törvény előír. Uj adó ? Az első naptól fogva behajtják rajtunk az utolsó fillérig. Uj monopólium ? Hiába akarsz alóla kibújni, a finánc még a vesédet is kikutatja és huszonnégy órán belül úgy végrehajtják a törvényt, hogy ugyancsak. Mit bizonyít mindez? Azt, amit már föntebb mondtunk: a népoktatási törvény fölösleges az államnak ; amely a grófoké és főpapoké. Csak nem bolondok az ország urai, hogy kultúrát, vagyis szabadságot adjanak a népnek ! Tudatlan, igénytelen, »valláserkölcsös« nép kell őnekiek ; olyan, aki az istállóban hál, hulladékoteszik, olcsón dolgozik, bőven adózik, a pofonért kezet csókol. Hát csak nem bolondok, hogy végrenajtsák e régi népoktatási törvényt, sőt még újabb, jobb törvényeket is alkossanak . . . Való igaz, ennek az államnak, a nagybirtokosok és nagypapok osztályállamának nem kell a népkultura. Hiába követeljük tőle, nem kell neki. Dunaharaszti népe bement a fővárosba és kikövetelte magának a második tanítót. De eljöhet-e ide, ország-világ elé tárni a maga végtelen kultur- nyomoruságát Sáros vármegye? És elmehet-e Bihar, Máramaros, Hunyad? Elmehetnek az iskolahiányban szenvedő »kulturgócpontok«; Arad, Székesfehérvár, Szeged, sőt Mátészalka is, . . . de ki tudná még elsorolni a városok és vármegyék nagy sokaságát!? Bizony nem jöhetnek el most, Hiába is jönnének. De majd eljönnek, amikor nép fog törvény alkotni. Akkor majd eljönnek és majd megmondják, hogy mit tartanak ők fontosnak, szükségesnek, szentnek, haladéktalanul megvalósitandónak. Akkor majd megmutatja a törvényhozó és a végrehajtó hatalom, hogy az iskola törvényeket éppen olyan szigorúan, pontosan végre lehet hajtani, mint a katonai és az adótörvényeket. igen magas szaknivón áll, a technika által ez ideig produkált minden burkoló-anyagot jól ismer, sót ki is próbált. A Hársfa-utca legalább tiz féle burkolattal lett ellátva azért, hogy a különböző burkolatok gyakorlatilag kitapaszíaltassanak. És ennek a beható és évekig tartó kísérletezésnek eredménye az lett, hogy minden burkolat közül győztesen került ki, mint a jelenlegi legtökéletesebb burkoló anyag — az aszfalt: És tényleg Budapest állandóan— még a kocsiutakra is — ezt használja, sőt Bárcy polgármester nemrég ismertette a fővárosi sajtóban utcarendezési programmját, melynek tengelye a forgalmasabb utcák kocsiutjának kiaszfaltozása. így nemsokára kiaszfaltozzák a Rakód (Kerepesi) ut kocsiutját is. Elképzelhető, hogy ott, ahol százezreket kell aszfaltra költeni, szívesen csináltatnak az aránylag csak tízezrekbe kerülő »soproni« járdát, ha az éppen úgy megfelelne, mint az aszfalt, ameiylyel amaz csak Mátészalkán mer bírókra kellni. A kultúra és az állam. Dunaharaszti elment Budapestre, a duna- parti büszke palotába,, ahol a törvényeket csinálják, elment a közoktatás miniszteréhez egy kis kultúráért könyörögni. Dunaharaszti — éppen úgy, mint az ország többi tizenkétezerhatszáz községe — a dunaparti palotában törvényt csináló urak akaratából oda küldi minden életerejét az ország középpontjába, az államnak. Ha Dunaharasztin vagy akárhol egy kis viskóm mer lenni, adózom érte az államnak. Ha másnak a kiuzsorázott lakója vagyok: adót fizetek, amiért kiuzsoráztam magamat. Ha a pipámra gyújtok, ha egy pohár sört iszom, ha meggyujtom a petróleumos lámpásomat, ha egy darabka cukrot vagy egy csipet sót teszek az ételembe, ha egy falat húst eszem, ha levelet adok a postára, ha Írást nyújtok be a hivatalhoz, ha megveszem a külföldről vámfizetéssel bejött vásznat, posztót, kalapot, szerszámot, ha mozdulok és moccanok: mindig és mindig az állam kezét érzem a zsebemben, érette dolgozom, neki adózom, vele kell megfeleznem keserves garasaimat. így vasal ki belőlünk az állam évenkint ezerötszáz milliót, éppen mi belőlünk, napi munkánk után tengődő szegény emberekből. És ha ez igy van — gondoljuk magunkban — akkor elvárhatjuk, hogy egy kicsit törődjék is velünk az állam. Mert ugyebár, miért adnánk oda ingyen a pénzünket, a szánktól elvont filléreket az államnak, ha nem kapunk érte semmit sem ? Hiszen ha az állam nem tudja és nem