Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-15 / 37. szám
MÁTÉSZALKA Megjegyezni kívánom még, hogy Berták Bélával soha semminemű hírlapi polémiában nem állottam és a Gazdag circususról irt referádák- tól is olyan messze állok akár csak az igen tisztelt »rágalmazd ur.« Becske tehát igen rosszul van mindenről informálva és légből kapott rágalmai nagyon csekély sulylyal bírnak arra nézve, hogy egy elismert sajtóorgánumot vagy annak bármely szerény tagját terrorizálhatnák. Becske a szabadjegyet sokalja acircusról irt szerinte kis közlésért, azonban ő elfogadja a »Mátészalka« ingyen példányait egész háborítatlanul azért az 1—2 kétes értékű járásbirósági hírért, amit szerkesztőségünknek hébe-korba lead. Különben a mátészalkai közönség igen jól tudja menyire lehet Becske >ur< szavainak hitelt adni, melyre igen fényes világot vet az a rágalmazás! monstre pör, mely ellene a törvényszéknél folyamatban van és melyről városunk egy közbe- csülésben álló birtokos polgára tudna bővebb felvilágosításokkal szolgálni. Földes Jenő. Csarnok. Párisi levél. (Az igazi Franciaország. — Milyenek a francia nők, a férfiak, katonák és diákok? — Francia és orosz diáknők ? Hogyan nevelik a kis franciákat ?) Paris, aug, 30. Párist mindezideig a rossz híréről ismerték. Mint a világ legerkölcstelenebb városát. A franciákat, nőket és férfiakat léháknak, s a diákokat »bohémeknek« vélték. A könnyüvérüség vádja alól semmi sem maradt mentes. Fel kell világosítanunk a magyar közönséget, hogy mindez felületes és lelkiismeretlen fecsegés. Olyanok kitalálása, akik átutazóban egy-két napot töltöttek a francia fővárosában s azért mentek, hogy szórakozzanak. Aki pedig szórakozni megy és pénzt költeni csupán, bizonyos, hogy más arcát látja a három milliós fővárosnak. Látja lebujokat a frivol helyeket, hol dőzsölnek, pezsgőt duwogat- nak, szeretkeznek, de nem látja a dolgozó Párist, hol gigászi munka folyik, nem látta a francia családot, a anyát, a katonáidat, kikről Goltz ezredes a porosz katonai szakiró úgy nyilatkozott, hogy a világ legügyesebb katonái. Már most eldől hogy a jövő háborújában ki és mi győz : a tömeg-e vagy pedig az ügyesség és eszpri ? A legnagyobb lelkiismeretlenség és felületesség közé tartozik a világ egyik legelső nemzetét, a franciát úgy oda állítani, hogy léha. Aki közöttük él egy ideig, lehetetlen, hogy meg ne szeresse őket, kedvességükért, szívélyességükért. A francia diákok között kétségkívül sok a köny- nyelmü. De alig van diákember ki oly komolyan venné mivoltát, mint a francia diák. A neveltetése és világnézete szigorúan egyetlen fogalom köré fogódig, s ez a becsület. Nincs senki, ki komolyabban venné e szó jelentőségét és mélységét, mint a francia diák, s csak egyetlen komolyabb fogalmat ismer ennél: a halált. Gyakran veszélyesen jön össze aztán: ifjúság, halál, szerelem becsület, de az utóbbi folyton ott lebeg minden lépte felelt. Ez a tudat már magában véve kizárja, hogy túllépje ennek a határvonalát, vagyis ami a léhaságot jelenti: Komolyan venni a tanulást, nem tüntet lépten-nyomon, csak évente egyszer politikai nézőpontból: amikor megkoszorúzzák a Place de la Comcorde — on Slrassburg város Eszász fővárossának szobrát, s elkiálltják: Elzász Kotorinyia mégis hü marad hozzánk! Azért is. »Quand mérne!« A diáknők szintén velük tartanak. Komoly leányok, többnyire igen egyszerűen öltözve. Igen sok köztük a szegény sorsú, kopott, ki a hazulról kapott kevés pénzből tartja fenn magát az óriási városban. Beosztja magának szűkös pénzecskéjét, valahol mélyen benn a Kuartier-ben és fönn a hatodik emeleten, vagy padlásszobában lakik, hol köves a padolat s télen bizony süvít a rossz ablakon a léghuzam. Havonta tiz-tizenöt frankot fizet egy ilyen hitvány odúért. Legtöbbnyire kibírják a diáklányok is e rettenes téli lakást; többnyire edzette őket a szegénység, s oly elszántak, annyira hajtja őket a tanulásvágy, mint a hasonlóan komoly férfiakat. Oly szerények mint a párisi kis varrólányok, kik ugyan jövedelem dolgában fölöttük állanak — három frankjuk van naponta az utóbbiaknak legalább is — s néha napokon át nem táplálkoznak egyébbel mint teává' és kenyérrel. Némelyiknek a szervezete nem bírja ki a rettenetes rósz lakást és táplálkozást, s bizony kórházba kerülnek, ami számukra valóságos vá- zist jelent. Nagyon sok az orosz diáknö Párisban. ók elszakadtak hazájuktól, szüleiktől, Sok közöttük a forradalmár. Vannak közöttük, kiknek szüleit szemük láttára terítette le véresen a kozákok golyója. Az ilyenek halálos boszut esküsznek a cári kormányra s életüket arra szentelik, hogy megboszul- ják legdrágábbjaik szörnyű és tragikus halálát. Az orosz diákok és diák leányok folyton konspirálnak, összedugva fejüket folyton suttognak nagykomo- lyan, sötét szenvelgő arccal. Az arcukra van Írva a fájdalom, az élet marliriuma. Alig látni őket. Napokon át szobáikban tartózkodnak, támogatják egymást, buzdítják az el- csüggedteket: »Felvirad még valaha!« Akik úgy egy-két napra rándulnak el Párisba, mindezt nem látják. Azt sem, hogy egy-egy milliomos kereskedő mint görnyed reggeltől estig a pultja mögött s maga cipeli a csomagjait az üzlet eg\ik végéből a másikba. Egész nap durva munkászubbonyban volna. A francia asszony viszont tudja megszerettetni az otthont a férjjel. Azért a kávéházak látogatása nem igen divatos Párisban. A kávéházak az idegenektől élnek legnagyobbrészt. A francia anya egyéniséget nevel a gyermekéből. A három francia forradalom mindenkor az egyéniség érvényitésére törekedett. Nem is csókol kezet a francia gyerek senkinek. Ha a tanítójával találkozik önérzetesen és tiszteletteljesen köszön neki. A tanító kezet nyújt és üdvözli: »Ben jour monsieur! Jó napot uram!« Amaz viszont »Bon jour mosieur le maitre : Jó napot tanító ur!« Természetesen a gyermek előzi meg az iskolamestert. Nincs szó a megalázó kézcsókról. Az erőltetett alázatosság csúnya s nincs szebb, min tégy intelligens gyerek, ki tudja az illemet. S mily ragyogó nemzet az, hol a halálmegvetés valóságos sport, mint a franciáknál. Csak a japánok tudnak felmutatni hasonló hősöket. A francia katonaságnál szaporítják a repülőgéphadosztályt s mindig többen és többen jelentkeznek, minél nagyobbak a halálesélyek. A halálesély valóságos sport. A nemzet, mely ennyi energiát tud produkálni és fogyasztani, a francia nemzet nem lehet léha, mert ha a végzet évszázadok múlva eltörölné is a francia géniuszt a föld színéről, örökké fénylene akkor is ez az egyetlen franci szó: glóire l Forthuny Béla.
