Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-11-18 / 46. szám

2. oldal. M A T E S Z A L K A 46. (75.) szám.. úgy a tanfelügyelőknek, is mint a nagy minisztereknek. Mert a fejlődési megaka­dályozni nem lehet. Már pedig az állami és felekezetnélküli közoktatás a társadalmi fejlődésnek egyik stációja. És el fogunk ide jutni a grófok, pa­pok és gerincnélküli lakájseregük kiabá­lása, jajgatása, sirása, erőlködése, ellen­szegülése dacára. És akkor, ha az iskola Magvarorszá- gon is nem a munkanélküli urak felszínen maradásához szükséges butítást, hanem a munka emberének a tudását fogja szol­gálni, akkor örömmel fogjuk üdvözölhetni hazánkban, ha még nem is a szociális, de í a polgári társadalom megszületését. —sz. Szatmárvarmegye közigazgatási bizottsága folyó hó 11.-én tartotta október havi ülését. A tárgysorozat első pontja az alispán havi jelentése volt, mely szerint a múlt hó folyamán semmi olyan dolog nem történt, amely a személy és vagyonbiztonságot veszélyeztette volna. Méltatlankodásra adott okot a kereskedelem­ügyi miniszter leirata a nagykárolyi vasúti állomás épületének átalakítása ügyében. A leirat szerint Nagykároly nem kap uj indóházat, hanem csak a régit restaurálják. Elrendeltetett ezután a kereskedelemügyi mi­niszter leirata alapján a törvényhatósági utak ki­építéséhez szükséges kőanyag szállítása. (Most már tán csak lesz a dologból valami ? — A szerk.) Számos kivételes nősülési engedély iránti kérelem elintézése után, valamint néhány szemé­lyes ügy lelárgyalásával Ilosvay Ferenc árvaszéki elnök el-zámolt a kezelése alatt elintézett ügyekről, melyeknek statisztikája szerint az árvaszék októ­beri munkaanyagát képező 2114 ügyből elintéztetett 2019, hátralékban maradt 95. A jelentés szerint október hóban illettéUésségi összeütközés, vagy olyan akadály, amely az árvaszék ügyvezetésére bénitóiag hatott volna, nem fordult elő. Dr. Aáron Sándor v/n. főorvos jelentése sze­rint október hó folyamán Szatmárvármegyében a légzési bániaknak és a kanyaró “uralkodott; az utóbbi emelkedett és járványszerüen lépett fel a vörhennyel együtt, mely utóbbi fészkéül Nagybá­nyát jelöli meg a jelentés. A kir. tanfelügyelő jelenti, hogy az utóbbi hónapok kedvezőílensége miatt az iskolalátogatá­sokat még nem kezdhette meg. E helyett irodai munkálatairól számol be, melyek közül, mint leg­nevezetesebb mozzanatot emliti fel az uj minisz­Dombrády kezet fogott a leánnyal, de töb­bet aztán nem törődött vele. Annál többet foglal­kozott azonban mamával. Azzal a szép szőke hajú, kissé mo 'ett asszonnyal, kiről azt beszélik, hogy nem szerelmes az urába. Hisz tudjátok ki­ről van_szó! Az ura különben egy bankdirektor, ki cs ak enni, meg aludni jár haza, ha itthon van, de fo'óbet van Wien-ben. A nagysága pedig fogadja a vendégeket, minden páratlan kedden zsurt ad; mind en premieren uj toalettekben pompázik s min­den nyáron más fürdőbe megy nyaralni. Egy nap, hogy hogyse, olyankor nyitott be a »nagy« lány a mámájához, mikor nem lett volna «zabad. Önagysága egyet sikoltott, Dombrády za­vartan nézett maga elé, Klára pedig elájult, s utána két hónapig beteg volt. Betegsége alatt az édes anyja ápolta, becézgette és el nem mozdult az ágya mellől, csak ha Dombrády jött. Mert ő továbbra is csak eljárt a szép asszonyhoz, aki ezentúl is olyan szívesen fogadta, mint ezelőtt. Két hónap múlva a leány meggyógyult és