Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-13 / 19. szám
2. oldal. MÁTÉSZ A L K A 19 (í>8,) szám. Azt mondják a pszihologusok, hogy a szem a lélek tükre. A szem nézéséből, szinve- gyülékeiből, tisztaságából, homályából vagy fényéből, tüzéből vagy bágyadtságából alapos következtetéseket lehet vonni az emberi lélekre. A vármegyei törvényhatósági életbeH ezt a tükör szerepet a vármegye alispánjának előterjesztései képezik. Azok az alispáni ekszpozék, amelyek a törvényhatósági bizottságok két rendes, évi: tavaszi és őszi közgyűlései alkalmából kerülnek a bizottság asztalára, valóban visszatükrözik az illető vármegyének egész közállapotát. Olvassatok el egy ilyen alispáni ekszpozét: és tisztában lesztek vármegyétek egészségügyével, közgazdaságával, kultúrájával; szóval: minden közkérdésével. Szatmárvármegye alispánja most küldte meg a megyei törvényhatósági tagoknak a tegnapi tavaszi közgyűlésre készített kimutatását. Olvassátok el, s tisztában lesztek Szatmár vármegye közállapotával 1 Íme, a tükör, a vármegye tükre, amely megmutatja a vármegye — torzképét! A mai kapitálista társadalomnak, a tőke féktelen orgiáinak, a rendi vármegyének nem egyhamar akad gyönyörűbb és karakterisztikusabb megnyilvánulása. Négy sorban elintézve a vármegye egyik legnagyobb nyavalyája, a kivándorlás, de.ti- zenkétsornyi, tehát hároinszorannyi mondanivalója van az alispán urnák a »vadászati ügyedről. Négy szegény sor jutott a »munkás ügyek«- nek, a világszerte egyik legnagyobb közkérdésnek s pár szó hijjáa ugyanennyi — a gróf Károlyi Lajos szarvasainak. De ne vágjunk elébe a dolognak 1 Menjünk csak sorba ! Az alispáni jelentés elején megemlékezik az ököritói katasztrófáról. Kegyeletteljes szavak után konstatálja az alispán ur, hogy a katasztrófával kapcsolatban »a képzelet erejével kiszínezett vádak jelentek meg a sajtóban« a közigazgatás ellen, amely pedig ártatlan, mint a ma született bárány ! A jelentés idézett szavai után ítélve azt kell hinnünk, hogy álom volt minden, ami Ököritón ez évi március hó 27.-én éjjel történt, mintahogy c^ak »a képzelet által kiszínezett« álom volt mindaz is, amik Ököritón március 28.-ától április hó 8.-áig történtek. Álom volt, hogy tűzveszélyes helyen engedtek táncmulatságot tartani; álom volt, hogy a tűzveszélyt minden ellentmondás nélkül papiroslámpákkal még fokozhatták ; álom volt, hogy a duplán, sőt a triplán tűzveszélyessé tett helyiség kijáratait eltorlaszolhatták egyetlen tiltakozó szó nélkül. És a »képzelet erejével kiszínezett vád«, hogy az alispán ur visszautasította a segélyakciót; »a képzelet erejével kiszínezett vád«, hogy az alispán ur visszautasította a felajánlkozott mentőket; »a képzelet által kiszínezett vád«, hogy napokig orvos, ápolás és gyógyszer nélkül feküdtek halálosan összeégett betegek ; hogy az alispán urnák csak a katasztrófa utáni napon méltóztatott a helyszínre fáradni, a főorvos ur pedig még későbben ; »a képzelet erejével kiszínezett vád« az is, hogy a sajtónak kellett fellármáznia a belügyminiszter utján a vármegye urait, hogy az orvos-turnusokat elrendeljék és »a képzelet által kiszínezett vád«, hogy ámbár április 8.-ára már az összes sérültek száma ismeretes volt, (ezt a jelentés is konstatálja) mégis az alispán ur — holott 109 ember szenvedett súlyos égési sebeitől — ne kérje, fjaqem bevárja a mentők újabb önkéntes ajánlkozását. Álom és képzelet a tehénganaly.Jmint gyógyír; mintahogy az orvos, az ápolás és a gyógyszer hijján kapott tetanus esetek is csak álom és »a képzelet erejével kiszínezett vád.