Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-14 / 41. szám

Hitésialka, 1910.

II. évf. 41. (20.) szám.

október hó 14.

1A Ki A!) ALII ntlILAr.

MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK; Efiész évre — — — — — — —

Félévre — — — — — — —

Negyedévre — — — — — — —

Tanitóknak és községi közegeknek egész évre -—““ Efy szám ára 20 fillér. ■“---8 korona. 4 korona. 2 koroiiA. ö korona.

Felelős szerkesztő:

Dr. VIZSOLY! MANÓ.

WE

> Megjegyzések egy miniszteri beszédről.

Zichy János gróf beszédet mondott a multkorán Győrött. A vallás- és közoktatásügyi miniszter beszélt a szeretetröl, a hitről, a keresztényi munkáról egy katolikus internátusnak megnyitásakor. Szép szavak voltak, okos szavak és ha úgy volna minden, amint ezek a szavak megkívánják, akkor soha panaszra alkalmunk nem volna és akkor nem is volna módunkban írni Zichy János grófról, az ö beszédéről.

Azt mondotta volt a miniszter: »Én a felekezeti alapra fektetett internátusokban nem látok partikuláris irányzatot, mert ezeket a keresztény eszme mozgatja, ez pedig univerzális. A szeretet, mely mindent átölel aranyozza be azt az intézményt a maga ragyogásával és én addig fogom támogatni, amig ebben az értelemben uralkodik benne a Krisztus szelleme.«

Zicjiy János grófnak nem lehetett alkalma még betekinteni egy felekezeti, mondjuk éppen egy katolikus internátus életébe. Vagy ha be is tekintett, csak azt engedték láttatni vele, amit ö akart látni. Csak úgy és csak azért mondhatta, hogy egy ilyen internátus nem partikuláris irányzat szolgálatában áll, hanem univerzális szellem lengi át. Ezt csak egyedül Zichy János gróf hiszi igy, aki tudja, mint kellene lenni a dolgoknak és akinek úgy mutatják meg azokat, mintha úgy is volnának.

Ha valójában úgy volnának! Ha csakugyan az univerzális szeretet és a tudomány szolgálatában állanának! De igy van-e? Mi találkoztunk az életben azzal a méreggel ami a felekezeti internátusok melegágyában termett. Avval a gyulölséggel felekezeti türelmetlenséggel, aminek csiráit itt ültetik el.

Azt nem tagadjuk, hogy ott nem termesztik a szeretetet. Termesztik, de az a szeretet, tulajdonképpen nem az. Csak összetartás. Avagy, hogy igy mondjuk partikuláris szeretet, amely egy felekezet kebelében összetartja az egyéneket, egy cél,

SZERKESZTŐSIG ÉS KIADÓHIVATAL:

ISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca).

A hirdetési díjak előre fizetendők.

az egyházi cél érdekében. Ez a szellem nem az, amit Zichy János betud az inter- nátusoknak. Ez a szellem a méreg, amivel át meg át van itatva a mai társadalmunk, a kelesztöje annak a vallási türelmetlenségnek, amely a nyugalmas, békés együt- élést teszi lehetetlenné és amely annyi kereskedelmi és politikai bajt nem teremt.

Ez nem az élő szeretet, ami gyakorlati gyümölcsöket hoz. Nem az a szeretet, ami olyan ideálisan, olyan szépen lát Zichy János gróf. Azok tartják a kezükben ott a szellemi vezetést, akiknek érdekük az, hogy az internátusból kikerült fiatalság az ö érdekeit szolgálja. Nehéz, nyomott levegő uralkodik ott, azokban az intézetekben. Messze távol van onnan az univerzálitás, az a nemes szeretet, aminek ott kellene lenni, ügy ahogy Zichy János gróf szeretné.

És mondott még valamit Zichy János: »Ezzel a programmal müköjljék az az intézmény és ezért akarom támogatni és fogom is, mig ilyen alapon marad.«

Ha olyan jól értették volna meg ezt a győri urak, mint amilyen őszintén és

KÍSÉRTÉS.