felkelt. Megszépült és megnőtt, de az előbbi szün­telen mosolygó gyermek-arc helyét, egy örökösen szomorú, márványfehér szent arc foglalta el. Ar­ról a bizonyos napról természetesen soha sem esett szó. A leány úgy tett, mintha elfelejtette volna, az asszony meg igyekezett elfelejteni. Mi­kor legelőször ment betegsége után társaságba, találkozott Dombrádyval. — Ah 1 — tört ki belőle a csodálkozás, hogy hirtelen előtte állt a lány vakító szépségének tel­jében. Hisz maga egészen nagy lány lett azóta, hogy . . . Itt megakadt. Eszébe jutott az a nap, az a csók, amitől ez a lány elájult. Pedig nem is neki adta. Furcsa lelkűk van ezeknek a nagy lányok­nak. Egy csók miatt 1 — Hogy nem látott ugy-e ? — Egészítette ki a lány. Aztán meg hozzá tette: Beteg voltam. ügy mondta, mintha arról Dombrády nem tudna. Né csak — gondolta Dombrády — ez a terilep" elrendelt tanterveket. Ezeket az összes isko­vü» Iákba szélküldöíte már s utasította a tanítókat azok szigorú betartására. A tantervek be nem tartása a jelzett miniszteri rendelet értelmében fegyelmi vizsgálatot von maga után. Határozatba ment a jelentésben panaszolt tantestületi visszaélések elle­ni intézkedés. Ezen visszaéléseket a büntetéspén­zek beszedése és kivetése körül észlelte a tanfel­ügyelő. Sajnálattal panaszolja a jelentés, hogy még miqdég 15 község nélkülözi S-iaimármegyé- ben a fai]írást s e községekben iskola felállításáról az illető község nagy nyomora miatt gondolni sem lehet. Végül bejelenti, hogy a tanítói létszám jelen­leg 193 néptanítóból és 10 gazdasági szaktanítóból áll. A pé/tzűg,.igazgató jelentese szerint befolyt októberben 355459 K egyenes adó, 15485 I\ 43 f. bélyeg és illeték, 38582 K 80 f. iíaladó. A jelen­tés szerint az október havi arány, a bélyeg és il­leték-bevétel leszámításával, kedvező. A kir. ügyész jelentése a következő volt: le­tartóztatva volt októberben 110 férfi és 15 nő; szabadon bocsáttatott 78 férfi és 12 nő; maradt 32 férfi és 3 nő, tehát 125 egyén közül 35. Szö­kés csak egy esetben fordult elő a fehérgyarmati fogházban, a szökevény azonban még a szökés napján elfogatott. Mándy Zoltán közgazdasági-előadó szerint az őszi vetések mindenütt megérlek, aminek különö­sen az eddigi szokatlan mérvben fellépett egér-csa­pás az oka. A termények betakarítása, valamint a Szüretelés kedvezően történt meg és jó eredmény­nyel végződött. Az őszi munkálatok folyamatban vannak. A törvényhatósági m. kir. állatorvos jelentése szerint az állategészségügy Szatmánnegyében az elmúlt hó folyamán igen kedvezőtlen volt. Raga­dós száj és körömfájás a szatmári járásban, Sándor- homok községben lépett fel, hová a tiszaujlaki vá­sáron vett 2 ökör révén jutott be a ragály. Súlyos mulasztást követett el a terjedő baj elhanyagolá­sával a szárazbereki jegyző, miáltal a ragály a szomszéd községekbe is elharapódzott, sőt a jelen­tés szerint megfoghatatlan módon a nagykárolyi járásban is fellépett és oly gyorsan elharapódzott, hogy terjedésének meggátol hatásához egyelőre re­mény nincs. Az állatvásárok a komolyan fenyege­tő bajokra való tekintettel szünetelnek, vészkerü­letek vannak felállítva és a forgalom a lehetősé­gig korlátoztatott. A fent említett két állatbetegség október hó folyamán Szatmánnegyében 26 köz­ségben lépett fel. A többi betegségekre vonatkozó statisztikai kimutatás a következő : lépíene 13 köz­ségben lépett fel; megs, ónt október