« Az álmok és képzeletek világából térjünk magunkhoz ! Ébredjünk 1 íme, itt a jelentés közegészségügyi kimutatása, amely immár valóság — és pépedig szomorú valóság. A hólyagos himlő 5 (az előző félévben 1), kanyaró 342 (az előző félévben 98), vörheny 338 (az előző félévben 116), hasi- hagymáz 130 (az előző félévben 32), fűltőmirigy- lob 142 (az előző félévben 30), vérhas 23 (az előző félévben nem volt) esetben fordult elő. Nos: ugy-e bár haladunk?! És ez a haladás már nem »a képzelet erejével kiszínezett«, hanem tényleges haladás — a sir szája felé. Csak a mátészalkai járásban kanyaró Nyír- vasvári, Hodász, Kántorjánosi, Mátészalka, és Sza- mosszegen, vörheny Olcsván és Hiten és a tífusz Nagyecseden pusztított. Fél év alatt »ideális« eredmény egy járásban ! S ha e járványos betegségek grasszálásáról olvasgatunk, önkénytelenül föltesz- szük a kérdést: hol van a mátészalkai járási kórház, sőt hol van a mátészalkai községi járványkórház ? A feleletet a Nó- niusz lesz szives megadni, aki most korlátlan ura járványkórházunknak. De tovább is van ! 3780 elhalt közül 2859 volt a 7 éven alóli gyermekek száma s ezek közül 700 nem részesült* orvosi kezelésben. Méltóztat- nak megérteni, hogy mi van elmondva a pár sorban? Hát »lesz-e gyümölcs a fán, amelynek nincs virága?!« Hová fog vezetni az, ha a vármegye közegészségi viszonyai olyanok, hogy egy fél év alatt 1859 gyermek halhat el s ebből 700 orvosi segítség nélkül jutott el a Szent-Péter birodalmába ? Bár nem egészen ide tartozik, de a közegészségügygyei kapcsolatban mondja el a jelentés, hogy az iskolák közt sok a túlzsúfolt. Ez pedig annyit jelent, hógy az iskolában a tanító nem győzheti a munkát, nem taníthat kellőleg, nevelésről szó sem lehet, a gyerekek épp a fejlődés szakában rossz levegőben töltik a nap egy jó részét s kétszeres erővel dühönghet köztük mindenféle járvány. És még mindég nem vagyunk készen! íme, a vármegye 363.000 lélekszámú közül az összes halálesetek száma 1906. évben 9,357, 1907. évben 10,032. Ezekből fertőző betegségben elhalt 1906. évben 2487, 1907. évben 2765. A fertőző betegségek közül hójogos himlőben elhalt 1906- ban 9, 1907-ben 22; kanyaróban . 1906-ban 278, 1907-ben 317; vörhenyben ugyanígy; szamárhu- rtuban 1906-ban 179, 1907-ben 392; gyermekhasmenésben 1906-bari 76, 1907-ben 100; kiütéses tífuszban — elvégre a divattal kell tartanunk — 1906-ban 1, 1907-ben 4; végül tüdövészben 1906- ban 1366, 1907-ben 14-24-. Itt a számok beszélnek. Ide teljesen felesleges minden kommentár. Hanem annál jobban igényli a kommentárt a »munkás ügyek« és a »kivándorlás« ismertetésére szánt négy-négy szerény sorocska. A lekicsinyelt világkérdésről mindössze any- nyit mond az alispáni jetentés, hogy a mukásügyi kihágások ritkán fórdultak elő s hogy előmunkálatok fojnak építendő munkásházak létesítése iránt. E szerint a munkásügyek csak annyiban léteznek az alispán ur előtt, amennyiben a munkások a kihágásokkal hozhatók összefüggésbe és amennyiben háromszorosan jövendő időben munkásházak is lesznek valaha. Éhbérekről, a munkásoknak a szívtelen profithaj- hászat okozta véres baleseteiről, a munkás kizsákmányolásáról, ajl 0—1 b órás munkaidőkről, agyermek- munkásokról, a munkásnyomorról, a munkásoknak a baromnál is rosszabb sorsáról, amunkás-odukról miért nem szól az ének? Alispán ur, tessék csak megnézni a statisztikai tabellákban, hogy az ön által elparentált 1859 elhalt 7 éven alói gyerekből hány a jómódú emberek gyereke ? Méltóztat majd látni, hogy aránytalanul több a proletár-gyerekek száma. Meltóztassék csak alispán ur megnézni a statisztikai tabellákat, hogy az 1907. évben tődő- vészben