Rémült volt a leány hangja és a mint végig csendült a szobában Thurynak úgy tetszett, a szivében is viszhangra talált, onnan is fölbugott valami keserűség válaszul f rémületre.

— Igen, ennek igy kell lenni!

Sóhajtott.

— De miért, istenem, istenein, hát miért, de mit tettem én, mi rosszat tettein én.

Sirt szegény leány és a kendővel eltakart arcát még el is fordította Thury elől. Megroggyand lépésekkel elóreszegezett fejjel indult az ajtó felé. Ott megállóit egy pillanatra, félénken, nagyon félénken visszafordította a fejét. A pillantása fájdalmas volt, ott tükröződött szemeiben a tudat, hogy többé nem látja a megszokott bútordarabokat, hogy meg kell válnia ettől az édes környezettől. Amikor Thury szemei közé tévedt a pillantása sokkal erősebbé vált a zokogása és nagyon bánatosán nézett.

A leány gyámoltalansága, hogy még magyarázatot is alig merte kérni kiutasittatásának és az a különös, még soha nem látott szinárnyalat a szemében odakényszeritette Thuryt a leány mellé.

— Várj csak!

Megfogta a kezét, húzta maga után és leültette egy székbe. A leány akaratlanul követte, mintha nem is tudná, mi történik vele.

— E! kel mondanom, miért küldetek el. Az emberek nagyon gonoszak és az emberek nagyon ostobák.

Nem tudta, hogy folytassa. Elveszítette a bátorságát, hogy elmondja az ocsmány pletykát, amikor odapillantott Mari arcára. A szegény leány gyámoltalanul nézett kék szemeivel. A bárányok szemében látni hasonlót ehhez, amikor torkukban érzik a kést.

Bele kellett harapnia és igy kicsöppent néhány könnye és folyt le az arcán.

— Igen, azt mondják, azt mondják, hogy én meg te, . . . hogy mi ketten, . . . érted, hogy mi ketten, . . . hogy te a szeretőm vagy.

Lángbaborult a lány arca és ösztönszerüleg kinyúltak a karjai a pap irányában. Thury mikor kimondta, valami nagyon különöset érzett. Mintha a szava igen-nagyon fájna és a vére annyira hánykolódott, mintha tüdeje bort szívott volna be levegő helyett. Még sohasem érezte azt az érzést és maga is elvörösödött, amikor ránézett a leány kipirult arcára.

Mintha a torka hirtelen megszükült volna és mintha mázsás kanalakat cipelne maga után, olyan nehezen jöttek ki ajkán a szavak:

— Ezért kell elmenned. Menj, menj hát!

Elfordult a leánytól és amig az ablak felé

közeledett, remegve félhangos mormolással imát mondott.

— Miatyánk ki vagy, miatyánk ki vagy ,. . Nem jutott tovább. Az agya elmondotta a szöveget, de képtelen volt kiadni egyetlen hangot is. Akkor rápillantott a feszületre. A keresztülszögezett Krisztus látása valami kis erőhöz szögezte, az ajka sebesen mormolta az ima szavait s mintha a menyezet súlya nyomná a fejét, maga sem tudta hogyan, térdre ereszkedett.

Sirt, egészen őszintén. Nem szégyenkezett a könnyei miatt és ez megnyugtatta. Amikor elhalkult a zokogása, lassan felállott, arccal, folyton a feszület felé fordulva, mire kiegyenesedett, bátran — úgy, hogy maga is elcsudálkozott ezen — hátrafordult. Sápadt zöldes fehér volt az arca. Ránézett a leányra, aki megérezte nézését és fölemelte a térdére hajtott fejét.

— Ne űzzön el, hagyjon itt. Én meghalok, ha el kell mennem !

Mig ezeket mondotta folyton csuklóit a hangja.

— Úgy kell lenni, úgy! Menj, mert elhágy az erőm.

Thury segélykérőén nézett a feszületre, de a Krisztustest most hideg bronz maradt: nem szív-