folyamán a lépfene 15, veszettség 1, rühkór 2, sertésorbánc 3, sertésvész 13 községben. Eépfene-zár 8, veszet- ség zár 15, rühkór-zár 4, sertésorbánc-zár 8 községben áll fenn. Kacsó Károly rövid állainépitészetügyi jelen- ! tésében azt adta elő, hogy az utak jó karban van­nak s azok hengereztetése már befejezést nyert. gyerek, úgy látszik, hogy okosabb, mint ő. Úgy tesz, mintha semmiről sem tudna, s azt akarja, hogy más is elfeledje azt a napot. Arinál jobb. Ez a tudat visszaadta nyugodtságát és beszélgetni kezdett a lánnyal közönyös és mindennapi dol­gokról. Etiől a naptól kezdve aztán mindennap be­szélt a leánnyal. Tetszett neki a leány rideg, fáj­dalmas arca s az a csöpp gúny, ami minden sza­vából kiérzeü. No hát játszunk ! És játszott a le­ánnyal. Ö legalább azt hi lse, hogy játszik vele és mire észrevette magát, szerelmes volt a sápadt arcú szomorú lányba. Ö, a férjek réme, az asz- szonyok bálványa szerelmes lett egy 18 esztendős gyerekbe, aki meggyülölte őt. Mert gyűlölte a szive minden dobbanásával, j agyának minden gondolatával azt az embert, aki I megmérgezte az ő ártatlan szűzi lelkét. Gyűlölte, de nem mutatta és nem mondta inkább igyekezett I kedves, szép, sokszor talán kissé kacér is lenni, csakhogy kitűzött célját elérje. És mikor kezdte észrevenni, hogy az a gyűlölt férfi érdeklődik iránta, talán már tetszik is neki, akkor még job­ban bolondította, még jobban kacérkodott vele. Egymásután jöttek a versek, csengő riniü szerelmes dalok, illatos virágcsokor, csupa égő vérvörös rózsa, meg bíboros szegfű. Egyszer az­tán megjött az, amire annyira várt a leány, ami­nek jönnie kellett: Dombrády szerelmet vallott neki. Úgy ömlött a szép, piros érzéki ajkáról a szó, mint a gyöngy. Beleöntötte abba a vallo­másba az egész égő lelkét, szerelmes szivét. Az arca hol elsápadt, hol lángban égett, a teste resz­ketett a nagy vágyakozástól, mig beszélt, mig mondta a lágy, leányfejet elkábitó kalandos sza­vakat. Elveszett, aki ezt végig hallgatja 1 És csak beszélt. Úgy mondta, ahogy érezte, és úgy érezte, ahogy mondta. Aztán letérdelt a leány elé. Két fehér reszkető kezét összetette, amint kimondta az utolsó szót: »Klára! meghalok, ha nem szeret maga is!« . . . Egy pillanatig csend lett a szobában. A le­ány nem szólt egy szót se, csak nézte a térdelő SZÍNHÁZ. Krasznay Ernő színtársulata, mely az orszá­gos szinjgyi bizottság legújabb határozata, illető­leg beosztása értelmében hivatva és »kizárólago­san« jogosítva leit városunk művészeti szükségle­tét kielégíteni, kedden e hó 15.-én megkezdte előadásait a »Hungária« nagytermében. Az a három előadás, melyet ezideig láttunk, vegyes érzelmeket váltott ki belőlünk. »Vegyese­ket« mert mindhárom estén csalódás ért bennünket. Az első estén — természetesen — nagyon jót vártunk és kevésbbé jót kaptunk, a második estén — szintén természetesen — már kevésbbé jót várhattunk csak és igen jót kaptunk, harma­dik estén pedig fokozott reménységünk megint nem nyert kielégítést. Egyelőre mig a társulat tagjait egyéniségük­höz illő és tudásuknak megfelelő szerepekben nem láttuk, azokkal küiön-kiilön nem foglal­kozunk s csak általános megjegyzéseinket tesszük meg, kérve az igazgatót, hogy azokat — ha színházlátogató közönségünket a jövőre is meg akarja nyerni magának s ha e városkát megélhetése talajrészének tekinti — szív­lelje meg. Mindenekelőtt előadásait a