elhalt 1424 egyén közül hány a vagyonos ember ? Meg méltóztatat látni, hogy aránytalanul több a kiköpött proletár-tüdő. Még folytathatnék akár hasábokon keresztül azt, amit az alispán ur jelentése négy paci sorban, re bene gesta, elintéz. És a kivándorlás ?! No ja, a kivándorlás ! Milyen boldog öntudattal konstatálja a nagyságos jelentés, hogy csökkent a kivándorlás. Szinte maga előtt látja az ember, hogy milyen önérzettel üt itt alispáni keblére a vármegye legelső tisztviselője. S az önérzetes ütéstől a büszkén feszülő mell nagyot koppan s azután elhallgat az ajak. Nincs több mondani valója. No hát, van nekünk! »A kivándorlás csökkent«. Hát persze, hogy csökkent. Például csak a mátészalkai járásból 1910. év e/sö negyedébeq Jobb, mint 300-arj kértek útlevelet. Szatmárvármegye egyik legnagyobb nyavalyája azonban tényleg csökken. Ha — hogy kerek számot vegyek — 10000 szatmármegyei emberből 6000 már Amerikában van, úgy ebből a 10000 bői igazán már csak kevesebb vándorolhat ki, mint amennyi már eddig kivitorlázott. Ilyen értelemben tényleg csökkent a kivándorlás. Csökkent, mert már maholnap nincs aki kivándoroljon /. De csökkent még egy okon. És ez az ok is az alispán uron épp olyan kivülfekvő, mint az előbb megjelölt. Ez az ok pedig az, hogy az utóbbi időkben az amerikai gazdasági konjunktúrák olyan szerencsétlenek voltak, hogy nemcsak uj munkások számára nem volt munka, do a kintlévők számára sem, úgy, hogy ezeknek egy tekintélyes része csalódva és letörve érkezett haza. Mindez pedig éppen elegendő hideg viz volt a kivándorlási láz lehűtéséhez. Az egyszeri cigány három malacába beleesett a sertésvész. Mikor az első megdöglött, azt mondta, a cigány: ánnák deglik, ákinek ván; már a második is felfordult, de a cigány még mindég nem busult. Jut is márád is — mondta a szomszédjának. Mikor aztán a harmadik malac is jobblétre szenderült, felkiáltott a more: se báj ná, megsint á deg! Most még »csökken« a kivándorlás. Majd ha a lehetetlen megélhetési-viszonyok, a képtelen drágaság, a tizezerholdasok véruralma, a halálozás borzasztó mérvei kezünkbe adják a koldusbotot s nyakunkba akasztják az üres vándortarisznyát és kénytelenek leszünk egy jobb hont keresni, akkor már nem csak »csökkenni« fog a kivándorlás, de az alispáni jelentés egyenesen majd azt konstatálhatja, hogy »megszűnt« a kivándorlás . . . Majd ha könnyebbek lesznek a megélhetési viszonyok, ha megkapja munkája árát a munkás, ha nem lenézett, de becsült embere lesz a társadalomnak, ha nem lesznek ezer féle kiváltságai a tőkének, ha eltűnnek a f.deikomiszok kiskirály- ságai, ha megelevendik a holt-kéz, ha az agráriusok vámpolitikája nem fogja a maguk tárcája érdekében mesterségesen megdrágítani a legszükségesebb fogyasztási cikkeket, ha mindenkinek annyi jutalma s becsülete lesz, mint amennyit dolgozik s mint amennyit a munkája ér, majd ha ki-ki tehetsége szerint érvényesülhet, akkor fogja igazán t elmondhatni az alispáni jelentése, hogy »a kivándorlás csökkent«. Mig azonban a gróf Károlyi szarvasai vármegyei közkérdést képeznek s róluk épp oly terjedelemben jelent az alispán ur, mint a »munkásügyről«, amig az úri Jpassziók előbbre valók a népjólétnél, a vadászfegyverek ropogása tulhar- sogja a szenvedő milliók jajkiáltásait, addig bizony mi állandóan »pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve, széthull nemzetünk.« ... íme, uraim, itt a tükör, a vármegye, a kapitálista rendi vármegye tükre ! Nézzenek csak bele, meglátják a vármegye közállapotáaak képét! . . . — De meg ne ijedjenek!! . . . A vármegye tükre. IRTA: Br. VIZSOLY! MANÓ.