akarja nekünk megadni Nem közönségesnek lenni cselekedeteinkben, hanem nagynak akár a gonoszban is. Erősnek és nagynak lenni; kiválónak. Ez N. követelménye s csak ezeket kell szerinte megbecsülnünk, kik ilyenek, innen leli magyarázatát a szépnek s nagynak felfedezése a gonoszságban is; a démoni, amelynek látása szintén gyönyört okozhat s a szépség látása a rútban, ami a modern költészet egyik aesth. alapelve. A »Zdrathuszlra« tanítása erőseknek való, (»Manneskost«) és egyúttal »Kriegerkost,« mert könyörteleneknek kell lennünk a nem kiválókkal, a közepesekkel szemben. Azokkal a csak jámbor erkölcsű filiszterekkei szemben, akik azt mondják : »Wir beissen niemanden und gehen dem aus dem Wege, der uns beissen will.« N. e felfogása vezet át bennünket az ő eszméjéhez az Uebermenschhez, amely az egyéniség, a nagyság, a kiválóság typusa, migaz ember megvetett s közönséges lény és átmenet. »Der Mensch ist eine Brücke zum Uebermenschen.« Tehát nem kiválasztott lény, a mi mellett az a sok veszedelem, bacilus stb. is szól, amely állandóan körülveszi. »Jede Minute — mondja Schopenhauer — währt den Tod ab.« Az emberrel szemben az Uebermensch Isten, amely a jövő fényét fogja meg- gyujtani. »Greift noch tieferem Glücke, nack tieferem Unglücke, . . . mein Unglück, mein Glück ist tief, aber noch bin ich kein Gott.« Hogy Nietzsche hogyan érti az Uebermensch fogalmát erre nézve eltérők a vélemények.. Sokan — mint említettük Darvin tanai tovafelődéseként — egy uj magasabb emberfaj typust értenek. Talán N. is igy értette bár máshelyt ismét úgy tűnik fel, mintha ellensége lenne a darvinizmusnak. »Klein ist der Mensch geworden«, mert Darvin állaltádegradálta.N.-nél egyáltalán nagy ellentmondások találhatók, ami onnan van, mert a pillanatnyi rokonszenve, vagy ellenszenve, tehát érzelmei alapján ítél. Az uj ember- typus, amely után eped az eredeti ösztönökkel biró ember, amilyen az őskorban élt, de amelyet a keresztény asszetikus felfogás tönkretett. Ismét máskép felfogva a zseniek typusa lenne az Uebermensch. Ám ily typus lehetetlen. A jövő tömeg állhat a Laplaceok fokán, de egyesek mindig kiválni fognak. Az Uebermensch azon eszmény amelyre tekintetünket kell, hogy vessük ésnem az embertársainkra. A felebaráti szeretet elitélendő. Fernslenliebe és nem Naechstenliebe. Ha N. eszméit bologiailag fogjuk fel, úgy mondható, hogy e mondásával mintegy a fajra, annak jövőjére irányítja figyelmüket. N. gondolata igy felfogva egészen modern. Schmitt Jenő, N. Uebermenschében az isteni öntudatot látja meg s igy N. az idealanarkiai eszmék hirdetője lesz, aki a kér. ascetizmussal szemben rámutat az ösztönemberekre : Borgia, Caligula stb. Bár ezeket csupán azon célból emeli ki, hogy a ker.-rel szemben rámutasson az érzékekre, amelyet a középkor megvetett, az Uebermensch nem lehet e brutális hatalom megtestesítése, dacára annak, hogy N. akárhány helyen a legridegebb egoizmust hirdeti, amely szerint cselekedeteikért stnkinek sem vagyunk felelősek. Az Uebermensch fogalma kifejezheti azonban a többségből kiválók fogalmát is, tehát nem egy külön typust. Maga N. is mondja, hogy az emberiség értéke egyes példányokban rejlik s nem a többségben avagy a fajban. Tehát az egyéniségben rejlik az ember értéke. »Das eure Tugend eure Selbst sei und kein Fremdes.« A gonosztevő is nem bűnös, de beteg, akit a »Selbst«-je indít a tett elkövetésére. N. eszméje az, aki tehát egyéni életet él; az az ember, aki a gyomor kérdésén kívül magasabb eszméket is ismer, aki testileg-lelkileg kiműveli magát; akinek önnálló véleménye s nézete van s épp ezért ellensége a sablonnak. Az államot — a »neuer GötzeU is ezért Ítéli el. Ahol az állam megszűnik ott kezdődik az ember. Az egyéniség érvényesítését hirdeti N. s ebből kifolyólag a szabadságot. Ne nyomják el egyéni véleményünket. Uebermensch — aki tökéletes lény, hiszen »Isten«-hez is hasonlítja néhány helyt — mindent tehet. Ö szabad. Ez N. anarchikus nézete. »Frei stehet grossen Seelen noch jetzt die Erde.« A nagy telkeknek akik az igazi hősök s egyéniségek. (Folytatjuk.)