hirdetett időben, pontban 8 órakor kezdje meg, tekintet nélkül arra, hogy a várt közönség együtt van-e már, nehogy az előadás 11 órakor érjen véget, mint az az első estén történt. Rendes, tisztességes szinlapokat nyomasson és ne használja a vízözön előttieket, melyeken olyan színészek nevei is szerepelnek, kik talán régen örök álmukat aluszszák a kerepesi temetőben. Táblákat függeszszen ki a színfalak mögött, hogy »Ruházatát minden színész a színpadra lépés, előtt hozza rendbeli, mert ha a vidéki lársula ttól nem kívánhatunk — és nem is kívánunk — kor­hű jelmezeket, de azt feltétlen megköveteljük, hogy az illúziót és a jóizlést sértő szakadt, piszkos ru­hában színpadra ne lépjenek. Mert hiszen a mi piszkos, azt meglehet tisztítani, ami rongyos, azt meg lehet foltozni, ez régi axióma s csak az igazgatói erély dolga. A színész legyen elkészülve arra, hogy a közönség, mely elé lép, minden te­kintetben müértő és mindent lát. Látta a »Dorrit kisasszony előadásán Kiinem Arthur ho'naljban végigszakadt frakkját, mészszel becsor gátolt csiz­máját ; látta az ifjú porkoláb rnegszá múlhatatlan helyen kifeslett mentéjét s látott még néhány lyu- has síoppolatlan női harisnyát is, •. . . Látta, és különösen látta azt a fekete fran­cia kalapot, mely ez egy estén keresztül, porosán és piszkosan ugyan, de minden szereplő fején »szerepelt« keresztben, avagy hosszában. Ennyit általánosságban. »Dorrit kisasszony« előadásán élveztük és méltányoltuk Krasznay Érnő és Krasznay Mariska, valamint Szakács Antal játékát. » A muzsikus leány« szerdai előadása min­den tekinteitben stilszerü és elfogadható volt. Ez férfit szúrós, haragvó szemmel, mintha a leikébe akarna belelátni; abba a gyűlölt férfi lélekbe, mely nem ismert eddig más fájdalmat, csak ami a szegény könnyen hivő szerelmes asszonyi lé­lekben fakadt, aminek ez az ember volt az oka ; nem ismert más örömet, csak azt, melyet a sely­mes hajú, piros ajkú szép asszonyok idéztek elő egy napra, egy órára sokszor. Aztán egy pilla­natra mosoly jeient meg a fájdalmas ajka szögle­tén egy csöp gúnyos, bántóan diadalmas, büszke lánymosolygás, hogy azt az erős férfit, ami után annyian vágyakoztak, térdelni látja maga előtt. Egy percig, talán csak egy másodpercig tartott ez a mosoly, mely után hirtelen elkacagta magát. Aztán megfordult s lassú, méltóságteljes lépéssel megindult az ajtó felé. Dombrády felugrott és egy lépést tett a le­ány felé, aki már ekkor az ajtó előtt állt. Ott megfordult, kezével az ajtó kilincsért nyúlt és vil­logó, haragos szemmel vágta oda a sápadt arcú férfinek : »Nyomorult!«' ... így történt. Este velünk volt Dombrády, velünk mulatott, de ekkor már tudta, hogy neki a másnap: utolsó nap lesz. Meghalt, mert büszke volt, mert egyetlen egyszer komolyan vette azt, amit ezerszer kacagva gúnyolt ki. Van-e ebben igazság, vagy nincs, azt nem keresem, nem akarom keresni. És most hadd látom azt a levelet! Az a levél pedig akkor már darabokra tép­ve, a padlón hevert. Csend lett. A fiuk szomorúan, lehorgasztott fővel ültek egymás mellett, de beszélni egy se akart. Végre Csáthy törte meg a csendet. — Azt a lányt meg ne bántsátok ! Az a lány utána pusztul annak az embernek, az bizonyos. Én mondom. Láttátok, ugye-e, azt a kosár vörös szegfűt, amit a behantolt sirra öntöttek ? Azt az a szegény lány küldte, annak a »nyomorult-«nak... „Éva.“

Next

/
Thumbnails
Contents